Még nincs társadalmi konszenzus a Józsefvárosi holokauszt-emlékhely ideológiai tartalmát illetően
2013-12-15 19:28:30
Cikk ajánlása | Nyomtatás | Betűméret |
|
MAZSIHISZ
A Józsefvárosi-pályaudvar elhagyott épületébe tervezett Holokauszt gyermekáldozatainak emlékhely ideológiai tartalmát illetően nem érzékelhető társadalmi konszenzus – márpedig erre nagy szükség lenne – fogalmazott Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke csütörtökön az Országházban, a Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottság idei utolsó ülésén.
A bizottság elnöke, Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár köszöntőjében elmondta, hogy az L. Simon László elnökletével működő Civil Alap Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 elnevezésű támogatási program keretében az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága összesen 1,8 milliárd forint támogatást szavazott meg 377 pályázatnak.
L. Simon László arról tájékoztatott, hogy folyóiratok, tematikus kiadványok megjelentetésére, előadások, szakmai konferenciák, kiállítások, megemlékezések rendezésére érkeztek pályázatok, továbbá zsidó temetők és zsinagógák felújítására is. Tizenkilenc pályázat kifejezetten a magyarországi cigányság tragédiájával foglalkozik.
Az alábbiakban Heisler Andrásnak, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének hozzászólását olvashatják: „A Magyar Holokauszt 2014 – Emlékbizottság tagjainak beszámolóiból kirajzolódott a kép: Magyarországon a társadalom majd’ egésze foglalkozik a holokauszt történelmével, programokat, megemlékezéseket kezdeményez a hetvenedik évforduló kapcsán.
A programok között nem lehet és nem is szabad prioritást felállítani, hiszen szinte az összes kezdeményezés komoly és értékes, és minden tervezett program fontos lehet az adott régióban, országos szinten vagy a határon túl. Mégis, a sok megvalósuló program egyike kiemelkedik az összes közül: ez a Józsefvárosi-pályaudvar elhagyott épületébe tervezett Holokauszt gyermekáldozatainak emlékhelye. Ez a legnagyobb és alighanem a legkritikusabb helyzetben lévő program. Legkritikusabb, mert mindnyájunk előtt világos: a terv mögött nem érzékelhető társadalmi konszenzus – márpedig erre nagy szükség lenne.
A Mazsihisz, mint a legjelentősebb zsidó érdekképviseleti szervezet, szeretne és egyben képes is a megvalósulandó emlékhely társadalmi elfogadottságában segíteni. Egy, a Mazsihisz által delegált testület elő tudná segíteni a történelmi hitelesség biztosítását. Készséggel együttműködünk a megvalósulandó Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhely megalkotásában résztvevő döntéshozókkal, felelősökkel. Hajlandóak vagyunk a kompromisszumokra – de csakis a valós történelem bemutatásának céljával, és csak annak keretei között. Jó példa volt a Civil Alap elbírálásában a zsidó szervezetek és a kormány együttműködése: az egymás értékeinek és ismereteinek figyelembe vételével megvalósult javaslat mindenki számára vállalható lett.
Csalódottak vagyunk, hogy a Parlamenti Emlékbizottság mai ülésén Schmidt Mária főigazgató asszony nem tudott megjelenni. Megértjük ugyan Lázár államtitkár úr érveit, de csalódottak vagyunk azért is, mert a Józsefvárosi pályaudvaron megvalósuló holokauszt-emlékhely ideológiai tartalmát illetően nem tudunk ma párbeszédet folytatni. A hitelesség biztosítása végett kérjük ezért, hogy január elején, a lehető legkorábban – e Parlamenti Emlékbizottság munkájának keretében – legyen lehetőség a Józsefvárosi projekt tárgyalására. Egyben tisztelettel kérjük a Miniszterelnökséget vezető Államtitkár urat, hogy a maga józanságával és az ügy iránti vitathatatlan elkötelezettségével segítsen a nem megkerülhető konszenzus kialakításában” – zárta le hozzászólását a Mazsihisz elnöke.
Az Emlékbizottság idei utolsó ülésén mások mellett részt vett Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár ; több zsidó szervezet vezetője. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke; Feldmájer Péter, a Mazsihisz alelnöke; Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója; L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke; az Emlékbizottság munkájában résztvevő minisztériumok munkatársai valamint az Egyesült Államok, Izrael, Németország és Ausztria és Svédország budapesti nagykövetei.
< Előző | Következő > |
---|