Ma napja van
Címlap Vallás, imaidők Heti szakasz Korábbi hetiszakaszok Noáh
E-mail Nyomtatás PDF

2013. szeptember 29 - október 5

Ezen a héten Noách heti szakaszát olvassák a zsinagógákban.

Az özönvíz

A köznyelv a hetiszakasz hősét Noéként ismeri. Igaz ember volt. A bűnös közegben is megőrizte romlatlanságát. ezért az Ö…való amikor megharagudott az emberekre, mert megtelt a föld gonoszsággal és özönvízzel tervezte sújtani a földet, Noét és családját megkímélte. Utasította, készítsen bárkát, amelyben átvészelhetik az özönvizet. Noé 120 évig dolgozott a bárkán, részint mert a korabeli technológia egy embertől ennyi időt kívánt, másrészt aki megkérdezte tőle, miért e nagy munka, figyelmeztetőleg elmondta a fenyegető veszélyt. De nem hittek neki. Főbűne embernek, állatnak a fajtalankodás volt. A föld élőlényei úgy maradhattak meg, hogy minden áldozatra alkalmas fajtából 7-et 7-et, a többiből egy hímet, egy nőstényt vihetett Noé a bárkára.

Noé bárkája
/ középen a galamb /

40 nap és 40 éjjel esett az eső, el is pusztult minden hús a földön, a halak életben maradtak, innen tudjuk, a hal nem hús.

Az özönvíz a második hónap 17. napján kezdődött és 150 nap múlva a 7. hó 17.-én annyira csökkent, hogy a bárka az Ararát hegyén talajt ért.

Előbb kiküldte Noé a hollót, hogy meggyőződjön, leapadt-e a víz, de a holló visszatért, mert még víz borította a földet. A galambot háromszor bocsátotta útjára. Először visszatért hamarosan.

Másodszor egy olajágat hozott a csőrében, mert a fák koronája már kint volt a vízből. Harmadszor nem tért vissza. A madár helyet talált magának a földön.

Az Ö…való ívet helyezett az égre (szivárvány) bizonyságul, hogy bár az ember olyan, amilyen, mégsem bocsájt özönvizet az egész emberiségre. Mivel Noé az állatokat megmentette, gondozta, a Teremtő megengedte a hús fogyasztást. De a vért – mert az a lélek – nem szabad enni-inni. Számos figyelmeztetésből kialakult a noeiták (Noé utódainak) hét törvénye:

1. A törvényszékek felállítása,

2. Az Istenkáromlás tilalma.

3. A bálványimádás tilalma.

4. A fajtalanság tilalma.

5. A vérontás és

6. A rablás tilalma.

7. Az élő állatból levágott hús élvezetének tiltása.

Az a mondat, „véreteket számon fogom kérni”, bölcseink szerint az öngyilkosság tiltását jelenti.

Noé földművesként szőlőt ültetett, a bor az öröm jelképe, ezzel szenteljük meg ünnepeinket és válasszuk el a hétköznapoktól. Túlzott fogyasztása megalázó helyzetbe hozhatja az embert.

Idézet a kommentárokból: a Talmud leírja a részegség fokozatait. Először az ember szelíd, mint a bárány. Utána erősnek hiszi magát, mint az oroszlán. További alkoholfogyasztás után a földön fekve bemocskolja ruháját, mint a disznó, végül majom módjára ugrándozik.

Sok ember oly okosnak képzelte magát, hogy égig érő tornyot akart építeni. A Bábel asszír szó, jelentése: I…n kapuja. Amit nem értek el, mert a Teremtő összezavarta a nyelvet, többé nem egy nyelven beszélt az emberiség. Így szétszéledtek a nagyvilágba a szélrózsa minden irányában.

Deutsch Gábor

 

www.or-zse.hu

Módosítás: ( 2013. október 06. vasárnap, 13:33 )