Vallás, imaidők 
Gondolatok a Pészachról
Egy példázat szerint az angyalok Istenhez
fordultak, hogy megtudják, mikor lesz Ros
Hásáná, de Ő azt válaszolta nekik, hogy ez a
döntés nem az Ő kezében van, hiszen a zsidó
nép vezetői fogják eldönteni, mikor kezdődik a
következő hónap.
Ezzel szemben a hét érinthetetlen. Amikor
egy ünnep szombatra esik, a Kiddust egy
áldással zárjuk: Áldott vagy Te Örökkévaló Istenünk,
a világ királya, aki megszentelte a szombatot,
a zsidó népet, és az ünnepeket. A szombatot
a zsidó nép előtt említjük, mert az előbbi létezése
független az utóbbitól. Viszont az ünnepeket
csak a zsidó nép után említjük, mert az ünnepek
időzítése részben a zsidó nép döntésétől függ.
A szombat tehát egy olyan szentség szimbóluma,
amiért nem kell semmit sem tennünk. Az
ünnepek viszont egy olyan szentséget testesítenek
meg, aminek létrehozásához emberi tevékenységre
van szükség. A kettő között a Pészach az átmenet.
Az Egyiptomban rabszolgamunkát végző
zsidó nép nyilván nem volt a spiritualitás tetőfokán.
A hagyomány szerint a több nemzedéknyi
elnyomás hatására az egyszerű szemlélő nehezen
különböztetett volna meg egy zsidót egy egyiptomitól.
Isten mégis kivezetett minket Egyiptomból,
és megadta nekünk az újrakezdés lehetőségét. Ezt
szimbolizálja a macesz is, hiszen a lehető legkevesebb
emberi beavatkozással készül.
Niszán 15-e tehát egy lehetőség, egy meg
nem érdemelt lehetőség az újrakezdésre- így volt
ez évezredekkel ezelőtt, és így van ez most is,
minden egyes évben. Viszont a szombat másnapján
megkezdődik a számlálás, amely hét hétig
tart. És az ötvenedik napon eljön Sávuot, amikor
kovászos áldozatot kell bemutatni a Szentélyben,
vagyis meg kell mutatnunk, hogy tudunk élni a
lehetőséggel, és Isten partnereivé tudunk válni a
szentség megteremtésében.
Erről szól Pészach éjszakája.
Ha odafigyelünk, mindannyian érezhetjük,
hogy Isten kiemel minket a mi személyes
„Egyiptomunkból” egy pillanatra ezen az éjszakán.
Ő elülteti a magot, de nekünk kell azt
gondoznunk. Ő megajándékoz minket egy fajta
érzéssel, egy gondolattal, inspirációval.
De szentté nem tesz minket.
Az már a mi feladatunk.
Lőwy Gábor