Ikonográfia, avagy motívumtörténet Gondolattöredékek Benedek István Gábor: A komlósi Tóra c. könyvének angol nyelvű kiadásához
Závada Pál és BIG a könyvbemutatón Többször olvastam ezt a könyvet, utoljára tegnap éjjel. BIG kötete tartalmában, stílusában, mondanivalójában zseniális alkotás. Írói munkásságának ékessége. Nyoma beleég a magyar irodalomba. Gondolatok sokasága fogalmazódott meg bennem, s ezek között egy néhányat szeretnék megosztani Önökkel. Ha címet akarnék adni ennek a rövid kis előadásnak, azt adnám: Ikonográfia, avagy motívumtörténet A komlósi Tóra vonatkozásában. Mai mondandómat történeti szemszögből gondoltam végig, mely egy későbbi tanulmány része lehet. Prefigurációk, előképek körvonalait látom, s ebben a sorban érzékelem, s méltatom a novellát, illetve a kötetet. A cseppben benne van a tenger… A könyvből idézem az első mondatokat: „A tóraszekrény nyitva üresen áll, a község egyetlen szent Tekercse, amelyet a világégésben áldott kézzel elrejtettek, s amelyből minden szombaton és ünnepen felolvasták a megfelelő hetiszakaszt, holtan fekszik. Javíthatatlan, menthetetlen. Sebeibe belepusztult, nincs tovább. Kimondatott hát a végső szó, búcsúzni kell tőle. Megrendült férfiak énekelték el fölötte a halotti imát.” Önök talán tudják, hogy a sérült, vagy használhatatlan tóratekercseket méltó módon helyezzük csendes pihenésre. Ugyanúgy eltemetjük, mint halottainkat. Erre utalt BIG csodálatos könyvében. Eszembe jutott Terentius mondata, jól ismert klasszikus idézete az 1. századból. „Habent sua fata libelli”, „A könyveknek megvan a maguk sorsa”. Egy néhány évtizeddel később, ettől nem olyan távol, a mai Izrael területén rabbi Hanina ben Tradion, egy Misna korabeli tudós szörnyű halált szenvedett oly módon, hogy a testére egy tóratekercset tekertek, és meggyújtották. S a tanítómester akkor egy klasszikus mondatot fogalmazott meg, amely belekerül filozófiai gondolkodásunk alaptézisei közé: „G’vilin niszrafin veotiot porchot”. A matéria elpusztulhat, de a szellemiség legyőzhetetlen A betűket nem lehet elégetni. A 13. században III. Ince pápa elnökletével összeült a IV. lateráni zsinat, s határozatuk értelmében a zsidóknak megkülönböztető jelet, sárga vagy kék szalagot kellett viselniük. Az európai uralkodók közül egyedül IX. Lajos tett eleget IX. Gergely pápa a Talmud betiltására vonatkozó kérésének. A francia király 1242-ben Párizsban utasítást adott a Talmud égetést.. Néhány évszázaddal később a modernkori líra egyik legnagyobb alakja, Heinrich Heine 1821-ben így ír Almanso című műbében, ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak. Szavai jó száz évvel később valósággá váltak. 1933. május 10-én a berlini Opera téren több, min 20 000 könyv lett a modernkori autodafe áldozatává. 1879. március 12-én volt a nagy szegedi árvíz. Hat évig voltam a szegedi közösség rabbija az 1970-es években, s ezt atörténetet az akkori öregektől hallottam. A szegedi árvíz idején a Tisza olyan magas volt, hogy elöntötte a várost, feljött az Öreg templom (akkor még nem volt meg a csodálatos nagy zsinagóga) alsó pereméig, egészen a frigyszekrény ajtajáig. De a víz nem érte a Tórákat. Ott megállt. S a helyi legenda szerint Löw Lipót, a híres Morvaországból származó rabbi, a szegedi halászokat hívta segítségül. Csónakkal beeveztek a zsinagógába, és egyenként mentették ki a Tórákat. Személyesen is alkalmam volt megtapasztalni Tórák pusztulását és újraírását. 2016-ban Szimchát Tora éjjelén a Thököly úti zsinagóga kigyulladt. Minden Tóra elhamvadt, csak a maradványok emlékeztettek a szent Tekercsekre. Néhány nappal később a tóra-csonkokat eltemettük, majd újakat írattunk. Benedek István Gábor könyvében, novellájában a Tóra sorsán keresztül mutatja be néhány nap történetét. A történelem árnyas és szomorú oldalát. Mindezt a tóratekercs fényében. Egyesek égettek tóratekercseket, mások írtak tóratekercseket. Benedek gyönyörű novelláját a következő mondattal fejezi be: A hős, akiről szó van, a kántortanító. „Azok után, amit átélt, mindent el tudott képzelni. Istenem, mondta felesége, legyen áldott Isten szent neve, majd csönd lett, aztán mégis belekezdett A makói Fröhlichék házára valamelyik éjjel fölírták: „Icig, nem jutsz el Auschwitzig!” A makóiak még aznap elindultak. Az ortodoxokon kívül mindenki, s a neológok közül is nagyon sokan. És a Tótkomlósiak? Kérdezte Goldstein. Gombóc volt a torkában. Velük mentek. Rajtuk kívül mindenki, csak mi maradtunk. Goldstein a Tórára nézett, és folytak a könnyei megállíthatatlanul.” Habent sua, fata libelli. A könyveknek megvan a maguk sorsa.
