LÁG BÁOMER TÖRTÉNELMI HÁTTERE

1. Lág BáOmer

Kis ünnep amely ijár hó 18-ra esik, az Ómerszámlálás 33. napja.

A talmudi hagyomány szerint (Jevamot 62.) ezen a napon szűnt meg a járvány, amely rabbi Akiva tanítványai között tört ki és 24000 áldozata volt. A történészek szerint ezen a napon aratott nagy győzelmet Bár Kochbá a rómaiak fölött.

Már a középkorban a 15. század kezdetétől Lág BáOmer estéjén nagy lakomát rendeztek a fiatal tanulók részére, nappal pedig íjjakkal és nyilakkal vonultak ki az erdőkbe az eredeti harcot harci játékokkal modellezve. A 16. századtól elterjedt szokás, hogy Siryan Meronban nagy ünnepséget rendeznek (hilula) rabbi Simon ben Jocháj tanna halála, illetve bölccsé avatása emlékére. Az utóbbi években kb. 100-120 ezer ünneplő érkezik Lág BáOmerre Meronba, melyet magyar nyelvű bevándorlók alapítottak 1949-ben, Felső-Galilleában Cfát város közelében.

Ezen a napon hatalmas központi tábortüzet gyújtanak a síron, nagyszabású ebédeket és vacsorákat rendeznek, tánc és ének közepette, zenekarok közreműködésével. A szülők hagyományosan ezen a napon vágják le először 3 éves fiúgyermekük haját. Az egész országban, városokban, falvakban hegyen-völgyön tábortüzeket gyújtanak. A legenda szerint tábortüzek hirdették az egész országban a hírt, hogy Bár Kochba legyőzte a rómaiakat. A mostani tábortüzekkel az akkori hír továbbításra emlékeznek.

Lág BáOmer estéjén Izraelben és a diaszpóra országaiban több ezer esküvőt rendeznek, miután a "Szefirá" napjaiban, Peszáchtól Sávuotig ez a háláchá szerint tiltott.

2. Simon Bár Kochba (Ben Kuziva)

A római megszállók elleni zsidó felkelés hadvezére volt a Második Templom lerombolása és a zsidó állam függetlenségének megszűnése után (132 – 135).
A neve a csillag (kocháv) szóból ered, mivel rabbi Akiva vele kapcsolatban idézte a követekező mondatot: "Csillag emelkedett Jaakovban - ő fogja meghozni a megváltást".
Hadriánusz római császár hellenista pogány várost készült építeni Jeruzsálem helyén. Ez hallatlan felháborodást váltott ki egész Júdeában, emiatt rengeteg fiatal önkéntesvonult be Bár Kochba hadseregébe. Nagy győzelmet arattak a rómaiak felett és a rómaiak kinevezett kormányzója, Turnusz Rupusz, kénytelen volt elhagyni az országot. A császár a rómaiak nagy hadvezérét, Julius Szeverust küldte Júdeába akinek keserves harcok után sikerült az ország nagy részét elfoglalnia. Végül Beitar városát egy év ostrom után foglalta el. Ebben az utolsó harcban Bár Kochba is elesett hős katonáival együtt (i.sz. 135-ben, áv hó 9-én). A három és fél évig tartó háború hatalmas emberveszteségt okozott a rómaiaknak, de sajnos a zsidóknak sem sikerült kiűzni a rómaiakat az országból, amely romokban hevert. Több mint félmillió zsidó halott volt, több tízezren estek római fogságba, sok ezren rabszolga sorsra jutottak. Az ország gazdaságilag teljesen tönkrement, több évig tartóéhínség következett be.

A 2000 éves zsidó történelemben Bár Kochba mint nagy, bátor nemzeti hős szerepel, a Talmud és a zsidó irodalom példaképnek állítja Bár Kochbát a zsidó emberek elé. A mai történészek szerint viszont lázadása fölösleges volt, mert abban az időben senkinek se sikerült legyőzni a rómaiakat, ő pedig lázadásával tönkre tette az országot és katasztrófba sodorta a zsidó népet.

3. Beitar (Betár) városa

Régi város, erődítmény Jeruzsálem közelében. Bár Kochba fő támaszpontja volt a rómaiak elleni felkelésben 132 -135 között. 135-ben került a rómaiak kezére és így Bár Kochba és zsidó harcosai végleg vereséget szenvedtek. 
Napjainkban Júdeában, a Giló hegytől és Jeruzsálemtől 10 kilométerrel délre van egy Beitar Ilit nevű település, amely az ókori Beitar város nevét viseli. 1985-ben alapították 2007 decemberében kb. 34500 "haredi" (ultraortodox zsidó) lakosa volt.

4. Rabbi Akiva

Akiva ben Joszef a tanaiták, a Második Szentély lerombolása utáni nemzedék nagy bölcse, 40 éves korában kezdett tanulni. Előtte juhpásztor volt. Szenvedélyes tanulása és alapos Tóra tudásával a legmagasabb színvonalra emelkedett. Több ezer tanítványa volt. Ultra-nacionalista volt és támogatta a rómaiak elleni Bár Kochba féle felkelést. Akiva ben Joszef Bár Kochbát, Jaakov csillagának (a zsidó nép csillagának) nevezte és megváltót látott benne. Trajánusz és Hadriánusz császárok uralkodása idején a diaszpóra zsidóságát is a rómaiak elleni lázadásra bíztatta. Nagy közösségeket tanított a Tóra parancsaira, megszegve a rómaiak ezt tiltó törvényeit. Elfogták és 150-ben kivégezték Keiszariában.

5. Rabbi Simon ben Jocháj

Tanaita bölcs, rabbi Akiva tanítványa. A Bár Kochba-féle felkelés utáni nagy népvezetők egyike. A Szanhedrin egyik megújítója Ushában. 13 évig bujdosott fiával együtt egy eldugott barlangban a rómaiak elől. Tanháza Meronban és Tekoában volt. A hagyomány szerint Meronban hunyt el, Lág BáOmer napján és ott is lett eltemetve. A hagyomány szerint ő írta a Kabbala könyvét, a Zohárt.

Eliezer Slomovitz / OR-ZSE

 

 

 

 

 

 

Schőner Alfréd

ÁDÁR HÓ HETEDIKE – ZÁJIIN ÁDÁR 5776

Ádár hónap hetedikén emlékezünk a nagy tanítómesterre, Mózesre, s az év halottaira. Keressük a tanítást az idő, és az elmúlás okozta fájdalomra. A múltból kirajzolódik a kolorittal gazdag zsidó történelem néhány szegmense..

1. Százhúsz év.
Tizenkét évtized kronológiai érdekességét, a születés és az elmúlás azonos napját jelzi a talmudi textus. Kidusin 38a oldalán olvashatjuk a következő mondatot:

" Ádár hónap hetedikén hunyt el Mózes, s e hónap hetedik napján született. "
Mesterünk egyéniségéről, végső nyughelyéről, életének évei számáról Devárim könyve számol be:

" ... és senki sem tudta sírját egész a mai napig. És Mózes százhúsz éves volt,midőn meghalt: nem homályosodott el szeme és nem fogyott meg ereje." (Devárim 34. 7-8)

Zájin Ádár leglényegéről és a mózesi emberi nagyságról az elmúlt évek egyik, háláchikus "sikertörténetének" könyve - többek között - így tanít, s ébreszt gondolatokat:(2)

Nem ismerjük Mózes sírját, viszont a történelemtől egy napot "érdemelt" ki. Sírja nincs, emléknapja van. Ellentmondásokkal teli, feloldhatatlan anakronizmust rejtő, modernkori párhuzam: A genocídium legtöbb mártírjának nincs sírja, de megszületett, létrejött, "kötelező tárggyá" lett a Holocaust.

A huszadik századi történelem reprodukciós-reciprok fintora ez.

Kultuszhely helyett - tanítás? 
Sír helyett - emlékmű?

Zájin Ádár napjára az emlékezés rétegei tapadnak:

* emlékezés az év halottaira
* emlékezés az év elhunyt rabbijaira
* emlékezés Medinát Jiszráél névtelen mártírjaira, s a terror áldozataira, akiknek nem adatott meg a sír "nyugalma"
* a "DEKER" nevű izraeli tengeralattjáró fájdalmas elvesztésére 1968 telén, a Földközi tengeren a sírhullám áldozatává lett tengerészekre
* emlékezés a Nagykálói Cádikra, elhunytának napján, amikor hászidok százai érkeznek Kálóba és éneklik a " Szól a kakas már..." világhíressé vált dallamát (3)

REMBRANDT: MÓZES

2. Mózes személye.

A bibliai személyiségrajzot, a talmudi konkordancia áradatot, a római katakombák hellenisztikus világlátását, Michelangelo tüzes szemű remekének monumentalitását, a zseniális Madách lobogó drámáját, a freudi kétkedést és az Áchád Háám-i bizonyosságot, ha kutatjuk, egy Próféta portréja rajzolódik ki előttünk. A történelmi áttekintést is adó, egyedi biográfia vázlatpontjait fogalmazza újra a Szentírás Enciklopédia. (4) olyan címszavakban, mint A források. A Tóra általános jellemrajza. Mózes, mint történelmi személyiség, stb., stb...S önálló egység foglalkozik a Mózes által Egyiptomból megmenekült nép küzdelmeivel, így Amalékkal vívott háborújáról.

Most Sábát záchor előtt néhány nappal különös érdekessége van a témának. Ámálékról olvasunk a Tórában, arról az Ámálékról, melyről így ír Semot könyve:

"Ekkor jött Amálék és hadakozott Izraellel Refrdimben. És szólott Mózes Józsuához: Válogass ki nekünk férfiakat és menj, ütközz meg Amálékkal. Holnap én ott állok a domb tetején és Isten vesszeje kezemben lesz. És Józsua úgy cselekedett, amint Mózes mondta neki, hogy szálljon szembe Amálékkal: és Mózes, Áron és Húr fölmentek a domb csúcsára. És történt midőn Mózes felemelte karját" akkor erősödött Izráel, és midőn lebocsátotta karját erősödött Amálék. És Mózes karjai nehezek voltak, ezért vettek egy követ és elhelyezték alatta és ő leült rája és Áron meg Húr, támogatták karját, az egyik innen a másik túlnan." (5)

E csodás eseményt interpretálja, a történelmi esemény hátterét, az erkölcsi norma fenségével ékesíti, és szellemi üzenetértékkel aktualizálja a talmudi hagyomány:

"Vajon -szól a talmudi kérdés - Mózes magasba lendülő karja dönti el a háborút? Amikor magasban feszül- győzedelmeskedik népe? Ha leengedi - vesztesen hagyja el a csatateret?
Nem erről szól az Írás! Hanem így tanít: Amíg Izrael az Örökkévalót keresi, a magasságot fürkészi és szívét a Mindenható szolgálatába állítja, akkor megerősödve kikerül a történelmi traumákból. Ha hitével nem keresi az Urat-aláhull!"

3. A relief, a dombormű

ELKÁNÁ: MENÓRA AZ IZRAELI PAELAMENTTEL, A KNESSZETTEL SZEMBEN

E grandiózus jelenetet álmodja bronzba Beno Elkáná, amikor a mai Izrael egyik építészeti szimbólumára a Knesszet Menorájára a kezeit magasba emelő Mózes alakját jeleníti meg.(7)

Nagy Britannia parlamentjének hivatalos küldöttsége 1951-ben első alkalommal látogatott, az akkori három éves függetlenségét ünneplő Izraelbe. Hazatérésük után felkérték, az akkor Angliában élő szobrászt, Beno Elkénát: a Brit Parlament ajándékaként készítsen egy Menórát, egy menóra szimbolumot Jeruzsálem részére. 1956 -ban, Jom Háácmáut napján már ál1 a mű, akkor még a King George-on, ma szemben a Knesszettel.

Monumentális alkotás, szimbólumértékű emlékmű, amely méltósággal tekint a városra. Rajta domborművek, a zsidó történelem jelzőpontjai. A bibliai múlt, a hispániai aranykor, a hálucok küzdelme, stb...E reliefek központjában szerényen húzódik meg Mose Rábénu személye. A legnagyobb profétánké, a tanítóé, akinek életéről, küldetéséről, Zájin Ádár napján megemlékezünk. Az emberről, aki vívódott, s öntudatra ébredt. Aki menekült, majd aki vezetett. Aki övéiért protestált, akinek diadaléneke győzelmi ihletettségű. Aki megkapta az erkölcsi világrend alapját képező parancsolatokat, akinek pánim el pánim jelent meg a Világ Alkotója. Akit támadtak, aki nem védekezett. Aki népet formált, de aki nem jutott be az Ígéret Földjére. Akinek ha lába nem is érintette a szent földet, de aki látta a majdani Országot. Aki élt és isteni "csókkal" az ajkán adta vissza lelkét Alkotójának, az ember, aki mégis, ma is köztünk él.

A KÁLLÓI REBE

„A z első magyarországi cádik, Taub Eizik Izsák, a nikolsburgi Sckmelke és a lizsenszki Elimelech tanítványa. Leb Szarahs fedezi fel az apátlan árvát, akiben felismeri a Cádik lelkét. Tanulmányai befejezése után hazakerül és szülőfaluja, valamint Szabolcs megye rabbijává választják. Negyven évig teljesíti itt hivatását. Sokakat Istenhez térített és számos lelket kiváltott, amely elmerült a reménytelenség mélységében.” (8)

A Rebbe életének krónikása, Dr. Szilágyi–Windt Tibor, még a soá előtt összeállította monográfiáját. A történelem közbe szólt, s s könyv csak 1959-ben jelent meg Jeruzsálemben, amely tartalmazza a mártírhalált szenvedett, Dr. Bernstein Béla, nyíregyházi főrabbi 1942-ben írt előszavát.

Taub Eizik Izsák, a Kálói Rebe
1751- 1821

„A róla szóló legendák bekerültek a chaszidizmus legendakörébe. A magyar Alföld levegője veszi körül alakját, magyar népdalokat formál át, azt mondja: ezeket énekelték Izrael gyermekei Bábel vizei mellett, s bennük népe fájdalmait, megváltásvágyát és Sechiná bolyongásait hallja. Ezek az énekek magyar- zsidó népdalokká lettek, melyeket ma is széltében énekelnek. Halála napján, Zájin Ádár-kor, ez Mózes Tanítómesterünk Jahrzeitje is, valóságos kegyeleti karaván közelíti meg Nagykálót, hogy hívek ezrei imádkozzanak sírjánál.”

Deutsch Gábor tanárkollégánk a Gyökér, szár, virág.. című kötetében költői szavakkal emlékezik meg a Rebbéről. Dolgozatának címe. Sírnak, rínak a bárányok.. E kis tanulmányban is központi szerepet kap a leghíresebb szerzemény a Kállói Rebbe „nótája” a Szól a kakas már… Nem más e pár sor, mint a megváltásba vetett hit apoteózisa, a magyar és a zsidó néplélek egymásrátalálásának lírai pillanata. Történelmi találkozás ez. A Chátám Szofér, dominanciáját hirdető világban, a XIX. század elején egy kis Szabolcs Szatmár megyei faluban a zsidók a hit dimenziójának, a chászidizmusnak lesznek részesei. A pásztorfiútól hallott szövegben, dallamban, melyet átitat és megszépít a Szentírás nyelvezetének csodája, újra felcsillan a megváltásba vetett remény himnusza: újból felépül a Jeruzsálemi Szentély…(9)
Idézzük a gazdag szövegvariációk egyikét, majd a héber fordítást is!

Először az eredeti textus:

Szól a kakas már,
Majd megvirrad már,
Zöld erdőben, sík mezőben,
Sétál egy madár.

De micsoda madár, de micsoda madár,
Kék a lába, gyöngy a szárnya engem odavár

Várj madár, várj!
Te csak mindig várj!
Ha az Isten nékem rendelt,
Tiéd leszek már.

De miért nincs az már, de miért nincs az már
Mipné chátoénu gálinu méárcénu,
Azért nincs az már.

De mikor lesz az már, de mikor lesz az már?
Jibáne Hámikdás Ir Cijon temálé
Akkor lesz az már

Most lássuk a héber fordítást:

A dal önálló életet él, nem véletlen, hiszen mondanivalójának örök aktualitása van. Éneklik Izraelben, Amerikában, Ausztráliában, Kanadában, Magyarországon, stb…, minden olyan kilében, ahol magyar ajkú közösségek, avagy Kálói Rebe hívei élnek. Himinikus hangulata ma is hat.

A nyolcvanas évek közepén, még Dohány utcai rabbiként kiváló barátunk Haim Wiener segítségével a világ legnagyobb kántorai jártak Kelet Európa országaiban, így Magyarországon is. Művészetük, revelálólag hatott akkor Bukarest, Moszkva, Belgrád zsidósága előtt. Valami szellemi forrongást érlelt a levegő, amikor Budapesten köszönthettem Árjeh Braunt, a CÁHÁL akkori főkántorát, Jákob Mozent, aki akkor Észak Amerika egyik legnagyobb kántor-sztárja volt, New–York legnagyobb zsidó közösségének küldöttét, a briliáns hangú Benzion Millert, és a „carusoi” magaslatokig emelkedő tenoristát Pinchász Rabbinovicsot.

Cantor Benzion Miller

Mindenek előtt Moshe Sternt, Jeruzsálem főkántorát, aki a Dohány utcai zsinagóga „ Kol Nidré” szószékéről énekelte el: a Szól a kakas már…-t.

Ott, és akkor, az volt maga a zenei misztérium. Könnyek a szemekben, s az együtténeklés káprázata sugallta: JIBONE HÁMIKDOS IR CIJON TEMÁLÉ…
A szöveg és a dallam hallatán ma is megérint bennünket a Végtelen…!

Ádár hónap hetedik napjának asszociációi goldolkodásra, inspirációra késztetnek. Egyike a nagy találkozási pontoknak…

---

JEGYZETEK:
1. Devárim 34. 7-8. Mózes őt könyve és haftárák. Deuteronomium, 1984. 438. old.
2. Rozen, Dov: Semá Jiszráél. Lechizuk vátodáá hájehudit.Jerusálájim, 1994. p.298.
3. Szól a kakas már... címen jelent meg az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem énekkarának ötödik lemeze. illetve CD-je. A korábbiak: "Szombati és nagyünnepi héber dallamok" (1974.LP), " Eljött az ének ideje..." (1992. MK.CD), " És felnyitod az Emlékezések Könyvét..." (1966.MK.CD), "Fűszerek kertje" (1999.MK.CD) . E legutolsó igen igényes, s magas nívójú zenei kultúrát tükröző lemez a címadó Szól a kakas már...himnuszáról így ír:
" A hagyomány szerint a nagykálói rabbi különleges képességgel bírt: felismerte azokat a szent dallamokat, amelyeket az egykori Jeruzsálemi Szentélyben énekeltek a leviták. A magyar népdalok közül az egyik leghíresebb - a rabbi által felfedezett - a "Szól a kakas már..." kezdetű ének, melyet a legenda szerint szombat előestéjén az angyalok kara magyar nyelven énekel."
4. Enciklopédijá Mikráit. Jeusálájim, 1993. VL482 p. 
5. Semot 17. 8-12.
6. Ros Hásáná 29a. Misna. Lásd a Sonsino legutóbbi grandiózus CD kiadását, amelyben héber, arameus és angol szöveggel megtalálható a teljes Tánách, Rási tórakommentárjai, Midrás Rábbá, Misná, Tálmud Bavli, Rási a Talmud Bavlihoz, Toszeftot leBavli, valamint a Zohár.
7. Lásd: Iflend, Iláná : Má meszáprim hátávlitim biMnorát háKneszet, Peetách Tikvá, 1993
8. Martin Buber, a múlt század nagy vallásbölcsésze, magyarul is megjelent könyvében a 
Száz chászid történetben című könyve.: 
9. Deutsch G.: Gyökér, szár, virág… OR-ZSE, 1999

Schőner Alfréd

És a kör bezárult…

10 évvel ezelőtt, 2005.

Reb Jajlis a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger nagyközségben így szólhatott volna érdeklődő tekintetű unokájához: hallgasd kis unokám Szentírásunk ősi üzenetét, hallgasd az Írás szavát! Erre tanítottak apáink, elődeink s most én neked, kicsi unokám, megtanítom e gyönyörű mondatot, a Zsoltárok könyvének lebilincselő gondolatát:

גם כי אלך בגיא צלמות לא אירא רע כי אתה עמדי

„Még, ha a halál árnyékában is járok, nem félek én, mert velem van az Örökkévaló, a Világ Alkotója”. (Zsolt. 23.)

S az egykori unoka, ma már nagypapaként, őszülő hajjal, viharos történelemmel a háta mögött, megviselten, de meg nem törten, így válaszolna nagyapjának a polgári időszámítás szerinti 2005., ősi hitünk naptárszámítása szerint az 5765. évében:

Nagypapa, itt vagyok Auschwitzban, ahova elhoztak Téged, s a nagymamát, s testvéreimet, 39 családtagunkat.

Látom a cinikus feliratot: Arbeit macht frei .

Látom az utat, amelyen járhattál, a síneket, amelyen ideszállítottak a szörnyű lepecsételt marhavagonokban.

Látom a barakkokat, amelyeket múzeummá alakított át a múltat mindig meg nem értő történelem.

Látom az emeletnyi szemüveget, amelyeket testvéreink hordtak.

Látom az emberi hajból emelt halmokat, dombokat.

Látom a precízen felcímkézett bőröndöket, bőröndök áradatát.

Látom a gázkamrát, érzem a falak lüktető üzenetét, s látom a krematórium szörnyű száját, benne egy égő gyertyát, mely talán Te érted is ég.

Látom a kéményt, amelyen ezrek, milliók füstje szállt vádlón a magasságok felé.

Látom Auschwitztól nem messze azt a kis tavat, melynek felszínén még mindig, hat évtized távlatából is ott vannak az emberi por soha el nem tűnő maradványai.

S látom Birkenaut, a halálgyárat.

Milliók utolsó fohászának színhelyét.

Most itt gyászoló lélekkel fájdalommal telve állok e barakkban, ahol Te is feküdhettél, és azt mondom: drága nagyapám:

גם כי אלך בגיא צלמות לא אירא רע כי אתה עמדי

Itt járok a halál árnyékában. Veled ellentétben, engem rettenettel tölt el a látvány, hatol belém az elborzasztó érzés.

De tudom, hogy az Örökkévaló velem van.

S azt is tudom, hogy a magasságokból Te most letekintsz reánk, az emlékező utódokra.

 

Reb Jajlis, a nagyapám הי''ד

Reb Jajlis, a csengeri zsidó 82 éves korában hagyta el először szülőhelyét. Talán még a szomszéd községbe se jutott el.

Csak egyszer, egyszer vitték idegenbe…

Ide Auschwitz-Birkenauba.

Reb Jajlis vallásos, szakállas mély érzésű, csendes, bölcs ember volt.

Hitte az írás szavát.

Ő akkor sem félt, amikor a halál érintette meg.

Reb Jajlis nem volt más, mint az én áldott emlékű nagyapám, akinek héber nevét viselem.

Állítólag mozdulataimban is Őt idézem, s e drámai helyen, e félelmetes helyen az Ő emlékét örökítem meg. Üzenem a magasságok felé:

- Reb Jajlis, hatvan évvel később, itt a pokol tornácán, Auschwitz-Birkenauban, ugyanúgy vettem fel a t’filint, az imaszíjjat, mint Te hatvan évvel ezelőtt, mielőtt meggyilkoltak.

Itt Auschwitz-Birkenauban ugyanúgy öltöttem magamra a táliszt, az imaköpenyt, mint Te hatvan évvel ezelőtt, mielőtt a halálba indultál.

Ugyanazokat az imákat mondtam el, mint Te.

Ugyanazzal a hittel, mint Te.

Ugyanazzal az alázattal, mint Te.

Ám most itt lógnak körülöttem Izrael Államának zászlai!

Itt vannak az életmenet ezrei.

Hirdetik az életet a halál völgyében.

És amikor elhagyom az Auschwitz-Birkenau haláltábort, az első dolgom lesz, hogy unokámat hívom fel Izraelben, s hálát adok az Örökkévalónak, hogy megszületett, hogy hallhatom hangját.

Itt is idézem a Biblia szavát:

גם כי אלך בגיא צלמות לא אירא רע כי אתה עמדי

Annak ellenére, hogy a halál árnyékában jártam, már nem félek, mert Te vagy nekem kis unokám.

E drámai pillanatban, ahogy illik, ahogy méltó, a százezrekért, a milliókért, a meggyilkoltakért, asszonyokért, férfiakért, kisdedekért szálljon a mélységből a magasságok felé imádságunk a Kádis!

Jiszgádál, vöjiszkádás…

10 évvel később, 2015.

E sorokat 10 évvel később 2015 szeptemberében írom.

Még pár nap és beköszönt az 5776. zsinagógai esztendő.

Néhány sorral ezelőtt írtam az unokánkról, az elsőről az eddigi négy közül.

 

Ő Dániél, a bechor, az elsőszülött.

A kép, amelyet most itt közlök pár nappal ezelőtt Auschwitz és Birkenau között készült a rámpán. A rámpán, amelyen elvitték, majd meggyilkolták, elgázosították, elégették családunk nagyobb részét.

Dániél 17 éves múlt, utolsó éves gimnazista, néhány hónap múlva bevonul a hadseregbe. Lelki kötelességének érezte ő is, mint több száz diáktársa, Izrael országának egyik leghíresebb gimnáziumában, hogy a kegyeleti úton részt vegyen. Az egykori "halálmenet" helyén az élet menetén végig vonuljanak. Lerótták kegyeletüket a világ legnagyobb zsidó temetőjében.

Kezében degel Jiszráél, Izrael zászlaja.

Öntudatos fiatalember. Őszinte, szókimondó, s roppant szerény. Békeszerető, magas erkölcsi érzékkel és intellektussal megáldott. Mögötte kék farmerben és fehér trikóban izraeli fiatalok százai, s fölöttük az egykori őrtorony most üresen áll, mintha mégis figyelne…

Karinthy szavai jutnak eszembe:

"…A másik jéggé dermedt, megfagyott,

Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek…"                 (Előszó)

Megosztom Dániéllel váltott bizalmas levelezésünk egy sorát, amelyet ez a csillogó szemű fiatalember a modern kor egyik technikai csodáján, a WhatsApp-on írt nekem héberül:

"Itt Auschwitzban úgy éreztem, hogy a kör bezárult, s amikor felolvastam meggyilkolt családtagjaink nevét, büszkeséget éreztem, hogy utódjuk lehetek…"

Igen, a kör bezárult.