„…amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd a másiknak!” -Motívum Beno Elkáná menorájám Jeruzsálemben- Magyar Tudomány Ünnepe 2013. nov. 11 A konferencia bevezető előadása Ha megnézik az első képet, maguk elé képzelhetik azt a menórát, amely Jeruzsálemben, Izrael fővárosában a Kneszettel, az izraeli parlamenttel szemben található. Az elmúlt tíz esztendőben különböző konferenciákon alkalmam volt Benjámin Elkáná szobrász ezen kompozícióját bizonyos szempontok alapján analizálni. Ha szemből nézik, akkor a baloldali első és második kar összes díszítését, a rajtuk lévő reliefeket, illetve a középső relief sort már vizsgáltam, most jobbról a második karról lesz szó. Pontosabban a második kar első kompozíciójáról Mózes Negyedik Könyve foglalkozik részletesen, és a kommentár irodalom még annál is részletesebben a menóra képzetével. Az ókori vándorlások idején, amikor Izrael gyermekei vonultak a sivatagban Egyiptomból az Ígéret földje felé, a Szentírás elmondása szerint és a későbbi kommentátorok részletes és precíz elemzése alapján építettek egy ideiglenes lakhelyet, héberül „Miskánt”, ahol az „istentiszteleteket” tartották. A Szentírásból vett mondat közismert citátum, amely több zsinagóga oromzatán szerepel, többek között a legismertebb magyarországi zsinagóga, azaz a Dohány utcai zsinagóga bejárati portálja felett hatalmas betűkkel mintegy üzenetként áll „Készítsetek Szentélyt nekem, hogy bennük lakozzam.” Tehát nem a Szentélyben – úgy áll a Bibliában, - hanem közöttük. Azaz nem a falak között, hanem az emberek között, az emberek szívében, az emberek lelkében, az emberek gondolataiban. A Miskán, a pusztai vándorlások szentélye, meghatározott struktúrával rendelkezett, amelyet a hagyomány szerint az első művészember, Becálél ben Uri ben Húr, azaz Becálél Úrinak a fia, Húrnak az unokája készített. A mindenható Úristen tűz formájában megmutatta a menóra külső megjelenési formáját, előképét, amelynek alapján elkészült az a menóra, amely aztán a Miskánban, a vándorlások templomában a szolgálatban lévő papok, a kohaniták rendelkezésére állt. A Menóra a Jeruzsálemi Szentélyben, már a Salamon, Dávid fia által épített Templomban ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a Miskánban a vándorlások Gyülekezeti Sátrában. Mi a kapcsolat az ókori, a vándorlások korának menórája, és a jeruzsálemi menóra között? A több ezer éves zsidóság jelkép sorának egyik legősibb motívuma a menóra. Amikor hallgatóimtól kérdeztem, hogy véleményük szerint melyik a legismertebb zsidó motívum, nagyobb részük a Dávid csillagot, a Mágén Dávidot nevezte meg. S amikor elmondtam, hogy talán ez a legfiatalabb zsidó motívum, nagyon meglepődtek. Annak ellenére, hogy az ókorból ismerünk számos Dávid csillagábrázolást, azok a Dávid csillagok semmilyen összefüggésben nincsenek a mai Dávid csillagábrázolással, hanem a keleti kultusz bizonyos megnyilvánulási formái. . Amikor 1948-ban kikiáltották Izrael Állam függetlenségét és megszületett a modernkori zsidó állam, nem sokkal ezután megalakult a parlament is. A parlament épülete akkor ideiglenesen Jeruzsálem központjában állt. Az 1950-es években a parlament akkori elnöke egy szakbizottsághoz fordult, hogy valamilyen nemzeti szimbólumot kellene elhelyezni a város centrumában lévő Parlament elé. Így került sor arra, hogy felkérték a korszak elismert szobrászát, a Németországban született, de később Nagy-Britanniában élő és alkotó művészt, Benjamin Elkanát, fejtse ki elképzelését, mivel lehetne szimbolizálni az ókori és a modernkori zsidóság közötti kapcsolatot művészeti, illetve ikonográfiai szempontból. Elkana elképzelése az volt, hogy a menórát kellene újrafogalmazni. Ez utalna az ókori Jeruzsálemi Templomban, korábban a vándorlások idején működő vagy szolgálatot teljesítő lámpásra, de mégsem ugyanaz. Hitünk szerint ugyanazt elkészíteni nem lehet, csak, majd ha eljön a zsidó világkép szerinti Másiách a megváltó, és újból lesz Jeruzsálemben Templom. Rekonstruálni nem akarta Elkáná a menórát, de szeretett volna valami olyasmit alkotni, amely egy asszociációs rendszer, gondolati párhuzam az ókori és a modernkori menóra között. Elkana menórájának anyagi hátteret vállaló donátora Nagy-Britannia Parlamentje volt. Anglia Parlamentjének adománya egy szimbolikus cselekedet, egy nagyon szép ajándék a modernkori Izrael Államának. A mintegy három és fél méteres menóra 1954-55-ben elkészül, ’56-ban felavatják, és elhelyezik a Kneszet épülete előtt azon a téren, amit „Gán háMenora” a Menóra kertjének neveznek. A Kneszetet akkor már új, a mostani helyére helyezték át. Fent a hegyen nem messze a klasszikus és örök értékű üzenettel bíró hegyek közepette. A mai napig is fontos hely, ahová az emberek szeretettel elzarándokolnak. Egyesek azért, hogy gyönyörködjenek benne, mások azért, mert úgy gondolják, hogy ennek valamilyen szent jellege van. Mindenképpen ikon, szimbólum. Kis kerítés veszi körül. A menórán kétszer három ág van, középen pedig egy. Rajtuk több tízes nagyságrendben kisebb reliefek találhatók, melyek a zsidó történelem különböző részeit mutatják be. Ránézve a kompozíciókra, az esetek nagyobb részében felismerhető, hogy a zsidó történelem melyik jelentét ábrázolják. A Menóra Jeruzsálem egyik szimbóluma, érdekessége. Mint már említettem, szeretnék jobbról a második karról beszélni. Milyen reliefek láthatók itt, s melyiknek mi a címe? Az első, kép Hilél és a pogány jelenete, Sábát traktátusának klasszikus története. A második kép a Bar Kochba lázadás, az ókori szabadságharc egyik mártírjának állít emléket. A harmadik Simon Bár Jochái, a kábbálá gondolatának megfogalmazója és elindítója látható. Aaz utolsó, a háláchá kérdésköre középen Áronnal, a főpappal valamint Ároró és gyermekeinek történetéről szól. Az egyik Hilél iskolája, a másik Sámáj iskolája. Sámáj és Hilél két világlátás. Hogyan és miképpen próbálják a mindennapi élethez idomítani a háláchát, a vallási törvényt, hogyan és miképpen gondolják az életet megszervezni, újra rendezni az új történelmi miliőben? A két mesterre Sámájra és Hilélre egy-egy szakkifejezést használ a klasszkus irodalom. Sámájra a lechumrá, azaz úgymond a szigorító, Hilélre a lekulá fordulatot használja. Hilél volt az, aki inkább könnyített. Ezt nem úgy kell érteni, hogy Sámáj fundamentalista volt, és Hilél reformer. Mind a ketten próbáltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Sámáj inkább a nehezítő megoldásokat részesítette előnyben, Hillél ezzel szemben mindig valamilyen módon a türelem, a békés megoldásra, kompromisszumra törekedett. Klasszikus történet, amikor egy pogány odamegy Sámáj mesterhez és azt mondja neki, szeretne betérni a zsidóságba. A Talmud tele van humorral, ez is egy csöpp kis szarkazmussal van átitatva. „Amíg fél lábon állok, azalatt mondd el, mi a zsidóság lényege!” – szólt a pogány. Hogy valaki megfogalmazza egy ideológiai gondolatrendszer lényegét ennyi idő alatt, lehetetlenség. Sámáj elkergette. A pogány elmegy Hilélhez, a másik iskolafőhöz, a kérdés ugyanez volt. Hilél nem űzte el, hanem a korszak klasszikus nyelvén arameusul, mondott egy mondatot, amely héberül így hangzik: „diálách száné lehávroch lo táásze”, „amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd a másiknak”. Ez a zsidóság lényege! Az összes többi csak kommentár. Majd hozzá teszi, „most pedig indulj el, és kezdj el tanulni!”. Most már tudod, hogy mi a lényeg, most hozzá lehet kezdeni a megismeréséhez.
Megtisztelő lehetősége az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemnek, hogy immár negyedik konfrenciáját szentelheti a Szécsi docens úr által megfogalmazott témának. A mai napon különböző vallású, de a Bibliát forgató tanulmányozó és kutató emberek foglalkoznak „Széfer Bámidbár” Mózes Negyedik Könyvével.
A Talmud Sabát traktátusában beszél azokról az elemekről, amelyek a klasszikus irodalom forrásai lettek. A polgári időszámítás szerinti I-II. század korszakában vagyunk, durván 1800-1900 évvel ezelőtt, amikor az ókori zsidóság két szellemi centrummal rendelkezett, két klasszikus iskolával.
