Vallás, imaidők 
Löcho dajdi (askenáz kiejtéssel)
Himnusz a Szombat tiszteletére
Körzetünk kántora, Biczó Tamás előadásában
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Sómajr vözóchajr bödibur echod, hismiónu él hámjuchod, Ádajnoj echod usömaj echod lösém ulsziferesz völiszhilo.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Likrász sábosz löchu vönélcho, ki, hi mökajr hábörócho, mérajs mikedem nöszúcho, szajf máásze bömáchásovo töchilo.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Mikdás melech ír mölúcho, kúmi cöi mitajch háháfécho, ráv loch sevesz böémek hábócho, vöhú jáchámajl olájich chemlo.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Hisznáári méófor kúmi, livsi bigdéj szifártéch ámi, ál jád ben jisáj bész háláchmi, korvó el náfsi göóló.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Hiszojröri hiszojröri, ki, vo ajréch kumi ajri, úri úri sir dábéri, kövajd Ádajnoj olájich nigló.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Laj szévajsi völaj szikolmi, má tistajcháchi umá tehemi, boch jecheszu ánijé ámi, vönivnöszo ír ál tilo.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Vöhoju limsíszo sajszójich, vörocháku kol möválójich, jószisz olájich Elajhójich kimszajsz chószon ál kálo.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Jómin uszmajl tifrajci, vöesz Ádajnoj táárici, ál jád is ben párci, vöniszmöcho vönogiló.
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
Baji vösólajm áteresz bálo, gám böszimcho uvöcoholó, tajch emúné ám szögúló, baji cháló, baji cháló
Löcho dajdi likrász káló, pöné sábosz nökábló.
A szöveg magyar fordításban:
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
„Őrizd meg” és „emlékezzél” egy szólással hallatta velünk az egyetlen Isten. Az Örökkévaló egy, neve is egy, névre, hírre, dicsőségre!
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
A szombat elé jertek, menjünk, mert az kútfeje az áldásnak kezdettől, hajdantól megszentelve; a teremtés vége, de gondolatban legelső.
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
Királyi szentély, koronázó város, kelj föl, eredj ki a felfordulás közepéből? Sokat is időztél a siralom völgyében; ő könyörülve megkönyörül rajtad.
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
Rázkódjál meg, a porból kelj föl! Öltsd magadra díszruhádat, népem! Jisáj fia, a betlehemi által közeledik lelkemhez a megváltás!
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
Ébredezz, ébredezz, mert eljött világosságod! Kelj föl, ragyogj! Ébredj, ébredj, dalt énekelj! Isten dicsősége rajtad nyilatkozott meg!
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
Ne szégyenkezz és ne restelkedj! Benned bizakodnak népem szegényei, hogy felépül a város romja felett.
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
És lesznek prédául prédálóid, és eltávolodnak mind a megrontóid; de neked úgy örül Istened, amint örül a vőlegény mátkájának.
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
Jobbra és balra terjeszkedel és az Örökkévalót magasztalod ama Perec sarjadéka által Örvendjünk és vigadjunk!
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
Jöjj békében, férj koronája, örömmel is és ujjongással a hívei közé választott népének! Jöjj mátka, jöjj mátka!
Jer barátom a mátka elé, hadd fogadjuk a szombatot!
Íme a héber szöveg:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
שָׁמוֹר וְזָכוֹר בְּדִבּוּר אֶחָד, הִשְמִיעָֽנוּ אֵל הַמְּיֻחָד.
יְיָ אֶחָד וּשְמוֹ אֶחָד. לְשֵׁם וּלְתִפְאֶֽרֶת וְלִתְהִלָּה:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
לִקְרַאת שַׁבָּת לְכוּ וְנֵלְכָה. כִּי הִיא מְקוֹר הַבְּרָכָה.
מֵרֹאשׁ מִקֶּֽדֶם נְסוּכָה. סוֹף מַעֲשֶׂה בְּמַחֲשָׁבָה תְּחִלָּה:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
מִקְדַּשׁ מֶֽלֶךְ עִיר מְלוּכָה. קֽוּמִי צְאִי מִתּוֹךְ הַהֲפֵכָה.
רַב לָךְ שֶֽׁבֶת בְּעֵֽמֶק הַבָּכָא. וְהוּא יַחֲמוֹל עָלַֽיִךְ חֶמְלָה:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
הִתְנַעֲרִי מֵעָפָר קוּמִי. לִבְשִׁי בִּגְדֵי תִפְאַרְתֵּךְ עַמִּי:
עַל יַד בֶּן יִשַׁי בֵּית הַלַּחְמִי. קָרְבָה אֶל נַפְשִׁי גְאָלָהּ:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
הִתְעוֹרְרִי הִתְעוֹרְרִי. כִּי בָא אוֹרֵךְ קֽֽוּמִי אֽוֹרִי.
עֽוּרִי עֽוּרִי שִׁיר דַבֵּֽרִי. כְּבוֹד יְיָ עָלַֽיִךְ נִגְלָה.
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
לֹא תֵבֽוֹשִׁי וְלֹא תִכָּלְמִי. מַה תִּשְתּוֹחֲחִי וּמַה תֶּהֱמִי.
בָּךְ יֶחֱסוּ עֲנִיֵּי עַמִּי, וְנִבְנְתָה עִיר עַל תִּלָּהּ:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
וְהָיוּ לִמְשִׁסָּה שֹׁאסָֽיִךְ. וְרָחֲקוּ כָּל מְבַלְּעָֽיִךְ.
יָשִׂישׂ עָלַֽיִךְ אֱלֹהָֽיִךְ. כִּמְשׂוֹשׂ חָתָן עַל כַּלָּה:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
יָמִין וּשְׂמֹאל תִּפְרֽוֹצִי. וְאֶת־יְיָ תַּעֲרִֽיצִי.
עַל יַד אִישׁ בֶּן פַּרְצִי. וְנִשְׂמְחָה וְנָגִֽילָה:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה:
בּֽוֹאִי בְשָׁלוֹם עֲטֶרֶת בַּעְלָהּ. גַּם בְּשִׂמְחָה וּבְצָהֳלָה.
תּוֹךְ אֱמוּנֵי עַם סְגֻּלָּה. בּֽוֹאִי כַלָּה, בּֽוֹאִי כַלָּה:
לְכָה דוֹדִי לִקְרַאת כַּלָּה. פְּנֵי שַׁבָּת נְקַבְּלָה
Egy ízes útmutató
A löchodajdi
Ezúttal egy olyan jiddis szót tanulunk meg, amely eredetileg egy népszerű héber költemény kezdőszava, ám később mégis a nép nyelvén közkedvelt jiddis kifejezés lett belőle. Ez persze jól bizonyítja, hogy az irodalom olykor a mindennapi élet szerves részévé tud válni.
A péntek esti szombatköszöntő istentisztelet legnépszerűbb dala kezdődik így, amelyet szinte minden vallásos zsidó ismer, és énekel a zsinagógában, Jeruzsálemtől San Francisco-ig, Moszkvától Buenos Aires-ig. Dallama tájanként változik ugyan, ám a szöveg mindenütt jól ismert: nálunk többnyire a múlt században élt bécsi kántor, Sulzer melódiája a legkedveltebb. Holott voltaképpen ez a legfiatalabb tagja a péntek esti liturgiának, “mindössze” félezer éves.
A vallásos költemény szerzője egy kabbalista szerző, Slómó Halévi Alkabec volt, aki a XVI. század második felében az észak-izraeli Cfát városában élt (A szerző nevét egyébként a versszakok kezdőbetűiből is kiolvashatjuk, ezt az irodalomtudomány akrosztichonnak nevezi.) Itt ez idő tájt jelentős kabbalista irodalmi műhely létezett, amelynek vezéralakja Jichák Lurja Askenázi (meghalt 1572-ben) volt.
A Cfát városában élt kabbalisták a szombatot királynőként, menyasszonyként képzelték el, és várták hétről hétre. Péntek délután valamennyien megfürödtek, díszes ruhát öltöttek. Az idősebbek a zsinagógába mentek, ahol az Énekek énekét és más szent szövegeket olvastak. A fiatalok menyasszonyi sátorral a város határában várakoztak, és mihelyt a Nap a látóhatár szélére írt, tánccal, dallal kísérték be (a baldachin alatt) a szombat-menyasszonyt a zsinagógába. Alkabec erre az alkalomra írta dalát, hogy azt a fiatalok együtt énekeljék. (A mi askenázi kiejtésünkkel):
Löcho dajdi, likrász kálo,
Pöné sábosz nökáblo…
“Jöjj, barátom, a menyasszony elé,
Hadd köszöntsük a szombatot…”
A szombatköszöntő dal utolsó versszakát már a zsinagóga közelében énekelték, s az bizony behallatszott az ott várakozók füleibe. Ezért vált szokássá, hogy az utolsó versszak éneklésekor mindmáig hátra fordulunk a zsinagógában, az ajtó felé. Hajdan ugyanis az idősebbek így tettek, kíváncsian várva a szombat-menyasszonyt és a fiatalok éneklő csapatát. Ma már természetesen nem jön be senki ilyenkor, de a szokás öntudatlanul megőrződött. Sőt, jiddisül a “hátraarc” kifejezést mindmáig a népszerű dal utolsó strófájának kezdőszavával mondják: Baji vösólajm (Eredeti jelentése: Jöjj, békével!). Persze aki “baji vösólajm-ot csinál”, még nem biztos, hogy békés szándékkal teszi…
A szombatvárás efféle szokása Európa-szerte is elterjedt, nálunk Sátoraljaújhelyen még a múlt században is menyasszonyi sátorral (jiddisül chüpé-vel) várták a fiatalok a szombat királynőjét. Heine nagyszerű költeményt írt erről a vallásos énekről, Sabbath hercegnő címmel. Csakhogy a dal szerzőjét, Slómó Halévi-t összetéveszti a középkor legnagyobb héber költőjével, Jehuda Halévi-vel:
“Ezt a csinos nászi rigmust
nem más szerzé, mint a híres,
hírneves szerelmi dalnok,
Don Jehúda ben Halévi.”
(Molnár Imre fordítása)
A félreértés egy érdekes eseményhez vezetett, amelyet a magyar zsidó szellemtörténet joggal számon tart. Erzsébet királyné tudvalevőleg lelkes rajongója volt Heine költészetének, s így érdeklődést mutatott a költeményben szereplő Jehuda Halévi iránt is. A budapesti Rabbiképző tudós professzorát, Kauffmann Dávidot felkérték arra, hogy a budai várban jelenjék meg a királyné előtt, s tartson számára előadást Jehuda Haléviről. Csak az ünnepélyes találkozás és az előadás végén derült fény arra, hogy a királyné voltaképpen a Löho Dajdi szerzője iránt érdeklődött…
Hogy a már említett baji vösólajm-hoz hasonlóan a címszavunkban szereplő költői kifejezés a jiddis köznyelvbe is bekerült, arra példaképpen egy kedves anekdotát szeretnék elmesélni.
Élt régen Baján egy zsidó órás, akihez többnyire a környék parasztjai jártak különféle javítások végett. Mesterünk azonban, miután megvizsgálta az órák szerkezetét, a legtöbbször elkomorult arccal így szólt kuncsaftjához:
- Jaj, jaj! Nagy baj van!
- Szent Isten! Mi történt? —aggodalmaskodott a paraszt.
- Meghibásodott a löho dajdi kerék!
- És az nagy baj, tessék mondani?
- Hát, bizony! — Sokba fog ez kerülni Magának… (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a zsidó vallástörvénykönyv, a Sulchan Aruch szerzője, Joséf Káró már 1550-ben azt javasolja a szülőknek, hogy taníttassák mesterségre gyermekeiket, s a legjobb szakmának az órást tartja. Talán éppen azért, mert a kívülálló számára oly átláthatatlan, mint manapság az autós vagy számítógépes mesterség.)
Térjünk azonban vissza bajai órásmesterünkhöz. Egyszer egy harcsabajszos vidéki úr lépett be üzletébe. Elővette a zsebóráját, amely – ki tudja, miért -, nem akarta folytatni pályáját. A mester végigmustrálta a szerkentyűt, majd elsötétült arccal így szólt:
- Nagy baj van! Ki kell cserélni a löho dajdi kereket!
Mire a harcsabajszos visszakérdezett:
- És tessék mondani, a likrász kálo kerék maradhat?
Raj Tamás