Átadták a magyarországi zsidókért díjakat
Átadták a magyarországi zsidókért idei díjait Manninger Jenőnek, a Zalai Megyei Közgyűlés fideszes elnökének, Suchman Tamásnak, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) felügyelőbizottsága elnökének és Rosinger Oszkárnak, a Karcagi Zsidó Hitközség nyugalmazott elnökének vasárnap Budapesten. A szintén idei kitüntetett Dávid Moskovits rabbi későbbi időpontban veszi át az elismerést.
A díjakat Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hiközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója és Streit Sándor, a Mazsihisz alelnöke, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke adta át.
Zoltai Gusztáv laudációjában rámutatott: Manninger Jenő közéleti tevékenységét 1990-ben Budapesten kezdte a fővárosi közgyűlésben, ahol a következő ciklusban, 1998-ig az MDF frakcióját vezette. 1998-tól a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott. A polgári pártok minél szorosabb együttműködése híveként 2000-ben belépett a Fideszbe. Keszthely polgármesterével jótékonysági koncertet, majd gyűjtést szervezett a keszthelyi kórház javára. Gyűjtést szervezett és segítséget nyújtott egy Zala megyei 84 éves asszonynak is, akit ismeretlen tettesek félholtra vertek - jegyezte meg. Mint mondta, Manninger Jenő tervei között szerepel, hogy uniós forrás igénybevételével felújítsák a keszthelyi Festetics kastélyt és parkját, a keszthelyi Fő teret, valamint, hogy a Hévízi-tó és környezete méltó helyet foglaljon el Európa egészségturisztikai kínálatában. A kitüntetett sokat tesz a megyében található zsidó temetők helyreállítása és megóvása érdekében. Kötelességének érzi, hogy "fejet hajtson Zala megye meggyilkolt polgárainak emléke előtt, s hogy közös munkával - elsőként az országban - minden zsidó temetőt helyreállítsanak Zala megyében" - fogalmazott.
A Mazsihisz ügyvezető igazgatója méltatásában közölte: Suchman Tamás 1995-től privatizációs, majd ipari miniszter volt. 2007 januárjában a Balaton Fejlesztési Tanács elnökévé választották, 2009-től pedig az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztosként dolgozott. Szólt arról, hogy a kitüntetett 1997-től a MAZSÖK felügyelőbizottságának elnöke, s évekig a Mazsihisz alelnökeként dolgozott. Sokat tett a vészkorszak áldozatai emlékének megőrzése és a Somogy megyei zsidó temetők fenntartása és felújítása érdekében is.
A laudáció szerint Rosinger Oszkár asztalos kisiparosként dolgozott, valamint az 1980-as évek végétől a Karcagi Zsidó Hitközség alelnökeként, majd az 1990-es évek végétől 2010-ig elnökeként tevékenykedett. Nevéhez fűződik a karcagi zsinagóga teljes felújítása, külső és belső tereinek rekonstrukciója. "A mai, gondozott állapotban lévő karcagi zsidó temető is méltó nyughelyéül szolgál őseinknek, hiszen a gondozás munkáját több mint 30 évig rendületlenül látta el. Munkássága során nemcsak a kapott támogatásokat használta fel, hanem magánvagyonából is jelentős adományokkal támogatta a Karcagi Zsidó Hitközséget" - hangsúlyozta. A díjat Rosinger Oszkár vette át, és unokaöccse, Csillag Dávid mondott érte köszönetet.
Zoltai Gusztáv a kitüntetett Dávid Moskovits rabbiról közölte: 1962-ig Erdélyben élt, akkor menekült el New Yorkba, és azóta is ott él. A rendszerváltás után az elsők között kezdeményezte olyan zsidó iskola létrehozását, amely a zsidó fiatalság vallásos értékrend szerinti nevelését, oktatását tűzte ki célul. Létrehozta az "Endowment for Demokracy in Eastern Europe" Alapítványt, amely útjára indította az Amerikai Alapítványi Iskolát. Megemlítette, hogy Dávid Moskovits célja, hogy a vallási hagyományokhoz ragaszkodó, ugyanakkor "a kor követelményeihez alkalmazkodó, alkotó és közösségi szellemű ifjúságot neveljen". A díjazott anyagi segítséget nyújtott az izraelita szeretetkórház bővítéséhez, és gyógyszertámogatásban részesítette az intézményt - tette hozzá. (MTI)
< Előző | Következő > |
---|