Megalakult a Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége
Debrecen, 2012. március 11., vasárnap (MTI) - A "Jövőnk az összefogás" üzenetével megalakult a Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége; az alapító okiratot Debrecenben tartott ünnepségen írta alá húsz itthoni és határon túli magyar zsidó hitközség, illetve zsidó szervezet képviselője.
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a kultúra formálásában a zsidó szervezeteknek nemcsak a múltban volt jelentős szerepük, hanem a jövőben is, s ezt új keretek között tehetik meg a Debrecenben létrejött összefogással. "Minden társadalom a közösségeiből meríti erejét" - mondta a fideszes politikus, majd utalt arra, hogy Debrecenben van az ország legnagyobb vidéki zsidó hitközsége.
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy az a szövetség, amelynek alapító okiratát Debrecenben aláírták, nemcsak rögzíti a közös utat, hanem abból valami új és ösztönző mozgalom indítható el. A Mazsihisz-vezető azt mondta, hogy a "recesszió vihara tombol", jelentős a munkanélküliség, s ilyen helyzetben "elképzelhetetlen, hogy a falainkon belül egymást marjuk".
Zoltai Gusztáv megfogalmazása szerint Debrecen - mint most is - példát mutatott az elmúlt években, amikor is évről évre megrendezik a hazai és a határon túli magyar zsidó hitközségek találkozóját.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség vezetője hozzátette: múlt évi találkozójukon döntötték el, hogy "a Kárpát-medence zsidóságának fennmaradása érdekében" szorosabbá teszik az együttműködést. A most megalakult szervezet nyitva áll minden zsidó előtt, nem tesznek különbséget a különböző irányzatú csoportok között - jegyezte meg.
Papp László (Fidesz), Debrecen alpolgármestere szerint "az együttműködéssel az összetartozás új korszaka kezdődik", az aláírás kifejezi "a közösség erejébe vetett hitet, az egymás iránti elkötelezettséget".
Radu Tirle, a romániai Bihar Megyei Tanács elnöke megyéje lakói nevében megkövette a zsidókat a történelemben ért atrocitásokért, s kérte Istent, "adjon erőt számukra, hogy tudják megbocsátani azt a sok szörnyűséget".
Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere városa és a Partium magyar közösségének "tiszteletteljes üdvözletét" tolmácsolta, megjegyezve, hogy "a kisebbségi lét (...), de a mai nap is példa arra, hogyan lehet szövetségben építeni a jövőt".
Támogatásáról biztosította az új szövetséget Szabó György, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke, reményét fejezve ki, hogy az új szervezetet kellően tudják támogatni annak érdekében, hogy "a zsidó reneszánsz közélet újra tudjon fejlődni".
A Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetségének húsz alapítója van, magyarországiak mellett felvidéki, erdélyi, partiumi és délvidéki magyar zsidó közösségek. Néhányuk képviselője nem tudott megjelenni az aláíráson, e szervezetek levélben biztosították a szervezőket csatlakozási szándékukról.
Az aláírás után a Nagyváradi Zsidó Hitközség művészeti csoportjának közreműködésével megünnepelték a zsidók "legvidámabb ünnepét, a sorsvetés napját, a Purimot, majd az ünnep kapcsán Asher G. Ehrenfeld debreceni főrabbi mondott ünnepi beszédet.
< Előző | Következő > |
---|