bzsh.hu

Állásfoglalás agyhalott szervdonorokból transzplantációs céllal történő szervkivételek, valamint az ezt követő szervátültetésekkel kapcsolatban

A címben megfogalmazott téma Izraelben, a zsidó államban, a 20-21. századi egészségügy egyik fontos kérdése. Különös tekintettel arra, hogy az Izraeli Főrabbinátus, e kérdésben a legautentikusabb szakmai grémium, rendszeresen foglalkozik a témával. Ugyanakkor a világ zsidóságának nagy szellemi központjaiban, elsősorban az USA-ban, kiemelkedő tudású vallási szaktekintélyek is állást foglalnak. Háláchikus döntések sokasága - időnként - ellentétes nézeteket is tükröz.

E sorok írója tömören összefoglalja a nemzetközi szakirodalomban megjelenő álláspontokat, amelyeket több évtizedes rabbinikus pályafutása alatt megismert és tudományos alapelvként – a zsidó vallási hagyomány elveit tiszteletbe tartva – vallott. A központi sarokkő, és erre a későbbiekben sokszor hivatkozunk: a PIKUÁH NEFES, azaz AZ EMBERI ÉLET MEGMENTÉSE.

2008-ban két szervátültetéssel kapcsolatos törvényt fogadott el a Knesszet, az izraeli Parlament:

1.: Az az ember, aki halála után felajánlja a szerveit, pénzbeli juttatásra és más juttatásokra jogosult az államtól. A törvény viszont tiltja a szervkereskedelmet vagy a pénz elfogadását szervért cserébe.

2.: A második törvény az agyhalottakról szól. Eszerint az agyhalált két független orvosnak kell megállapítania. A függetlenség ebben az esetben azt is jelenti, hogy az agyhalál megállapítását csak olyan orvos végezeti, aki korábban nem kezelte a beteget, és nincs olyan szervátültetésre váró betege, akinek szüksége volna az agyhalott beteg valamelyik szervére.

Szervátültetés a halachaban: A halachikus bíróság lényegében azzal foglalkozik, hogy mikor következik be a halál pillanata a zsidó halacha szerint, hiszen egy élő szervet kell kivenni az adományozó testéből, és ha az adományozó még él, akkor ezzel a beavatkozással megrövidítik az életét.Különböző álláspontok vannak ebben a témában.

A "vesetranszplantációról élő testből" kérdésköréről kevésbé oszlanak meg a vélemények:

A legtöbb vallási törvényalkotó engedélyezi a veseátültetést, miután a vesedonáció kockázata kicsi. Ez jelenik meg az "Igrot Mose", az "Or Szameach", valamint a David Ben Slomo Even Zimra responzumaiban. Felfogásuk szerint szabad, de nem kötelező, hogy az ember saját testét veszélyeztesse.

Vannak olyan vallási törvényalkotók – mint például Ovádja Joszef rabbi –, akik kötelezőnek tartják a vesedonációt, a "ne maradj tétlen felebarátod vérénél" tórai parancsolat alapján. Véleménye szerint, mivelhogy az élő donorból végzett veseátültetés nem jelent a donor számára veszélyt, emiatt a jövőben esetlegesen felmerülő kockázatot nem kell számításba venni, ezért még a veszély kétsége sem merül föl.

A Gemára a Szanhedrin (73) traktátusban így ír, alátámasztandó az imént említett alapelvet:

…"aki folyóban fuldoklót lát vagy rablótámadás szemtanúja, vagy azt látja, hogy vadállat vonszolja embertársát, köteles segíteni neki", a "ne maradj tétlen felebarátod vérénél" tórai parancsolat alapján.

Ennek jogcímén igazuk van azoknak, akik kötelezőnek tartják a vesedonációt, hiszen természetesen nincsenek a donorok olyan nagy veszélyben, mint azok, akik rászorulnak a veseátültetésre. Ma már azonban a halottból kivett veseátültetés sikeressége nagyon eredményes, ezért talán nem kellene kötelezni az élő donort, de természetesen kívánatos, hogy adományozzon.

Érdemes említést tenni az élő donorból vett vesedonáció ellenzőiről is, köztük Eliezer responzumáról, melyben azt állítja, hogy tilos az embernek veszélyeztetni magát, ezért a veseadományozás nem engedhető meg.

A nagy viták a halott emberből származó szerv adományozása körül zajlanak, hiszen a halott embert tilos "elcsúfítani" vagy testét kihasználni. A lényeges halachikus források között a BRÁJTÁ-ban, a MASZEHET JOMÁ-ban találhatók e témában: "Volt egy ember, akire ráesett egy kőfal szombaton. Mire odaértek hozzá, már nem lélegzett, úgyhogy nem folytatták a szombat megszentségtelenítését." Ebből a forrásból tudjuk, hogy a halál megállapításának mércéje, a lélegzés. Tehát a halacha az agyhalálban a teljes halált látja. Egy másik forrás a haldokló ápolásáról szóló álláspontban van: a halacha szerint nincs jelentősége, hogy rövid időtartamról van-e szó vagy hosszabbról, a lényeg, hogy tilos bármit is tenni, ami közelebb hozza a halál pillanatát. E forrás szerint az ember, aki előttünk fekszik, még nem "halott", tehát tilos kiemelni belőle szervet, mert ezzel a beavatkozással közelebb hozzuk a halál bekövetkeztének időpontját. "Ha be lett bizonyítva, hogy a spontán légzés teljesen és visszafordíthatatlanul abbamaradt, akkor a halacha szerint is bekövetkezett a halál." Ennek a döntésnek megfelelően engedélyezték: lehet Izraelben is szervátültetést végezni, de kizárólag csak akkor, ha abban a bizottságban, amelyik megállapítja a halál pillanatát, van rabbi vagy vallásos orvos.Az Egészségügyi Minisztérium megvétózta ezt a korlátozást, így a gyakorlatban nem kötelező betartani ezt a feltételt, ezért viszont az Izraeli Rabbitestület tartózkodik attól, hogy az embereket rábeszélje arra, hogy ajánlják fel a szerveiket a haláluk utáni felhasználásra. A fontos vallási decizorok közül, akik hozzászóltak a témához, megemlítjük az alábbiakat: Rav Smuel HaLevi Vazner szerint "nem az agy halála dönt, hanem a szív halála", így ha az ember szíve működik (még ha gép működteti is), akkor élőnek számít, és tilos lekapcsolni a gépekről, hogy kivegyék a szerveit. Ehhez a véleményhez csatlakozik Rav Eliezer Waldenberg, aki RAMBAM nyomán azt a véleményt vallja, hogy az élet a szívtől függ. Rav Mose Feinstein viszont az ellenkezőjére jutott: "Habár a szív még tud dobogni pár napig, de ha a betegnek nincs ereje lélegezni, halottnak számít." Az Izraeli Főrabbinátus 1987-es döntése értelmében, hogy létrejöhessen egy transzplantáció, az alábbi néhány feltételnek meg kell lennie:

1.         Klinikai bizonyítékok szükségesek arra vonatkozóan, hogy az agytörzs teljesen tönkrement.

2.         BEAR vizsgálat alapján szerzett objektív bizonyítékok szükségesek az agytörzs pusztulásáról.

3.       Bizonyítani szükséges, hogy az önálló légzés teljesen megszűnt, és a következő 12 óra alatt nem kezdődött semmilyen változás.

4.         Bizonyítani szükséges továbbá, hogy az orvosok, akik megállapították a halált, semmilyen kapcsolatban nem állnak a transzplantációt végző orvosokkal.

5.         Nélkülözhetetlen, hogy az a testület, amelyik megállapítja a halál beálltát, együttműködjön az Izraeli Rabbitestület megbízottjával. (Ez a megbízott lehet akár egy orvos is, aki járatos a halachaban és figyelembe veszi munkája során a halacha fontosságát.) A TRANSZPLANTÁCIÓ KÉRDÉSÉVEL KAPCSOLATOS NÉHÁNY ELVI ÁLLÁSPONT:

Három fajtája van a transzplantációnak:

1, ugyanazon emberből,

2, egyik emberből a másikba,

3, állatból emberbe.

A beültetett szervek: mesterséges vagy természetes.

Teljes szervek: máj, vese, szív.

Részszervek: szívbillentyű, bőr, csontvelő.

Három típusú szervátültetéssel foglalkozunk érintőlegesen:

1, mesterséges,

2, állatból emberbe,

3. egyik emberből a másikba ültetett szervek.

Mesterséges szervek esetében nem merül fel probléma, mivel a siker esélye nagyobb, mint a kockázat.

Az állati szervek tekintetében szintén nem merül fel halachikus probléma. Az utóbbi időben a sertés szerveinek beültetéséről beszélnek, mert talán a sertés genetikai állománya "hasonlít" leginkább az emberéhez.  Mellesleg, már Bölcseink számára is ismeretes volt ez a hasonlóság, amint az a Taanit traktátusban (21) is megjelenik: "a sertés belei hasonlítanak az emberéhez".

A Sulchan Aruch Orách Chaim könyve szerint is: a sertéshasznosítás tilalma igen fontos szempont, azonban az életmentés mindennél fontosabb.

Felmerül a kérdés, vajon szabad-e az embernek veszélyeztetni saját magát azért, hogy egy valós veszélyben lévő embert megmentsen? Ha igen, az a kérdés, hogy köteles-e megtenni?

Jomá traktátusa alapján következtetéssel megállapítható, hogy a "ne maradj tétlen felebarátod vérénél" (Leviticus, XIX, 16.) tiltó parancsolata alapján, van alapja az élődonoros szervátültetés engedélyezésének.

A legtöbbet felvetett halachikus kérdés közül egynéhány:

·        Két fiútestvér donor esetében, akik leánytestvérüknek adományoznak szervet - az egyik egyedül álló, a másik házas - a házastól veszik el.

·        Ha a szülők ellenzik, hogy a gyerek adományozzon, a szülők ellenzése ellenére is adományozhat, így rendelkezett  Silberstein rabbi.

·        Kötelezővé lehet tenni a véradást, ha embertársának ritka vércsoportja van, és nincs más mód ezt a típusú vért beszerezni.

·        Engedélyezett vérbanknak vért adományozni, még akkor is, ha az adomány nem életmentés céljából történik, vallási, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Így rendelkezett Mose Feinstein rabbi "Igrot Mose" című könyvében.

A halottból történő szervkivétel kérdéskörnél megoszlanak a vélemények, vajon megengedhető-e a halottakból való szervek eltávolítása.

A "haszonélvezet tilalma" a halottnál: itt azzal a kérdéssel szembesülünk, vajon a halott szerveinek hasznosítása megszegi-e a haszonélvezet tilalmát, annak ellenére, hogy ez nem a szokásos értelembe vett "haszonélvezet". Hiszen itt nem pénzbeli haszonról vagy testi élvezetről beszélünk, hanem életmentésről.

Ha a szervet életmentésre használják, akkor az nem számit a kegyelet megsértésének, mert az életmentés eltörli a "kegyeletsértés" tilalmát.

A halacha szempontjából a zsidó halottból beültetés céljából történő szervkivétel legegyszerűbb esetei a következők:

1. A beültetésre váró beteg előttünk van.

2. Azonnali életmentés esete áll fenn.

3. A donor még életében kifejezte azt a szándékát, hogy szerveit beültetésre felajánlja.

Ha valamelyik feltétel a fentiek közül nem valósul meg, Mose Feinstein rabbi azt a döntést hozta, hogy ilyen esetben szükséges az elhunyt családjának engedélye.

Mose Feinstein rabbi döntése szerint: életmentés céljából engedélyezett a szervadományozás, azonban meg kell bizonyosodni arról, hogy a donor már nem minősül élőnek, és semmilyen esély nincs arra, hogy életre keljen.

A következő kritériumokat kell figyelembe venni:

A halált a légzés végleges és visszafordíthatatlan megszűnésekor állapítják meg.  Ez megállapítható a teljes agyhalál, beleértve a légzésért felelős agytörzs halálának bebizonyításával.

A PIKUÁCH NEFES, az ÉLETMENTÉS, a legfontosabb vallási elveink egyike.

Budapest, 2013. június