Ma napja van
Címlap Vallás, imaidők Heti szakasz Korábbi hetiszakaszok Pinchász
E-mail Nyomtatás PDF

2014. július 6 -12

Áron unokájának a neve

Pinchász határozott fellépésének hatására megszűnt a járvány a táborban. A kohénságot is kiérdemelte, amely ezután apáról fiúra szállt. Az önbíráskodást azonban még ma is vitatják. A csapás után az Ö...
való népszámlálást rendelt el, mint a gondos juhász, aki nagy vihar után megszámlálja nyáját, úgy a Gondviselés szeretettel számolta meg juhait, mert tudni akarta, mennyien élték túl a pusztulást. Törzsenként sorolja fel az Írás a számlálás eredményét.

Clofchád lányai panaszukkal Mózeshez fordultak, atyjuk fiú nélkül halt meg, örökölhetnek-e a lányok. Valószínű apjuk volt az a rőzsét szedő, aki megszegte a szombatot. A Teremtő döntése szerint a lányok is örökölhettek, arra azonban ügyelni kell, hogy a házasság révén a földbirtok ne kerüljön más törzs tulajdonába. Hiszen a törzsek létszáma szerint lett felosztva az ország. A nők elismerése az örökösödési jog.

Mózest felszólította a Mindenható, hogy menjen fel az Abárim hegyre, amely a Nébó hegységnek csúcsa, hogy láthassa az Ígéret Földjét. De nem mehet be oda, mert vétkezett a pörlekedés vizénél, amikor nem a parancs szerint cselekedett, nem szólt a sziklához, hanem ráütött és így csökkent a csoda értéke. Az utódot is kijelöli az Ö...
való, Józsua, Nun fia személyében. Rászáll a vezéri szellem, mert Mózes fejére tette a kezét. Vájiszmách – e szóból származik a szmicha, vagyis a rabbi oklevél.


XIX. századi
Tóratekercs

Ezután az ünnepi áldozatok felsorolása következik, ugyanis szombaton és az ünnep napján muszaf áldozatot kell hozzátenni a szokott napi mennyiséghez. Ez ma annyiban aktuális, hogy ünnepnap egy Amida imádsággal többet mondunk. A Tóra olvasásnál az Írás által kijelölt ünnepeken, tehát Ros Chodeskor (újholdkor) a három zarándok ünnepen, valamint Ros Hásáná és Jom Kipurkor a befejező máftir olvasmány eltér az eredeti szövegtől. Ezért ilyenkor két tekercset veszünk ki a frigyszekrényből és befejezésként az aktuális ünnep plusz áldozatáról olvasunk. Ha lehetséges, a zsinagógában tartunk egy Tóra tekercset, amely az ünnepi olvasmányra van fellapozva. Ezt máftir tekercsnek is szokták nevezni.

Szukotkor a feláldozott tulkok száma összesen 70 volt, mert akkor ennyi népet tartottak számon a világ országaiban. Tehát a világ népeinek békéjéért is áldoztak a termés betakarításának, más néven a sátrak ünnepén.


A jeruzsálemi Szentély

Deutsch Gábor

Módosítás: ( 2014. augusztus 24. vasárnap, 17:17 )