Ma napja van
Címlap Hírek/Események Hírek

Hírek

E-mail Nyomtatás PDF


Ezrek demonstráltak Izrael mellett Budapesten

2014-07-27 18:05:24

Izrael melletti szimpátiatüntetést tartottak vasárnap délután a Dohány utcai zsinagógában. Az eseményen felszólalt Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) elnöke, valamint Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.


izrael_szolidarit__s_facebook_cover.JPG

A békés demonstrációt a Mazsihisz és a Hit Gyülekezete szervezte. Az atv.hu tudósítója szerint a rendezvényen legalább négyezren vettek részt, a zsinagóga zsúfolásig megtelt, és az épület előtt is több száz ember gyűlt össze.

Heisler András: Izrael az egész világért harcol

heislerandr__s_izraelszolidarit__s.jpg

A rendezvény első szónoka Heisler András, a Mazsihisz elnöke volt. „20 napja zajlanak a Hamasz támadásai Izrael ellen” – hangsúlyozta a szervezet elnöke. Heisler elmondta: „Izraelben élő rokonaim, akik közül többen megjárták Auschwitz poklát, elmondták, ma újra szirénák hangjára kell kelniük.” A figyelmeztető sziréna pedig naponta akár több tucatszor is szól.

„Izrael állam létrejötte óta hatalmas technológiai fejlődésen ment keresztül, de közben sok háborút is meg kellett vívnia, amelyeket mind meg kellett nyernie, mert nincs olyan hely, ahova Izrael visszavonulhatna” – mondta a Mazsihisz elnöke.

„Meddig lehet együtt élni a fenyegetettséggel? Nincs még egy olyan ország mint Izrael, ami ennyi minden tolerált volna, miközben a Hamasz egyértelmű célja Izrael megsemmisítése” – folytatta az elnök. „Izrael 65 éve folyamatosan védekező háborút folytat. Ez a mostani is ilyen, amit az egész világért vív a terrorizmus ellen.”

Heisler ezt követően felszólította a magyar kormányt, hogy a jelenleginél sokkal határozottabban ítélje el a Hamász terrorcselekményeit, és markánsabban álljon ki Izrael önvédelmi joga mellett.

Ilan Mor: Izrael a terroristák ellen és nem a palesztin nép ellen harcol

izrael_szolidarit__s_8.JPG

A tüntetés következő szónoka Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete volt. A nagykövet elismerését fejezte ki a zsinagógában összegyűlt tömeg láttán, és arról beszélt, hogy ezt a háborút rákényszerítették Izraelre. „A zsidó állam mindent megpróbált az elkerülése érdekében. De Izraelnek nincs más választása, mint megvédeni polgárait a terrorral szemben.” Ilan Mor hangsúlyozta, hogy Izrael nem a palesztin nép és nem az iszlám ellen harcol, hanem a terror ellen.

„Izrael az egyetlen ország, ami a zsidók hazája, ahol a zsidók lehajthatják a fejüket, ezért harcolnak a zsidó haza megvédéséért. A Hamasz a nácikhoz hasonló háborús bűnöket követ el, amikor sűrűn lakott területeket lő és azért támadja Izraelt, hogy a zsidóságot kiirtsa” - folytatta Mor.

Emlékeztetett rá, hogy a Hamasz az elmúlt napokba 3500 rakétát lőtt ki, ami csak azért nem okozott nagyobb károkat, mert Izrael előzőleg kiépítette a vaskupola rendszert, hogy megvédje állampolgárait.

„Ezzel szebben a Hamasz gyerekeket nőket és civileket állít maga elé” – mondta a nagykövet, aki szerint ez is háborús bűncselekménynek számít.

Németh Sándor: Izrael áll a jó oldalon

izrael_szolidarit__s_7.JPG

Németh Sándor beszédében elmondta, hogy „a Hit Gyülekezete nem áll a háború, az erőszak oldalán, békét akarunk”. A Hit Gyülekezete vezető lelkésze közölte: „azért jöttünk ide, hogy a hazugságokkal szemben elmondjuk az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban a tényeket”.

A lelkész szerint a palesztin terroristák azért követnek el folyamatosan bűntényeket izraeliekkel szemben, hogy destabilizálják a zsidó államot, és az ott élő polgárok szívében állandósítsák a rettegést, de „e konfliktusban Izrael áll a jó oldalon”.

Németh Sándor elmondta, hogy a palesztin vezetés támogatja azokat a terrorista szervezeteket, például a Hamaszt és a Hezbollahot, amelyek Izrael felszámolását tűzték zászlajukra.

„Minden tisztességes embernek támogatnia kell Izrael harcát az iszlamistákkal szemben, mert Izrael az egyetlen tényleges demokratikus ország a Közel-Keleten, és csak egy erős Izrael tudja garantálni a tartós békét a térségben” – magyarázta a vezető lelkész.

Arról is beszélt, hogy a szélsőséges iszlamisták „a saját népüket, a Koránt másképpen értelmező muszlimokat, arabokat éppúgy gyilkolják, mint a keresztényeket, zsidókat, vallástalan embereket”. Németh szerint „ezzel szemben a cionizmus mint nemzeti mozgalom messzemenően tiszteletben tartja a különböző nemzeti identitásokat”.

A Hit Gyülekezete vezető lelkésze beszédében elmondta: „az Üdvözítő és az üdvözülés útja a zsidóktól származik, emiatt Izrael létezése és virágzása a kereszténység jövője és megújulása szempontjából is létfontosságú”.

Hozzátette: „mélyen együtt érzünk minden ártatlan civil arab vagy palesztin ember fájdalmával, együtt érzünk az áldozatok hozzátartozóival, de hangsúlyoznunk kell: nem szükséges, hogy ez így legyen”. Németh szerint a palesztin nép sorsában akkor fog pozitív változás bekövetkezni, ha a vezetői békét kötnek a zsidó állammal. „Az események sajnálatos módon nem ez irányba haladnak a térségben.

Arról is beszélt, hogy „antiszemiták és neonácik kritikátlanul teszik magukévá Magyarországon is az Izraellel kapcsolatos iszlamista hazugságokat, teszik ezt a nemzet és a keresztény értékek védelmezőinek szerepében tetszelegve”.

„Megtévesztett honfitársainkat kérjük, hogy figyeljenek fel azokra a tömeggyilkosságokra, amelyeket a Hamasz iszlamista testvérei követtek el például Egyiptomban a kopt keresztények ellen, vagy Szíriában, vagy legutóbb Irakban” – jelentette ki Németh Sándor, aki szerint a sííta iszlamisták részéről sem részesülnek jobb bánásmódban sem a zsidók, sem a keresztények.

„Irán legfelső vallási vezetője arra kérte a palesztinokat, hogy folytassák a fegyveres harcot Izrael ellen, sőt terjesszék azt ki Ciszjordániára, és hangsúlyozta a zsidó állam eltűnésének szükségességét. Számára sem drága a palesztin emberek, gyermekek élete” – jelentette ki Németh, majd azt kérdezte Vona Gábortól: „Hogyan tudja összeegyeztetni a civilizációnk alapjait gyűlölő Iránhoz fűződő szoros barátságát a nemzeti keresztény értékek iránti elkötelezettségével? Miközben Izraelt igaztalanul ócsárolja, miért nem képes egy szót sem szólni az Iránban, Irakban és a többi közel-keleti országban üldözött keresztények érdekében? Mit keres a Jobbik az iszlamisták oldalán?” – kérdezte a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

Az Izraelt támogató demonstrálók magyar és izraeli zászlókat lobogtattak. A magasba emelt transzparenseken olyan és hasonló feliratok voltak olvashatók, mint: "Gáza=Hamász", "Izraelnek ahhoz sincs joga, hogy megvédje polgárait?". A zsinagóga előtt tíz ellentüntető jelent meg "Gyilkosok" és "Vesszenek a gyarmatosító cionisták!!!" feliratú molinókkal, egy árpádsávos és egy palesztin zászló is volt náluk. A zsinagógából távozók közül többen távolról szóváltásba keveredtek a kettős rendőrsorfallal elválasztott ellentüntetőkkel. Az egyik oldalról a "Nácik, oszolj!", "Éljen Izrael!", a másik oldalról "Itthon vagyunk", "Éljen Palesztina!" jelszavakat skandálták.

A rendezvényről távozva az MTI tudósítója azt látta, hogy rendőrségi tűzszerészek dolgoznak a zsinagóga épületénél. A hírügynökség értesülése szerint ismeretlenek pirotechnikai eszközt dobtak az épülethez, a nyomrögzítés idejére a zsinagógát bezártak.
(ATV, MTI, MAZSIHISZ)

 
E-mail Nyomtatás PDF


Mazsihisz: Hiába kezdeményeztünk párbeszédet

2014-ben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége hiába kezdeményezett párbeszédet a Budapest szívében felállított köztéri emlékmű ügyében.



De törekvésünk mégsem volt eredménytelen: a „német megszállás emlékművének” nevezett szobor jelképrendszerét kiemelkedő magyar tudósok, egyházi személyiségek és közéleti gondolkodók bírálták határozottan, és több mint száz napon át folyamatos tiltakozás övezte a kormány által felállítani tervezett emlékművet.

A magyarországi zsidóság képviselete változatlanul várja, hogy a Holokauszt emlékévet meghirdető magyar kormány méltó módon és közös munkával, nem csak szavakban, hanem tettekkel is fogadja vissza a magyar nemzetbe a magyar zsidóság kiszolgáltatott és ártatlanul legyilkolt áldozatait.

 
E-mail Nyomtatás PDF

JOM HÁÁCMÁUT,
IZRAEL FÜGGETLENSÉGI NAPJA

"Legyen áldott az Örökkévaló a Világ Alkotója, aki életben tartott bennünket, aki megtartott bennünket és engedte számunkra, hogy megérjük a mai napot!"

A régi mondás úgy tartja, a "cseppben benne van a tenger". Így tehát kis mozaikokat szeretnék feleleveníteni, figyelmetekbe ajánlani. Ezekből a mozaikokból kirajzolódik az a kép, ahogy látjuk, látom Izrael Államát.

Nem olyan régen, egy viszonylag fiatal, tragikus sorsú, ember az űrbe szállt. Ő volt Izrael első asztronautája. És felülről az űrből, amikor lenézett a nagy sűrűségbe, látott egy zöldellő, hatalmas oázis, ahol minden zöld volt, minden virágzott. És mikor megkérdezte társaitól, akik járatosak voltak a galaktika kutatásban, hogy mi az a világítóan, melegítően, áldóan a mélységig hatoló zöld szín, azt válaszolták, amit ott lent a sűrűben látsz, az a sziget - Izrael.

Mozaiktöredék csupán?

Ha azt mondod szirénahang és egy perc néma felállás, emlékezés a holocaustra, emlékezés az elmúlt évtizedek tragikus hőseire, hősi halottaira, akkor ez Izrael.
Ha örömtüzeket, tűzijátékot látsz, az is Izrael.

Hogyha elmész a Jád Vásem múzeumba, ahol szörnyűségek sokaságát eleveníti fel a modern tudomány, s elhagyva a borzalmak és emlékek e szörnyű világát, abból kilépve kitárulkozik eléd a csodálatos színben pompázó Jeruzsálem, igen ez Izrael.
Ha a legújabb statisztikai adatokat idézed, hatmillió kilencszáz ezer lakosa van Izraelnek. Zsidók és arabok. Igen ez Izrael.

Mozaiktöredékek csupán?

Tóra tanulás B'né B'ráktól Jeruzsálemig, világi tudományok Jeruzsálemtől Haifáig, a negevi Ben Gurion Egyetemtől a Bár Ilán Egyetemig, a Techniontól a Nobel díjig, igen ez Izrael.
Ha a héber nyelvet hallod a maga zeneiségében, harsány mivoltában, jókedvében, igen ez Izrael.
Ha kibucba mész és látod ezeket a szent lelkületű embereket átszőve a modernkor szellemével és mindenütt sok-sok gyermeket, igen ez Izrael.

Mozaiktöredékek csupán?

Ha megérted, megérinted a Siratófalat és érzel valamit a Végtelenből, ha megérinted a Kotelt, és úgy érzed, hogy közel van hozzád az Örökkévaló, igen akkor ez Izrael.

Amikor repülőgéppel szállsz oda, és a tengeri út után meglátsz egy virágzó szigetet, és hogy autófolyamok áramlanak az autópályákon mindenütt mélyen alattad, igen ez Izrael.

Ha önvédelmi háborúkról hallasz és beszélsz rokonnal, baráttal, testvérrel, aki nemcsak a holocaust éveit élte át, hanem az elmúlt háborúkat is, azt mondod igen ez Izrael.

Mozaiktöredékek csupán?

Te, aki ebbe a templomba jársz évtizedek óta, és együtt imádkozol velünk itt e helyen, és kiejtetted a szót, ami alig két évtizede ebben az országban még tilos volt, és beszéltél arról, amiről nem volt szabad, s kimondtad azt, amit mindannyian éreztünk, akkor tudtuk, hogy a gondolat közepén ott áll az a fogalom Izrael. Akkor csak suttogva szóltunk róla, csak lelkünk mélyén pezsgett a szó, amikor még gondolkodni is tilos volt, igen, az volt Izrael.

 
E-mail Nyomtatás PDF

Pészahi receptek innen-onnan


Pészahkor mindig nehéz valami finomat, különlegeset készíteni a nagyon szigorú előírások miatt. Összegyűjtöttünk néhány receptet, amivel színesebbé tehetjük a pészahi napokat. Ezek a receptek tovább fejleszthetők, egy kis fantáziával és kreativitással.

Akinek vannak ötletei, régi, elkészíthető receptjei köszönettel vesszük, jövőre bővíthetjük peszahi recept gyűjteményünket.

SÓSAK:

2       MACESZ ZSEMLE

Hozzávalók:

1 pohár víz, 10 dkg margarin, 1,5 pohár macesz liszt, 4 tojás, só, bors, ¼ kávéskanál peszahra kóser sütőpor (Oblathnál kapható).

Elkészítése:

A hozzávalókat össze kell keverni, gombócokat formázni belőlük és sütőpapírral bélelt tepsiben 15-30 percig sütni.

3       LATKESZ

Hozzávalók:

Személyenként 2 egész tojás, 1 kiskanál olaj, 2 evőkanál maceszdara, só, bors, olaj a sütéshez.

Elkészítése:

A tojásokat felütjük, hozzáadjuk az olajt, fűszereket, maceszdarát, majd villával jól felverjük. Palacsintasütőben felmelegítjük az olajt, nem túl sokat és nem nagyon forróra, nehogy megégjen, majd beleöntjük a masszát. Lepény formájúra körberázzuk, megsütjük, átfordítjuk és készre sütjük.

4       BUNDÁS MACESZ

Hozzávalók: (személyenként)

1 levél macesz, 1 egész tojás, só, bors, olaj a sütéshez.

Elkészítése:

A maceszt forró vízzel leönteni, csíkokra törni, majd a felvert tojásba mártani, és az olajban kisütni.

5       KREMZLI

Hozzávalók:

2 tojás, 3-4 kanál maceszdara, cukor, fahéj, 1-2 kanál darált dió, vagy reszelt narancshéj, narancslé, olaj a sütéshez.

Elkészítése:

A hozzávalókat összekeverni, hogy jól formálható massza keletkezzen, lapított gömböket formázni, és olajban kisütni. Gyakran forgassuk meg, mert szeret odaégni.

6       PÉSZAHI ZSEMLE

Hozzávalók:

1/3 csésze olaj, vagy kb 5 dkg kóser margarin 2/3 csésze víz, 1 csésze maceszliszt, só, kis kanál cukor – ez elhagyható, 3 egész tojás. (1 csésze 2,5dl), ¼ kávéskanál peszahra kóser sütőpor (Oblathnál kapható).

Elkészítése:

A vizet az olajjal, sóval, cukorral felforralni, levenni a tűzről, hozzáadni a maceszlisztet, és addig keverni, amíg le nem válik a fazék faláról. A tojásokat egyenként hozzákeverni. A sütőt 210 fokra felmelegíteni, a masszából kb 10 gömböcöt rakni a kikent tepsire, egymástól jó távolra, mert megnőnek. Be a sütőbe, és 10 percig nem szabad kinyitni az ajtót, mert összeesik, szép sárgára kell sütni. nyitom ki a sütő ajtaját, majd szép sárgára sütöm.

7       MACESZOS TARHONYA

Hozzávalók:

2 egész maceszlap, 2 kanál zsír, 1 kis fej hagyma, 2 tojás, kevés víz.

Elkészítése:

A maceszlapot mozsárban összetörjük, a zsírban megpirítjuk a kockára vágott hagymát, belerakjuk a maceszt, kevés vízzel puhítjuk, majd hozzáadjuk a villával felvert tojásokat. Párolt marhahúshoz, szaftos húsokhoz kitűnő köret.

8       MACESZTARHONYA

Hozzávalók:

2 macesz, forróvíz, vagy húsleveslé, só, bors, késhegynyi őrőlt gyömbér, petrezselyem, fokhagymás só (Oblathnál kapható) aki szereti, de akkor kevesebb só kell bele, olaj a sütéshez

Elkészítése:

Összetörjük a maceszlapokat apró darabokra, megáztatjuk a forró vízben vagy húsleveslében, belekeverjük a fűszereket, serpenyőben átsütjük, gyakran kevergetve összetörve, hogy tarhonyaszerű legyen. Önmagában is finom, de szaftos húsokhoz kiváló. Anyukám kedvence.

9       SAJTOS MACESZPOGÁCSA

Hozzávalók:

1 bögre víz, ½ bögre olaj, 1 bögre maceszliszt, 2 tojás, só, bors, reszelt sajt

Elkészítése:

Az alapanyagokat összekeverni sűrű masszává, vizes kézzel pogácsákat formálni, sütőpapírral kibélelt tepsibe tenni, aranybarnára megsütni.

ÉDESEK:

10     PALACSINTA

Ugyanúgy készítjük, mint a szokásos palacsintát, csak a liszt helyett maceszlisztet használunk.

11     BÖGRÉS DIÓS

Hozzávalók:

1 bögre őrölt vagy darált dió, 1 bögre kristálycukor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 2 tojás, 1 bögre tej, 1 bögre maceszliszt, ½ bögre olaj

Elkészítése:

Összekeverjük a hozzávalókat, sütőpapírral kibélelt, vagy beolajozott tepsibe öntjük és előmelegített sütőben készre sütjük.

12     KUGLI

Hozzávalók:

2 maceszlap, forró édes tej, 4 tojás, 4 kanál cukor, 1-2 csepp citrom, olaj a tepsi kikenéséhez.

Elkészítése:

A maceszlapokat összetörjük, a forró édes tejben megáztatjuk. A tojás sárgáját 2 kanál cukorral habosra keverjük, a fehérjét kemény habbá verjük a 2 kanál cukorral, a habos tojássárgáját és a felvert fehérjét nagyon óvatosan belekeverjük a már kihűlt megáztatott maceszbe, a masszát beleöntjük egy kiolajozott tepsibe, vagy jénai tálba és előmelegített sütőben készre sütjük.

Módosítás: ( 2014. április 08. kedd, 10:35 )
 
E-mail Nyomtatás PDF

Heisler: a magyarországi zsidók többsége még az auschwitzi rámpán is bízott a magyar közigazgatásban

2014-03-19 18:34:05

MAZSIHISZ


A magyarországi zsidók többsége még az auschwitzi rámpán is bízott a magyar közigazgatásbane – mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az ország német megszállásának 70. évfordulóján Közös a múltunk, közös a jelenünk címmel tartott megemlékezésen, szerdán Budapesten.



A magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából meghirdetett Mazsihisz-rendezvénysorozat nyitó eseményén részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A Dohány utcai zsinagóga előtti téren, amelyet teljesen megtöltöttek a résztvevők, Heisler András közölte: ezen a napon vonultak be a náci csapatok Magyarországra és elfoglalták hazánkat. A megszállással az út, amelyet az ország akkori vezetői számunkra kijelöltek, már korábban elkezdődött, egyebek mellett a numerus claususszal, a zsidó törvényekkel, Kamenyec-Poldolszkijjal és a roma holokauszttal – tette hozzá.

koves.JPG
Zoltai Gusztáv, Karsai László és Heisler András


Ezek voltak a jelzőtáblái annak az útnak, amely az 1944. március 19-ei náci megszálláson keresztül a deportáláshoz, Auschwitzhoz, Birkenauhoz és a nyilas vérengzéshez vezetett – mondta a Mazsihisz elnöke.

Heisler András úgy fogalmazott: "húsz év szisztematikus jogfosztása kellett ahhoz, hogy a magyarországi zsidók némán, lehajtott fejjel és feltartott kezekkel vonuljanak végig az utcákon, megalázva és megadóan szálljanak fel a marhavagonokba".

A holokauszt tanulságának nevezte, hogy "sehol a világon a diaszpórai zsidóságnak, de bármely más kisebbségnek sem szabad a mindenkori hatalomban vakon, feltétel nélkül megbíznia. Ha kell, fel kell emelni a szavunkat. (...) Ha kell, nemet kell tudnunk mondani a hatalomnak".

Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója arról beszélt, a német megszállás után megjelent a zsidó embereket sárga csillag viselésére kötelező rendelet, a férfiakat újra behívták munkaszolgálatra, a vidéki településeken pedig gettókat állítottak fel. Az ingóságokat lefoglalták, a pénzt, az ékszereket, a drágább holmikat elvették, így megvalósult a fajelmélet régi, igazi célja: a kirablás – mondta.

Utalt arra: amikor "a náci hadigépezet bevonult Magyarországra, az esemény inkább volt nevezhető a bajtársi szövetség kiterjesztésének, semmint később szoborban megformálható leigázási eseménynek". Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, a két állam, a két hadsereg - német vezénylet alatt – zavartalanul kooperált, a deportálást pedig azonnal beindították.

Zoltai Gusztáv kiemelte: "a lelkes magyar hivatalos organizációról még sohasem szóltak német nyelven olyan elismeréssel, mint a Gestapo, az SS és a Wehrmacht 1944-ben".

Arra figyelmeztetett: "ha meghamisítjuk a valóságot és az ellenkezőjére fordítjuk az igazságot, már nem tudjuk soha a jóra, az emberségre tanítani a gyermekeinket, (...) ha a tényeket a fejük tetejére állítjuk – a gonoszság, az embertelenség ismét feltámadhat".

Közölte, a holokauszt idején 600 ezer magyar állampolgárt gyilkoltak meg. Zoltai Gusztáv a történelem "mielőbbi igazságos, tisztességes feldolgozásának" fontosságát hangsúlyozva megemlékezett az embermentők tevékenységéről és reményének adott hangot, hogy az állam "teljes felelősséggel" fellép a szélsőjobboldal ellen.

Karsai László történész arról beszélt, hogy a Horthy-rendszerben 22 antiszemita törvényt hoztak, Horthy Miklós pedig azt írta Teleki Pál miniszterelnöknek 1940 októberében: "én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk."

Horthy azonban 1944. március 19. után "már nyugodtan nézhette az embertelenségeket, a szadista, oktalan megaláztatásokat, már nem volt szükség a zsidókra" – fogalmazott.

Hangsúlyozta, a magyar deportálóknak volt szuverenitásuk, a németek pedig "csak a magyar hatóságok fegyelmezett, olykor lelkes, túlbuzgó tevékenységének" köszönhették, hogy sikerült "Európa-rekordot" felállítaniuk: 1944. május 14-től július 9-ig 147 vonattal 437 ezer embert deportáltatni.

Ilan Mor izraeli nagykövet közölte: Izrael támogatása "a magyar zsidóság számára adott, csakúgy, mint bárki zsidó ember számára, bárhol is legyen a világon". Izrael népe és kormánya kiáll a zsidóság mellett, csakúgy, mint a demokrácia minden híve mellett "a holokauszt-tagadás mindennemű próbálkozásával, történelmi tények elferdítésével és torzításával szemben, amelyek a zsidók kiirtásához vezettek Magyarországon és Európa földjén".

holokauszt70_ilanmor.jpg


Hozzátette: nem elfogadható, és nem válhat megszokottá egyetlen országban sem, hogy a zsidók megfélemlítve, vagy bántalmazásoktól sújtva éljenek, csak azért, mert zsidók, az egyes államok kormányainak pedig kötelességük mindent megtenni annak érdekében, hogy a zsidó emberek Magyarországon vagy bárhol máshol a világon biztonságban élhessenek szülőföldjükön.

holokauszt70_kardosp__ter.jpg

Kardos Péter főrabbi, holokauszt-túlélő arról beszélt: ő maga a túlélőknek "megnyugtatólag azt hazudja, nem igaz, hogy a kormány a német megszállás valamennyi áldozatának, így a gyilkosoknak és a meggyilkoltaknak is közös emlékművet állít. Nem igaz, hogy egy vezető történész idegenrendészeti eljárásnak nevezte az első deportálást". Ezt azért teszi – mondta – mert azt szeretné, hogy "ha már egész életük tragédiában telt, legalább az alkony legyen szép".

tomeg_szembol.jpg

Az esemény végén Bálint András színművész szavalta el Radnóti Miklós Majális című versét, amelynek utolsó négy sorát a tömeg vele együtt mondta el.

Radnóti Miklós: Majális (részlet)

Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.


A megemlékezésen mások mellett részt vett Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református püspök, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és a diplomáciai testület számos tagja. Az eseményen ott volt Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP), Erzsébetváros polgármestere, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, magyarországi zsidó vezetők és a rabbikar tagjai.

A résztvevők a zsinagóga előtt elhelyezték az emlékezés köveit és virágait. A tömegben egyebek között a következő feliratokat lehetett látni: "Elítéljük a fasizmust!"; "Az antiszemitizmus öl!"; "Szembenézni a múlt bűneivel!".
(MTI, MAZSIHISZ)

 
2. oldal / 16