Ma napja van
Címlap Hírek/Események Események, beszámolók

Események, beszámolók

E-mail Nyomtatás PDF

 

Vendégünk volt Fónagy János

 

dr. Fónagy János államtitkár volt a Hegedűs Gyula utcai körzet vendége 2012.02.19-én. Nagy érdeklődés mellett  zajlott az esemény.A helyi körzet tagjain kívül néhány más körzet vezetője is részt vett a beszélgetésen.
Az államtitkár, aki a mai magyar parlament egyetlen holocaust túlélője, elmondta, hogy gyerekkorában Újlipótvárosban élt és tanult.
A részvevők aggódva érdeklődtek arról, hogy az utca és a sajtó mellett  mai magyar parlamentben is jelentkező rasszista megnyilvánulásokat hogyan lehet és kell kezelni a törvényhozás szintjén.
Államtitkár úr szerint vissza kell utasítani ezeket a támadásokat.A jogszabályok többségében megfelelőek, a betartatásuk nem mindig az.
Az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban az a véleménye, hogy a három, törvény által elfogadott zsidó szervezetnek egymás között kell rendeznie viszonyát.
A beszélgetés mintegy három órát tartott.
Módosítás: ( 2012. február 20. hétfő, 21:53 )
 
E-mail Nyomtatás PDF


Közös Chanukka-ünnepség a Dohány utcai körzettel

 

Első alkalommal tartottunk közös Chanukka-ünnepséget - 2011. december 25-én - a Dohány utcai körzettel,

méghozzá a nagy múltú Goldmark-teremben.

Volt gyermekkönyvbemutató, tombola, majd Salamon Béla szerepében Székhelyi József emlékezett

a kitünő művészre.

A 6. gyertyalángot három kántor, Fekete László, Biczó Tamás és Szilágyi Gábor gyújtotta meg.

A házigazda Frőlich Róbert főrabbi köszöntötte a vendégeket majd Lőwy Tamás főrabbi tartott

tanítást.

A műsor a brilliáns hangú koloratúr szoprán operaénekes, Fonyó Barbara műsorával

folytatódott, majd Csala Zsuzsa és Lorán Lenke vidám csevegős, dalos produkciójával ért véget.

 

Módosítás: ( 2011. december 26. hétfő, 13:35 )
 
E-mail Nyomtatás PDF

 

Módosítás: ( 2011. december 26. hétfő, 13:32 )
 
E-mail Nyomtatás PDF

 

 

Névadó ünnepséget tartottunk

 

Zsinagógánkban 2011. november 19-én a Muszaf ima előtt Davidovics

László rabbihelyettes megáldotta a 2011. november 14-én született

Shir-t Aron ben Sabtaj és Hela bat Sabtaj kislányát.


A névadó ünnepségen megjelent a Michalashvili család

Magyarországon élő több tagja illetve az Izraelből és Spanyolországból

ebből az alkalomból Budapestre érkezett rokonok.  A család az

Istentiszteletet követően Kiddust adott Shir születése alkalmából.


A körzet nevében jó egészséget és sok boldogságot kívánunk az

örömapának, az örömanyának, valamint az újszülöttnek.

 

 


Módosítás: ( 2011. december 26. hétfő, 12:58 )
 
E-mail Nyomtatás PDF

Az 5772-es zsidó év ünnepi naptára (2011/2012)

Rosh Hasana 5772. tisri 1-2 (2011. szeptember 28-30)
Yom Kippur 5772. tisri 10. (2011. október 7-8)
Szukkot 5772. tisri 15-21 (2011. október 12-19)
Szimhat Tóra 5772. tisri 22-23 (2011. október 20-21.)
Chanuka 5772. kiszlév 24 - tevet 2 (2011. december 20-28)
Tevet 10. 5772. tevet 10. (2012. január 5.)
Tu B’Shevat 5772. shevat 15. (2012. február 8.)
Purim 5772. ádár 13-15 (2012. március 7 – március 9.)
Pészach 5772. nisszán 14-22 (2012. április 6 – április 14.)
Omer 5772. nisszán 16- sziván 5. (2012. április 8 – május 26.)
Pészach Sheni 5772. ijár 14. (2012. május 6.)
Lag BaOmer 5772. ijár 18. (2012. május 10.)
Shavuot 5772. sziván 5-7 (2012. május 26-28)
Tammuz 17. 5772. tammuz 17. (2012. július 8.) (Idén Tammuz 18-án van a böjt, mert 17-e Shabbatra esik)
A három hét 5772. tammuz 17 – av 9. (2012. július 7 – 29) (idén egy nappal hosszabb a 3 hét, mert Av 9-e Shabbatra esik)
A kilenc nap 5772. av 1-9 (2012. július 20-29) (idén egy nappal hosszabb a kilenc nap, mert Av 9-e Shabbatra esik)
Tisha B’Av 5772. av 9. (2012. július 29.) (Idén Av 10-én van a böjt, mert 9-e Shabbatra esik)
Av 15. 5772. av 15. (2012. augusztus 3.)
Módosítás: ( 2011. december 12. hétfő, 21:42 )
 
11. oldal / 11