Ma napja van
Címlap Hírek/Események Hírek Elfogták a kaposvári zsidó temető rongálóit
E-mail Nyomtatás PDF

Elfogták a kaposvári zsidó temető rongálóit

Kaposvár, 2012. október 8., hétfő (MTI) - Két helybeli férfit gyanúsít a rendőrség a kaposvári zsidó temetőben július 22-én történt rongálással - tudatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.



A közlemény szerint a kaposvári rendőrkapitányságon a napokban kihallgattak egy 22 éves és egy 23 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.
A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak a bűncselekmény előtt nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak, majd hirtelen támadt ötlettel átmentek a temetőbe, és ott megrongálták a sírokat. A gyanúsítottak bővebben nem indokolták a cselekményüket - áll a közleményben.
A kaposvári zsidó temetőben több mint ötven sírt rongáltak meg, 3,5 millió forintos kárt okozva. A ledöntött sírokat a Somogy Temetkezési Kft. és helyi vállalkozók közreműködésével helyreállították.
Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke a történtek után az MTI-nek nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a "rasszista indíttatású cselekedet" elkövetői meglesznek.
Orbán Viktor kormányfő a hitközség elnökének írt levelében együttérzését fejezte ki a rongálás miatt, egyúttal biztosította arról, hogy Magyarország kormánya garantálja a háborítatlan, emberhez méltó és félelem nélküli életet, tájékoztatta továbbá, hogy konzultált a belügyminiszterrel, és gyors, határozott felelősségvonásra utasította.
Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet az MTI-nek Áder János köztársasági elnök izraeli látogatása kapcsán nyilatkozva kitért a kaposvári zsidó temetőben történt sírrongálásokra. Ezzel kapcsolatban üdvözölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a zéró tolerancia elvét hangsúlyozta az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének tisztviselője Kaposváron személyesen fejezte ki együttérzését a hitközség elnökének.
Az elkövetők kézre kerítésére magánszemélyek, valamint Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés elnöke, fideszes országgyűlési képviselő 100-100 ezer forint jutalmat ajánlottak fel, az Emberi Méltóság Tanácsa pedig 100 ezer forintot ajánlott fel a helyreállításhoz szükséges anyagok beszerzéséhez.