Ma napja van
Címlap Vallás, imaidők Heti szakasz Korábbi hetiszakaszok Váérá
E-mail Nyomtatás PDF

2013. január 6 - 12

Jelentése: Megjelentem

Megjelent őseinknek az irgalmas négy betű nevével J.H.V.H. Van, volt, lesz. Egyszóval Örökkévaló, aki szövetséget kötött őseinkkel, Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, hogy ivadékainak adja Kánaán országát, ahol hajdan tartózkodnak.

Meghallotta a Teremtő őseink jajkiáltását, üzeni fiainak kivezetlek benneteket, megmentelek a rabszolgaságtól, megváltalak titeket, népemmé fogadlak benneteket. Ezekre a fontos és beteljesült ígéretekre tekintettel iszunk a széder estén négy pohár bort.

Bár van még egy ígéret: beviszlek titeket Kánaán országába, az Ígéret Földjére, de ez még teljesen nem valósult meg, ezért kiöntjük ugyan az ötödik pohár bort, de egyelőre nem isszuk meg, legyen ez a serleg Élijáhu prófétáé, aki meglátogat minden széder estét és kóstol is borunkból.

Ezután a törzsek nemzetségének felsorolása következik, kiemelendő Eliséba, Aminádáv lánya, akit Áron vett feleségül.


A tíz csapás egyike: a békák

Mózes 80 éves, Áron 83 éves volt, amikor egyiptomi küldetésüket megkezdték. 400 évig kellett volna Izrael gyermekeinek Egyiptomban raboskodni, de 210-re mérséklődött a büntetés, mert 50 lépcső vezet a szentségekig felfelé és 50 a megsemmisülésig lefelé. Bölcseink szerint őseink már a 49. lépcsőn álltak. Ha nem történik meg a kivonulás, már nem lett volna kit kivezetni Egyiptomból. A fáraó lexikonjaiban nem találta az Örökkévaló nevét, a csodajelet, a bot kígyóvá válása és a varázslók kígyóinak elnyelése nem győzte meg Egyiptom fejét.

A kemény szívet büntetésnek kellett feltörnie. A tíz csapásból 6 ezen szidrában van leírva.


Részlet a tíz csapásból: dögvész és kiütés

A víz vérré válása, békák, rovarok, vadállatok, dögvész, kiütés, jégeső. Figyelmeztetésre is sor került. Az előkészület alatt gondolkodni lehetett. Bölcseink szerint 24 napos figyelmeztető periódus előzte meg a kb. 7 napig tartó csapást.

Így egy évig tartó procedúra volt a fenyítő sorozat. A harmadik csapás figyelmeztetés nélkül következett be, a második fáraó kívánságára a hét napnál hamarabb ért véget. A Teremtő elpusztíthatta volna a zsarnokot és a mögötte álló gonosz tanácsadókat, de ő türelmesen egy sorozatot bocsátott az országra, hogy a nép egységesen követelje Izrael fiainak elbocsátását. A fáraó emberfelettinek kiáltotta ki magát, bebizonyosodott, hogy nagyon is gyarló halandóról van szó. A csapások egyben ítélet is volt Egyiptom bálványai felett. A legtöbb csapásnál jelzi az írás, hogy Gosen földjét megkímélték.

Deutsch Gábor

 

Forrás: www.or-zse.hu

Módosítás: ( 2013. január 13. vasárnap, 15:10 )