Dr. Schőner Alfréd: Csongrád megyei zsidó emlékek a jeruzsálemi Izrael Múzeumban /Az előadás elhangzott Szigeti Jenő professzor 80. születésnapján az Adventista Teológián/ Ötödéves rabbijelöltként Szegedre kerültem legációba, akkor még az volt a szokás, hogy az avatás előtti évben minden rabbijelölt vidéken kezdte meg pályáját, szerzett gyakorlatot. Feszültséggel teli izgalommal vártam az első találkozást a szegedi zsidó közösséggel, hiszen egy olyan helyre szólított választott hivatásom, ahol egykor Lőw Lipót , Löw Immánuel vagy Frenkel Jenő , később Schindler József , majd az emberi tisztességében és rabbinikus mivoltában megalázott Raj Tamás , és közvetlen előttem Domán István szolgálta közösségét, illetve a Mindenhatót. A Szeged a legklasszikusabb értelemben volt neológ hitközség. Zsinagógája az 1900 és 1903 között épült Baumhorn Lipót tervezte világhírű épület, reprezentálta a korszak legnagyobb rabbinikus gondolkodójának, Löw Immánuelnek a világlátását. A tóraolvasó asztal, a bimá a frigyszekrény előtt volt, és a zsinagóga keleti falán, fent a magasban az orgona megszólalása tette árnyalttá a különleges neológ istentiszteletet. Lamberg Mór főkántor látta el a két világháború közötti kántori, házáni teendőket, lánya, Korényi Elemérné Lamberg Rózsa a szegedi operának volt elismert énekese, mígnem a zsidótörvények miatt leparancsolták a színpadról. A felszabadulás után a zsinagóga orgonistájaként működött. Megérkezve a Tisza-parti városba izgatottan vártam a találkozást a tekintélyes hitközségi elnökkel: Varró Árminnal, akit a helybeliek csak a szegedi zsidóság "fura urának" neveztek. Nota bene, nagyon kedvesen fogadott, és bemutatott a közösség tagjainak a zsinagógai istentisztelet helyszínéül szolgáló díszteremben, ami azért volt különösen furcsa, mert a díszterem tele volt képekkel. A keleti falon a három nagy rabbinak: Lőw Lipótnak, Löw Immánuelnek és Schindler Józsefnek a festménye díszítette a termet. Két oldalon a falakon, a második világháború előtti szegedi zsidó élet ismert, és magasan pozícionált személyiségeinek a festményei voltak láthatóak. Külön szociológiai tanulmányt érdemelnének ezek a festmények és a portrék, a ruházat, amelybe ezek az emberek öltöztek, kicsit visszaadva a kor hangulatát, amelyben ők kiemelkedtek az átlag zsidók közül. Itt ismerkedtem meg Liebmann Bélával, a 20. század egyik legismertebb fotóművészével, aki szinte az egész századot fényképezte végig, a korabeli hírességekkel, politikusokkal, művészekkel való találkozásait és a zsidó vallási eseményeket megőrző képeit, a mindennapi életet rögzítő fotóit a mai napig kiállítások sorozata őrzi. Találkoztam Dr. Birnfeld Sámuelnéval, aki özvegye a vértanúhalált halt neológ rabbinak, akit 1944-ben Felixdorfban ölt meg a fasiszta rémuralom, s aki többek között grafikus, műfordító, zeneszerző és gyakorló oktató is volt. Ma nevét és emlékét, a Somogyi Béla utcai iskola falán elhelyezett tábla őrzi, hogy ezen a helyen tanított a ’30-as években Birnfeld. Megismerhettem Gergely Miklósnét, a nőcsoport akkori elnök asszonyát, egy kiváló szervező tehetséggel megáldott ragyogó hölgyet, akinek a lánya: prof. Dr. Gergely Judith akadémikusként ma Debrecenben él, és aki korábban a debreceni zsidó hitközség nőcsoportjának volt elnöke. Utoljára, de messze nem utolsósorban Petzauer Sándorné született Löw Eszterrel, Löw Immánuel hetedikként született gyermekével. Scheiber Sándor professzor egyszer azt mondta róla, ha férfinak születik, világhírű tudós lehetett volna. Liebmann Béla szerint ő volt Juhász Gyula múzsája. Szombat délutánonként, fiatal rabbijelöltként, a helyi szokásoknak megfelelően végiglátogattam a közösség családjait, és a vizitáció folyamán ismerkedtem meg személyesen a közösség legismertebb és leginkább a zsidósághoz kötődő személyiségeivel, tagjaival. Löw Eszter, vagy ahogy a helyiek nevezték: Eszti néni, mindig nagy kedvességgel, talán azt is mondhatnánk reverenciával fogadott, kávéval és süteménnyel várt. A leginkább neológnak tekintett és nemcsak hazai, hanem nemzetközi tekintélynek számító Löw Immánuel lánya, Eszter, úgy élt, mint egy "ortodox" zsidó. Példaképpen említem meg, hogy már péntek délután lefőzte a fekete kávét, amivel várt, és szombat délután, ahogy ő mondta, csak akkor tálalta fel a feketét, amikor a hűtőgépe nem "dolgozott". Ez is az ő kifejezése, ezért negyedóránként odament a frizsiderhez, rátette a fülét a hűtőszekrény oldalára, és úgy vizsgálta meg, hogy a gép működik-e avagy sem, csak akkor nyitotta ki a frizsider ajtaját, ha a gép úgymond nem "dolgozott". S Eszti néni mesélt, mesélt fiatalságának éveiről, s mindenekelőtt rajongásig szeretett édesapáról. Hogyan vonult fel a szószékre, hogyan beszélt, hogyan írta a prédikációit, hogyan vonult vissza magányába, hogy milyen különleges és egyedi alkat volt a maga furcsaságaival, azokkal a tulajdonságokkal, amelyek általában a zseniket jellemzik. S beszélt az első világháború előtti virágzó szegedi zsidó hitéletről, a pedagógiai rendszerről, az oktatási módszerekről, felejthetetlenül, de ugyanakkor mindig objektíven, megőrizve higgadtságát és tárgyilagosságát. Ő maga egyébként „őzve” beszélt, mint általában a szegediek. S beszélt a szegedi zsidóság hitéletéről, az ünnepek szépségéről, a széder esték áhítatáról, találkozásokról híres emberekkel, mint például a színész óriás Beregi Oszkárral, vagy később az első magyar Nobel-díjassal, Szentgyörgyi Alberttel. Az ünnepi szokásokról és szimbólumokról. Elmesélte, hogy a zseniális Baumhorn Lipót úgy tervezte meg a zsinagógát, hogy Jom Kippur délutánján, a záróima, a níle idején, Löw Immánuel rabbiszéke fölött megjelent egy vörös folt a falon, mintegy glóriaként. Ennek a vizuális trükknek köszönhetően, az ólom ablaküvegeken át az odasütő napsugár fényei bearanyozták a Löw Immánuel feje fölötti fal felületet. Beszélt a hozzá nagyon közel álló kedves és szeretett ünnepről, a sátoros ünnepről, a szukkotról, s nem utolsósorban arról, hogy a zsinagóga kertje – köszönhető a helyi mikroklímának – szentföldi növényekkel volt beültetve. Szegedi rabbiként még néhány ilyen növényt láttam, amelyek eltűntek a későbbi évtizedek során. Szegediektől hallottam, hogy a világhírű zsinagóga a közeljövőben várható rekonstrukciója alatt nemcsak a zsinagógát, hanem a zsinagóga szentírási növényekkel beültetett botanikus kertjét is helyreállítják. Különösen közel állt hozzá a sátoros ünnep meghitt hangulata. A szegedi zsinagóga különlegesen szép és egyedi ápoltságú kertje tele volt sátorral, egyéni és közösségi sátrakkal, amelyet a helybeli zsidók építettek vagy építtettek fel, ahogy ez sátoros ünnepeken egyébként szokás. Különösen közel állhatott hozzá az a nagy sátor, szukká, amelyben az uspizin előírásának megfelelően illusztrációk, talán festmények lehettek. Az uspizin szokása kabbalisztikus eredetű, vendégvárást, vendéglátást jelent. E néprajzi eredetű tradíció a Zohár könyvére vezethető vissza. Naftali Krausz: Az ősi forrás című sorozatban a ZSIDÓ ÜNNEPEK című kötetben így ír: „Hét láthatatlan vendég tiszteli meg minden, a parancsolatokat, micvákat betartó zsidó szukkáját: Ávrahám, Jicchák, Jáákov, Joszéf, Mose, Áháron és Dávid. Egyikük az asztalfőn ül. Mindegyikük ette a vándorlás kenyerét: Ávráhám Cháránból Kánáánba vándorolt, onnan pedig Egyiptomba, Jicchák a filiszteusokhoz, Jáákov Cháránba menekült, élete végén pedig "lement", kivándorolt Egyiptomba, Joszéfet eladták az izmaelitáknak, Ő is Egyiptomba került, Mózes Egyiptomból, a fáraó elől menekült Midjánba, azután pedig negyven évig vándorolt a pusztában, Áháron is vele együtt; Dávid Saul elől menekült a filiszteusok földjére, Áchishoz, Gát királyához. Azért hívjuk meg Őseinket a szukkába, a bujdosás szimbólumába, hogy többé ne kelljen bujdosásra adnunk a fejünket. Hogy ez a hét vendég valóban megtisztelje házunkat, illetve sátrunk táját, és az ünnepi öröm és vígság teljes legyen, hús-vér vendégeket is kell hívnunk: gondoskodnunk kell az elesettekről, az otthontalanokról, szűkölködőkről, akiknek nem adatott meg, hogy teljesítsék a szukkaépítés micváját, vendégül kell hívnunk őket szukkánk árnyékába, amint megírva áll: "Örülj ünnepeden, te magad, fiad, lányod, rabszolgád, rabszolganőd, a városkapuidon belül lakó levita és a gér (betért zsidó), az árva és az özvegy." A hagyomány szerint, sátoros ünnepen nemcsak közösségünk tagjait, barátainkat, vendégeinket hívjuk meg, látjuk vendégül, hanem a zsidó történelem legnagyobb személyiségeit is: Ábrahámot, Izsákot, Jákobot, Mózest, Dávidot, Áront és Salamont. Tanúként, hogy lássák, bár évezredek elmúltak, a zsidóság őrzi a hagyományát, és a Szentföldön vagy a szétszóratás, a galut országaiban a legnagyobb körültekintéssel és hagyománytisztelettel vigyázza az egyik legrégebbi szentírási ünnep, a sátoros ünnep, a szukkot fenségét. Eszti néni elmondása szerint a zsinagóga bejárati portáljával szemben állt a legnagyobb sátor, tele képpel és méltóságteljes vallási vezetőként e gyönyörű ünnepen az istentisztelet után Löw főrabbi vezetésével a közösség vezetősége élén bevonult, elhangzott az ünnepi áldás és tanítás, a kiváló szónok, a nagy mester, Löw Immánuel szájából. Eszti néni meséje, története, legendái itt megszakadtak, illetve tartalmi és stílusbeli változáson mentek keresztül. A szavait felidézem, talán nem szó szerint, de lényegében, összefüggéseiben: "Különösen közel állt hozzám, mondta, egy teljesen egyedülálló festménysor. Már nem emlékszem, hogy ki készítette, és arra sem, hogy évközben hol tárolták. Csak arra emlékszem, hogy hogyan állították fel ezeket a képeket a szegedi zsinagóga kertjében, a legnagyobb sátorban, és ezek előtt vagy ezek mögött mondták el az uspizinra vonatkozó ünnepi előírások szent nyelvű szövegét." Vajon hogyan illeszkedett be a Löw Immánuel képviselte neológ világképbe az uspizin kabbalisztikus, hászidisztikus szokása? Vajon hova kerülhettek a képek? De hova lettek a képek? És egyáltalán voltak-e képek? Mindez valóság vagy egy idősödő hölgy képzeletének szülöttei?
Uspizin tábla Szeged 19. század vége vagy 20. század eleje (Izrael Múzeum, Jeruzsálem) Két évvel ezelőtt megtekintettem a jeruzsálemi Izraeli Múzeum újonnan felavatott épületét, s benne az új zsinagógák fejlődéstörténetét bemutató kiállítását. E lenyűgöző gyűjteményben nagy meglepetésemre több magyar vonatkozású anyagot találtam. Többek között egy rekonstruált, művészi módon helyreállított uspizin tábla-képsort. A tájékoztató táblán a következő szöveg áll: " Painted Sukkah Boards Szeged, Hungary Late 19th or early 20th century Oil on fabric, later glued on board H: 174.5; W: 56.5 cm (each)" Az uspizin tábla-soron az egyes bibliai személyeket jellemző idézetek olvashatók: 1. Ábrahám: "És Ábrahám egy nagy tamariszkfát ültetett Beér Sevában és szólította ott az Örökkévalót az örök Istent." (Gen. 21.33) 2. Izsák: "És Ábrahám elnevezte azt a helyet: Az Örökkévaló lát; ahogy ma mondják: Az Örökkévaló hegyén látható lesz." (Gen. 22.14) 3. Jákob: "És Jákob felébredt álmából és szólt: 'Valóban az Örökkévaló van ezen a helyen és én nem tudtam." (Gen. 28.16) 4. József: "Fáraó megharagudott szolgáira és őrizetbe adott engem a testőrök kapitányának házába, engem és a fősütőt." (Gen.41.10) 5. A Menóra: "Szólj Áronhoz és mond neki: Midőn felteszed a mécseseket, a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses." (Num. 8.2) 6. Mózes: "És szólt tovább: Én vagyok atyád Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene! És Mózes eltakarta arcát, mert félt Isten felé tekinteni." (Exodus 3.6) 7. Áron: "És senki se legyen a találkozás sátrában, midőn ő bemegy engesztelést szerezni a szentélybe, amíg ki nem jön és engesztelést nem szerzett a maga és háza számára és Izrael egész községe számára." (Leviticus 16.17) 8. Dávid: "Éjfélkor felkelek, hogy hálát adjak néked, igazságod ítéleteiért." (Zsoltárok 119.62) Döbbenten álltam a 19. század végén vagy a 20. század elején készült tábla-sor előtt. Vajon ez az a sátoros ünnepi emlék, amelyről Eszti néni beszélt? Hogyan kerülhetett Jeruzsálembe? A kutatókra vár kideríteni az esetleges összefüggéseket. Irodalom: Sarfati, Rachel, A Movable Feast: Sukkahs from Around the World, The Israel Museum, Jerusalem, 2003. Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői, Szeged, 1016. A témára vonatkozó és az OR-ZSE könyvtárában található irodalom: Hayyim Nahman Bialik, Yehoshua Ḥana Rawnitzki: Sefer Ha-aggadah: Stories of the sages. Dvir, Publishing Hous Ltd. Tel-Aviv, 2005. (héber) Rabbi Reuven Brand: Ushpizin: Our Sukkah Guests. In: http://download.yutorah.org/2014/1053/Sukkot_To-Go_-_5775_Rabbi_Brand.pdf Donin, Hayim Halevy: Zsidónak lenni... Interart Studio, 1991. ג'פרי ויגודר: אנציקלופדיה ליהדות. ספרית מעריב, ירושלים, 1989. Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások - MEK Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon. MIOK, Budapest, 1985, Akadémiai, Bp., 1993 Rabbi Yisrael Meir Kagan: Mishnah Berurah. Klein, Isaac: A Guide to Jewish Religious Practice. New York: JTS, 1992. Kraus, Naftali: Zsidó ünnepek. A haszid legenda tükrében. Chábád L. Zsidó Nev. Egyesület, Budapest, 1994. Lau, Israel Meir: A zsidó élet törvényei. Jerusalem: Machon Massoret Yeshivat Hayye Moshe, 1994. Menáchem Meron: Az élő biblia. Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, Budapest, 1999. Otzar Dinim U'Minhagim - (J. D. Eisenstein): http://www.hebrewbooks.org/37057 Oláh János: Judaisztika. Gabbiano Print Bt., Budapest 2009. Második, átdolgozott kiadás Oláh János: Szukot - Szimchát Tóra. = Budai Sófár. XI. évf. 8. szám. 2009. október. 1. Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet 1-3., MIOK, Budapest, 1974-1977, 1984, bibliográfia nélkül: Makkabi, 1996. Schőner Alfréd: Mérleg. Válogatott beszédek, cikkek, tanulmányok. Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem. Budapest 2000. Adin Steinsaltz: The Steinsaltz Talmud Bavli: Tractate Sukka, Large (Hebrew Edition) Koren Publishers Jerusalem, 2010. (Sukka 27b) Ujvári Péter (szerk.): Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. Ushpizin and Ushpizata: Inviting the Avot and Imahot into your Sukkah by Rabbi David Seidenberg. In: The Open Siddur Project Encyclopaedia Judaica. Jewish Complete Keter Publish, Jerusalem, 1996. Unterman, Alan: Zsidó hagyományok lexikona. Helikon Kiadó, Budapest, 1999. Simon Philip De Vries: Zsidó rítusok és jelképek. Talentum, Budapest, 2004. ספר משנה ברורה online: http://www.hebrewbooks.org/14164 אוצר לשון תלמוד ירושלמי: קונקורדנציה לתלמוד ירושלמי:משה קוסובסקי Az irodalomjegyzéket összeállította Bőhm Karolina.
