Schöner Alfréd ADALÉK AZ EMLÉKEZET-KULTÚRÁHOZ Löw Immánuel és Birnfeld Sámuel 1. Löw Immánuel, a modernkori zsidóság, a neológ zsidóság, a neológ rabbiság legnagyobb személyisége. Löw Immánuel, a magyarországi zsidó élet megreformálója, magyarítója, liberalizációjának motorja volt, a holokauszt áldozata: 1944-ben, tragikus körülmények között halt meg. A szegedi zsidóság története mélyen megpróbáltatásokkal terhes, több mint 5000 embert deportáltak. Szerencsére egy részük Ausztriába került, és így, drága emlékű barátunkhoz, Kármán Györgyhöz hasonlóan, megmenekültek. A nagyobbik részük odamaradt. Löw Immánuel sorsa másképpen alakult. Ő Budapestre került, a Dózsa György úti zsinagógába. Onnan a Wesselényi utca 44-be, az akkori zsidó kórházba, ahol mártíriumot szenvedett. Perlrott Csaba Vilmos megörökíti Löw arcát néhány perccel a halál beállta után. Íme: A következő két dokumentum Liebmann Bélától, Szeged legismertebb fotóművészétől származik. Liebmann Béla közeli, idős barátom volt, akinek hatalmas fotógyűjteményét ma is őrzik Szegeden. Ebből kettőt mutatok be, az emlékezet-kultúra címszaván. Az első 1938-ból, Szent-Györgyi Albert és Löw Immánuel beszélgetése. Fogadás az egyetem aulájában.
Szent-Györgyi Albert Löw Immánuellel beszélget Egy évvel későbbi, a korszak egyik legnagyobb magyar-zsidó színészéről készült dokumentum: Löw és Beregi Oszkár a szegedi zsinagógában.
Löw és Beregi Oszkár Mi lett a sorsa a Löw hagyatéknak? A kérdés nagyon összetett. Hosszú ideig nem volt “politikus” Löwről beszélni. Löw emléktábláját, amelyet egykori lakóházának a falán helyeztek el, és ahol az a felirat szerepelt: „itt élt a virágok és a lelkek nagy tudósa”, az ’50-es években levették, majd visszatették. Ahogy múltak az évek, ahogy teltek az évtizedek, sok minden lassú-lassú változáson, fejlődésen ment keresztül. Ennek az enyhülésnek a dokumentuma a következő fotó. 1975-ben, amikor Szegeden voltam rabbi, egy katolikus plébános keresett fel azzal a kéréssel, hogy adjak neki egy fényképet Löw Immánuelről. 1975-ben Szegeden, a keresztény Szent-Gellért templomban elhelyezték a Löw Immánuel fotójáról készült portrét az összes többi szegedi híresség közé. A Szent Gellért templom portálja (baloldal). Szegedi hírességek, középen Löw Immánuel (jobboldal) Igaz, korábban már elkészítették, s a zsinagóga rabbiszobájában található Löw bronz büsztje. Nota bene, a hitközség székháza dísztermének falán mindkét Löw és Schindler József egészalakos festményét is elhelyezték. A 1990-es éveket követően a “Löw kultusz” lassan mind jobban és jobban előtérbe kerül, aminek az eredménye az, hogy születésének 150. évfordulóján, 2004-ben szinte hihetetlen, a leghíresebb magyar rabbinak a mellszobrát elhelyezték Szegeden, a Parthenonban, szemben a Dóm bejáratával, a központi helyen. Aki ott jár, egy zsidó rabbinak a büsztjét látja. Löw szobra a szegedi Dóm-téren Néhány évvel ezelőtt készült az az emlékmű, amely a szegedi Dóm mögött áll. A deportálások évfordulóján a művészet segítségével ábrázolták, hogy a keresztény egyház mit tett, vagy milyen keveset tett a zsidókért.
A szegedi holokauszt áldozatainak emlékműve A kompozíció első egységében, a Tisza felé forduló, és a víz mélységének vonzását kereső ember arcvonásán Löw Immánuel vonásait lehet felismerni. Sokat foglalkoznak Löwvel ma is, elképesztő mélységgel és odaadással. Hadd említsem meg, hogy az OR-ZSE-n doktorált fiatal kollegánk, Glässer Norbert nemrég reprintben megjelentette Löw dolgozatát, amelyet a szegedi zsinagóga ablakainak analíziséről írt. Most készítik elő a „Fauna und Mineralien der Juden” magyar nyelvű kiadását. A Löw kultusz olyan hatalmas, amelyet szinte kézzel tapinthatóan lehet Szegeden és Szegeden kívül is érezni. 2. Az utóbbi időben igen nagy sikerrel új kiállítást nyitottak meg a Kieselbach Galériában a 20. század magyar festőinek szerelmei és múzsái címmel. Interneten, a véletlen folytán, azt vettem észre, hogy a Kieselbach Aukciósházban megjelent egy kis reklám, amely Birnfeld grafikákat keres. Birnfeldről mintegy 15 évvel ezelőtt, „Az elveszített álmok” c. kötetet jelentettem meg. Birnfeld egy szerencsétlen sorsú magyar rabbi volt, aki 1944-ben Ausztriában, Felixdorfban éhenhalt.
Birnfeld Sámuel ornátusban rabbiavatása napján. 1974-ben szegedi rabbiságom idején, hitvese, Margitka meghívott lakásába, és grafikákat mutatott. Férje elhurcolása után, a feleséget dr. Birnfeld Sámuelnét Ausztriába deportálták. Ő vitte magával hitvese irodalmi termékeit, fordításait, grafikáit, illusztrációit. Csontvázzá lefogyva a menetelések alatt mindenét eldobta, csak férjének munkáit őrizte, s a felszabadulás után hazavitte Magyarországra. Néhány évvel ezelőtt a teljes szellemi hagyatékot – gyermeke nem lévén – a New Yorkban élő egyetlen unokaöccsének, Kovács Lászlónak ajándékozta. Kettőjüktől kaptam meg a Birnfeld-anyag fénymásolatainak egy részét. - “Ez volt az én férjem”- mondta Birnfeldné, s elém került egy olyan életmű-töredék, amely addig teljesen ismeretlen volt a magyar nagyközönség előtt. Egy ember, aki rabbiállást soha nem kapott, tanítóként dolgozott a szegedi zsidó iskolában. Nyolc nyelven beszélt. Irodalmi munkássága legnagyobb produktuma álmának megvalósítása: lefordította Petőfi: János vitézét héberre.
János Vitéz címlapja De nem egyszerűen modern héberre, hanem bibliai héberre. A János vitéz gyönyörű szövegét bibliai héberre lefordította, úgy, hogy klasszikus szentírási idézeteket citált, amelyek illettek a János vitéz szövegébe. Kiadni soha nem tudta. 1944-ben elvitték, éhen halt, megfagyott, elfelejtették. Néhai özv. dr. Birnfeld Sámuelné, 1975. július 17-én, az alábbi sorokat küldte hozzám: "Néhai férjem, Birnfeld Sámuel 1906. december 6-án született Szegeden a Tisza Lajos krt. 76. házban. A ház még ma is áll. Szülei vallásos zsidók voltak. Hatan voltak testvérek és ő volt a legfiatalabb. Az egész Birnfeld családot részben Auschwitzban, részben a munkaszolgálatban pusztították el. Őt a nyilasok hurcolták el október 20-án reggel Budapestről, a Víg-u 24-ből. November 12-ig sáncásáson volt Pest környékén. Ekkor gyalog indították útnak Ausztria felé. November 20-án Hegyeshalomnál vitték át őket a határon. Egy korabeli szemtanú arra bíztatta Birnfeldet, hogy szökjék meg, erre azt válaszolta:"...én nem megyek. Ezekkel az öreg, beteg emberekkel maradok, és hátha a feleségemre is rátalálok Ausztriában." 1944. december 28-án, a zsinagógai dátum szerint Tévét hó 12-én, Félixdorfban éhen halt. Egy Wéber nevű kiskunfélegyházi üvegkereskedő, aki túlélte a Soát, temette el. Az ő elmondásából kiderült, hogy Birnfeld a táborban minden este összehívta sorstársait, gyógyította a betegeket, s az utolsó falat kenyeret is megosztotta velük." Ma már valóságos “kultusza” alakult ki a Tisza parti városban. Ennek jeleként, 2000-ben Ábrahám Vera vezetésével létrejött Szegeden a Birnfeld Sámuel emlékkönyvtár, amely Dél-Magyarország egyetlen judaika és hebraika gyűjteményét foglalja magában. 2015. május 18-án, a Gutenberg utcában, ahol ő valamikor tanított, emléktáblát avatattak.
Birnfeld Sámuel emléktáblája A mai világ a „botlató kövek világa”. Lakásának a háza előtt elhelyezték ezt a 10x10 centiméteres bronz reliefet. Szövege: "Itt lakott Dr. Birnfeld Sámuel, sz. 1906., 1944. VI. hó 25-én deportálták Felixdorfban megölték."
Minden évben, emlékére kiállításokat rendeznek, tudományos konferenciákat tartanak, tehát halálában őrzik meg annak az embernek az emlékét, akit életében nem értékeltek. Példaképpen megemlítem: “2005. november 29-én a Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék (OR-ZSE) ülésszakot rendezett Méltatlanul elfeledve címmel nagy zsidó alkotókról, akikről ma oly kevés szó esik. Az ülést megnyitó Schőner Alfréd az I. szekció előadásait Birnfeld Sámuel életművének bemutatásával kezdte meg.” Befejezésül pár sort idézek az utolsó verséből: "Majd fekszem én a halálban, És sírom fölött fűszál legénykék Halála óta nagyot nőtt… Él az emlékezete!
Udvariasan hajlonganak.
És ha akkor Isten rámveti a Napsugármértéket, akkor tudni fogom,
Hogy valóban nagyot nőttem a Halál óta."
