Ma napja van
Címlap Dr. Schőner Alfréd írásai Előszó Kardos Péter főrabbi 2. CD-jéhez

Előszó Kardos Péter főrabbi 2. CD-jéhez

E-mail Nyomtatás PDF

 

Előszó Kardos Péter főrabbi 2. CD-jéhez


Még érződik a zuglói zsinagóga elhamvadása…

Magam előtt látom a koromfekete temetői tóra-csonkokat, amelyeket maga elé meredő tekintettel követ a sírhoz korunk legkiválóbb neológ rabbijainak egyike, a legelismertebb zsinagógai szónok, a zuglói főrabbi. Búcsúztató énekében – rendhagyó módon - felcsendül a hállél-zsoltár fohásza.

„ Ónó HáSém hasiono”. Örökkévaló, segítségedért fohászkodunk…!”


S most ugyanő, az évtizedek óta kántori hivatást is teljesítő Kardos Péter, második, liturgiai sokszínűséget tükröző  CD-jét kínálja híveinek és a zsinagógai művészet után érdeklődőknek. A hivatását gyakorló rabbinikus végzettséggel is rendelkező mester-kántor eddigi életpályájának zenei summája.  Művészi hivatásának mozaikja.


Serdülő gyerekként hallotta a tragikus sorsú énekes zseni, Fisch József, a Kazinczi utcai ortodox zsinagóga főkántorának hagyományőrző énekét. A neológ zsidóság zenei örökségét, kultúráját a Rabbiképző improvizatíve alapított kántorképző szaka irányította, ahol Kardos Péter újabb zenei világgal gazdagodott.


Saját énekesi oeuvre-jét a stílusformáló dallamtengerével kitűnő Sulzer, és  az ősi héber dallamokat a modern kántorművészet magaslataira emelő Lewandowski eszköztárával gazdagítja. Feleki Rezső zsoltárjaival, vagy az Exodus dallamára alkalmazott Löcho dajdi-val  is színesíti. A nagyünnepi nuszáchok himnikus eleganciájába szervesen olvad be az Osze sálom, vagy a Sim sálom izraeli kiejtésű, modern hangvételű értelmezése.


Az előadó által kiválasztott részek harmóniája a mai napig csengő tenorján szólalnak meg. Méltó folytatója a magyar zsidóság kántorművészetének és zenei hagyományának.


Áhítatot árasztó imái az újonnan felépülő zuglói zsinagógában ismét felcsendülnek.

A hagyomány folytatódik!