Ma napja van
Címlap Magunkról Zsinagógánk története A zsidó Pest történetéről
E-mail Nyomtatás PDF

 

A zsidó Pest történetéről

 

Budapest területén zsidók először Budán, a Várban, a Szent György tér környékén telepedtek meg a 13. században. Miután innen őket a 17. században kitiltották, a mai Óbudán jött létre az ország legnagyobb zsidó közössége (minderről részletesebben A zsidó Buda című cikkben). Óbuda előnye volt, hogy közel esett a nagy pesti vásárokhoz, amelyek környékén egészen 1786-ig tilos volt zsidóknak letelepedni, és árusítani is csak a városkapun kívül lehetett. Óbudáról jártak hát a zsidók a kirakodóvásárra, amely az Új vásártéren, azaz a mai Erzsébet téren volt; ehhez közel alakult ki a zsidók piaca is a Madách Imre tér északi felén. A piac közelében sorra nyíltak a vásárra érkező zsidókat elszállásoló vendéglők, majd miután megkapták a letelepedés jogát, egyre többen maradtak a környéken, és szép lassan itt, főképp a Király utcában alakult ki Pest első zsidónegyede.

 

 

A pesti zsidónegyed első központja az Orczy-ház lett, amely a zsidó piac mellett volt. Az épület két szomszédos telken álló ház egybeépítésével jött létre: az egyemeletes, három udvaros, copf stílusú ház a mai Király utca és a Károly körút sarkán állt, a Madách-házak helyén. Mérete tekintélyes volt, a Károly-kaszárnya (ma Városháza) után a régi Pest második legnagyobb épületének számított. A tulajdonos Orczy-család meglátta a lehetőséget a vásárra járó zsidóságban, és megnyitotta előttük a házat. A 140 lakószobás, 48 lakásos épületet idővel már kizárólag zsidók lakták, állítólag óránként egy arany jövedelmet hozva a tulajdonosnak. Az épületben nemcsak lakások, hanem 37 boltozott raktárhelyiség, hatalmas pincerendszer, mészárszék és fürdő is volt, valamint itt nyílt a zsidó közösség első nyilvános iskolája.

Az Orczy-ház udvarán működő zsinagóga klasszicizáló épülete - Kép: A zsidó Budapest. Városháza, Budapest, 1995

1796-ban kétszobás imahely nyílt az Orczy-házban, de ezt hamar kinőtte a közösség, ezért 1820-ban az épület keresztszárnyában az emeleten egy nagyobb, klasszicista stílusú zsinagógát nyitottak, amely Zofahl Lőrinc tervei szerint készült. 1829-ben egy emelettel bővítették az egész épületet, ezzel nemcsak a lakások száma, hanem az emeleti zsinagóga is megnőtt: az új emeleten női karzatot alakítottak ki, így a zsinagóga összesen már 585 imaszéket számlált - itt kezdett formálódni a konzervatív status quo ante közösség. Az emeletráépítéssel párhuzamosan az egyik udvaron is épült egy új zsinagóga, ugyancsak Zofahl Lőrinc tervei alapján: a 491 imaszékkel rendelkező, háromhajós, klasszicista stílusú épület 1830-ra készült el, és a „modern” hívők, a későbbi neológ gyülekezet, a Dohány utcai templom leendő közönsége használta. Miután 1859-ben a közösség elhagyta az udvari zsinagógát, az épületet különösebb átalakítások nélkül raktárként használták.

Kereskedelmi központ is volt az Orczy-ház: környékét teljesen ellepték az árusok, boltok voltak a ház földszintjének utcai frontján, az épületben tartották a nyersbőrvásárokat, és itt működött az Orczy-kávézó is. Az 1825-ben nyílt kávéház egészen 1936-ig, tehát 111 éven át üzemelt. Ide jártak üzletelni Európa minden részéről a gabonakereskedők, a gyapjú- és a nyersbőrkereskedők - lehetett kapni a bőrfeldolgozás minden nyersanyagát. Jellegzetes foglalkozásuk lett a pesti zsidóknak a bőrkereskedés, mivel ez volt az a mesterség, amelyhez nem kellett a pesti zsidóság számára elérhetetlen céhes hozzájárulás – ezért kapott nagy szerepet az Orczy-kávézó életében is. A város egyetlen „glatt-kóser” kávézója volt az Orczy, este 8-kor bezárt, konyhája a szigorú ortodox előírásokat követte. Volt héber betűs újság, zsidó kártyapakli, valamint nagy nyüzsgéssel járó zsidó kántor- és tanítóbörze: itt ajánlották magukat az állást kereső kántorok, sokszor hangbéli tudásukat a helyszínen prezentálva.

Az Orczy-ház zsinagógájának belső képe - Kép: A zsidó Budapest. Városháza, Budapest, 1995

Közvetetten az egész Király utca az Orczy-házak köszönheti a nevét, mert a saroképületnek a Király utcai oldalán működött Az Angyalhoz címzett fogadó. A fogadó német megszólítása torzult idővel Angyalról Angliai királyra, így az utca is volt többek között Engelische König Gasse (Angyali Király utca), Englischer König Gasse (Angol Király utca), majd Drei König Gasse (Három Király utca), 1804-ben pedig már Königgasse, azaz Király utca. Előkelő utca épült itt ki, mivel ez kötötte össze az egykori városfalon belüli városrészt a Városligettel - két-három emeletes házakat emeltek a kor neves építészei, mint Pollack Mihály vagy Hild József. Idővel az utca képe megváltozott, az előkelő hangulat a 19. század közepétől gyökeresen átalakult: „Veszett fiákerek, őrjöngő omnibuszok, […] és a jó Isten tudja, mi mindenféle járművek zagyvalékát [lehetett itt látni]”, írja a korabeli beszámoló, megállapítva, hogy „[e]z az egyetlen utcája Budapestnek, ahol igazi világvárosi mozgékonyságot […] tapasztalhatunk.”

Bár az utca jelentősége a város szempontjából az Andrássy út kiépültével megszűnt, pezsgő életéből a második világháborúig nem veszített. 1870-ben a Terézváros (akkor még a VI. és VII. kerület) 73 700 lakosából 26 400 zsidó – ami több, mint az egész fővárosi zsidóság fele. A Király utca lakosságának 70-80%-a volt zsidó, nekik volt köszönhető az utca nyüzsgése (a jellegzetes csersavas szag, amelynek kibírhatatlanságáról több beszámoló is megemlékezik, pedig a nyersbőr-kereskedelemnek): üzletek és utcai árusok, kóser húsfüstölők, pékségek, műhelyek, zsidó nyomdák, valamint természetesen éttermek, kávézók és zenés mulatók sokasága.

 - Kép © Ék Egyesület

A város, így a zsidónegyed növekedésével azonban az Orczy-ház egyre inkább háttérbe szorult, majd végül szerepét a pesti „zsidó háromszög” vette át. A zsidó háromszög a pesti zsidóság három irányzatának központjaiból áll: az Orczy-ház udvari zsinagógájának közönségéből lett a Dohány utcai zsinagóga neológ gyülekezete, az emeleti nagy zsinagóga konzervatív hívői költöztek tovább 1872-ben a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába, végül utolsónak az ortodoxia hagyta el a házat, miután 1913-ban felépült a Kazinczy utcai zsinagóga. Ekkorra a VI. és a VII. kerületben összesen már 120 ezer zsidó élt. A két világháború között elkezdték az Andrássy út mintájára a Városligetbe futó Erzsébet sugárút/Madách sétány régóta dédelgetett tervének megvalósítását, amelyhez keresztül kellett volna vágni a történelmi zsidónegyedet. A nagy projekt hamar leállt, és bár a terveket azóta többször is leporolták, nem indult újra - az Orczy-ház azonban annak az első nekifutásnak áldozatul esett, 1936-ban lebontották. Helyén ma a meg nem valósult sugárút kapujaként a Madách-házak állnak.

 

Ma Belső-Erzsébetvárost hívjuk zsidónegyednek, pedig azelőtt sosem nevezték így. Egyrészt, mert bár nagyrészt zsidók lakták, nem kizárólagosan; másrészt, mert bár nagyrészt ott laktak a zsidók, de nem kizárólagosan. A Belső-Erzsébetváros történetét taglaló epizód után sorozatunk folytatásában Lipótváros, Újlipótváros, Újpest és Józsefváros zsidó arcával nézünk szembe.

A tervezett újlipótvárosi zsinagóga, és a helyén felépült Központi Bíróság - Kép: Magyar Építészeti Múzeum, Zsámboki Miklós

Az első pesti zsidónegyedet a Nagyhíd (ma Deák Ferenc) utca kötötte össze a hajóhíddal, amelyen keresztül az óbudai zsidók a vásárokra érkeztek. A hajóhídtól nem messze, a mai Roosevelt térnél volt a Rak-piac/Kirakodó tér; itt alakult ki a 19. század elején egységes rendezési terv alapján felépített Lipótváros kereskedelmi központja. Idővel ide kerültek az áruforgalom, a szállítás és az adásvétel intézményei, tehát az egész nagykereskedelem. Az új városrészbe igyekeztek a VI-VII. kerületből a jómódú zsidók is, itt béreltek lakást, nyitottak üzletet. 1891-ben már kb. 12 000 fő volt a kerület zsidó lakossága, ami a VI. és VII. kerület 60 000-es zsidóságához képest alacsony szám, de Lipótváros esetében ez gyakorlatilag a teljes nagypolgárságot jelentette.

Ez az előkelő zsidóság a távoli Dohány utcai zsinagógába volt kénytelen járni, de ezen változtatni akartak. A várostól ingyen kaptak egy üres telket a Parlamenthez közel, 1898-ban ki is írták a pályázatot zsinagóga tervezésére, a zsűriben olyan nevekkel, mint Hauszmann Alajos vagy Steindl Imre. A legjobbnak Foerk Ernő és Schömer Ferenc tervét ítélték, harmadik helyezést ért el az ezen a pályázaton debütáló, később legjobb 20. századi építészeink közé emelkedő Lajta Béla. A győztes terv méreteivel egyértelműen a Bazilikával versengett: ha megvalósul, 70 méteres magasságával és 3800 fős befogadóképességével Európa legnagyobb zsinagógája lett volna. Azonban a költségeket tervszinten sem tudták egymillió forint alá szorítani (a győztes tervnek csupán a kupolája hatmillió forintba került volna), így a hitközség 1907-ben inkább megállapította, hogy „nagy szükséglet egy nagy templomra a Lipótvárosban fenn nem forog”, a telket az akkor még zárt sorban álló Dohány utcai zsinagóga szomszédos telkeire cserélték, így azt szabadon álló épületté, Európa legnagyobb zsinagógájává építették át. A meg nem valósult Lipótvárosi zsinagóga helyén ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete áll.

Lipótvárost egységes rendezési terv alapján építették ki, de ez a terv csak a Markó utcáig tartott; mikor Lipótváros megtelt, észak felé folytatták a terjeszkedést, ahol addig gyárak, malmok, raktárak álltak. Bérházak az első világháború előtt kezdtek megjelenni, a 19. század elején kialakított Lipótváros képétől elütő, szecessziós, illetve premodern stílusban. Az építkezések idővel átlépték a Lipót (Szent István) körút vonalát, és a Margit hídtól északra felépültek a Vidor Emil tervezte Palatinus-házak. Újlipótváros első épületei már egy új korszakot hirdetnek, amely a világháború után csúcsosodott ki, amikor a Bauhaus jegyében itt, a Szent István park körül épült meg Budapest építészetileg legmodernebb negyede.

A Palatinus-házak archív képen - Kép: Zsámboki Miklós

Előkelő negyed, mégsem a zsidó arisztokrácia költözött ide, hanem a középpolgárság, az értelmiség: itt élt Radnóti Miklós, Bálint György, Kovács Margit. Nem egy zárt zsidónegyed, hanem inkább egy zárt negyed, amit zsidó építészek építettek és nagyrészt zsidók laktak: ezért volt a közelben kávézó, ahol lehetett beszélgetni és üzletelni, piac és üzletek, ahol elérhetőek voltak a rituális élet hozzávalói. Imaszobát először 1911-ben alakítottak ki egy Hegedűs Gyula utcai bérházban, később az egész házat megvásárolták, és 1927-ben Baumhorn Lipót tervei alapján mai képére alakították. 1944-ben itt alakították ki a „kis gettót”: itt voltak a védett házak, amelyekből a magyar zsidókat kilakoltatták, és helyükre költözve elméletileg biztonságra leltek a külföldi papírokkal rendelkező zsidók; ez végül csak részben bizonyult igaznak. Újlipótváros világháború előtti zártsága ma is létezik, ha nem is a korábbi értelemben, de talán annak utódjaként: a helyi lakosok gyakran hangoztatják, hogy a negyedet nem szükséges elhagyni, mert ott minden megvan: rengeteg kocsma, kávézó, élelmiszerbolt és mindenféle kis üzlet a csokoládéstól a néptánckellékesig. Erről a sajátos életről könyv is megjelent Újlipócia címmel.

A Baumhorn Lipót tervei alapján kialakított Hegedűs Gyula utcai zsinagóga - Kép © Zsámboki Miklós

Újpestre a 19. században érkezett meg az első zsidó család. A terület Károlyi István gróf tulajdona volt, ő kötött szerződést Lőwy Izsák tímármesterrel (róla utcát neveztek el Újpesten), miután rájött, hogy a föld nem művelhető. Az 1835-ben letelepülő Lőwy-család bőrgyártó üzemet alapított, őket több zsidó család is követte a leendő Újpest területére. Sorra nyíltak a különféle vállalatok, gyárak és üzemek, így többek között újabb bőrgyárak, valamint növényolajgyár, enyvgyár, szeszfinomító gyár, rézművészüzem, bútorgyár stb. Itt működött a Wolfner-gyár is, amely 1840-ben még kisüzem volt, 1873-ban pedig már a legnagyobb bőrgyár Magyarországon (a bőrexport 30-40%-át termelve). Miután elnyeri az aranyérmet a Millenniumi Kiállításon, érdemeiért Ferenc Józseftől először nemesi, később bárói címet kap a család. A gyár 1944-ben bezárt, államosítása után Táncsics Bőrgyárként folytatták itt a termelést. A megmaradt műemléki épületet 2002-ben (rövid életű) kulturális központtá alakították (MEO, majd WAX).

Újpesten 1838-ban alakult meg a zsidó hitközség, ekkor 13 család élt itt; eleinte a Lőwy családnál imádkoztak, az első zsinagógát 1839-ben alapították a Bocskai utcában, majd 1886-ban a Berzeviczy utcában felépült a ma is működő, több mint ezer fő befogadására képes mór stílusú zsinagóga. A korabeli híradások építészként Greiner, vagy Gränner budapesti építészt jelölik meg, de mivel ez a név sehol máshol nem fordul elő, elképzelhető, hogy elírásról van szó, és valójában Jakob Gartner, a Monarchia különböző városaiba összesen 15 nagy zsinagógát tervező híres építész egy korai alkotása ez. Színes társadalmi életet élt ekkor a zsidó közösség, több egyesületük működött, a kávézókban színi előadásokat, tudományos köröket, beszélgetéseket tartottak. 1880-ban Újpest 11 668 lakosából 2002 zsidó, 1890-re megközelítőleg mindkét szám megkétszereződik, 1941-ben már 76 000-en lakják Újpestet, ebből 10 882-en zsidók, tehát a lakosság 14%-a – ez a szám töredékére, 2,7-re csökkent a világháború után.

Az újpesti zsinagóga - Kép: misibacsi, wikipédia

Józsefvárosban a többi kerülethez képest később, a 19. század közepén jelentek meg zsidók. A jómódúak a Nagykörúton belül eső Palotanegyedbe költöztek, a jelentősen nagyobb arányban érkező szegények pedig a hírhedt Teleki téri piac környékén telepedtek le, épp úgy, ahogy a 18. században terézvárosi elődeik a Király utca végénél levő vásár közelében. Az itt kialakuló kereskedelmi központban beszámolók szerint nagyrészt zsidók árultak. 1869-ben 2050 zsidó élt a kerületben, ez a szám azonban rohamosan növekedett, a hívek száma 1908-ban 23 000, 1920-ban pedig már 33 000 fölé emelkedett. Ennek megfelelően sorra nyíltak az imaszobák és zsinagógák: 1867-ben az Üllői út–Mária utca sarkon álló lakóházban egyszobás imaház nyílt, később karzattal bővítették, így férőhelyeinek száma 440 főre nőtt. 1877-ben a Palotanegyedben helyezték el az Országos Rabbiképző Intézetet, ahol nemzetközi szinten is elismert oktatás folyt, de zsinagóga is volt benne. Ideiglenes imahelyként működött az őszi nagy ünnepek alatt a Bródy Sándor utca 4., a régi Országház nagyterme is, és rengeteg további ideiglenes és állandó imaterem volt még, amelyeket mind felsorolni nem lehet. Külön említést érdemel azonban a még ma is működő Teleki téri zsinagóga, amely ugyancsak egy lakás-imaház: a leromlott állapotú zsinagógát ma eredeti formájában állítják helyre, valamint egy közösségi helyiséggel is kiegészítik – a munkálatokról blogot is vezetnek.

A Teleki téri piac archív képen - Kép: Zsámboki Miklós

1887-ben nyílt a Szilágyi utca 5. első emeletén az Emberbarát Egyesület imaháza. Az egyesület a nagy létszám miatt 1921-ben megvásárolta a Nagyfuvaros utca 4.-et, a volt józsefvárosi kaszinót, és Freud Dezső építész tervei alapján átalakította. Az épület első két szintjén közösségi tereket hoztak létre, az udvaron pedig egy 800 férőhelyes zsinagógát. Máig ez Józsefváros legnagyobb zsinagógája. A zsidók, ahogy a többi kerületben, Józsefvárosban is aktív társadalmi életet éltek: a Teleki téri központ körüli boltokban minden kelléke megtalálható volt a hagyományos zsidó életnek, a kávézókban, vendéglőkben, szórakozóhelyeken pedig zsidó dalok szóltak, jiddis színtársulatok játszottak. Bár 1944-ben egyedül itt szálltak szembe a zsidók a németekkel, a világháború után megtizedelődött a zsidó lakosság, a Teleki téri használt-piac 1950-es elköltöztetésével és a tér parkosításával pedig megszűnt az egykori zsidó élet az utcákon.

FORRÁS: HG.HU

Módosítás: ( 2011. december 03. szombat, 20:14 )