3. RÉSZ
204 Szolidaritás Izrael Államával 316 „Elmondjam-e sok átkunk, szenvedésünk? Hisz ismeri az egész világ! Ki tudja számát elmúlt sok csapásnak? S a sok bajnak, mely nyomukba hág?” Hájim Náchmán Bialik, a modernkori zsidó költészet kiemelkedő személyisége ihlette e gyönyörű szavakat, melyeket Patai József fordításában idéztem. Négy sor, egy-egy gondolat. A vers címe: A madárhoz. 317 Döbbenetes igazságot, kétkedést, félelmetes mélységet, napjaink igazságát is megfogalmazza a bialiki poézis. Tegnap világszerte említettek egy fogalmat. Említettek és emlékeztek. Jom hásoá vehágevurá, a holocaust és a hősiesség napja. Izraelben egy percre megállt az élet, sziréna hasított a beszédes némaságba. Az autókból is kiszálltak az emberek, s csendben, összezárt szempillákkal emlékeztek. Néhány pillanatban összesűrűsödött az átélt, vagy a megtanult történelem, amikor leszegzett fejjel, de egyenes gerinccel emlékeztek hatmillió európai, és hatszázezer magyar zsidóra, akiket megöltek a II. világháború poklában. A mártíriumra és a hősiességre való tegnapi emlékezés még élénken él a szívünkben a mai napon, az Izrael Állam melletti szolidaritás óráján. Riasztó párhuzamra asszociál a ma élő zsidó ember. Védtelen hozzátartozóinkat ölték akkor, és ártatlan polgári lakosok, testvéreink életét oltják ki ma. וניהלא ירע דעבו ונמע דעב קזחתנו קזח 318 Hadd emlékeztessek néhány városnévre, ahol az utóbbi másfél év borzalmai kitörülhetetlen fájdalmat égettek szívünkbe. Néhány városról szeretnék szólni, s megosztani a jelenlévőkkel az asszociáció inspirálta gondolatokat. Netánjá דעב הנש םייפלא ךשמב ומד תא ךפשו םחלנ רשא ,םלועב הדע וא המוא ,םע ןיא םע ומכ תורחה לארשי 319 316 Elhangzott 2002. április 10-én, a Herzl téren, Budapesten. 317 רופיצה לא 318 Sámuel II. 10,12. דוד לאומש רגניול : תודבעמ תורחל ,1993 319 „Nincs olyan nép, vagy nemzet a világon, amely az elmúlt kétezer esztendő alatt annyit harcolt volna, és ontotta volna vérét a szabadságért, mint Izrael népe.” Nem is olyan régen volt a zsidó vallás egyik legfontosabb ünnepe: peszách. Peszách mindig gyönyörű, családi ünnep. Közösségi ünnep, amikor egyek vagyunk, együtt vagyunk valamennyien. Lélekben, érzelemben és gondolatban egyaránt. Izrael szívében, egyik dinamikusan fejlődő városában Netánján, is széderre készülődött, ugyanúgy, mint mindenütt Izraelben és szerte a világon, minden család. Megünnepelni az egyiptomi kivonulás napját, a peszáchot, a szabadság ünnepét. Minden esztendőben, ilyenkor a széder estén, közösen olvassuk a Hággádát. Ebből a könyvből idézek egy örök időszerűséggel bíró mondatot: ...ונתולכל ונילע םידמוע רודו רוד לכבש אלא „Minden nemzedékben felkeltek, támadtak ellenünk, hogy elpusztítsanak bennünket...” 320 Sok-sok évszázaddal ezelőtt, fogalmazódott meg ez a keserű ténymegállapítást érzékeltető gondolat, de minden évben érezzük, hogy van napi aktualitása. Az a néhány család, aki Netánja egyik kedvelt szállodájába ment, hogy együtt ünnepelje a szabadságot, már nem mondhatta el ezt a mondatot. Mielőtt elkezdték volna a széder estét, az értelmetlen gyilkos terror kioltotta az életüket. Többek között azokét is, akiknek magyar volt az anyanyelvük. E pillanatban meggyilkolt barátaimra is gondolok. Egyikük nemrégen Arany János versét idézte nekem: Kél és száll a szél viharja, Mint a tenger vésze, Fájdalom a boldogságnak, Egyik alkatrésze. Az örömnek levegőjét, Megtisztítja bánat, A kizajlott búfelhőkön, Szép szivárvány támad. 321 320 Idézet a Hággádából. 321 Arany János: Enyhülés. 205 Netanjá, az egyik legszebb izraeli város neve. Annyit jelent: Isten adománya. Isten adományának ezt a helyét kísérelték meg megsemmisíteni a fundamentalista eszmeiség szellemében, a gyilkos terrorral. Tel-Aviv לא אובאו - ...ביבא לת הלוגה 322 Tel-Aviv neve azért is kuriozitás a magyar zsidók számára, mert az az ember volt névadója, aki itt született és élt, a mai Zsidó Múzeum helyén egykoron állt házban, Binjámin Zeév Herzl, azaz Herzl Tivadar. Tel-Aviv az 1991-es iraki támadás alatt a „a megszakítás nélküli város”323 nevet kapta. A dinamizmus városa. Az egyetemeké, a kultúráé, a kitartó szorgalmas dolgos munkáé. Olyan találkozási pont, ahol a különböző kultúrákból odaérkezett zsidók - és a város integráns részében a bibliai Jaffoban - arabok dolgoznak, építik a gazdaságot, színesítik a földközi-tengeri mozaikot. Ez az a város melynek kosárlabda csapata a legjobb lett tavaly Európában, melynek futballistái a kontinens legjobbjaival rivalizáltak. Tel-Aviv a modernkori Izrael egyik szimbóluma. S a tenger által ölelt Tel-Aviv is ismételten - immáron sokadszor - a gyilkos, őrületes terror áldozata lett. Nem olyan régen felhőtlenül szórakozó fiatalok között robbant a bomba. Az öngyilkos fanatizmus terrorja ártatlan fiatalok életét követelte. S ismét bekövetkezett a fájdalmas temetés, amikor édesapa mondotta gyermekéért a Káddist. Megelégedettség és rémületet keltő izzás a megbízást adó palesztin terrorista vezér szemében. Azt sugallja: Dzsihád! S a világ már nem „hallgat”, a világ ismét Izraelt vádolja. Ismert eszköz a történelem kezében. A bűnös az ártatlanság álarcában tetszeleg, az áldozat pedig vádlottá lészen. A gúnyos mosoly felerősödik, és torz vonássá változik szeptember 11-e manhattani arcán. Mintha azt mondaná: az ember igencsak feledékeny... Szelektív az emlékezete? Haifa ה תונלבוסה הפיחב .המסיס קר ול וז תונלבוס הפיחב םייח ךרד אי 324 Vajon ki ne ismerné, aki járta a Szentföldet. Haifa ott díszeleg a Karmel szívében. Ahol Élijáhu (Illés) legyőzte az „importált” idegen istenek hamis prófétáit, és helyreállíttatta az igazi egy Isten hitét. Haifán békében éltek, hosszú, hosszú generációkon keresztül, keresztények, muzulmánok, drúzok, 322 Jehezkél 3,5. 323 הקספה אלל ריע 324 רמע ם הפיח ריעה שאר ,ענצמ 206 cserkeszek és zsidók. Alig száz évvel ezelőtt egy szerényen meghúzódó halászfalu mindössze. Majd megépült kikötőjének karja itt ölelte magához a soá túlélőit. Ma már nemzetközileg jegyzett ipari, tudományos, szellemi centrum. Kecses lankái tetejét két csodálatos épületegyüttes koronázza. Az egyik a Technion, a másik a Haifa Egyetem. Utóbbiban jómagam sok éven át tanítottam. Nem kérdezték ott soha, ki zsidó, ki muzulmán, ki keresztény, ki drúz. Csak tanítványok voltak, akiket szerettünk tanítani. Artisztikumra, tudományra, egyetemes és lokális kultúrára. Néhány nappal ezelőtt ott a Földközi tenger partján, ismét tombolt a kámikáze terror. E csodálatos harmóniát árasztó városban, ahol ölelkezik a zöld tenger és a kék ég, legutóbb egy arab étteremben robbantottak a terroristák. Megszámlálhatatlan áldozat. Megint a gyilkos terror. Terror és terror mindenütt. Mintha nem kísértene már az elmúlt polgári esztendő szeptember havának 11-i átka. A new yorki szörnyű merénylet. Az ikertornyok és az álmok lerombolása. Mintha nem lenne összefüggés az események között. Ám a terror nem ismer határokat, a terror nem ismer országot. Jeruzsálem הלעא אל - םא יכרכזא אל - םא יכחל ינושל קבדת .ינימי חכשת םילשורי ךחכשא םא 325 יתחמש שאר לע םילשורי - תא Jeruzsálem a béke városa. Modern világvallások elindítója. Mindannyiunk számára szent helyekkel és emlékekkel. Ha Tel-Aviv Izrael szíve, akkor Jeruzsálem Izrael lelke. Jeruzsálem, a főváros, „a teljesség városa” 326 . A béke városa immáron már nemcsak álmainkban, reménységünkben. 1991 januárjában - pontosan emlékszem - ott voltam Jeruzsálem szívében, amikor több ezer kilométer távolságról Irakból lőtték a „Scud” rakétákat. Kiszolgáltatottan, halálfélelemmel ültünk egy kicsi szobában, s vártuk, mi lesz a sorsunk. A kiszolgáltatottság a legszörnyűbb érzések egyike. Izraelt akkor passzivitásra késztették. Akkor ehhez a magatartáshoz kellett a hősiesség és embert próbáló önuralom. A kiszolgáltatottság egyike a legszörnyűbb érzéseknek. Az egykori Szentélytől légvonalban nem messze, Jeruzsálemben is izzik a szörnyű Izrael-ellenes gyűlölet. Az emberek lassan nem mernek kimenni az utcára. Nem mernek beülni egy étterembe. Hogyan tovább? Mi lesz tovább? Lesz-e holnap? 325 Zsoltárok 137, 5-6. 326 םלש ריע 207 Jeruzsálem a béke városa volt, és reményeink szerint Jeruzsálem a béke városa lesz. A Ben Yehuda utcáról, a kávéházról, a pizzériáról beszélek, azokról a helyekről, ahol már százával haltak meg zsidó testvéreink, ártatlan izraeli áldozatok, idősebbek és fiatalabbak, gyermekek és kisdedek, férfiak és nők. És persze a Méá seárim elleni merényletekről. Az efráti, a giloi félelemkeltésről, a 21. század vallási fanatizmusába öltöztetett öngyilkos merénylőiről. E robbantások szétszakították az Isten képmására teremtett embert, s ez az újabb attak már-már nevetségessé váló naivitásunkat is megrendítette. A remény csírája is elveszett? Már csak a Hátikvá, a remény himnusza maradt? A terror nem ismer népet, nemzetet, vallást, a terror nem ismer semmit. Csak gyűlöletet. Nekünk nem kell gyűlölet! Nekünk nem kell terror! Nekünk egy szó kell, amivel köszöntjük egymást: םולש - Béke! Öt évig voltam ennek a mögöttünk magasodó zsinagógának, a Dohány templomnak a rabbija. Öt évig hirdettem itt vallásunk értékeit, a tolerancia zsidó aspektusait, az ima erejét, a megbékélést és a zsidó nép szolidaritását. Nagyon jól emlékezem 1989-ben, ebben a zsinagógában jom háácmáut napján, első alkalommal volt lehetőségünk elhelyezni az izraeli zászlót a magyar zászló mellett. Néhány nappal ezelőtt azt láttam, hogy az izraeli zászlót egy Izrael ellenes tüntetésen újból elégették. Félelmet kelt, amikor zászlókat égetnek. Félelmet kelt, amikor égetnek. Könyvet, Tórát, kultúrát és - nagyon jól tudjuk mi valamennyien, magyarországi zsidók - embereket. Félelmet kelt, amikor történelmet meghamisítanak. „Izrael elpusztult, írmagja sincs többé.” E sokak számára ma is fenyegető mondatot nem napjaink politikusa, nem a hősiesség álcájával kevélykedő terrorista mondta, hanem Merneptah fáraó több mint háromezer évvel ezelőtti győzelmi énekéből idéztem. S mégis, mindennek ellenére: !יח לארשי םע „Izrael él és élni fog!” E szolidaritási demonstráció célja: kifejezni együttérzésünket Izrael népével. Mély aggodalommal és együttérzéssel, a jövőbe vetett hit óvatos reményével követjük a közel-keleti eseményeket. Legyen békessége mindenkinek! Izrael gyásza a mi gyászunk, fájdalma a mi fájdalmunk és reménysége a mi reménységünk is. Támogatjuk Izrael heroikus küzdelmét, amelyet az egész művelt világ civilizációs és kulturális értékeinek megőrzéséért folytat a fundamentalizmus és a terroristák ellen. 208 Veszélyben érzi az országot, az egyetemes békét és a kultúrát. A fájdalom tengerét okozó alattomos terror a sok évszázados, évezredes zsidó, keresztény és muzulmán értékrend alappilléreit, a civilizált együttélés alapjait rendíti, rendítheti meg. Ez az erő a demagógiából építkezik, s az ártatlan életeket, életek százait oltja ki. !ולאוגו לארשי רוצ םימשבש וניבא „Mennybéli Atyánk, Izrael szirtje és Megváltója! Áldd meg Izrael Államát, megváltásunk virágba borulásának elsejét, óvd-védd meg az országot, s terjeszd ki rá a béke sátrát!”327 יכ ארוב ינא רשא דע ידע וליגו ושיש םא יכ המעו הליג םלשורי תא ארוב יננה שושמ ... הקעז לוקו יכב לוק דוע הב עמשי אלו ימעב יתששו םלשוריב יתלגו םירפ ולכאו םימרכ ועטנו ובשיו םיתב ונבו ולבי םהידי השעמו ימע ימי ץעה ימיכ יכ לכאי רחאו ועטי אל בשי רחאו ונבי אל יריחב „Hanem örvendezzetek és vigadjatok mindörökké azzal, amit teremtek (szól az Örökkévaló). Mert íme, én teremtem Jeruzsálemet vígsággá és népét örömmé. És vigadok Jeruzsálemen, és örvendek népemen. És nem hallik többé benne sírás hangja és jajkiáltás hangja (...) Építenek házakat, és laknak bennük, ültetnek szőlőket, és eszik gyümölcsüket. Nem azért ültetnek, hogy más egye munkájuk gyümölcsét. Mert mint a fának napjai, olyanok az én népem napjai, és kezük munkáját elfogyasztják az én választottjaim.” 328 327 Ima Izrael békéjéért. Részlet az imakönyvből. 328 Jesájá 65,18-19 és 21-22. 209 210 ...Nyitottságot, befogadó készséget találtunk tanítványaink szívében...329 הלעמל ךבלו ץראל הטמל וטיבי ךיניע „Helyezd szemedet a földi valóságba, lelkedet pedig emeld az Örökkévaló, a magasságok felé.” 330 A 13. század közepén fogalmazta meg a korszak egyik legnagyobb tudósa, rabbi Mose ben Nachmán, azaz Nachmanidesz, vagy rövidítve: RAMBAN, az előbbi gondolatot. RAMBAN a középkor egyik legnagyobb szövegmagyarázója, aki például a Tórához és Jób könyvéhez is különböző értelmezéseket írt. Egyedi módon, leginkább az a kis írás ivódott bele a mindennapi tudatunkba, amely a szidurban, a mindennap használatos imakönyvekben található: „RAMBAN levele”. Az előbb citált mondatot RAMBAN írta távolba szakadt fiának, örök értékű tanításként. Kedves Végzős Hallgatók! Ezt a mondatot ajánlom szíves figyelmükbe. Erre tanítottuk önöket az elmúlt években, s minden törekvésünk arra irányult, hogy a transzcendentalitás láthatárát megismertessük, megszerettessük. Tóra-központú gondolkodás, s a modern tudományosság diszciplinái formálták azt az új világot, melybe - legjobb tudomásunk szerint - igyekeztünk bevezetni önöket. A köszönet szava minden egyes munkatársamnak, munkatársunknak, akik ha kellett az éjt is nappallá téve dolgoztak azért, hogy ez a folyamatában 125 éve működő, élő intézmény kiteljesedjék, hitében és tudásában elmélyüljön. Ha ennek a 125 esztendőnek, öt negyedévszázadnak a lényegét szeretném kifejezni, a RAMBAN-i két fogalom rajzolódik ki előttem: לעמל ךבלו ץראל הטמל וטיבי ךיניע ה ... „...Helyezd szemedet a földi valóságba, lelkedet pedig emeld az Örökkévaló, a magasságok felé.” E helyütt is köszönöm az elmúlt négy évet, a közös munkát. Érzem, nagy lehetőség és adomány, hogy ennek az intézménynek a rektora lehettem. Hiszen ma egy teljességében akkreditált, hat szakkal, tanszékkel, nemzetközi akkreditációs vizsgálaton átesett doktori iskolával, modern könyvtárral, 329 Elhangzott az OR-ZSE ünnepélyes tanévzáró Egyetemi Tanácsi ülésén, 2002. júniusában. 330 ן''במרה תרגיא módszertani kabinettel, nyelvi lektorátussal, naprakész honlappal, önálló publikációs tevékenységgel rendelkező intézmény segíti a magyarországi zsidóság, életét. Vallástudományi egyetemünk hitünk tanításait, a zsidó vallástudomány ezer mozaikját tanítja az arra szomjazóknak. Hatása a magyar zsidó közösségi életben egyre jobban kitapintható. Oktatói- és tudományos munkánkban választ keresünk korunk szellemi kihívásaira. A történelmi kataklizmák és sorsfordulók okozta demográfiai robbanás közepette az istenhitet, az Örökkévaló szavát hirdettük. A zsidó hagyományt, Izrael népe és közössége iránti szeretetet és szolidaritást kínáltuk és kínáljuk feleletként. A régió e zsidó vallási központjában a 21. század technikai és szellemi elvárásainak tett eleget az a 99 hallgató, akik az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen az elmúlt négy évben diplomát kapott. Rabbik, judaisztika tanárok, szociális munkások, liturgiatörténet előadók és művelődéstörténészek. Óriási munkával és energiával próbáltunk adni, és nagyon nagy örömünkre szolgált, hogy nyitottságot, befogadó készséget találtunk tanítványaink szívében. Hallgatóink és tanáraink érezték a „spiritus locali”-t, a hely szellemét, amely familiáris volt, s a zsidó közösség iránt elkötelezett, örököse a magyarországi neológ zsidóság klasszikus hagyományának. Mi az, amit ilyenkor befejezésképpen kívánni lehet önöknek, nektek? Holnap délelőtt a hetiszakaszban, párását Pinhászban olvassuk e mondatot: םולש יתירב תא ול ןתנ יננה „Íme neki adom szövetségemet, a békét.”331 Belső és külső békesség, nincs amit a zsidó ember jobban kíván magának, a zsidóságnak, Izrael összességének, Izrael Államának, s az egész világnak. Bevezető gondolatom Nachmanidészről szólt. Nachmanidésszel szeretném zárni is. םינבל ןמיס תובא השעמ ,,Az atyák, az elődök cselekedete példa lesz az utódok számára.” Mi, az elődök tettét, cselekedetét, szorgalmát tiszteljük, megbecsüljük, és példának tartjuk. Ennek szellemében tanítottuk a gondjainkra bízottakat és ennek szellemében szeretnénk nevelni az elkövetkezendő időkben is. Ez a jel, ez a jelkép aranyozza be azoknak a pályáját, akik most indulnak el hivatásuk teljesítésére. A liturgiatörténet előadókét és a művelődéstörténet szakosokét, 331 M. IV. 25,12. 211 akik ebben az évben első alkalommal, immár az akkreditált egyetemen kapják diplomájukat, és a szociális munkásokét, illetve a judaisztika tanárokét, akiknek a diploma átadási hagyománya, immár több mint tíz évre vezethető vissza. Kívánom szívem mélyéről, hogy legyen sok-sok öröm és boldogság pályájukon, amit többen már el is kezdtek, többek között Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron, Vácon, Szolnokon, Kaposvárott, s határon kívül is. A továbbiakban is sok-sok öröm és boldogság övezze munkájukat. ץראו םימש השע ןויצמ 'ה ךכרבי ,'ה תא וכרבו שדק םכדי ואש „Emeljétek kezeteket a Szentély felé és áldjatok az Örökkévalót! Áldjon meg benneteket Cionból az Örökkévaló, alkotója az égnek, s földnek!” 332 332 Zsoltárok 134,2 212 „Ne dobj el, ha megöregszem...”333 A zsidó irodalom egyik legfontosabb, s ma egyre aktuálisabb munkája az úgynevezett: „Misná brurá”. A zsidó kodifikációs irodalomhoz, a Sulchán áruchnak az Orách chájim című részének a legmodernebb kompendiumos változata. A mázkir tanításának megadása előtt ebből idéznék egy mondatot. A fejezetcím: םירופיכה םויב תורנה תקלדה Illik, hogy az ünnep beköszöntése előtt gyertyát gyújtsunk az ünnep tiszteletére és még valamiért... Az imént említett kötetben olvassuk, hogy Rabbi Mose Iszerlesz334, akit úgy ismer a zsidó hagyomány, hogy REMÁ, a Mehábérhez 335 fűzött kommentárjában írja: קר רנ ןישוע ןיא וישכעו .בוט ןמיסל רנ ול ןישוע – ןטק וא לודג שיא לכש םיגהונו השאל אלו שיאלו ,יושנל ובתכ ןכו ,ןוכנ ן כו ,תמש םהמ דחאל וא ,ותמש ומאלו ויבאל המשנ רנ ןישוע םגו . ” םדא תמשנ 'ה רנ „ ביתכדכ ” רנ „ ירקמ המשנד ,המשנהל ןוקת והזו .אתוובר תצקמ ירפסב אתיאדכ ,הרפכ םיכירצ םיתמה םגו „Elfogadott szokás, hogy minden ember előkészít magának egy megfelelő gyertyát, azoknak az emlékére, akik elhunytak. Az édesapa, az édesanya, hozzátesszük a hitves, testvér, rokon - s ne adja az Ég! - a gyermek emlékére, aki az öröklétbe távozott.” 336 Mázkir óráján azokra gondolunk, akik nem lehetnek velünk. Erre kötelez bennünket a zsidó hagyomány, a jóérzés, az emberség, a belső hevület és az elhunytak iránti kegyelet. A „nagyünnepi” liturgiának varázslatos mondata bekerült a modernkori zsidóság köztudatába, melynek forrása a Zsoltárok könyvében található: ינבזעת לא יחכ תולככ הנקז תעל ינכילשת לא 333 Elhangzott 2002-ben, jom kipur mázkirján a Debreceni zsinagógában. A címben lévő idézet: Zsoltárok 71,9. 334 Rabbi Mose Iszerlesz (1520-1572) kodifikátor, iskolafő, filozófus. Lengyelországban született, már 13 éves korában rabbidiplomát szerzett. 335 Rabbi Joszéf Káro (1488-1575), a zsidóság egyik legnagyobb tudósa, szerkesztője (Mechábér) a Sulchán áruchnak. 336 ” ד ףיעס ”י, רת ןמיס ”ח: וא ”ע, וש 213 214 „Ne dobj el engem, ha megöregszem, és ha gyengül az erőm, állj ott mellettem!” 337 Ne dobj el engem, ha megöregszem... Drámai mondat. Hogy kerül zsidó liturgiába ez a mély indíttatású, örök időszerűséget tartalmazó mondat? Hálát kell adnunk az Örökkévalónak, hogy a mi köreinkben nagy jelentősége van a szülő iránti tiszteletnek és kegyeletnek. A mi közösségeinkben az anya és apa iránti szeretet között nincs különbség. E korszak egyik legnagyobb kérdése: apák és fiúk problematikája. Generációs kérdés. Másképpen élnek a gyerekeink, mint mi. Másképpen látják a világot, másképpen gondolkodnak a világról, s mi szülők, nagyszülők megmondjuk nekik, hogy mi a „helyes”. Ők kedves mosollyal kérdezik vissza: Nektek nem ugyanezt mondták szüleitek? A generációs probléma mindig is megvolt, szinte folytatólagosan. A mi közép- kelet-európai miliőnkben azonban közbeszólt a történelem, a soá, a holocaust, amikor is hatmillió zsidót, ezen belül hatszázezer magyarországi zsidót megöltek. A családokon belül megszűnt a generációk „harca”, hiszen egész nemzedékek váltak a gázkamrák martalékaivá. A holocaust tagadói nem hiszik. Úgy tartják, nem igaz. Mi azonban tudjuk, hogy szerte az országban és itt e városban is nevekkel teli emlékművek tanúskodnak a történelem szégyenéről. A külvilágnak talán történelem, nekünk fájó valóság. Mindegyik név – egy ember. Akit meggyilkoltak, s aki után nem maradt senki. Ebben az évben egyetemünk - az OR-ZSE - kegyeleti utat szervezett hallgatóinak Auschwitzba. Történelmi tanulmányaikból és a családi elbeszélésekből tudták, hova is mennek, de amikor ott álltak a krematóriumoknál és hozzáértek falához, az egyik diákom azt mondta: „Rektor úr! Életemben először láttam sírni a falat. Ez a fal könnyeket hullajtott. Akkor éreztem meg, hogy itt pusztultak el az én felmenőim. És láttam a kemencéket, amelyeket úgy mutattak be, mint múzeumi tárgyakat. Nekünk nem azok.” Az elmúlt évtizedekben kialakult egy nagyon szép szokás. Középiskolás korú, a világ különböző tájain élő zsidó gyerekeket kegyeleti útra visznek el Auschwitzba, ahonnan gyalog átmennek Birkenauba. Ugyanazon az úton, amelyet mártírjaink is végigjártak. Lengyelországból azonban nem 337 Zsoltárok 71,9. hazamennek, hanem Jeruzsálembe. A „March of the Living” túra során a múltból a jelenbe, a „jövőbe” mennek. Az egyik oldalon a többmilliós zsidó pusztulás nyomai, a másikon több millió zsidó újjászületésének bizonyítékai. Jom kipur napján, amikor elmondjuk az Ál táslihénu imát, azokra gondolunk, akiket csak lelkünkben őrizhetünk. A kommentárirodalom azt kérdezi, mit tegyen az az ember, akinek már nincsenek szülei, nincsenek hozzátartozói? תבש לילב ומא ידי קשנל בוט „Érdemes megcsókolni az édesanya kezét sábát este.” 338 Fizikailag vagy lélekben? Kinek mi adatik meg. Mert eltávolodhatnak ők tőlünk, de a szívünkben, a lelkünkben ott élnek tovább. Ők, akiktől az életet kaptuk. Ők, akik társaink voltak, s ők, akiket elrabolt a XX. század traumája, a holocaust. Most fohászunk azokért szól, akik már nem lehetnek velünk. Jizkor... 338 Lásd: http://www.couscous.co.il/tarbot/default.asp?id=24&mnu=24 215 216 Régi célok – új kihívások339 (125 éves az Országos Rabbiképző Intézet) רפעה תומרעמ םינבאה תא ויחיה „Vajon életre lehet e kelteni a köveket a föld porából”340 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Egy polgári éve, hogy a 125 éves Rabbiszeminárium ünneplését megkezdtük.341 Különböző formában nyert kifejezést ez a „szellemi folyamat”. Részint publikációkban, könyvek, tanulmányok formájában, részint egy korábbi, a Debreceni Zsidó Hitközséggel közösen tartott tavaszi konferencián 342 , vidéki és budapesti eseményeken, a hazai, az izraeli és a külföldi médiában. Minden eseményen igyekeztünk bemutatni Intézményünk öt negyed századának történetét. Ennek az emlékező esztendőnek utolsó állomása ez a mai és holnapi nap, amikor is tudományos ülésszakkal adózunk az elődök nagyságának, emlékének, és azoknak, akik még Isten kegyelméből velünk vannak és közösen, együttesen építeni óhajtják Egyetemünk jelenét, illetve jövőjét. 339 Elhangzott a „Zsidó oktatás, nevelés – 125 éves az Országos Rabbiképző Intézet” című „A Magyar Tudomány Napja 2002” konferencián, az OR-ZSE-n. 340 Nehemia 3,34. 341 Intézményünk történetéről lásd: Bánóczy József: Az Országos Rabbiképző Intézet első évtizedének története. Budapest, 1887. Schill Salamon: A Budapesti Országos Rabbiképző Intézet története. Budapest, 1896. Blau Lajos: Adalékok a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet történetéhez. Budapest, 1917. Dr. Blau Lajos és Dr. Klein Miksa: Emlékkönyv a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet 50 éves jubileumára I. kötet. Budapest, 1927. Wertheimer Adolf, Guttmann Mihály, Lőwinger Sámuel és Guttmann Henrik: A Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet hatvanéves jubileuma. Budapest, 1937. Dr. Lőwinger Sámuel: Rabbiképzőnk hetvenedik évfordulója. In: Az ORE Értesítője, Dr Kálmán Ödön és Dr. Lőwinger Sámuel közreműködésével szerkesztetik: Dr. Hahn István és Dr. Scheiber Sándor, Budapest. The Rabbinical Seminary of Budapest 1877-1977. A Centennial Volume, Edited by Moshe Carmilly-Weinberger. „Tanítás az élet kapuja „.Tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fennálásának 120. évfordulója alkalmából. Budapest, 1999. Főszerkesztő: Schweitzer József. Szerkesztik: Gábor György, Hajnal Piroska, Schweitzer Gábor. 342 Testvéreinket keressük. Zsidó Hitközségek IV. Nemzetközi Tanácskozása. Debrecen, 2002. Szerkeszti: Halmos Sándor. pp. 33-39. Több napja gondolkodom azon, hogy milyen mottót lehetne választani a zsidó hagyományból, amely üzenet értékű ezen a 125 éves évfordulón? Az idézet, amelyet a Szentírásban, a kimeríthetetlen mélységű tengerben találtam, Nehemia könyvének egy mondata: תופורש המהו רפעה תומרעמ םינבאה תא ויחיה „Vajon életre lehet- e kelteni a köveket a föld porából?” 343 Ez az a kérdés, amelyet több évtizeddel ezelőtt a soá megpróbáltatásai után közvetlenül, a mi nagynevű, áldott emlékű elődeink feltettek. Lehetséges-e a soá után Magyarországon Rabbiképzőt, vagy zsidó egyetemet építeni? Több előadáson hallották már ma itt e teremben: ez a ház gyűjtőhely volt, 1944. március 19-e után néhány nappal, itt gyűjtötték össze a budapesti zsidók egy jelentős részét, így több százan-ezren erről a helyről mentek a haláltáborok felé.344 A Rabbiképző 1946-os évkönyvében a korszak egy kiváló személyisége, Dr. Róth Ernő aposztrofálja e nagyszerű emberek, a „mártírokká lett papoknak” emlékét. 345 „Nyolcvankilenc az áldozatok száma, pontosan annyi, mint a ragadozó madár nevének számértéke. Ragadozó madár van a német címerben is, és sajnos a szimbólumot igazolták a tények. Ahol megjelent a ragadozó madarat ábrázoló zászló, a szimbólum megelevenedett és lecsapott áldozatára.” 346 Igen, ez egy történelmi hely. Ezért szeretnénk lent a pincében megfelelő emlékhelyet kialakítani azoknak az emlékére, akik a legdrágábbat: életüket adták a zsidóságért; és azoknak, akik e helyről tudományukkal, hitükkel, vallásosságukkal behálózták az egész úgynevezett neológ zsidó világot, fővárosi és vidéki hitközségeket, rabbiképzőket, és egyetemeket egyaránt. Munkásságuk domináns módon formálta a 20. század szellemi arculatát. A MARADÉK שאמ לצומ דוא הז אלה „Ez nem más, mint a tűzből megmentett maradék.” 347 343 Nehemia 3,34. 344 Szita Szabolcs: A Gestapo Magyarországon. Budapest, 2002. p. 93. 345 Országos Rabbiképző Intézet 1946. évi évkönyve. p. 4. 346 Az Országos Rabbiképző Intézet Évkönyve az 1943/44 és az 1945/46 tanévről. Szerkesztette: Lőwinger Sámuel igazgató. Budapest, 1946. p.42. 347 Zecharja 3,2. 217 A tűzből megmentett maradék, s e nagy nemzedék utódai próbáltak és próbálnak folytatói lenni a zseniális emberekből álló generációknak. Helyzetük, helyzetünk nem könnyű, nem egyszerű. Mintegy három évtizeddel ezelőtt, amikor rabbi vizsgát tettem ebben az Intézményben, áldott emlékű mesterünk: Scheiber Sándor, azt mondta nekem, hogy Szegedre kell mennem rabbinak.348 Hatalmas megtiszteltetés és egyben hatalmas kihívás. Felállni arra a szószékre, amelyen egykoron Lőw Immánuel prédikált. 349 Beleülni abba a rabbi székbe, amelyben a háború utáni magyar rabbikar egyik - fiatalon meghalt - zseniális főrabbija, Schindler József ült. 350 Hatalmas feladat. Meginogtam, szabad-e vállalni ezt? Végül is Scheiber szavában bízva, megkezdtem rabbinikus pályámat Szegeden. Egy olyan közösség volt Szegeden, amely két monumentális zsinagógával rendelkezett. Az egyik az 1840-es években épített úgynevezett Öregtemplom; a másik a pont most centenáriumát ünneplő Új zsinagóga, a Lőw által megálmodott templom, a világ talán építészetileg351 egyik legszebb zsinagógája, melyet 1903-ban avattak fel. 352 A zsinagógát körülölelte az a botanikus kert, amelyet Lőw ültettetett, ahogy ezt ő megálmodta a Flora und Mineralien der Juden-ban. 353 Szemben a zsinagógával ott magasodott a közösség kultúrháza, benne téli imaterem és egy kisebb imaház, ahol reggel és este minjánnal imádkoztak. Reggel és este. Egy Makóról elszármazott, szorgalmas, kedves hangú kántora: Klein Márton; nagyfelkészültségű samesza; főállású orgonistája és 12 tagból álló kórusa volt a közösségnek. Minden péntek este és szombaton a kórus énekelt. Ugyanott a szegedi 348 Beszéd Schőner Alfréd beiktatásán Szegeden. In: Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek. Múlt és Jövő, Bp., 1994. p. 211. 349 Hidvégi Máté: Nézd, a tenyeremre rajzoltalak. Emlékezés Lőw Immánuelre. In: Tenyeremre rajzoltalak. Bp., 1998. A Lőw Immánuelre vonatkozó összegyűjtött irodalomról, lásd: i. m. pp. 38-42. 350 Dr. Schindler József, Budapesten született 1938. VI. 8-án. Rabbi diplomáját 1943-ban szerezte, ugyanabban az évben Kecskemétre került. 1950-1962 között Szeged főrabbija. 1962- ben elhunyt. Halála után özvegye és fia alijázott, jelenleg Holonban élnek. 351 Baumhorn Lipót tervei alapján épült. 352 „Baumhorn Lipót zsinagógaépítő” címmel építészettörténeti kiállítás a Zsidó Múzeumban. http://www.zsidohitkozseg.hu/mazsihisz/hitkozsegek 353 Móra Ferenc: Pálmák és pályák. In: Világ 16(99), 1925. 218 közösség fenntartott egy önálló szociális otthont, állandó orvossal és nővérrel. A rabbi és a kántor akkor és ott, nagyon szép szolgálati lakást kapott. A fiatal rabbi, akinek e megtiszteltetés jutott osztályrészül, elmondhatta magáról, hogy nemcsak Szegednek a rabbija, hanem az ún. Alföldi Izraelita Község Kerületnek is. Így hívták ezt a részt, amelyhez 12 város tartozott. Nem is akármilyenek, hogy csak néhányat említsek meg: Kecskemét, Kiskunhalas 354 , Kiskunfélegyháza, Békéscsaba, Szentes, Baja, Jánoshalma, Hódmezővásárhely, Makó és hadd ne mondjam tovább, csak ami hirtelen eszembe jut. Ebben a struktúrában kellett helytállnia, „szolgálnia”, az akkori rabbinak. Azóta sok minden megváltozott, mindenek előtt közbeszólt a történelem. Felnőtt egy, talán két generáció. Elmentek a nagyok, elmentek a legnagyobbak, és mi álltunk oda a helyükre, hogy megpróbáljuk folytatni, amit ők elkezdtek, de immár átalakult feltételek mellett. Az új kihívásokkal teli, megváltozott körülmények jelentős mértékben átalakítják stratégiánkat. Ennek ellenére igyekszünk az általuk kijelölt úton haladni. 355 Mit vár el a mai kor zsidó közössége a rabbijától? Elvárja, hogy a hagyományos stúdiumokban jártas, de ugyanakkor világi felkészültséggel is rendelkező, több nyelven - többek között angolul és héberül - beszélő ember legyen. Joggal elvárja, hogy ha szükségeltetik, legyen sliách cibur, a közösség előimádkozója. Budapesten is igaz ez, és még inkább vidéken. Manapság egyre kevesebb a kántor, egyre kevesebb az igazi sliách cibur, mert elsodorta őket a történelem, mert közbeszólt az elmúlt évtizedek történelme. Elvárja és joggal várja el, hogy a fiatal rabbi legyen kiváló tóraolvasó. Még a mi 354 Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára. Kiskunhalas, 2001. Szerkesztette: Szakál Aurél. 355 Dr. Blau Lajos: A rabbiság történeti jelentősége. In: Magyar Zsidó Szemle, Budapest, 1924. Dr. Lőwinger Sámuel: A modern rabbiképzés új problémája. In: ORE Értesítő, Bp. 1946. Schweitzer József: Az Országos Rabbiképző Intézet teológiai és halachikus irányáról. In: „A tanítás az élet kapuja”. Tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából. Főszerkesztő: Schweitzer József. Szerkeszti: Gábor György, Hajnal Piroska, Schweitzer Gábor. OFH, 1999. Schőner Alfréd: A papi szolgálat alapjai az Ószövetségben és a mai zsidóság gyakorlatában. In: Mérlegen a lelkész. Gyülekezetpedagógiai Füzetek (A kötet az Evangélikus Hittudományi Egyetemen megrendezett országos tudományos konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza) Budapest, 2000. pp.80-84. 219 időnkben, minden közösségnek saját tóraolvasója volt. De ma már tóraolvasóink is alig vannak. Elhunytak, vagy eltávoztak. Elvárja, hogy legyen jó szívű, értsen az emberek nyelvén, érezzen rá a problémákra, hogy legyen Ember. Érdekelje a modern tudomány, a modern vallástudomány, az összehasonlító vallástudomány, legyen jártas az „oikumené” gondolatában, és bírjon problémamegoldó képességgel. Mi az, amivel az én generációm, és mi az, amivel a nálam egy generációval idősebb nemzedékhez tartozók rendelkeznek? Családi neveltetéssel. Mindannyian otthon a családi házban tanultuk meg a zsidó élet alapképét, alapfogalmát: sábát, micvá, sábát suvá, szeudá slisit, birkát hámázon stb., mert ebben nőttünk fel. De ez a tudás nem adatott meg már a mi generációnk által nevelt fiatalok számára, mert közbe jött a történelem. Ők már nem jártak chéderbe, mert chéderek már nincsenek, nem járhattak jesivákba, mert hosszú, hosszú évtizedeken keresztül nem volt jesiva. Valamikor a 60-as évek legelején mi még jártunk jesivába, 1961-ben még működött, 1962-ben már nem. 356 A háború előtt a Rabbiképzőnek volt alsó- és felső tagozata. Tíz évet tanultak itt a hallgatók.357 Ma 18 éves korban jönnek hozzánk a hallgatók, nagyobbrészt szerény előképzettséggel. Nem olyan régen a Magyar Akkreditációs Bizottság egy fontos és figyelemreméltó levélben tájékoztatott, hogy Intézményünk 7 évig, (6+1) tanítja a rabbi jelölteket, és a figyelmünkbe ajánlja az állami törvényeket, amely szerint ez a hét év nagyon sok. Tehát nekünk ezt is valami módon, csökkenteni kellene. A mai világban - előképzettség nélkül - 7 év alatt kell megtanítani azt, amit a háború előtt vallási, neveltetéssel, plusz chéderrel, plusz jesivával, tízévi szemináriumi tanulással sajátítottak el a hallgatók. S ők, a maiak is megtanulják. Küldetéstudatuk megható, hivatástudatuk lenyűgöző. ÉPÍTENI ÉS ÜLTETNI עוטנלו תונבל „Építeni, és ültetni”? Hogyan próbáljuk az új helyzetben orvosolni e kettősséget. Szörnyű állapotban lévő könyvtárunkat az elmúlt években igen kemény munkával 356 A világítótoronyból Ninivébe látni. Kőbányai János interjúja Schőner Alfréddal. In: Múlt és Jövő (12), Budapest, 2000-2. pp. 9-20. 357 The Rabbinical Seminary of Budapest 1877-1977. A Centennial Volume, edited by Moshe Carmilly Weinberger. 220 próbáltuk reaktivizálni, újjá éleszteni. Ez a folyamat megindult és a továbbiakban kiszélesedik. Audiovizuális gyűjteményt hoztunk létre - először az Intézmény történetében - és próbálunk mindent megörökíteni, ami audiovizuális szempontpontból megörökíthető. Próbáljuk a könyvtár és a tanszéki könyvtárak részére megvásárolni a hagyományos formákat, a Gutenberg-galaxist gazdagítani, valamint megszerezni azokat a CD lemezeket, amelyek hatalmas konglomerátumokat tartalmaznak. Példaképpen megemlítem: pár hónappal ezelőtt megszereztük az ún. Soncino Talmud-ot. Ez egyetlen CD lemez, amelyen rajta van a teljes Tánách, RÁSI kommentár, Babilóniai Talmud, Jeruzsálemi Talmud, Maimonidész (RÁMBÁM) teljes munkássága, a Babilóniai Talmud angol fordítása és mellette a midrások, valamint a Toszefta. Ez már egy olyan új kihívás, amellyel szembe kell nézni a technikai életben. Azaz a rabbijelöltet, a tanárjelöltet, a kántorjelöltet, a judaisztika szakos hallgatót, a szociális munkást, a művelődéstörténet hallgatót meg kell tanítani, meg kell ismertetni az ilyen új jellegű technikai kihívásokkal, illetve lehetőségekkel is. A technika forradalmát a hagyomány szolgálatába kell állítani, ez megkerülhetetlen feladat. Az ún. „konferencia-közvetítéssel” a világ bármelyik táján leadott előadás, ugyanazon időben az OR-ZSE-n is élvezhető. A technikai értelemben használt „távolság” fogalma megszűnt. A skolasztikus tudást az inter-, trans- és multidiszciplinalitás egészíti ki. Honlapunkat 358 évente több tízezer látogató keresi fel öt földrészről, több tucat országban. Rovataink: Hitélet, Tudomány, Könyvajánló, Dvár Torá, Izrael és a Világ hírei. A Hírek- ből vallási, vallástudományos, kulturális kapcsolatainkról kaphat betekintést az olvasó. A közeljövőben megjelenő elektronikus Évkönyvünk az elmúlt évek minden kutatási eredményét, eseményét, publikációját tartalmazni fogja majd. Feltétlenül megemlítendő - mivel nem volt eddig -, hogy létre kellett hoznunk a Szervezeti- és Működési Szabályzatot, a Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatot, s az egyetemi akkreditációhoz elengedhetetlen összes dolgot. Alapítottunk szakokat, amelyek sok-sok nehézséggel, de működnek. Alapítottunk tanszékeket: Liturgia tanszéket, Zsidó művelődéstörténet tanszéket, Szentírás- és Talmudtudományi tanszéket, Neveléstudományi és szociális 358 www.rabbi.hu 221 munka tanszéket, Történelem és vallásbölcselet tanszéket, valamint Nyelvi lektorátust. Elkészítettük több mint 100 tantárgy tantervét, akadémiai reformot hajtottunk végre, tantervi hálót készítettünk minden szakra. Hézagpótló munkákat publikáltunk, diákfolyóiratot, tudományos folyóiratot indítottunk stb. 359 Mindez olyan elméleti alapvetés, amely meghatározta, és hosszú időre meghatározza Egyetemünk működését. Az OR-ZSE, azaz az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem elsődleges feladata olyan magasan kvalifikált vallási szakemberek: rabbik, kántorok, judaisztika tanárok, liturgiatörténet előadók, zsidó művelődéstörténet előadók, szociális munkások képzése, akik a 21. századi kihívásokra tudnak válaszolni, és a közösséget szolgálják. Pár nappal ezelőtt hallgatóinknak a Talmud: Sábbát traktátusának 88b oldaláról tanítottam egy történetet, amely így kezdődik: השמ הלעש העשב המ םלוע לש ונובר ךורב שודקה ינפל תרשה יכאלמ ורמא םורמל וניניב השא דוליל „Amikor fölment Mózes a magasságokba, ahol a szolgálatban lévő angyalok panaszt tettek a Világ Alkotója előtt és azt mondták: Mit keres ez az ember itt közöttünk, hiszen húsból-vérből teremtett ember? Mit akarhat ott a Szináj magaslatán?” A kérdés többek között így fogalmazódott meg: םכל אהת המל הרות „Mondjátok, minek nektek a Tóra?” Ezt az idézetet választottam befejezésül. S felteszem a kérdést: „Miért kell a Tóra?” Önöknek, nektek? A választ egy szóban szeretném megfogalmazni, és e szót egy kiváló magyar származású, ma a Bár Ilán Egyetem Szentírás tanszékén tanító professzortól kölcsönzöm, aki nem olyan régen a következő címmel publikálta a szerkesztésében megjelent dolgozatokat: ךשמה Folytatólagosság. 360 Folytatólagosság! 359 Lásd megjelent kiadványaink: http://www.rabbi.hu/ 360 ךשמה - Folytatólagosság. A magyarországi fiatal zsidó vezetők kézikönyve. Kiadja: Pámaliya Intézet és a Cionista Világszövetség „Á Dor Hemséch” - „A követő nemzedék” szekció. Jeruzsálem, 1992. 222 Tanítom a gondjaimra bízottakat, amíg a jó Isten élni enged. Vagy ahogy Babits mondta: „Amíg a ninivei és földi hatalmak hagyják, hogy beszéljek és meg ne haljak”361, amíg módom lesz rá, változatlanul ezt a gondolatot szeretném folytatni, átadni. A folytatólagosságot, a tradíció megőrzését. 125 éve ez az Intézet a jirát sámájim 362szellemében végezte áldásos tevékenységét, hiszem, hogy az elkövetkezendő 125 esztendőben is ezt fogja tenni. Hívő emberként és rabbiként egy nagyon nagy munka terhe alatt, óriások árnyékában, szabadjon egy áldással befejeznem: התא ךורב ... חהש י הזה ןמזל ונעיגהו ונמיקו וני „Legyen áldott az Örökkévaló, aki életben tartott, s engedte, hogy megérjük ezt a mai napot! 361 Babits Mihály: Jónás imája. Babits Mihály összegyűjtött versei. 3. jav. kiadás. Bp, 1999. p. 458. 362 םימש תארי 223 224 Ádám Emil karnagy emléke363 1967-et írtuk. A Rabbiképző zsúfolásig teli zsinagógájának mizrách üléses első sorában a korszak egyik legnagyobb zsidó egyénisége: Scheiber Sándor ült. Szemüvegét homlokára-fejére húzva áhítattal merült az előtte lévő könyvre. A szidurból Isten felé szárnyalt fohásza, az előtte lévő naprakész zsidó irodalomból az istentiszteletet követő kidusra készült. Akkor már rekedtes hangján, ha megszólalt, áhítattal telítődött körülötte az ódon levegő. Mellette az intézet igazgatóhelyettese, a XX. századi magyarországi polgári filozófiatörténet egyik legnagyobb alakja, az akkori idők meg nem értett tudósa, a legendás hírű tudományos értékeket magába foglaló IMIT Évkönyvek egyik legtekintélyesebb főszerkesztője, Szemere Samu ült. Derűs tekintete mindig a frigyszekrény irányába szegeződött, és szinte alig látszott rajta, hogy a soá éveiben a legdrágábbat, egyetlen fiát is elveszítette. Richtmann Mózes ült a harmadik helyen, a Dohány utcai zsinagóga egykori másodrabbija, a meg nem értett lángész, a mephistói mosolyba burkolódzó, szentéletű ember. A neológ zsidóság különböző színárnyalataiba hajló manírjait az Akácfa utca 22. szám alatti ortodox zsinagóga ódon falai között, a pislákoló félhomályban, az akkor már öregedő ortodox zsidók társaságában a lelke mélyéről mindig feltörő kávóneval, áhítattal oldotta fel. Dr. Csillag, a híres szemész ült mellette, aki nem csak orvosként, hanem a magyar orvostudományban betöltött szerepével is kivívta helyét a legnagyobbak között. Fontosnak érezte, hogy kutatómunkájának egyik témája a Magyarországon egykoron élt zsidó szemészek életrajzának megírása legyen. Hadd ne mondjam tovább, kik ültek még mellettük, mögöttük. Mégis megemlítenék valakit. Feleki Rezsőt! Szárnyaló bariton hangja, a klasszikus és a cházánut zeneművészetben való jártassága, szálfa termete, fiatalokat megszégyenítő huncut mosolya, briliáns humora, s a hallgatókat jó szóval simogató kedvessége mindannyiunk Rezső bácsijává avatta őt. A mizrách ülés másik oldalán a rabbijelöltek foglaltak helyet, akik, később a zsidó hitélet domináns egyéniségei lettek. 363 Elhangzott 2005. február 13-án, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dísztermében, Ádám Emil születésének 100. évfordulója alkalmából. Az első helyen S. T. ült. Ő Kassáról érkezett a Szemináriumba. Amikor 69- ben „a testvéri országok csapatai” megszállták Prágát, úgy érezte nincs többé ott helye. Illegális úton Angliába szökött, és ott folytatta tanulmányait. Londonban avatták rabbivá, később ügyvédi diplomát is szerzett. Most ismét Budapesten tanul ugyanabban az épületben, mint ’69 előtt, az OR-ZSE Doktoriskoláján, hogy PhD-t szerezzen zsidó vallástudományból. Mellette G. T. ült, akit mi egymás között csak Mechelének szólítottunk. Pozsonyi, vallásos szülők gyermeke. ’69-ben neki is elege lett mindenből, ő is megszökött, és Izraelbe hazaérkezett. Nem sokkal később bevonult katonának, pár évvel ezelőtt ezredesként szerelt le. Jelenleg korkedvezményes nyugdíjas, másodállásban Ramat Ganban mérnök. Büszke rabbiszemináriumi éveire... M. D. ült mellette. Ő Prágából érkezett hozzánk. Csendes, halk szavú, jó modorú, különlegesen érzékeny egyéniség. Itt tanult meg magyarul. Egyébként több nyelven is beszélt. Jelenleg Erecben középiskolásokat tanít, igaz „nem középiskolás fokon”, hanem annál sokkal magasabban. A tragikus sorsú, Berlinből érkezett W. F. ült mellette. Kelet-Németország rabbija akart lenni. A sors, a történelem és talán a politika különleges fintora, hogy önkezével vetett véget életének. Ma is őrzöm drága emlékét. Ba. I. ült mellette. Lipótvárosi fiú. Kitűnően érettségizett, az édesanyja mélyen vallásos személyiség, aki kezdetektől fogva rabbi pályára szánta. Kitűnt különös tehetségével, szónoki készségével, a zsidó tudomány iránti alázatával. A 70-es években alijázott, majd néhány hónapnyi izraeli tartózkodás után visszatért Budapestre, és itt fejezte be rabbitanulmányait, szerezte meg bölcsészdoktori címét, majd Kanadába vándorolt. Az egyik kisebb, majd később nagyobb konzervatív közösség vallási vezetője lett. Magasságokba szárnyaló tehetségének egy tragikus kór vetett véget. Két felnőtt fia gyászolja. S. I. ült mellette. Hozzáfogható tehetséges ember kevés tanult a szemináriumban. Amíg a többieknek hatalmas áldozatot jelentett a tanulás, számára mindig szinte játszi könnyedséggel ment. Tóra, Talmud, filozófia, történelem, mind-mind szinte a kisujjában volt. Azóta sem hallottam senkit úgy Tórát olvasni, mint őt. Már nem avathatták rabbivá, alig volt harminc esztendős, amikor visszaadta lelkét Teremtőjének... Mellette Z. I. ült, a szekszárdi fiú. Hatalmas szorgalom, mély hivatástudat, és szinte megmagyarázhatatlan megszállottság vezette. Éjt nappallá téve tanult. Szegeden ő volt az utódom. Amikor idősebb fiának kvaterja lehettem 225 beszédemben arról szóltam milyen nagy jövő áll előtte. Pár esztendővel később őt is eltiporta a gyilkos kór... L. Gy. ült mellettük. Pesti fiú, szinte csecsemőként élte át a soát. Testvérével együtt árvaházi gyerekek voltak. Őt is Scheiber vette védőszárnyai alá. Közvetlen, konvenció mentes, mindig vidám természetével hívta fel magára a figyelmet. Nevéhez fűződik a Magyar Zsidó Levéltár megszervezése. Gyűjtő munkával, lelkesedéssel és érdeklődéssel alapozta meg a magyarországi zsidó kutatás egyik későbbi fellegvárát. Be. I. Zseniális humorú, harsány, életvidám, mindig jókedvű fiatalember, aki gondolatait meggyőződését, világlátását soha nem rejtette véka alá. Izrael egyik védelmi háborújában a szószékről azt „merte mondani” hogy Izrael önvédelmi harcot folytat. Nem sokkal később letartóztatták, hosszú-hosszú hónapokat szenvedett érdemtelenül és méltatlanul a börtönben. A több évtizeddel később jött rehabilitáció legfeljebb némi gyógyír az egykori fájdalmakra. Jelenleg az OR-ZSE egyik legmegbecsültebb tanára. S még egy szót valakiről. Ő B. I. Gy. Akit csak Csulóként ismertek. Nyelvzseni, pedagógus vénával megáldott kitűnő nyelvész. Szellemessége, műveltsége, bravúros szójátékai valóságos spirituális lebegés volt. Pécsi rabbiként, főrabbiként is imádták hívei. Ő is elment már közülünk. Eddig a mizrách ülés egykori diákjairól szóltam, de nem arról, aki az első sor első helyén ült. ÁDÁM EMIL. Ő volt mindannyiunk egyik közös példaképe. Emberi kvalitásai, pedagógiai érzéke, a zene irodalmában mutatott jártassága, világi műveltsége, kedvessége, a cházánut iránti mérhetetlen alázata, végtelen türelme, kórusszervező, teremtő és vezető személyisége tette méltóvá arra, hogy a legnagyobbak, a csillagok között foglaljon helyet. Talán most is onnan a magasságokból néz le ránk. Szinte nincs Magyarországon olyan ma tevékenykedő kántor, aki ne lett volna az ő tanítványa. Türelemmel, felelősségtudattal, odaadással okította őket. Formálta kántori képességüket és segítette emberi fejlődésüket. Az igazi nagy „szerelem” azonban mindig a kórus volt. A zsinagóga kórusa, vagy ha úgy tetszik a zsidó kórus. A háború előtti Debrecenben alapította meg tekintélyét, tette ismertté, elismertté nevét. Amikor a Rabbiképzőbe hívta Scheiber, közös elhatározás volt egy kórus megalapítása. A Goldmark Kórus, vagy ahogy mindenki ismeri „Ádám Kórus” azóta méltán lett európai hírű. Talán negyvenen lehettünk a kórus alapításánál. Jómagam is ott fészkelődtem, gyengécske kis hallásommal, s elég színtelen hangommal. De 226 mégis bíztatott. S azt mondta: Gyere fiam, énekelj velünk! A közös ének, a közös ima sokszor segít. Ilyenkor együtt vagyunk valamennyien szívben, lélekben, érzelemben, dallamban. Mert zenével azt is kifejezheted, amelyhez gyenge, amelyhez kevés az emberi szó. Azóta harmincöt esztendő telt el!!! Néhány évig kizárólag az ő neve, később leányának egyénisége fémjelezte a kórust. Megszámlálhatatlan hangverseny és megszámlálható lemezek, CD lemezek sora bizonyítja a kórus értékét és helyét a magyarországi zsidóság zenekultúrájában. Oda is elvitték-elviszik a zsidó kultúra jó hírét, ahol évtizedek óta már nem csendült fel héber szó. Oda is elvitték, elviszik a zsidó zene üzenetét, ahol a zsidóságról csak kakofemisztikus formában hallottak. Oda is elvitték, elviszik a magyar zsidó kultúra, s a magyar zenei kultúra jó hírét ahol a legkevesebbnek is örülni tudtak. A kórus intézménnyé vált, fogalommá vált. A megújulni, a mindig megújulni kész, mindig megújulni képes magyarországi zsidóság egyik szimbóluma lett. A harmincötödik esztendőn, e különleges évfordulón köszöntjük a kórus egykori és jelenlegi tagjait annak a hitnek a reményében, hogy - az elkövetkezendő évtizedekben is - követei lesznek a magyarországi zsidó kultúrának. Folytatói a régi hagyománynak és megújítói a szívből jövő, a lélek mélyéről táplálkozó ősi forrásnak, az imádságnak. 227 228 Bár-micva avatás az Újlaki zsinagógában364 (Olti Sanyi - Mázál tov!) 41 esztendővel ezelőtt csillogó szemű kisfiú állt itt az Újlaki zsinagógában bár-micvá avatásának napján, fogadva a korszak tekintélyes tudósának, vallásfilozófusának, Buda akkori főrabbijának: dr. Benoschofsky Imrének rabbinikus áldását. Mintegy négy évtizeddel később, az egykori kisfiú immár ősz hajjal, két gyermek apjaként és nagypapaként, három évtizedes rabbinikus múlttal a háta mögött, most rád kéri a papi áldást. Drága kisfiam! Ha a tovatűnő idő sodrásától érintetten, hangosan újra fogalmazom azt a mondatot, azt a kérdést, amit Te tettél fel nekem éveken keresztül, széder esténként: „Má nistáno...” 365 - „Miben különbözik...” Igen, miben különbözik ez a mai szombat a többitől? A választ a háláchá adja meg, amely szerint a mai napon vallási értelemben felnőtt lettél a zsidó közösség egyenlő jogú és egyenlő kötelezettségű tagjává. Ez egy válaszút, ahol ölelkezik a múlt és a jelen. Érző, aranyszívvel megáldott emberekről szólok először. Anyai nagyapádat ezer szál kötötte Pápához, az egyik legrégebbi és legpatinásabb magyarországi zsidó közösséghez. Abból nőtt ki, „mint fatörzsből gyenge ága”. Jártál már Pápán? Láttad-e az ország talán legpatinásabb, 1840-ben épült zsinagógáját, amelyet minden idők egyik legnagyobb magyar rabbija: Lőw Lipót avatott fel? A reformkor egyik legattraktívabb épülete volt. Ezrek és ezrek imádkoztak ott, mondták el, fogalmazták újra a történelem szentelte egyazon fohászt. A kegyetlen idő és a közösségeket, családokat, embereket, a gondolatokat megtépázó és tönkretevő történelem ezt az épületet is felemésztette. Köveiből érződik még az a fájdalmas lüktető szívdobbanás, melynek ritmikus jajkiáltása az egeket ostromolja. E városnak volt rabbija: Klein Mór, aki eszme- és könyvtörténeti kuriozitásként RÁMBÁM: Tévelygők útmutató-ját e városban fordította le magyarra, harmadik nyelvként a világon. Híres rabbik és jesivák, szociális és pedagógiai intézmények, egyesületek, működtek itt, egyszóval élő, vallásos közösség. Itt nevelkedett anyai nagyapád itt szívta magába az ortodox 364 Elhangzott 2002. november 30-án, az Újlaki vagy a Frankel Leó úti zsinagógában. 365 הנתשנ המ szellemiség szín kavalkádját, az ősi tradíció iránti feltétlen elkötelezettségét. Ott Pápán alapított családot, és a churbán, matériát és lelket egyaránt nem kímélő világa az ő életét is végig szántotta. Hitvesével, a te anyai nagymamáddal együtt nevelték Katát, édesanyádat. Jól emlékeszem rá még egyetemista korából. Ahogy belépett egykor a Rabbiképző kissé kopott menzájára, úgy éreztük „égi tünemény” érkezett közénk. Rajongó szeretettel, odaadással és felelősséggel nevelt téged eddig is. Ott ült betegágyadnál és osztályosa minden örömödnek. A te rajongó szereteted, az ő életének nagy adománya. A másik épület, amelyről szólni szeretnék, délcegen állott a Balaton partján, Füreden. 1840-ben építették. Hívek, ha kitekintettek onnan, nemcsak a Balaton vizét látták, de lelki szemeik előtt talán megjelent a Kineret, vagy a Holt tenger is. Atyáink országa, a bibliai idők. Generációk során volt osztályosa és közösségi arculat formálója az Oblath család e városnak. Például 1927-ben a helyi hitközség elnöke: Oblath Sándor. Sanyikám! Talán véletlen a név azonossága? Ha behunyom szememet, magam előtt látom a 60-as évek elejének Balatonfüredét. Apai nagyapádat mindenki csak úgy ismerte: Oblath bácsi. Nagytekintélyű, köztiszteletnek örvendő, briliáns humorú, kemény ember volt, de lelkében kitörülhetetlen nyomokat hagyott a 20. századi történelem. Gyermekeit szeretet érlelte szigorral következetesen nevelte az életre. Apai nagymamádat 56 éves korában veszítettük el. Sajnos te sem élvezhetted a kivételes adományt, a nagyszülők felhőtlen, és gyakran felelősség nélküli szeretetét. Kisebbik fia, nagybátyád: Csiszta több évtizede alijázott, megvalósítva régi álmát a cionutot. Most itt áll melletted édesapád, a magyarországi zsidóság egyik karizmatikus személyisége, a képzett mérnök ember, az egyetemi oktató, de mindenek előtt az édesapa. Amikor rád néz, rejtett könny húzódik meg a szeme sarkán. Amikor rá nézel a mindenkori gyermek reménye, szeretete, rajongása tükröződik. Formálta és formálja lépteidet, és ölelő karja nem más, mint apa és fia, az apa és fiú egyedi barátságának biztos záloga. Itt „magasodik” mögötted a két „óriás”: Zoltán és Dávid bátyád, kikre te mindig oly büszke vagy, és akik egyenlő barátként tartanak téged számon. Éveken keresztül ők fújták itt ebben a zsinagógában ros hásáná napján a sófárt. Az ősi hangszert, amelynek hangja nemcsak az egekig, hanem még magasabbra is szállott. 229 Sanyikám! A helyi hagyománynak megfelelően tanítást szeretnék neked adni a mai napon, Vájésev hetiszakasz szombatján, a hanuka ünnepnek első napján. Ünnepi tanítást. Tegnap este gyújtottuk meg otthonainkban és zsinagógáinkban a hanuka ünnepének első gyertyalángját, amely a szabadságra, a függetlenségre, a vallás szabad gyakorlására, a világosságra és a szeretetre emlékeztet. Most azonban nem a hanukiáról, hanem egy menóráról kívánok szólni. A Kneszet kertjének menórájáról, mely büszkén áll szent városunk Jeruzsálem dombján, szemben az izraeli parlamenttel. A menóra reliefjein megelevenedik a zsidó történelem. Ezen az építészeti-szobrászati remekművön, mely szinte történelmi emlékhellyé is vált, három üzenetértékű bibliai textus található. 1. תורבידה תרשע Az első a tízparancsolat. A klasszikus igék kezdő szavai, melyek nemcsak a zsidóság, de az egész emberiség szellemi arculatának formálói voltak. Olyan alaptörvények, amelyek nélkül nem maradhatott volna meg az emberiség. A szináji törvények betűhűségét, és szellemiségének fontosságát hangoztatjuk. Ma is valljuk: a tízparancsolat nélkül nem lenne esélyünk a harmadik évezredben. A tízparancsolat betartásával van remény, van holnap. Légy te is e parancsolatok rendíthetetlen híve, és az igék szellemisége hassa át életedet, tegye azt lelkiekben még gazdagabbá, még értékesebbé. 2. A második idézet a Kneszet melletti menórán, hitünk egyik legszebb vallomása, melyet mindenki ismer. עמש לארשי ה׳ ונהולא ה׳ דחא 366 „Halld Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen egy.”367 Az első mondat, amelyet megtanítunk utódainknak, és az utolsó, amelyet elmondunk, mielőtt elhagynánk a földi létet, áthatja ünnep- és hétköznapjainkat. E mondat beékelődik lelkedbe, belőle hitet, bátorságot, elkötelezettséget, gyógyírt szerezhetsz. Vigyázz e mondatra és e mondat is őrzi majd utadat. 3 A harmadik idézet Zechárjá prófétától való, Te olvastad most fel néhány perccel ezelőtt a hagyományos dallamon, a háftárádból, idézem: אל ליחב אלו חכב יכ םא יחורב רמא ה׳ תואבצ 368 ... „...nem erővel, nem fegyverrel, hanem szellemmel győzhet az én népem”. 366 Talmud: Bráchot 13b. 367 M. V. 6,4. 368 Zechárjá 7,6. 230 Korunk aszimmetrikus hadviselésének korában, hangsúlyozottan emeljük ki a szellem, és a zsidó szellemiség erejét. Ez volt népünk fenntartója, megmentője. Szellemi bölcsője, és diadalának záloga. Mélyülj el továbbra is a zsidó hagyományban, a zsidó szellemiség megismerésében, amely eddig is áthatotta életed minden napját, óráját! Hitem szerint, nemhiába való a zsidó szellemiség értékeire hivatkozni, egy olyan immár felnőtt embernél, mint te vagy. Aki számítógép orientált, aki bölcs gondolkodású, aki nem agresszív. Kinek életében oly sokat jelent, a barátság fogalma. Aki odaadó lelkesedéssel hallgatta tanítójának, Péternek szavait. Aki minden évben visszatérő lakója, és szinte törzstagja az immár fogalommá vált szarvasi Zsidó Nemzetközi Ifjúsági Tábornak. Egy olyan fiatalnak, mint te, akit érdekel a sport, aki élvezi, élvezheti az otthon biztonságot nyújtó melegét, és reményeim szerint szép és boldog élet előtt áll. Sanyikám! Pár évvel ezelőtt megadatott számomra az a nagy lehetőség, hogy én szereltem fel, én tettem fel a szobád bejáratára a mezuzát. Azonosságtudatunk egyik modernkori jelképét, oly módon, hogy eleget tettünk az ősi micvának, és bráchával az ajkunkon adtunk hálát a Világ Alkotójának. A mezuzán kívülről egy név olvasható. A Világ Alkotójának egyik neve: ידש - Sádáj. E szó három betűből áll: ש - sin ד - dalet י - jod A hagyomány e három szót - akrosztikonnak tekintve - így oldja fel: לארשי תותלד רמוש Somér dlátot Jiszráél - Izrael ajtainak őrzője. Hiszem, hogy Ő, aki vigyázott eddig reád, a Mindenható Isten, Ő vigyáz reád az elkövetkezendő időben is. Családodnak, barátaidnak, e budai közösség minden egyes tagjának nyugalmat, sok örömet és még több boldogságot ad. 1985-ig voltam e templom rabbija. Most tizenhét évvel az utolsó itteni bár- micvá avatásom után, hálát adok a Mennyek Urának, hogy most rád kérhetem az ősi papi áldást annak reményében, hogy életedet szeretet és boldogság lengi majd körül. 231 232 100 éves a szegedi zsinagóga369 Megrendülten állok itt most előttetek, több mint negyed századdal azután, hogy szegedi rabbiként utolsó péntek esti prédikációmat mondtam el. Abban a közösségben, ahol Löw Lipót 370 , a magyarországi zsinagógák szószékének magyarítója; Bacher Vilmos371, a magyarországi zsidó tudomány világító csillaga vezette e közösséget és magyarázta Isten igéjét a 160 esztendővel ezelőtt felavatott öreg templomban, melynek oldalán ércnél maradandóbb nyomot hagyott az 1879-es árvíz. 372 369 Elhangzott 2003. május 16-án, a Szegedi zsinagógában. 370 Löw Lipót: 1811-1875. Lásd: Haraszti György: A „Ben Chananja” szerkesztője (Ecsetvonások a zsurnaliszta Löw Lipót arcképéhez) In: A szegedi zsidó polgárság emlékezete. Szerk.: Zombori István. Móra Ferenc Múzeum. Szeged, 1990. pp. 61-78; Hidvégi Máté: Löw Lipót emlékezete. In: Löw Lipót beszédei. Összegyűjtötte és az utószót írta Hidvégi Máté. Múlt és Jövő. Bp., 1999. 371 Bacher Vilmos: 1850-1913. Löw Lipót halála után, 1876-ban Szeged rabbijává választották, majd az 1877-ben megnyílt Országos Rabbiképző Intézet tanára és igazgatója lett. Hatvanadik születésnapjára tanítványai jubileumi évkönyvet jelentettek meg (Szerk.: Blau Lajos). Lásd, többek között: The Rabbinical Seminary of Budapest 1877-1977. Edited by Moshe Carmilly- Weinberger. New York, 1986. p. 252. 372 רשא םיבר םימ ףטש רכזל היפגא לכ לעו ונריע לע הלע ״ט לרתה רדא זי לילב תיתחת דע םימה ואוביו שדוקה ןורא אובת ...... הפ דע ףיסות אלו „A nagy árvíz emlékére, amely rázúdult városunkra, és az egész környékre 5639 Adar hó 17-én éjjel. És feljött a víz a frigyszekrény alsó pereméig. Eddig ------ feljött És nem feljebb.” A felirat utolsó mondatának szentírási reminiszcenciái vannak. Íme: אובת הפ דע ףיסות אלו (Jób 38,11) Megrendülten állok most előttetek abban a zsinagógában, amelyben a magyarországi neológia legnagyobb személyisége Löw Immánuel 373 , a kiváló tudós, zseniális szervező és a löwi életmű osztályosa és folytatója; a később Izraelbe vándorolt Frenkel Jenő 374 ; majd a háború után az újjászervezés fájdalmas feladatával megbízott, a soát átélt nemzedék fájdalmát megértő szóval enyhítő, a cionizmus eszméje iránt elkötelezetten érvelő egykori kecskeméti főrabbi Schindler József állott. 375 Amikor e szószékről ismételten érzékelem e ház fenségét, itt látom magam előtt egy letűnt nagy generáció számos tagját, szinte még érzem a zsinagógát körülvevő egykori botanikus kert illatát, az emberek mosolyát, az egykori mártír istentiszteletek újból és újból átélt drámáját, felejteni akaró, de felejteni soha nem tudó zsidó testvéreimet, akik immár csak lélekben lehetnek jelen, mert elszólította őket az isteni akarat. Negyed századdal azután, mégis a hála szavával fordulok a Mennyek Urához, a 100. zsoltár hódoló igéivel: „Hódoljatok az Örökkévalónak ti, az egész föld, szolgáljatok az Örökkévalónak örömmel, és jertek ujjongással elibe”. Az emlékezés köveivel építkezem, az emlékezés köveit rakom egymás mellé, és sorjáznak a gondolatok, felelevenednek a történelem lapjairól az egykoron tanultak. Az alapításának centenáriumát ünneplő egykori zsidóság Löw tollából emlékkönyvet szentel az akkor 100 éves közösségnek 376 , melyből kiderül, hogy 1785-tő követhető nyomon az első zsidó család betelepedése. 373A zseniális szegedi főrabbiról napvilágot látott rendkívül gazdag, szinte tengernyi irodalomból két publikációt emelek ki, talán a leglényegesebbet és a legutolsó megjelent tanulmányt: -Scheiber Sándor: Löw Immánuel. In: Semitic Studies in memory of Immanuel Löw. Bp., 1947. -Marjanutz László: Löw Immánuel tragikus sorsa a háború végén. In: ACTA HISTORICA Tomus CXIV. Acta Universitatis Szegediensis, Szeged, 2003. 374 Dr. Frenkel Jenőt 1926-ban választották meg rabbivá Szegeden. Aktív cionista szemléletű tudós volt. 1927-ben „Ifjúsági Könyvtárt” alapított. Öt évig (1934-1939) szerkesztette a Zsidó Ifjúsági Könyvtár című havilapot. 1949-ben Izraelbe alijázott. Publikációi közül megemlítjük: A MISNA. A XXII. KÖZSÉGKERÜLETI ŰLÉSE ELÖTT - 1937. VII. 23. Szeged, 1937. KORUNK PRÓFÉTÁJA. Szeged, 1939. ISTVÁN KIRÁLY. 1938. VIII. 20. Szeged, 1938. 5701 ADAR HETEDIKE. Szeged, 1941. 375 Dr. Schindler József: 1918-1964. Disszertációjának címe: Az okkazionalista atomizmus rendszere, forrásai és kritikája Májmuni alapján. Budapest, 1941. 376 Löw Immánuel-Kulinyi Zsigmond: SZEGEDI ZSIDÓK 1785-1885-ig. Szeged, 1885; Dr. Löwinger Adolf: A szegedi zsidó hitközség története. MZSSZ; Löw Immánuel-Klein Salamon: A SZEGEDI CHEVRA 1787-től-1887-ig. Szeged, 1887. 233 1787-ben megalapították a Chevra Kaddisát, a Szent Egyletet, s 1803-ban már Istennek házat emeltek, az első templomot, a ma is álló Öreg Templom helyén. 377 Négy évtizeddel később, 160 esztendővel ezelőtt, 1843-ban felavatták a klasszicista stílusú különleges áhítattal bíró zsinagógát, az Öreg Templomot. E közösség élni akarását bizonyítja az 1843. május 19-én felépített második templom, az 1851-ben létrehozott négy osztályos iskola, ahol öt évtizeddel később már 574 diák tanult. Az épület ma is áll, szomorúan, fájdalommal emlékeztet az egykoron virágzó múltra. Hol van már az iskola? Megkopott sárga színe, kiáltó magassága, magányossága arra utal, hogy ott néhány generációval azelőtt következetes munka folyt, oktattak, tanítottak és neveltek emberszeretetre, hazaszeretetre, hűségre. Apropó hűség: az Öreg Templomban ma is áll a márványtábla, amely emlékezik, emlékezet arra a 116 hősi halottra, akik az első világháborúban életüket adták e hazáért. A hazáért, amely később hozzátartozóikat nem védte meg, a hazáért, amely a 40-es években kitaszította őket. És 1903-ban már állott a nagy templom. A nagy templom a 20. század építészetének, Magyarország építészetének egyik legnagyobb csodája. A Talmud szavát idézem: םלועמ ראופמ ןינב האר אל ונינבב שדקמה תיב האר אלש ימו „Aki nem látta a jeruzsálemi Templomot, az egykori Szentélyt, nem látott fenséges épületet soha életében.” 378 A talmudi mondatot nem profanizálva, de átültetve a mai korra, s világunkra, talán nem túlzás, ha azt mondom: aki nem látta a szegedi zsinagógát, nem látta a 20. század szépségét, a legszebb építészetet. A zsinagógát, amelyet Löw Immánuel álmodott meg, s melyet Baumhorn Lipót kivitelezett.379 A zsinagógát, amelyet mintegy négy évtizeden keresztül minden péntek este megtöltötték a hívek. Ahol a már teljes mértékében emancipálódott szegedi zsidóság hagyományait őrizve és gondozva kinyitotta kapuit a világ felé. A zsinagógát, amelyben a Biblia nyelvén és magyarul, egyaránt a legfontosabb parancsolatok egyike fogadja a hívőt, az odaérkezőt, a mai napig ékesen csillog a Tóra-i mondat: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.”380 377 E zsinagóga jelenleg már nincs a közösség tulajdonában. 378 ג״יקת ת ןמיס : ז״י קרפ , םירבד : ינועמש טוקלי 379 Baumhorn Lipót (1860-1932), a legjelentősebb magyar zsinagóga építész. 380 M. III. 19,18. 234 Löw hitéből és meggyőződéséből adódóan hirdette e gondolatot és a mögötte lévő eszmeiséget, még akkor is, amikor 1944-ben Budapestre deportálják az akkor 90 éves főrabbit, az egykori felsőházi tagot. E zsinagóga minden ízében a Szentföld hangulatát és a zsidó gondolatvilágot hivatott érzékeltetni. E kövek hordozzák magukon a biblikus áhítatot, a szent szöveg misztériumát. E kövek ölelik körül az emelkedett szimbolikával reprezentáló ablakokat, bemutatva ünnepeink világát, a zsidó gondolatok sokszínűségét, közösségünket, de az egész emberiséget is szolgáló szimbólumrendszerét.381 E zsinagóga kegyeleti hangulatát árasztó aulájában más jellegű köveket is találunk. Két szimbolikus márványkoporsót, s vele szemben márványtáblákat, és rajtuk több ezer név, azon áldott emlékű testvéreink neve, akik a II. világháború poklában életüket adták zsidóságukért, akik mártíriumot szenvedtek, akiket nem védett meg senki. Amikor szégyenkezve visszavonult az oltalmat nyújtó kéz, amikor a Szeged város polgáriasodását jelentős mértékben elősegítő szegedi zsidók gyerekei nem találtak védelmet, és osztályrészük a kimondhatatlan szó: a gázkamra lett. 382 És beszélnek a kövek itt bent a templomban is, emléket állítva Birnfeld Sámuelnek a mártírhalált szenvedett, Szegeden született, de rabbi állást soha nem kapott egykori rabbiképzős végzettre, aki költő, író, illusztrátor, fordító volt egyszerre, és aki a mattersdorfi haláltáborba két kötetet vitt csupán: Szentírást és Petőfi Sándor összes költeményeit.383 És emlékeztet a kő a fiatalon elhunyt drága barátunkra: Zucker Istvánra, akit harmincnégy évesen szólított el a gyilkos halál, Szeged egykori rabbijára.384 Lassan kirajzolódnak a rekonstrukció kövei, amelyek a megújulást sejtetik, hiszen ezen a helyen éltették és megvalósították Isten igéjét, hallgatták Lamberg Mór, a csodahangú cházán, a bel canto tenor énekét, később nagy tehetségű lánya: Rózsa virtuóz orgona játékát.385 Ebben a Szentélyben immár 100 esztendeje, „nagyünnepen” és sábbátkor, emberi alázattal fordultak a hívek a Mennyek Urához. Olvasták a Tóra ezerszer magyarázott szavait. E 381 Dr. Somorjai Ferenc: A szegedi zsinagógák. In: A szegedi zsinagóga felavatásának 100 éves, a szegedi régi zsinagóga felavatásának 160 éves jubileumi rendezvénysorozata, Szeged, 2003. május 16-20. 382 Dr. Frenkel Jenő: Emlékmű avató. Emlékbeszéd a szegedi mártír emlékmű avatásán. ORE Értesítő, 1947. dec. 383 Schőner Alfréd: Müvészi vallomás a Holocaust árnyékában. In: Új Művészet, 1994.12. 384 Zucker István (1949-1983). 385 Schőner Alfréd: Dallamok bűvkörében. In: Új Élet, 30. évfolyam - 1975. március 15. 6. szám. 235 helyen sok százan kötöttek házasságot és bár-micvá ifjúként ékes hanggal szóltak a magasságok felé: „Áldott legyen az Örökkévaló, aki kiválasztott bennünket az összes nép közül.” És ez a ház adott otthont a holocaust idején a zsidó közösség megmaradottainak. Még most is emlékként, itt figyelmeztet bennünket a zseniális fotós Liebmann Béla fényképe a megszentségtelenített templomról 1944-ből. A templom áll és emlékeztet. A templom áll és figyelmeztet. A templom áll és fájdalommal telített emlékeket ébreszt. A Löw által megálmodott botanikus kertet, amely körülölelte a templomot, már elsodorta az idő. E közösség centrumát képező zsinagóga, amíg áll, muzeális érték. Amelyből talán nem lesz múzeum, mint a magyarországi vidéki zsinagógák egy jelentős részéből. Amelynek fiatal és tehetséges rabbija és kántora van újból, és világi vezetése is arra törekszik, hogy élet szülessen ismét e zsinagógánk imával megszentelt falai között. Rendíthetetlen hittel vallom és hiszem, hogy lesz hívő a zsinagógában, mert: „Nem szunnyad, nem alszik Izraelnek őrzője.” 386 Amikor szentségünk országában, a modernkori Izraelben még mindig tombol a terror, amikor - s ez napjaink híre - Londonban megszentségtelenítik a temetőket, a szabadság napjainkig kivívott eszménye ellenére is viselhető az árpádsávos szalag, akkor is hirdetjük a szabadság eszményét, a jövőt. Hitünket az Isten iránti szeretet megerősíti, s az emberekbe vetett bizalom nem mindig rendíti meg. Ebbeli meggyőződésünket hirdeti gyönyörű zsinagógánk sittimfából készült frigyszekrényének homlokzat ívén található ősi mondat: ברוחב ותוא יתיוצ רשא ידבע השמ תרות ורכז „Emlékezzetek az én mesterem Mózes tanítására, s az általa kapott igékre, amelyet Isten a Szináj-hegyen adott át az ő népének.” 387 Huszonkilenc esztendővel ezelőtt, szinte napra pontosan, egy fekete hajú fiatalember fogadta minden idők egyik legnagyobb neológ rabbijának, Scheiber Sándornak áldását, aki beiktatta ide a szegedi rabbi székébe.388 386 Zsoltárok 121,4. 387 Máleáchi 3,22. 388 Beszéd Schőner Alfréd beiktatásán Szegeden. In: Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek. Múlt és Jövő, Budapest, 1994. p. 211. 236 Fiatalemberként, akkor fekete hajú, hivatás iránti alázattal, pályájára készülőben, a következő szavakat mondtam: „Amiben hiszünk, az legyen derech hásálom, a béke útja. Béke, azaz sálom. A szó, amellyel Atyáink Földjén köszöntik egymást. A szó, mely közel hozza egymáshoz az eszméket és az eszmék hordozóit, az embereket.” Huszonkilenc esztendővel később, az egykori fiatal, most ismét itt áll előttetek. Megőszülve, s megannyi tapasztalattal a háta mögött a történelem által kissé meggyötörten, de változatlan hittel és reménykedéssel. Most itt áll előttetek, és ugyanazt mondja, mint egykoron. Az út, amelyen jártok, legyen áthatva a Világ Alkotója iránti feltétlen alázattal, a hagyomány tiszteletével, a micvák betartásával, Izrael szeretetével. Építsétek e közösséget, állítsátok helyre a megkopott köveket. Tanuljatok és tanítsatok, nyissátok ki a kapukat, de ha szükségeltetik, hangotok szálljon fel a magasságokba. Jesája szavaival búcsúzom, amelyeket, most a szegedi zsidóságnak ajánlok: ןה לע םיפכ ךיתקח ךיתומוח ידגנ דימת „Lám tenyeremre véstelek, falaid mindig előttem vannak.”389 389 Jesája 49,16. 237 238 Jöjjön a perc, s öltse fel díszét!390 „Jöjjön a perc, s öltse fel díszét!” -int felém a megbízás Ibn Gabirol kilenc évszázados lappangásból feltámadt versével. „Öltsön díszt a perc”, mert ünnepel a 190 esztendős, patinás szegedi gyülekezet, amely ma is őrzi töretlenül régi hagyományait.391 „Öltsön díszt a perc, mert ünnepli a világ legpompásabb zsinagógája, a Lőwök székébe ültetve új rabbiját. Személyük és tekintélyük Szegedet a zsidó tudomány egyik középpontjává tette. Újonnan kiadott műveik nyomán alakjuk él és tündöklik tovább, világhírt szerezve a városnak, ahol pihennek. A romokon megújult hitközség szellemi vezére Schindler József lett a korszak legnagyobb rabbi egyénisége. Huszonhét éve jártam itt először, - írja a krónikás - amikor hazahoztuk ősz Mesteretek hamvait. Azóta öröm és bánat számos alkalma szólított ide, hogy a barátság és szeretet szálai egyre szorosabbra fűződjenek közöttünk. Most eljöttem, mert tanítványomat adom Nektek lelkipásztorul.” 1974. május 19-én, áldott emlékű mesterem, mesterünk - fakadjon áldás az emlékéből - Scheiber Sándor ezeket a szavakat mondotta el itt, a világ egyik legszebb zsidó templomában, a szegedi zsinagógában, amikor beiktatott huszonkilenc évvel ezelőtt a szegedi rabbiszékbe.392 Amikor átérzem ennek a percnek fontosságát, súlyát és értékét, engedtessék meg, hogy gondolataimat, érzelmeimet és tapasztalataimat megosszam Önökkel. A 70-es évek elején kb. öt-hat évig voltam Szeged rabbija, lévén, hogy beiktatásom előtt már két évvel végeztem Szegeden rabbinikus funkciót. 390 Elhangzott a Szegedi Új zsinagóga felavatásának 100 éves évfordulóján rendezett jubileumi konferencián (2003. május 16-20), Szegeden. 391 Néhány dolgozatomat megemlítek: Szentély és áldozat. In: Új Élet, 1974. április 15; Törtémelmi párhuzamok. In: Új Élet, 1974 július 15; Dr. Kecskeméti Ármin. In: Új Élet, 1974. aug 15; „...a becsületes munka lett a mérték”. In: Új Élet, 1974 november 1; Százévesen az otthonban. In: Új Élet 1974. december 1; Dallamok bűvkörében. In: Új Élet, 1975 március 15; A szellemiség fejlődése hagyományunk tükrében. In: Új Élet, 1975. július 15; Chanukai gondolatok. In: Új Élet, 1975. december 1. 392 Dr. Scheiber Sándor (1913-1985). A XX. század egyik legnagyobb zsidó tudósa, főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet rektora. Ő iktatta be Szegeden Schindler Józsefet 1950. június 23- án; Raj Tamást 1964. augusztus 30-án és 1977 április 24-én a el fiatalon elhunyt Zucker Istvánt. A fenti mondatokat e sorok írójának beiktatásán mondta el. Lásd: Beszéd Schőner Alfréd beiktatásán Szegeden. In: Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek. Múlt és Jövő, Budapest, 1994. p. 211. Hadd szóljak először e közösség akkori vallási, vallás-kulturális életéről. Abban az időben napi rendszerességgel voltak istentiszteletek Szinte hihetetlennek tűnik a mai világban, de itt Európa keleti szegletén, egy vidéki közösségben, akkor Szegeden, még minden reggel, és minden este volt istentisztelet. Minden reggel, és minden este! Nagyobbrészt az otthonban lévő idős férfiak adták ennek a szegedi minjánnak a gerincét. De számos olyan közelben lakó hittestvér is volt, aki velünk együtt fogalmazta meg háláját az Örökkévaló felé. A MIOK393 integráns része volt - a szó közigazgatási értelmében - az Alföldi Izraelita Községkerület, amely tizenkét várost foglalt magába, s amelybe Bajától Szentesig394, Kiskunhalastól395, Kiskunfélegyházáig minden nagyobb, a környéken lévő város beletartozott, és amelynek szellemi, vallási, vallás-kulturális centruma Szeged volt. A rabbinak az a hálás és megtisztelő feladat jutott osztályrészül, hogy nemcsak Szegeden funkcionált az istentiszteleteken, hanem alkalmanként a szórványban lévő közösségekben is csakúgy, mint a holocaust mártírjaira való megemlékezéseken. 396 Volt olyan vasárnap, amikor négy helyen kellett mártír istentiszteleti prédikációt tartanom. Reggel 9 órakor Baján, 11 órakor Orosházán, 14 órakor Békéscsabán és 17 órakor Hódmezővásárhelyen. Fiatal rabbi voltam, s az akkori hitközségi elnök: Varró Ármin - Isten nyugtassa haló poraiban- azt mondta nekem: Hallgasson ide Schőner! Maga jó szónok hírében áll, magának négy különböző beszédet kell elkészíteni. Mi elkísérjük magát, - mondta biztatásképpen- magával megyünk, nem lesz egyedül. El lehet képzelni egy fiatal, akkor avatott rabbit, aki azt a feladatot kapja, hogy egy témáról - a soáról, a holocaustról - négy helyen, négy különböző beszédet mondjon. Elkészítettem a négy beszédemet, pontosan megtanultam, nehogy ott improvizálnom kelljen valamit is. Akkoriban egy nagyon régi autóm volt, Zastava, mellyel Szegedről Bajára, az első megemlékezés helyszínére indultam. Természetesen a Hitközség teljes vezetése jött utánam, hogy jelen legyen debütálásomon. Odaértem Bajára reggel 9-re, felvettem a reverendát, felmentem a szószékre és elmondtam az első beszédet. Lejöttem a szószékről, le a reverendát, be a kocsiba és irány 393 Magyar Izraeliták Országos Képviselete. 394 Harsányi László: A Szentesi Izraelita Hitközség története. Budapest, 1970. 395 Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára. Kiskunhalas, 2001. Szerkesztette: Szakál Aurél. 396 Novák László Ferenc: A zsidóság Nagykőrösön. Nagykőrös, 2002. p. 322. 239 Békéscsaba, hogy ott legyek 11 órára. Reverendát ismét fel, fel a szószékre, ahol elmondtam második beszédemet. A meleg leírhatatlan volt, a szószéken tűzött rám a Nap. A beszéd végeztével lejöttem a szószékről és be az autóba, hogy időben Orosházára érjek. 2 órakor, a temetőben újra felálltam a szószékre, és elmondtam harmadik beszédemet. Nagy nehezen megérkeztem Hódmezővásárhelyre, a zsinagógába. Pontosan öt órakor, a forróságtól elcsigázva újból reverendában álltam a szószéken. És akkor bekövetkezett az, amely minden szónoknak, rabbinak, közszereplőnek a legszörnyűbb rémálma. Ott álltam a szószéken a nagy közönség előtt, és mintha egy sötét függöny ereszkedett volna a szemem elé, semmire nem emlékeztem. Nem jutott eszembe a negyedik beszédem. De a Jóisten - mint annyiszor máskor az életemben - ott is velem volt és eszembe jutott az a beszéd, amit reggel Baján mondtam. Elmondtam a Baján már egyszer elmondott beszédemet és megsemmisülten, már a szegedi rabbi állásról is lemondva, vánszorogtam le a szószékről. A Szegedi Hitközség akkori elnöke: Varró Ármin odaült mellém, és azt mondta: „Ide hallgasson Schőner! Maga elég jó szónok hírében állt. Nagyon jól beszélt reggel 9-kor. Kifejezetten jól beszélt Orosházán, még jobban beszélt Békéscsabán, de olyan jó beszédet, mint amit maga délután 5 órakor mondott Hódmezővásárhelyen én még nem hallottam, magától.” Amikor a korabeli zsidóság kor szerinti, demográfiai összetételéről esik szó, hivatalos felmérés nem áll rendelkezésre, legföljebb az emlékeimet hozhatom elő, mintegy három évtized távlatából. Nagyobb részt idős, 65-70 év feletti emberek jártak a zsinagógába. Ugyanakkor közösségem soraiba tartozott az a 30-40-50 zsidó egyetemista, akik részint szegediek voltak, részint máshonnan érkeztek, hogy a Szegedi Egyetemen tanuljanak. Nem volt egyszerű visszacsalogatni őket a zsinagógába, mert kimondva, kimondatlanul féltek. A háttérben a Raj Tamás főrabbi elleni koncepciós „akció” következménye: meghurcolás, botrány, megpróbáltatás volt.397 A 70-es évek elején kezdtek az egyetemisták újból zsinagógába járni, kialakult bennük a zsidó közösség iránti elkötelezettség. Soha nem felejtem el azokat a széder estéket, amelyeket a szegedi Gutenberg utcai épületben tartottunk, s ahol 30-40-50-60-70 olyan fiatal ült öntudatosan felvállalva azokban a nem könnyű időkben zsidóságát, akik közül egynéhányan most is itt vannak. Nem 397 Raj Tamás (1940-2010): rabbi, majd főrabbi, 1964-1970 között Szegeden szolgált. 1970-ben hosszas rendőri zaklatás után felfüggesztik állásából és távozni kényszerült Szegedről. 240 tudtam eléggé hálás lenni a sorsnak, és nem tudtam eléggé megköszönni az Örökkévalónak, hogy taníthattam, és ma barátaimnak tudhatom őket. Némelyiküket jómagam eskettem, azaz vezethettem a chüpe alá, ketten itt is vannak közöttünk: Jung doktort és feleségét398, valamint Feldmájer doktort egyaránt nekem volt alkalmam esketni. Az akkori szegedi egyetemi zsidó ifjúság, igen komoly szellemi potenciált jelentett, olyan szellemi erőt, amelynek a magyarországi zsidóság és a világ zsidósága egyaránt hasznát látta, illetve a magyar társadalom összessége is. Hiszen itt olyan emberek tanultak és ismerhették meg a tudományosságot az egyetemen, illetve a zsidó vallás tanításait a mi közösségünkben, amelynek e két princípiuma későbbi életükben is igen sokat jelentett. Egyrészt kiemelkedő tudósok, mérnökök, közgazdászok, orvosok, fogorvosok és ügyvédek származnak ebből a körből; másrészt a magyarországi illetve a világ zsidósága életébe is valamiképpen beleszólt a 70-es évek Szegedének zsidó történelme. Tanítványom volt Dr. Feldmájer Péter ügyvéd a MAZSIHISZ alelnöke, vagy Dr. Fürst László ügyvéd, aki később New Yorkban, a Magyar Zsidók Világszövetségének lett az elnöke. Azokban az években nagyon értékes ismeretségeket kötöttem. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Bálint Sándor, a híres folklorista a barátjának nevezett, igen sok alkalommal voltam náluk. Hozzáfogható, nagyszerű, mélyen érző vallásos elkötelezettségű igaz katolikus embert keveset ismertem. 399 Alkalmam volt találkozni a korszak kiemelkedő személyiségével: Lőw Eszterrel, Lőw Immánuel400 lányával. Minden szombat délután meglátogattuk és élveztük intellektusát, melyet különlegesen szép szegedi tájszólásával fűszerezett. Gyönyörűen tudott beszélni felidézve a múltat, személyeket, embereket, emlékeket. Hangozzék el e korszak kiemelkedő művészének: Liebmann Bélának a neve, aki majdnem egy évszázadot fényképezett végig, mindent megörökítve, ami arra érdemes. Nem véletlenül olyan büszke Szeged arra, hogy Liebmann is az ő szülöttje. 401 398 „...EMELJÉTEK MAGASRA SZEMEITEKET...” Jung József és Kerényi Ágnes esküvője. Szegedi zsinagóga, 1975. VII. 20. In: Schőner Alfréd: Mérleg. 2000. pp. 21-24. 399 Bálint Sándor (1904-1980). Egyetemi tanár, néprajztudós, művészettörténész. 400 Lásd: Hidvégi Máté: Tenyeremre rajzoltalak. Liget Könyvek, Budapest, 1998, pp. 9-42. 401 Emlékképek Liebmann Béla albumából. In: Index, Szeged, 1997. február 5. 241 Szabadjon megemlékeznem Lamberg Rózsa operaénekesnőről, majd későbbi korrepetitorról, ki Lamberg Mórnak, az egykori világhírű kántornak, a szegedi zsinagóga különleges tehetségű orgonistájának a leánya volt. Ő volt az első olyan zsidó operaénekesnő a Szegedi Operában, aki Gilda szerepét énekelhette. Mindenképpen szeretném megemlíteni Birnfeld Sámuelnét, a mártírhalált halt szegedi születésű, de nem Szegeden szolgáló rabbi özvegyét. Birnfeld Sámuel Felixsdorfban 1945-ben éhhalált szenvedett. Hitvese megőrizte műfordítói és grafikai hagyatékát. 402 Itt, a Somogyi Könyvtárban volt életmű kiállítása pár évvel ezelőtt. Szerettem volna beszélni a korabeli publikációs lehetőségekről. Összegyűjtöttem, azokat a cikkeket, amiket annak idején Szegedről jómagam írtam és megjelentettem. Idő híján azonban ettől elállok. Hogy ne csak fényről beszéljek, hanem az árnyékról is, nem volt például mikve. Nem voltak már ortodox hívők. Alig-alig születtek gyermekek. Hála Istennek volt néhány esküvő. Nagyfokú volt a kiszolgáltatottság a MIOK felé. Igen kemény kézzel irányítottak bennünket, és nem mondhatnám, hogy az akkori Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) „szegedi tagozata” nem tartotta rajtunk a szemét. A ros hásánái, vagy jom kippuri imarendet például csak úgy sokszorosíthattuk, ha engedélyeztettük az ÁEH-val, különben nem tájékoztathattuk a híveket arról, hogy az ünnepi istentiszteletek melyik nap és hány órakor lesznek. Nem volt szabad kiejteni Izrael nevét. A cionizmus üldözendő volt, „imperialista eszme”. Elképzelhetetlen volt akkor, hogy két zászló: magyar és izraeli zászló egymás mellett legyen egy épületen belül. 1976-ban eljöttem Szegedről, a közösségi bizalom a Budai Körzet élére állított. Több mint két évtizeddel később a „nagyünnepeken” visszatértem a Tisza-partjára, a szeretett városba. Az épületek ugyanazok, egykori híveimet már alig láttam. Egy részük megtért őseihez, egy részük - a fiatalok - szétszóródtak a világban. E negyedszázad, viharos évtizedek sorozata a magyar zsidóság életében is. Negyed évszázad múlva lesz-e, aki emlékezik? S lesz mire emlékezni? 402 Schőner Alfréd: Művészi vallomás a Holocaust árnyékában. In: ÚJ MŰVÉSZET, 1994. 12. 242 „...hatvan esztendővel ezelőtt!”403 (Tudományos tanácskozás és emlékülés Kecskeméten) Megrendülten és meghatottan, gyásszal és egyben fájdalommal a lelkemben állok itt, ehelyütt az „Emlékezés fala” előtt, azon a helyen, amelyről el lehet mondani a Biblia szavaival: איה שדוק תמדא „...szent hely ez!” 404 Az emlékezés helye, ahol nevek lettek márványtáblára vésve. Olyanok, akik itt, ebben a városban születtek, akik itt dolgoztak, tevékenykedtek, akik e környezetben, e város vonzáskörzetében éltek, dolgoztak, tanultak és tanítottak. Gazdagították a magyar zsidó kultúrát, gazdagították a magyar kultúra és társadalom összességét. Szerették és szolgálták a hont, melynek polgárai, melynek szülöttei, elkötelezettjei, s hű fiai voltak. De az ország, amelyet hazának tartottak, abban az időben, megtagadta, nem védte meg, kiszolgáltatta őket, előidézve és okozva ezzel a magyarországi zsidó történelem legnagyobb traumáját, és egyben a magyar történelem legszörnyűbb és legvészesebb éveit, hónapjait. Megrendülten állok itt, ezen a kecskeméti emlékhelyen, amelynek szomszédságában imádkoztak az Egek Urához. Ahol több mint hatvan évvel ezelőtt még árnyékkal teli mosoly ült az emberek arcán, ahol büszkék voltak az Alföld e nemes hagyományokkal teli városára, ahol közvetítették a kultúrát, éltették a gazdaságot, formálták saját és környezetükben élők szellemi arculatát, ahol gyönyörű magyar szóval tanultak és tanítottak. Ők is olvashatták a korszak aranyszavú költőóriását, aki így fogalmazott: Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél a nagy időn se lesz hozzá hasonló.405 403 Elhangzott Kecskeméten, 2004. március 29-én. 404 M. II. 3,5. 405 Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd. 243 Emberekről szólok és nem tömegről, egyedekről, személyekről, akik Mózes vallásába születtek, de osztályrészül számukra nem a természetes elmúlás, hanem a zsidótörvények, a munkaszolgálat, a deportálás, majd a koncentrációs tábor, a gázkamra jutott. Pontosan ma 60 esztendeje jelent meg a magyar törvénykezés egyik szégyenfoltja, az 1240/44-es elhíresült miniszterelnöki rendelet a „Zsidók megkülönbözetésének tárgyában.” Szabadjon néhány kiragadott kecskeméti „dátumról” szólni, egy közös gondolat jegyében, s ez a visszatekintő történelem, a szubjektív, talán kicsit erőltetett, retrospektív „jubileumi” emlékezés. Jelzésértékül és történelmi adalékként csupán: - 1794-ben, kétszáztíz évvel ezelőtt minden zsidó üzlethelyisége a tűz martaléka lett, a város jelentős része leégett. - 1814-ben, százkilencven évvel ezelőtt alapítják első zsinagógájukat a helyi zsidók. - 1844-ben, százhatvan évvel ezelőtt alapítják a helyi zsidók első, négyosztályos iskolájukat. - 1864-ben, száznegyven esztendővel ezelőtt kezdtek a kecskeméti főzsinagóga kivitelezéséhez és hét esztendővel később felemelő események közepette, avatják fel a város egyik építészeti remekét, a „hazai romantika egyik legszebb példáját”. - 1874-ben, százharminc év évvel ezelőtt született Dr. Kecskeméti Ármin406, a magyar zsidóság egyik legnagyobb zsidó történésze, Makó későbbi főrabbija, a Szegedi Egyetem egykori tanára. - 1884-ben, száznegyven esztendővel ezelőtt választják a Pester Lloyd főszerkesztőjévé a Kecskemétről elszármazó orvos-tanítót, akit „európai súlyú és nevű” újságírónak tartanak, Veigelsberg Leót407. Ő Ignotusnak (Veigelsberg Hugó408), a legendás Nyugat főszerkesztőjének az édesapja. - 1894-ben a millennium évében, száztíz évvel ezelőtt, a Kecskeméti Hitközség hozzákezd a piactér környékén álló bérházak építéséhez, hozzájárul a belváros építészeti arculatának formálásához. 406 Dr. Kecskeméti Ármin: 1874-1944. 407 Veigelsberg Leó: 1846-1909. 408 Veigelsberg Hugó: 1869-1949. 244 - 1904-ben, száz évvel ezelőtt kerül a Szolnoki Művésztelepre a korábban Kecskeméten szolgáló rabbi, Fischmann Simon fia, a századforduló művészetének egyik legtekintélyesebb személyisége, aki Fényes Adolf409 néven beírta nevét a magyar képzőművészet történetébe. - 1914-ben kitör az I. világháború, melyben sok zsidó halt hősi halált a hazáért. A honért, amely három évtizeddel később megtagadta, kiszolgáltatta őket... - 1914-ben, kilencven évvel ezelőtt hunyt el Perls Ármin410 a legnagyobb magyarországi neológ rabbik egyike. Ugyanakkor virágzik az élet. A helyi neológiában és az ortodox világban is. Az ortodox zsinagógában - egyébként a magyarországi ortodox zsinagógákban igen ritka - állatmotívumokat ábrázoló falképek ma is láthatók. Zsinagóga, hívek nélkül..., de falain a Misna: Ávot traktátusának idézetei és állatképei láthatók. - 1934-ben, hetven évvel ezelőtt látott napvilágot Kecskemét szülöttének Dr. Kecskeméti Lipótnak 411 , a későbbi nagyváradi tudós főrabbinak nemzetközi érdeklődést kivívó Ézsajás című tanulmánya, mely a dr. Hevesi Simon412 papi működésének negyvenedik évfordulójára kiadott Emlékkönyvben jelent meg. - 1944-ben, hatvan évvel ezelőtt a holocaust, „címszavakban”: 1. április: megalakul a Zsidó Tanács; 2. május: felállították a gettót; 3. június-július: a Téglagyár területén felállítják a megyei gettót. Június végéig, mintegy hetven zsidó ember önként vetett véget életének. A cionisták mentőakciói ellenére kiszolgáltatottan, emberségében megalázva a kecskeméti zsidókat is deportálják. Alig van a városban, aki felemeli tiltakozó szavát, amikor az Isten képmására teremtett embert vagonokban szállítják a gázkamrák és a krematóriumok felé. S ők a vonatban még mindig éneklik: „Isten 409 Fényes Adolf: 1867-1945. 410 Perls Ármin: 1853-1914. 411 Kecskeméti Lipót: 1865-1936. 412 Hevesi Simon: 1868-1943. 245 246 áld meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel. Nyújts feléje védő kart...” S védő kart nem nyújt sem az Úr, sem az ember... 4. A meggyalázott tóratekercseket - Pápához, Hódmezővásárhelyhez és Óbudához hasonlóan - eltemették. A kecskeméti zsidóság élete befejeződött, s lassan már olyan is alig van, aki elmondaná a Káddist, a halottakért, a vértanúkért szóló imát. Történelmietlen a kérdés: Mi lett volna e genocídium nélkül? Születtek volna újabb lángeszű írók, költők, városépítők, művészek, tanárok, kereskedők, kétkezi munkások? Játszani tudó, gondtalan tekintetű gyermekek, leendő sportolók, olimpiai bajnokok: újabb Hajós Alfrédok, Komjádi Bélák, Petschauer Attilák, Weisz Richárdok, Kabos Endrék, Székely Évák, Keleti Ágnesek... Talán már tudnánk a rák ellenszerét? Talán a „megnemszületettek” között lett volna tudós, aki ismeri-feltalálja a gyógyítatlannak tűnő betegségek ellenszerét. Pedagógus, aki nem „középiskolás fokon”, de egyetemi szinten tanította volna a nép összességét? Dr. Wallenstein Zoltán 413 így fogalmazott Kecskemét legnagyobb főrabbijának: Perls Árminnak, az emlékmű állításánál: „Te hálátlan világ! Vigyázz, ha engem, a zsidót lekicsinyelve meg akarsz tagadni, mert akkor meghazudtol téged saját múltad. Keletkezésed története, s meghazudtol saját jelened: erkölcsi civilizációd kezdete, istentiszteleted rítusa, és meghazudtol jövőd feladatául az erkölcs-etikai színvonalra fölemelkedni tudást tanító szellemed... Eljön még az idő, amikor mindenki azt vallja, hogy „Egy az Isten, egy az ember!”, ez tartott fenn eleddig is, ezáltal élsz öröklétig.” 413 Wallenstein Zoltán: 1898-1944. „Légy erős, és erősödjünk népünkért...”414 Több évtizeddel ezelőtt, Budapesten, az ELTE-n, a Rabbiképző elvégzése után, egy olyan csoportban tanultam művészettörténetet, ahol a történelmi egyházak lelkészei hallgatták az előadásokat. Szoros barátságot kötöttem egy protestáns lelkésszel. Egyik alkalommal, amikor meglátogattam, láttam, hogy kollégám egy „művész ember”, szakkifejezéssel azt mondhatnám: a naiv művészet egyik képviselője. A mai napig jól emlékszem egy alkotására. Íróasztalán állt egy gyönyörűen megfaragott, fából megálmodott- megkomponált kéz, amely fölfelé nyúl, mintegy segítséget kérve. Több évtized telt el azóta, és e kép mind a mai napig megmaradt bennem. A kéz, amely állandóan, felfelé tör, felettünk lebeg. 415 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Midőn megköszönöm a megtisztelő meghívást, hogy ezen a - tudással és imával megszentelt - helyen rabbiként, a Zsidó Egyetem rektoraként szólhatok, szabadjon egy, a keresztény, illetve zsidó ikonográfiákból merített, a művészettörténet több ókori reprezentatív alkotásában felfedezhető forrására hivatkozni. Ezeken a leleteken feltűnik egy állandóan, ciklikusan - persze eltérő jelentéstartalommal bíró - visszatérő motívum, amelyet héberül: „Jád Elohim”-nak, azaz „Isten kezé”-nek neveznek. Zsidó és keresztény képzőművészeti emlékeken egyaránt emlékeztetnek a fénnyel és sötétséggel árnyalt történelemre. 416 414 Elhangzott a „Kézfogás a jövő Európájáért” című, Debrecenben rendezett konferencián, 2004. április 3-án. 415 F. B. protestáns lelkész. 1984-ben végzett az ELTE művészettörténet szakán. Nem sokkal később egyetemi doktori címet is szerzett. 416 A zsidó és keresztény művészetből hadd említsem meg: Dura Europos zsinagógájának freskódíszítésén Ezékiél próféta „csontlátomása”, valamint a „jeciát Micrájim” (az egyiptomi kijövetel) ábrázolása, i.sz. 244. Ákédát Jichák (Izsák megkötözése) jelenet a Bét Alfa zsinagógájának mozaipadlóján, i.sz. 6. század. Madárfejü Hággáda - „Mózes átveszi a kőtáblákat” jelenet. Németország, 18. század (Jelenleg Jeruzsálemben, az Izrael Múzeumban, Ágáf Becálél 180/57. kéziratszám). Szarajevoi Hággáda - Ákédát Jichák (Izsák megkötözése) illusztráció. Barcelona, 14. sz. második fele. (Jelenleg Szarajevóban, a Nemzeti Múzeumban található). Isten keze címszó. In: A keresztény művészet lexikona. Szerk: Jutta Seibert, a Herder Verlag Lexikon szerkesztőségének közreműködésével, Corvina Kiadó, 1986, p 131. 247 248 Pusztító kéz - Alkotó kéz Két fogalom, amely mai mondandóm megfogalmazására inspirált. Milyen volt az a kéz, amelyet Isten az embernek adott? S milyen lett az ember keze? Szólok a pusztító kézről, melynek aktualitását a magyarországi deportálások 60. évfordulója adja. Arról a pusztító kézről, amely végig viharzott az egész világon, nemcsak a biblikus, hanem a prebiblikus, majd a postbiblikus történelemben is, egészen napjainkig. Nem volt olyan része a világnak, ahol ne ismerték, vagy adott esetben ne ismernék ezt a fogalmat: a pusztítás keze. A pusztítás keze, amely népektől talán független, de eszméktől nem! A pusztító kéz, amely tönkre tett, megsemmisített embereket, országokat, épületeket, könyveket, szellemiségeket, lelkeket. Néha magát a reményt. A pusztító kéz, amely az utóbbi időkben is végig viharzik. Beszédes városneveket mondok, mert mindegyikben van valami közös: Tokió, New York, Moszkva, Madrid, Jeruzsálem, Isztambul... Városok, amelyek az elmúlt években a gyűlölet, a pusztítás kezét szenvedték el, viselték magukon, az ottani öngyilkos merényletek, robbantások következtében. És ennek a gyűlöletnek a keze az, amely engem, egy magyarországi zsidót, a holocaust hatvanadik évfordulóján különösen emlékeztet itt Debrecenben, ahol majd kilencezer zsidó áldozata volt a pusztító kéznek, egy gyilkos eszmének. Itt Hajdú-Bihar megyében mintegy harmincöt- negyvenezer mártírra emlékezünk. 417 S milyen az alkotó kéz? Az alkotó kéz számomra az, amelyen ott sugárzik az isteni „csoda”. Az „adomány”, amely az embert emberré teszi, a gondolkodót gondolkodóvá. Hívővé, igazzá, tisztességessé, befogadóvá, szeretetre méltóvá. Olyan emberré, aki tiszteletben tartja a másikat. Az alkotó, a kreatív kéz, mindig emberi léptékű remekműveket épített és épít. Katedrálisokat, templomokat, zsinagógákat, mecseteket. Szent épületeket és profánokat, Lásd: az „ujjak” címszót a keresztény, a muszlim, a buddhista és a hindu ikonográfiában. In: Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Balassi Kiadó, Bp., 2001. Szerk.: Pál József, Újvári Edit. pp. 246-250. Hidábrut, beománut ubefolklor címszó. In: Háenciklopedijá Háivrit. Jerusálájim, 1969. p.145. 417 A vonatkozó irodalomból kiemelem: Gonda, Moshe Élijáhu: A debreceni zsidók száz éve. A mártírhalált halt debreceni és környékbeli zsidók emlékére. Tel-Aviv, é.n. Dr. Weisz Miksa: Amíg erőmből telik... Debrecen, 1995. Halmos Sándor: „Emlékezz meg!” Hajdú-Bihar megye zsidóságának története napjainkig, Debrecen, 2003. Nevek-Names-Sémot. Szerkesztő és kutatásvezető: Halmos Sándor. Debrecen, 2003. amelyeknek célja, hogy Istent és az embert szolgálják. Elősegítve, hogy a másik embert megértsük, a másik ember gondolatvilágába belelássunk. Tartsuk tiszteletben az ilyen jellegű másságát. Az alkotó kéz hozta létre a „Gutenberg-galaxist”, amely a 21. század elejének, a 20. század végének csodálatos vívmányait, a komputert, az e-mailt, és minden technikai bravúrt elénk varázsol. Így megszűnnek a távolságok. Összekapcsol - a szó technikai, formális értelmében - világrészeket, városokat, embereket. De vajon mikor kerül lélekben is közel egyik ember a másikhoz? Mikor lesz végre, és visszavonhatatlanul a pusztító kéz csak a múlté? S vajon lesz-e napjaink áldott, ajándékozott, kitüntetett fogalma az alkotó kéz. Előadásom címeként a Krónika könyvéből választottam üzenet értékű idézetet: „Légy erős, erősödjünk közösen...”418 Európa e sok vihart kavart szegmensében csodára készül, csodát vár és csodát remél a 21. századi történelem. Embert igénylő, emberiességet feltételező hitek, vágyak, álmok, várnak hűséggel és megtépázott türelemmel. Erősítik azonosságtudatunkat, az együvé tartozás reményét. Magyarok, szlovákok, ukránok, erdélyi magyarok és románok, keresztények, keresztyének, ruténok, pravoszlávok, zsidók, ortodoxok, stb. Mindenki keresi a másik kezét, itt, a Kárpátok tövében. Önmagunk szellemi, lelki gazdagodásunk erősítésével közös erőnk sokszorozódik meg. Ez az erő felemel, ez az erő bizakodásra ad okot, s megérti a másikat, ez az erő összeköt, és nem rangsorol. Ez az erő szavakban, a kreatív tettekben közös ügyünket szolgálja. A tudományos kutatásban, az oktatásban, a nevelésben, a szellemiségben előrevisz. Világunk objektív arculatának, öntörténelmének tisztább megismerésével, és a szembenézés képességével kecsegtet. Vajon milyen lesz az emberi kéz az elkövetkezendő évtizedekben, évszázadokban, évezredekben? Szabadjon e helyen - az európai csatlakozás küszöbén - a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb költőjének: Babits Mihálynak szavait idéznem, aki így ír: Miért az emlékek, miért a múltak? Miért a lámpák és miért a holdak? Miért a végét nem lelő idő? Vagy vedd példának a piciny fűszálat: 418 Krónika I. 19,13. 249 250 Miért nő a fű, hogyha majd leszárad? Miért szárad le, hogyha újra nő?” 419 Tudjuk már a választ a babitsi kérdésekre? Remélem, igen! 419 Babits Mihály: Esti kérdés. In: Babits Mihály összegyűjtött versei. Századvég Kiadó. Bp., 1993. ...ahol ámen-t kellett mondani...420 „Csak ezt hagyjátok meg nekünk: ingünk alatt a meztelen bőrt, a bordák puszta rácsait, a légszomjas mellkosarat, irgalmas irgalmatlanok.” 421 Nem is oly sokára, pár hónap múlva, itt, Debrecenben lesz a hatodik dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny. Ott, az úgynevezett kötelező irodalomból, amelyet a jelentkezők előadhatnak, olvashatják fel Fenyő Lászlónak e drámai költeményét, amely kicsit visszacseng a ma délután 17 órakor itt a sarkon a soá, a holocaust hatvanadik évfordulóján tartott megemlékezéssel. Ezen a fénnyel teli napon Debrecenben, amikor ismételten idejöttünk a környékről és távolból, hogy közösen emlékezzünk a hat évtizeddel ezelőtti traumákra, megpróbáltatásokra, szenvedésekre, méltó kegyeletet tanúsítva ezen egyszerű emlékművel majdnem hétezer debreceni zsidó honpolgárnak. Mindenki mondja, hogy kötelező az emlékezés. Mintha hat évtizedig „elfelejtette” volna ezt megtenni a társadalom. Hála a Mindenhatónak, hatvan év után megemlékeznek. Ezen a napon - egy vallásos hagyományú közösséghez méltóan - szabadjon tanítást adnom. Zsinagóga, közösségi vezetés és intézményrendszer, ha úgy tetszik, a kiszolgáltatottak iránti felelősségérzet, ez legyen a mai tanítás központi gondolata és reménye. 1. A zsinagóga helye és szerepe a modern korban tértől és határtól függetlenül. 2. A közösségi vezető, a rabbi, a kántor, bármilyen tisztséget betöltő ember szerepe a közösségi életben. 3. A kiszolgáltatott, a rászorult hittestvérek iránti közösségi felelősség a mi életünkben, itt Debrecenben, vagy a fővárosban, s az országban mindenütt, illetve a környékbeli, vagy a távolabbi országokban, Szlovákiától Romániáig, Ukrajnától Szerbiáig, Izraeltől az Egyesült Államokig. Forrásunkat, mint mindig, most is a hagyományos irodalomból, a Talmudból, jelesül a Szuká traktátusából merítjük: 420 Elhangzott Debrecenben, 2004. május 9-én, a szombat „fogadásakor”. 421 Fenyő László: KÖNYÖRGÉS. 251 לארשי לש ןדובכב האר אל םירצמ לש אירדנסכלא לש ןוטסולפויד האר אלש ימ לע אובר םישש הב ויהש םימעפ ויטסמ םינפל ויטס התיה הלודג יקליסב ןימכ ורמא לש א"ע דגנכ בהז לש תוארדתק א"ע הב ויהו םירצמ יאצויכ םילפכ אובר םישש יא תחאו תחא לכ הלודג ירדהנס לש המיבו בהז ירככ אובר דחאו םירשעמ התוחפ הנ הלה ןמא תונעל עיגהש ןויכו ודיב ןירדוסהו הילע דמוע תסנכה ןזחו התיעצמאב ץע ןמצע ינפב ןיבהז אלא ןיברועמ ןיבשוי ויה אלו ןמא ןינוע םעה לכו רדוסב ףינמ צע ינפב םיידרגו ןמצע ינפב םייסרטו ןמצע ינפב ןיחפנו ןמצע ינפב ןיפסכו ינעשכו ןמ ותיב ישנא תסנרפו ותסנרפ םשמו םשל הנפנו ותנמוא ילעב ריכמ היה םש סנכנ Aki nem látta a kettős oszlopcsarnokot az egyiptomi Alexandriában, nem látta Izraelt dicsőséges pompájában. Óriási bazilika mintájára építették, amelyben az egyik oszlopcsarnokon belül másik oszlopcsarnok is volt. Néha hatvanszor hatvanezer ember gyűlt benne össze (mások szerint kétszer annyi, mint amennyien Egyiptomból kivonultak), és hetvenegy aranykarszék volt benne, a nagy Szinhedrion hetvenegy vénjének száma szerint, és mindegyik aranykarszék kétszáztízezer arany talentumba került. A közepén egy faoltár volt, és ott állt a cházán (kántor, templomszolga) kendővel a kezében. Ha oly részhez értek, ahol áment kellett mondani a cházán intett a kendővel és az egész nép felzúgott: Ámen! Az egybegyűltek nem rendszertelenül ültek, hanem külön ültek az aranyművesek, külön az ezüstművesek, külön a vasművesek. Külön a bányászok, külön a takácsok. És ha idegen vagy szegény érkezett, azonnal felismerte társait, hozzájuk fordult és azok támogatták őt és háza népét. (És attól a perctől kezdve, ha valaki odament, még csak az sem kellett, hogy kérjen. Gondoskodtak mindenről, mindenkiről, aki kiszolgáltatott, aki rászorult.) 422 Ha van zsinagóga, akkor van zsidó élet. Ha van zsidó élet, szükségszerű, hogy legyen zsinagóga. Természetesen sokféleképpen lehet megélni a zsidóságot. Azonban egy biztos, zsinagóga nélkül nem lehet. Fontos a kultúra? Nagyon fontos. Fontos a világi hagyomány? Nagyon fontos. De a történelmi távlat azt mutatja, a zsidóság fennmaradásának első feltétele, hogy legyen megfelelő, méltó háza I-stennek, ahogy ide felíratott a frigyszekrény fölé: ךילא אובא ינא ילא אובת םע ...hogyha eljössz hozzám - szól az Örökkévaló - én elmegyek hozzád... 423 Ha építesz nekem templomot, zsinagógát, az alkalmas lesz a közösség összefogására. Ma már a kántor, az előimádkozó, a közösségi vezető nem áll 422 Talmud: Szuká 51b. 423 Az idézet forrása: M. I. 38,16. A mondatnak az interpretációs irodalomban különböző reminiszcenciái ismertek. 252 fenn a blemeren, és nincs a kezében kendő. Imáink végén a kádisban vagy a különböző bráchák után mi is azt mondjuk: elhisszük, azaz: ámen. Azt mondjuk, hogy kellenek felelős emberek, akik ha kell, felmennek a blemerre, a szó szoros vagy a szó átvitt értelmében, ha kell, vállalják a közösségi vezetés felelősségének terhét, hittel, alázattal és odaadással, és erre azt mondjuk valamennyien, hogy ámen. Minden korban volt, van és lesz szegény és rászorult ember, mert amíg vannak a soának, a holocaustnak túlélői - és adja a Mindenható, hogy itt legyenek velünk, közöttünk, szeretetünktől övezve még nagyon sokáig - a mi felelősségünk, hogy gondoskodjunk róluk lélekben, fizikumban, kórházban, gyógyszerben, ételben és mindenben. Ahogyan ez a közösség itt Debrecenben, és az országban mindenütt próbálja lehetőségeihez képest megtenni. A világ minden helyén az egyik legfontosabb dolog, hogyha valaki éhes, annak enni adjunk. Mi mindig és mindenkinek próbálunk - lehetőségeink szerint - segíteni. A közösség hatalmas feladata volt ez, és lesz az elkövetkezendő időben is. Együttesen próbáljuk megfogalmazni a következő évi álmokat és vágyakat, az előbb elmondott talmudi tétel is a mi fohászaink, álmaink és reményeink között található. Reményeink szerint a világ Alkotója meghallgatja fohászainkat, és ad valamennyiünknek békességet. 'ה יניעב בוטהו רשיה תישעו 424 םדא ינב יניעב רשיהו םימש יניעב בוטה 425 Cselekedj egyenesen és jósággal átitatva, amely Isten szemében tetszést talál, az emberek szemében is feldereng a csillogás. Maga a remény! 424 M. V. 6,18. 425 Toszefta: Sekálim II. 253 Hódmezővásárhely: újjá avatjuk a zsinagógát426 A fénnyel és áhítattal teli, gyönyörűen felújított zsinagógában emlékezésre szólít a szószék varázsa. A beszűrődő sugarak átívelnek a tér és az idő korlátain, és üzenettel ébresztik a lankadó figyelmet. Példaértékű esemény részesei és osztályosai lehetünk. Köszönet érte, a Mindenható aranyozza be az újjáépítők nemes akaratát. Pár hónappal ezelőtt egy udvarias hangvételű értesítést kaptam: Hódmezővásárhelyen, újjá avatjuk a templomot. Meghatottan állok most Önök előtt, és köszönöm meg meghívóimnak e megtisztelő lehetőséget, hogy itt, e közösség előtt szólhatok, ebből a különleges eseményből adódóan. Amikor a megtisztelő felkérést kaptam, azon gondolkodtam, hogy miről beszéljek? Történelmi háttér, irodalmi konklúzió, néhány szép betét, klasszikus idézetek, megfelelő következtetés-rendszer és ezzel talán valami újat is tudok mondani a közösségnek. De mint oly sokszor, gyakorló rabbiként meg kellett tapasztalnom, hogy bizony az élet közbeszól, mert minden mondandómat, amit szerettem volna elbeszéli, ma már elmondtak. Tehát engedtessék meg, hogy néhány rövid gondolattal, reflexióval éljek, és fejezzem be ez ünnepi eseményt. Pontosan harminc esztendővel ezelőtt, itt ezen a helyen, egy feketehajú fiatalember állt és mártír-istentiszteletet tartott ebben a zsinagógában. A zsinagógában néhány tucat ember: nő és férfi volt. A templom omladozott, beázások mindenütt, és akkor az a fiatalember beszélt a hitről, a jövőről. Talán remélte, hogy a jelenlevők hisznek neki, hogy van holnap, hogy lesz holnapután. Ez az egykori fiatalember most itt áll, három évtizeddel később, már nem fekete hajjal, érezve az idő múlását és emlékezik. Emlékezik azokra, akik már nincsenek itt, nem lehetnek itt, mert elragadta őket a történelem, vagy megadatott nekik a földi lét egyik legnagyobb adománya az, hogy természetes úton halhattak meg. A részletes analízis helyett most néhány vázlatpont csupán: Nem beszélek arról, hogy 1854-ben, ebben a zsinagógában, az egyik első helyen először Magyarországon, bevezették a magyar szót, és magyarul prédikáltak. Nem beszélek arról a Weisz Pálról, a jeruzsálemi Héber Egyetem néhai zseniális történész professzoráról, egyik kiváló mesteremről és példaképemről, aki 426 Elhangzott a Hódmezővásárhelyi zsinagóga újjá avatásán, 2004. július 27-én. 254 ebben a zsinagógában volt rabbi 1933 és 1937 között. És nem beszélek a magyar nyelvű sírkövekről, mert már erről is hallhattunk. Nem beszélek arról, hogy 1845 óta itt mindig voltak magyar nyelvű iskolák, és bizony arról sem, hogy az 1848-as szabadságharcban ez a kis város 40 zsidó nemzetőrt adott az akkori hadseregnek. Nem beszélek arról sem, hogy 1853- ban Löw Lipót felavatta ezt a gyönyörű zsinagógát. És nem beszélek arról sem, hogy 1869-ben ez a közösség önmagát neológ zsidóságnak nyilvánította. Nem akarok arról szólni arról, hogy 1879-ben milyen hatalmas segítséget adott Hódmezővásárhely Szegednek az árvíz után, az újjáépítéshez. Nem szólók arról, hogy 1882-ben az oroszországi pogromok idején ebből a kis városból mennyi és mennyi segítség ment az üldözötteknek. Nem szólók arról, hogy 1894-ben milyen hatalmas összeggel támogatta Hódmezővásárhely zsidósága az egyik legnagyobb magyar: Kossuth Lajos emlékművének felállítását. Nem szólók arról, hogy 1904-ben, pontosan száz esztendővel ezelőtt, parlamenti képviselő lett az a Sándor Pál, ennek a városnak szülötte, aki a leghosszabb ideig volt a magyar parlament tagja, egészen 1935-ig. És nem szólók arról sem, hogy az első világháborúban harminc zsidó hősi halottat adott ez a zsidó közösség. Többek között arról sem szólok, hogy 1944-ben, ezekben a napokban kellett felvarrni a sárga csillagot, s nem akarok szólni újból arról, hogy itt volt a gettó. Tudjuk jól, hogy kinek mit jelent ez a félelmetesen döbbenetes, a nagyközönségnek most átadott, lenyűgöző múzeum. Nem szeretnék arról szólni, hogy a távolban dörögnek és dörögtek a fegyverek, hogy állandóan reszkettünk, és időnként reszketünk, amikor újabb és újabb robbantásokról hallunk a Szentföldön-Izraelben, vagy Európában, vagy Amerikában, vagy már mindenütt a földön. Nem akarok arról szólni, hogy a terrorizmus veszélye beárnyékolja a fejlődő világot. Szeretnék azonban egyszer szólni, és ha költői vagy írói vénám lenne, megírni, hogy miről beszélnek a szemek, az árulkodó szemek a tablókon. Arról azonban szeretnék szólni, hogy mi volt akkor, amikor az első Templom, a jeruzsálemi Szentély elégett. Az első templom elpusztulásának idején őseink ráírták Isten négy betűs nevét egy pergamendarabra és bedobták a tűzbe. Ez a pergamendarab elhamvadt, és azt hitték „nincs többé” Isten, nincs többé hit, nincs többé holnap. A hagyomány szerint azonban csoda történt. Ezekből a lángokból a magasságok felé szállt egy darab és rajta négy héber betű: „HET, JOD, JOD, MEM”. 255 Összeolvasva ezt a négy betűt kapjuk: HAIM, amelynek a jelentése: ÉLET. Mintha magyarul azt írnánk: URAM, s a helyére odakerült betűk az ÉLET szót adnák ki. Szeretnék szólni a jövőről, hogy igenis van holnap. Hiszem „áni máámim beemuná slémá”- teljes hittel, hogy van holnap, hogy nem csak jelen, hanem jövő is létezik. Hiszek abban, hogy van a zsidóságnak önálló otthona Izraelben, van jövő minden zsidónak, aki a galutban, a szétszóratásban keresi és találja meg a helyét. Hiszek abban, hogy meghallgatásra talál az áldás szava a Biblia nyelvén és magyar fordításban. Szabadjon élni azzal a joggal, amelyet atyáim rám bíztak, az áldás jogával. Hadd kérjek mindenkit, hogy álljon fel és fogadják tőlem a szívből jövő áldáskérést annak reményében, hogy van, aki meghallgatja! 256 „...mert Te, vagy nekem...”427 (Az „Élet menete” – 2005) Reb Jajlis, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger nagyközségben így szólhatott volna érdeklődő tekintetű unokájához: Hallgasd kis unokám Szentírásunk ősi üzenetét, hallgasd az Írás szavát! Erre tanítottak apáink, elődeink s most én neked, kicsi unokám, megtanítom e gyönyörű mondatot, a Zsoltárok könyvének lebilincselő gondolatát. ידמע התא יכ ער אריא אל תומלצ איגב ךלא יכ םג „Ha a halál árnyékában is járok, nem félek én, mert velem vagy (Örökkévaló, a Világ Alkotója.)” 428 S az egykori unoka, ma már nagypapaként, őszülő hajjal, viharos történelemmel a háta mögött, megviselten, de meg nem törten, így válaszolna nagyapjának a polgári időszámítás szerinti 2005, ősi hitünk naptárszámítása szerint az 5765. évében: Nagypapa, itt vagyok Auschwitzban, ahova elhoztak Téged, s a nagymamát, s testvéreimet, 39 családtagunkat. Látom a cinikus feliratot: „Arbeit macht frei”. Látom az utat, amelyen járhattál, a síneket, amelyen ideszállítottak a szörnyű lepecsételt marhavagonokban. Látom a barakkokat, amelyeket múzeummá alakított át a múltat mindig meg nem értő történelem. Látom az emeletnyi szemüveget, amelyeket testvéreink hordtak. Látom az emberi hajból emelt halmokat, dombokat. Látom a precízen felcímkézett bőröndöket, bőröndök áradatát. Látom a gázkamrát, érzem a falak lüktető üzenetét, s látom a krematórium szörnyű száját, benne egy égő gyertyát, mely talán Te érted is ég. Látom a kéményt, amelyen ezrek, talán milliók füstje szállt vádlón a magasságok felé. Látom Auschwitztól nem messze azt a kis tavat, melynek felszínén még mindig, hat évtized távlatából is ott vannak az emberi por soha el nem tűnő maradványai. S látom Birkenaut, a halálgyárat. Milliók utolsó fohászának színhelyét. Most itt gyászoló lélekkel fájdalommal telve állok e barakkban, ahol Te is feküdhettél, és azt mondom: drága nagyapám: ידמע התא יכ ער אריא אל תומלצ איגב ךלא יכ םג Itt járok a halál árnyékában. Veled ellentétben, engem rettenettel tölt el a látvány, hatol belém az elborzasztó érzés. De tudom, hogy az Örökkévaló 427 Elhangzott 2005. május 3-án Birkenauban, a tábor felszabadulásának 60. évfordulóján. 428 Zsoltárok 23,4. 257 velem van, s azt is tudom, hogy a magasságokból Te, most letekintsz reánk, az emlékező utódokra. Nagyapám ד״יה Reb Jajlis, a csengeri zsidó 82 éves korában hagyta el először szülőhelyét. Talán még a szomszéd községbe sem jutott el. Csak egyszer, egyszer vitték idegenbe. Ide Auschwitz-Birkenauba. Reb Jajlis vallásos, szakállas mély érzésű, csendes, bölcs ember volt. Hitte az Írás szavát, s ő akkor sem félt, amikor a halál érintette meg. Reb Jajlis nem volt más, mint az én áldott emlékű nagyapám, akinek héber nevét viselem. Állítólag mozdulataimban is őt idézem, s e drámai helyen, e félelmetes helyen az ő emlékét örökítem meg. Üzenem a magasságok felé: Reb Jajlis! Hatvan évvel később, itt a pokol tornácán, Auschwitz-Birkenauban, ugyanúgy vettem fel a tfilint, az imaszíjat, mint Te, hatvan évvel ezelőtt, mielőtt meggyilkoltak. Itt Auschwitz-Birkenauban ugyanúgy öltöttem magamra a táliszt, az imaköpenyt, mint Te hatvan évvel ezelőtt, mielőtt a halálba indultál. Ugyanazokat az imákat mondtam el, mint Te, ugyanazzal a hittel, mint Te, ugyanazzal az alázattal, mint Te. Ám most itt lengenek körülöttem Izrael Államának zászlai! Itt vannak az életmenet ezrei. Hirdetik az életet a halál völgyében. És amikor elhagyom majd az Auschwitz-Birkenau haláltábort, az első dolgom lesz, hogy hétéves unokámat hívom fel Izraelben, 258 s hálát adok, az Örökkévalónak, hogy hallhatom a hangját, itt is idézem a Biblia szavát: ריא אל תומלצ איגב ךלא יכ םג ידמע התא יכ ער א Annak ellenére, hogy a halál árnyékában jártam, nem félek. Mert Te, vagy nekem, Istenem. Te, vagy nekem, kis unokám! E drámai pillanatban, ahogy illik, ahogy méltó, a százezrekért, milliókért, a meggyilkoltakért, asszonyokért, férfiakért, kisdedekért szálljon a mélységből a Magasságok felé imádságunk, a Káddis! Jiszgádál, vejiszkádás... 259 260 „A legszebb gyertyatartó”429 Európa talán legnagyobb hanukiájának, hanukai gyertyatartójának elhelyezése a hajdúsági főváros, Debrecen frekventált pontján a mostani hanuka különlegesen szép és megrendítő élménye volt. Az ősi imádság hangulata, amely úgy hangzott: „Legyen áldott az Örökkévaló, azaz, aki csodát tett az ősökkel, Ő tett csodát a mi világunkban is”, egyedi atmoszférát és áhítatot teremtett a máskor emberzsivajtól teli macskaköves utcán. Természetesen a csodát nem bibliai, hanem mindennapi, 21. század eleji formájában értem és gondolom. Mert én ezt egy csodának egy „mikro csodának” élem meg. Abban a városban, ahol több mint 160 éve szervezett módon élnek zsidók, abban a városban, amelyben maradandót alkotott a cívisváros polgárságán belül a zsidó polgárság is, abban a városban, ahol Magyarország egyik legszebb közössége volt a II. világháború előtt, majd jött a soá, és elpusztított szinte mindent; jött sok-sok különböző színű áradat, hol zöld, hol vörös és elsodort mindent, ami zsidóságot jelentett. Ezek után a történelmi kataklizmák után, a város központjában látható a monumentális hanukai lámpás. Hirdeti a fény, a hit, a hagyomány diadalát. Hiszen a 2005. polgári év utolsó heteiben, közelegve az év végéhez, itt, a város egyik legszebb utcájában gyújtották meg a majd öt méter magas hanukiában, az ünnepi mécsest. Mintegy szimbolizálva azt, hogy a fény, a Tóra fénye, a zsidó vallás, a zsidó hit fényessége legyőzhetetlen. Túlmutat történelmi kataklizmákon és valamilyen módon jelzi, hogy nemcsak tegnap volt, hanem - Istennek segítségével és kegyelméből - lesz holnap, és lesz holnapután is. Amikor most itt, Önök előtt beszélek hanukáról, szabadjon elmondani, két rövid történetet, két rövid, ünnepi asszociációt. 1973 decemberében, hanuka negyedik gyertyáját gyújtottuk a zsinagógában és otthonainkban, ezekben az órákban. Pest egyik kórházában haldokolt egy 66 éves asszony. Ő is átvészelte a soát, a holocaustot, megölték majdnem minden rokonát, és a háború után, már 40 évesen, újból férjhez ment. Feleségül ment egy férfihez, özvegyen maradt édesapámhoz. Apámhoz, akinek odamaradt első felesége, négy gyermeke, szülei, nagyszülei, testvérei, s ő maga 45 éves volt akkor. Ebből a házasságból, ebből a késői szerelemből született egy kisgyermek, akit úgy neveltek, hogy rabbi legyen belőle. Ez az 429 Elhangzott 2005-ben, Debrecenben, hanuka ünnepén. egykori kisgyermek most őszülő hajjal, nagypapaként itt áll Önök előtt, és emlékezik az édesanyjára, akinek ma van a jahrzeitje. 1973 hanukájának negyedik gyertyagyújtásánál adta vissza a lelkét az Örökkévalónak. Legyen áldott az emléke! Megboldogult anyámnak az volt az álma és a vágya, hogy a fiából rabbi legyen, de már nem érhette meg, mert három héttel a rabbivá avatásom előtt meghalt. Ott volt velem a szívemben és a lelkemben, de fizikai valóságában már fent volt az örökkévalóságban. Ott álltam a Rabbiképző frigyszekrénye előtt, az apámra néztem és nagyon megijedtem. Megláttam apám sápadt, betegnek látszó arcát. Később kiderült, hogy akkor már tényleg rákos beteg volt. Nyolc hónappal később ő is megtért őseihez. Néhány héttel apám halála előtt, magához hívott és azt mondta: „Szeretnék megmutatni neked valamit”. Bevitt hetedik kerületi kis lakásának éléskamrájába, és elővett egy batyut. Egy féltve őrzött csomagot, amit korábban soha nem láttam. Kibontotta, s legnagyobb meglepetésemre egy gyertyatartó volt benne. Nagyon furcsa formájú, nagyon furcsa külalakú gyertyatartó. Apámhoz fordultam, és azt kérdeztem: „Mi ez?” Apám nem a kérdésemre válaszolt, hanem azt mondta: „Vár a mama, az anyád!” Ennyit beszélt arról, hogy tudja, milyen beteg, és hogy el kell mennie. Utána annyit mondott: „Szeretném odaadni neked ezt a gyertyatartót, elmondom a történetét”. Elfulladó, gyengülő hangon elmesélte, hogy 1944-ben, sok-sok ezer magyar zsidó társával együtt Mauthausenben volt, a koncentrációs táborban, amit természetesen én is tudtam. S ott Mauthausenben, a koncentrációs táborban apám sorstársaival együtt elhatározta, hogy gyertyát fog gyújtani. S a koncentrációs tábor kerítéséből letörtek egy drótdarabot, s abból formáltak egy furcsa mécsest. Kicsi, apró vájatot alakítottak ki a tetején, s ebbe préseltek kis farabokat, s meggyújtották a koncentrációs táborban a mini “gyertyákat” és elmondták - csak egyszer, hanuka ünnepének péntek estéjén - a brohekat, az áldásokat: „Legyen áldott az Örökkévaló, aki csodát tett az ősökkel, Ő tett csodát a mi világunkban is.” Nem sokkal később az amerikai hadsereg felszabadította Mauthausent, apám is felszabadult. 38 kilóval, flekktífusszal, majd ahogy ő mondta: „hazajött”, annak reményében, hogy talál valakit a családjából. Nem talált senkit, mert mindenkijét megölték. S egy életen át mardosta a lelkiismeret furdalás, hogy miért nem ő halt meg, s miért a négy gyermeke? Ám erről a korszakról soha nem beszélt, csak ezt a gyertyatartót, amit ott, 261 Mauthausenben készített, ezt adta oda nekem, néhány héttel a halála előtt. Apám elment, és jó pár évvel később, mikor eljutottam Jeruzsálembe, ezt a gyertyatartót a Jád Vásém Intézetnek ajándékoztam, hogy vigyázzanak rá, mert ez mementó, egy emlék. Megköszönték. Két évvel ezelőtt levelet hozott a posta Jeruzsálemből, a Jád Vásém Intézet akkori új igazgatójától. Azóta a Jád Vásémben, az Emlékezés Házában, a Holocaust Emlékmúzeum kiállító termének középpontjában áll egy kis mécs. Az alábbi levél szövege önmagáért beszél: „Az Ön édesapja, Ezriel Jichák Schőner által Mauthausenben készített gyertyatartó megtekinthető új Történeti Múzeumunknak a magyarországi zsidóságot bemutató kiállításán. A gyertyatartó egyedi története, édesapjának és fogolytársainak a zsidó hagyományok iránti elkötelezettsége, amelyet megőriztek abban a borzalmakkal teli helyzetükben is, nemcsak csodálatos például szolgálhat valamennyiünk számára, de tanúskodik a koncentrációs táborokban jelenlévő, a zsidóság iránti szellemi odaadásáról is. 262 A levél a Jád Vásém Intézetből Tavaly hanukakor két kis unokámmal elmentem a Jád Vásém Intézetbe, akik mikor megnézték a hanukai gyertyatartókról készített időleges tárlatot, észrevették az új Történeti Múzeumban azt a furcsa gyertyatartót, amely családom múltjának egyik megmaradt emléke. „Szábá (nagypapa), mi ez a lámpás?” -hangzott a naiv gyermeki kérdés. Elmondtam a dédszülői történetet, s azt, hogy ezt a dédapjuk készítette, távolban, idegenben, hideg télben, szinte megfagyott ujjakkal. Azért, hogy legyen egy parányi fény a mauthauseni éjszakában. A másodszülött unokám azt mondta, hogy ez a legszebb gyertyatartó, amit valaha látott. 263 264 „De hamvából egy-egy parázs kilobban...”430 Még vannak olyan itt-ott rejtett városok, Hol öreg mécsünk pislog titokban, A régi tűz már régen nem lobog, De hamvából egy-egy parázs kilobban. Haim Nahman Bialik, a modern zsidó költészet talán legnagyobb személyisége, fogalmazta meg e gyönyörű gondolatokat „A talmudista” című költeményében sok-sok évtizeddel ezelőtt. S e négy sornak utolsó szavát ismételném meg: „De hamvából egy-egy parázs kilobban.” A mai napon, lág báomer napján, e nagyon szép és örömmel teli napon, ünnepi külsőségek közepette, imával, a fohásznak szavával, Isten iránti feltétlen alázattal és szeretettel fordulunk a Világ Teremtője felé és elmondjuk: Legyen áldott Ő, a Mindenség Alkotója. Eljöttünk ide, hogy itt e régi és nagytekintélyű közösségben újból rabbit iktassunk be majd száz esztendővel azután, hogy itt volt rabbi főállásban. Egy kis csoda a modernkori zsidóság történetében, a mi mindenkori életünkben. Piciny csoda, amelyre senki más nem képes csak Ő, a Világ Alkotója, a Mindenség Ura, aki évtizedek messzeségéből is mindig ránk tekintett, évszázadok, évezredek messzeségéből is áldó kegyelettel vigyázza, őrzi sokat szenvedett népét, a maradék kis zsidóságot. Egy parázs kilobban? Értjük és átérezzük, hogy mit jelent, hogy itt, Magyarország e gyönyörű vidékén, itt az Alföld közepén az imával megszentelt falak között az áron hákodes, a frigyszekrény előtt újból rabbit iktatunk be, hogy a közösségnek, újból vallási vezetőt adunk, aki ennek a szűkebb és tágabb pátriának lesz vallási irányítója, kinek hitem és meggyőződésem szerint, tanításai „lélektől lélekig” szólnak. Tamás! Kedves fiatal végzettünk, és ma már társunk a papi szolgálatban, hozzád szól a tanítás és a közösséghez. Az idézet, amelyet választottam hetiszakaszunkból való. A héten Behár és Bechukotáj iker szidráit olvassuk fel, és szabadjon abból egy mondatot citálnom. Így hangzik a szöveg: 430 Elhangzott 2006-ban, lág báomer napján, Róna Tamás rabbi beiktatásán, Nagykőrösön. היהת אוה לבוי .היבשוי לכל ץראב רורד םתארקו הנש םישמחה תנש תא םתשדקו ובשת ותחפשמ לא שיאו ותזחא לא שיא םתבשו םכל „És szenteljétek meg az ötvenedik évet és hirdessetek szabadságot mindannak a népességnek kik határaitok között élnek.” 431 A szentírási citátum fontosságát, hitelességét igazolja az aktuális mindennapi magyar zsidó történelem, megkétszerezve, mert nem ötven év után, hanem kétszer ötven esztendő után, száz év után iktatunk újból rabbit itt e helyen. És hirdetjük azt a fogalmat, amelyet a Szentírás úgy fordít le: szabadság. Szabadjon e helyütt a „dror” szóról bővebben szólni, hiszen e szónak három jelentése van a zsidó hagyományban: szabadság; egy atmoszférát, hangulatot, különleges egyedi ízt teremtő fűszer; s a szárnyaló madár, amely az eget fürkészi. 1. רורד - Szabadság Szabadon élő ország, szabadon élő zsidósága szabadon gyakorolja a hitét, vallja Isten nagyságát és száll fohásza a Mennyek Urához, az ősi nyelven, ahogy atyái tanították, héberül. Annak reményében, hogy minél többen ismerjük meg e szavak tartalmát, nemcsak zenéjét, hanem betű szerinti értelmét, így a dror szó különböző variációit is. A szabadságot a magyarországi zsidóság is megkaphatta. Így szeretnénk élni és tovább élni az elkövetkezendő években, évtizedekben is. Ennek a szabadságnak a jegyében, a vallási egyenlőség jegyében szólott ebben a városban elsőként rabbi magyar nyelven, 1817-ben, egy év híján 190 évvel ezelőtt. S aki ezt a drását elmondta, azt Krakauer Salamonnak hívták. A neve bevonult a magyar homiletika történetébe, ő az első magyar nyelvű prédikátor, aki Mózes hitét vallja itt e földön, itt e honban. Az 1817-ben elmondott beszédéből szabadjon két- három sort idéznem, hiszen ezt utóbb közzétették, majd pár esztendővel ezelőtt ez a közösség facsimile kiadásban újból megjelentette. Krakauer Salamon 1817-ben, az akkor teli zsinagógában - nem ebben, hanem az elődjében - szólt a zsidókhoz és a másvallású nagykőrösiekhez, akiket lángoló szeretettel vett körül. 431 M. III. 25,10. 265 266 „Ami pedig engemet minden előtt el-ragad és lelkesít, az a legféltettébb élesztő érzése a senkit ki-nem rekesztő emberszeretetnek, mellyet ezen városnak nemes városnak emez lakosi mind ezen templomnak fel állítására bőséges segedelemmel által, mind pedig az által tsalhatatlanul meg-mutatták, hogy nem nézvém a Religióról való nagy kölönbségét.” Az akkori zsinagógát, a másodikat - vallásra való tekintet nélkül - közösen építették fel, hogy ott héber nyelven, a Biblia nyelvén hirdethessék: Ádonáj echád - az Örökkévaló egyetlenegy. Ennek a gondolatnak szellemében hirdették a szabadság modernkori értelmezését. 2. דורד - Különleges hangulat A dror szó második jelentése: egy atmoszférát, hangulatot, különleges egyedi ízt teremtő fűszer. Igen, aki ebbe a nagykőrösi zsinagógába, imaházba lépett, mindig megérezte, hogy ez egy olyan hely, ahol Isten szelleme nemcsak a frigyszekrényből, a Tóra magasságából árad, hanem a héber szavakból, a szívekből, az érzésekből és a gondolatokból is. Hogy hozzátok szól, akik a mi hitünket követik és azokhoz a felebarátainkhoz, honfitársainkhoz, akik más vallásban, de ugyanolyan szívvel és szeretettel, odaadással és rajongással fordulnak az Egek Urához. Őhozzá, aki „minden nyelven ért”, aki meghallgatja szívünk rezdülését. Aki érti azt a hangulatot, azt a légkört, amely itt a zsinagógában most is érződik. Ez a lelkesedés, az odaadás és a szeretet atmoszférája, mert újból kiemelkedő eseménynek, vallási eseménynek lehetünk tanúi: Rabbija lesz a közösségnek! 3. דורד - Szárnyaló madár A szárnyaló madár, amely az egeket fürkészi. Egy régi legenda arról regél, hogy e szárnyaló madár jelképe a tehetségnek. Isteni adomány, amellyel élni kell és élni szükséges. Visszaélni tilos! Tanítani kell a gyülekezetet személyenként, egyenként, és közösségben. Kapcsolatot teremteni felekezetre való tekintet nélkül, mindenkivel, akihez fűz az emberség, a megértés és a beleélés képessége. A 21. század magyarországi rabbija hiszem, hogy ennek szellemében fog továbbra is élni. Nyitottan a világ felé, ahogyan a magyarországi neológia ezt mindig tette. Kötődve a zsidó hagyományhoz, soha nem felejtve, és nem tagadva a mi ősi hitünket, vallásunk törvényeit, annak szellemét, tartalmát és betűjét. Ugyanakkor, nyitott a szívünk mindenki előtt, hogy hallják az ősi tanítások örök értékű üzenetét, amelyről a Biblia beszélt, amelyről a Talmud beszélt, amelyekről évezredek zsidó irodalma beszélt, amelyről a mi elődeink szóltak erről a szószékről és mindenütt ebben a honban. Hirdetve hűséget Izrael iránt, hűséget a hon iránt, hűséget a zsidó közösség iránt, hűséget, alázatot és felelősséget embertársaink iránt. A dror szó mind a három jelentését ajánlom Fiam a figyelmedbe, hogy ennek szellemében neveld majd a gondjaidra bízottakat! Ma délelőtt az Egyetemen a 20. század egyik kiemelkedő személyiségének, Chagallnak azt a képét magyaráztam, amely a Knesszetnek, az Izraeli Parlamentnek az aulájában található. A kompozíció címe: Jeciát Micrájim - A kivonulás, latinul: Exodus. S ebben a különleges történetben, amelyet Chagall a képek nyelvére fordít le, egy drámai, ugyanakkor gyönyörű epizód található a kompozíció alsó részén: két kéz. A chagalli interpretáció szerint azért, mert ezzel fogadja el a hívő lélek Isten tanítását, a tíz ige mélységét. S ez a kéz, amely elfogadja az isteni igét, ez a kéz jogosult arra, hogy alkalmanként tovább adja, hogy tovább vigye mindazt, amit az ősök üzenetei évszázadok messzeségéből is felénk tolmácsolnak. „De hamvából egy-egy parázs kilobban...” Újból lobog a tűz. Mondhatjuk a szentírási szavakat: Van jövőnk, van jövője e közösségnek is. Van jövője a magyarországi zsidóság összességének is, ha hiszünk benne, ha a szívünkben, a lelkünkben ott van a legnagyobb adomány, a földi élet legnagyobb kegyelme: a hit. 267 Két szóval is mondhatjuk: emuna432 és jirát sámájim433, amely áthatja a magyarországi neológ rabbik működését is, ez a hit mondatja velem a szeretet és egyben a köszöntés szavait is. S az a kéz, amely elfogadja Isten által adott legnagyobb adományt, az a kéz, amely egy életen keresztül próbált tanítani és simogatni, az a kéz talán jogosult arra, hogy felruházza az itteni rabbit, hogy tanítsa a híveket, az utódokat, a követőket. Kérem, álljatok fel és hallgassátok meg az áldás szavát: ... ךכרבי „Isten áldjon és őrizzen meg téged, sugároztassa feléd mennyei orcáját, és legyen hozzád kegyelmes! Adjon néked, tieidnek, szüleidnek, családodnak, minden egyes hívünknek, minden egyes testvérünknek, egész Izraelnek, s minden jószándékú embertársunknak egészséget, boldogságot és nyugalmat!” 434 432 הנומא 433 םימש תארי 434 M. IV. 6,24. 268 „Íme, ez a szövetség ládája...”435 A frissen felújított győri zsinagógába belépve elsőként az eredeti pompájában tündöklő csodálatos idézetek ragadták meg fantáziámat, s ébresztettek bennem asszociációkat. A zsinagóga bejárata, porticusa fölött egy szentírási szöveg található: וננודאל שודק הזה תיבה ל הכרבנ הערכנו הוחתשנ ואוב פ ונשוע 'ה ינ „Boruljunk le, hajoljunk meg az Örökkévaló, a mi Istenünk előtt!” 436 A zsoltárban nem az áll, hogy Istenem előtt, hanem, a mi Istenünk előtt, azaz a zsinagóga építői 1870-ben, amikor a zsinagógát felavatták, úgy gondolták, hogy a bejárat fölé olyan idézetet kell vésni, amely kifejezi a zsidóság univerzális gondolati rendszerét, üzenetét. A zsinagóga a zsidóság számára a Biblia nyelvén, héber nyelven kifejezendő imák forrása, habár az utcán a hívek magyarul beszéltek és beszélnek ma is. Ez az anyanyelvük-anyanyelvünk, de imáink a leson hákodes, a Biblia szent nyelvén, szállnak a magasságok felé. S ennek a bejárati ajtó feletti mondatnak az első üzenete: Gyere, gyertek és hajoljatok meg az egyetlen, a mi közös Istenünk előtt! Aki ide belépett, hosszú évszázadokon keresztül, az a cél vezérelte, hogy eleget tegyen, hálát adjon a Világ Alkotójának, a Mindenség Teremtőjének. A frigyszekrény legfelsőbb pontján található héber szöveg nem más, mint a dekalogosz, az ászeret hádibrot, a tíz ige. Ha felnézünk a két kőtáblára, látjuk, hogy ott található héber nyelven a mózesi tízparancsolat, amely később a nagy világvallásoknak, közös öröksége lett. Parancsolatok nélkül nagyon nehéz élni, de ez a tízparancsolat megteremtette mindazt, amelyre a későbbiek során az erkölcsi törvények épültek, vagy kellett volna épülniük. Ha mégsem így történt, erről nem a hit, és mindenek előtt nem ezek a parancsolatok tehetnek. Ezeknek az igéknek a gondolatiságát ajánlom figyelmükbe, amelyből az elsőt elmondom héberül is, ahogy hosszú évtizedeken keresztül ebben a zsinagógában elmondták minden nap: םידבע תיבמ םיירצמ ץראמ ךיתאצוה רשא ,ךיהולא הוהי יכנא 435 Elhangzott a Győri zsinagógában, 2006. szeptember 25-én. 436 Zsoltárok 95,6. 269 „Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom országából, a szolgaság házából.” 437 A központi gondolat az „Ánochi” – „Én vagyok”. Az az Isten, akinek dicsőségével telve az egész föld, s aki kihozta az ő népét Egyiptom országából, s ezáltal hitet tett amellett, hogy Isten számára nem elfogadható a szolgaság, a rabszolgaság. Isten számára csakis a szabadság fogadható el tanítja a tíz ige, hiszen Egyiptomból Isten kihozta népét, hogy szabad legyen, hogy szárnyaljon. A tízparancsolatot követő, egy térbeli elemmel lejjebb látható Józsua első könyvének harmadik fejezetéből vett idézet: ץראה לכ ןודא תירבה ןורא הנה „Íme ez a szövetség ládája, az Örökkévalóé, aki az egész világ Ura.” 438 Ez a mondatelem szintén valami univerzálist üzen az utókor számára. A szövetség ládája. Mind a kettő szó rendkívül fontos. Az áron, a magyar művészettörténeti szaknyelven az „áronszekrény”, az ókorban a két kőtáblát tartalmazta. Ezt vitte magával a nép. A hagyomány szerint a zsidóságnak két kőtábla adatott. Amikor Mózes a Szináj-hegyén van, hogy megkapja a tízparancsolatot, addig a nép vétkezik, és elkészíti az aranyborjút, a faragott bálványt. Míg megszületik a tiszta szellem, addig a nép botlik. Mózes lejön a hegyről és a két kőtáblával töri össze az anyagiasság, a materializált szörnyűség szimbólumát, mely maga is darabokra törik. Később Mózes újra felmegy a hegyre - tanítja a legenda - és ismét lehozza a kőtáblákat, amelyek immár épek, érintetlenek. Ám Mózes mindezek ellenére sem engedi eldobni a törött kőtáblákat sem. Magával viszi az összetörteket és a kifogástalanokat egyaránt. Nem helyezi előnybe egyiket a másikkal szemben, s azt tanítja népének, hogy a történelem folyamán soha ne felejtsék magukkal vinni az „összetört táblákat”sem. Azért, hogy büszkék lehessenek az épekre. Mert a kettő elválaszthatatlan mindannyiunk életében -mondja Mózes és üzeni az utókornak. Ez a szövetség ládája, az emlékezésé és a jövőbe vetett hité. A töredezett, a viharvert, a gyakran traumákkal telített múlté; és a reményeink szerinti szép jövőé. A két kőtábla szimbóluma, amelyet Mózes népével együtt negyven esztendőn keresztül vitt és őrzött a sivatagban, ezt jelképezte. Ez fogalmazódik meg a későbbiek során, a honfoglalás idején, Józsua könyvében. S akik ide majd beléptek, gondoljatok arra, ami a közös 437 M. V. 5,6 438 Józsua 3,11. 270 Szentírásunkban áll, hogy vigyáznunk kell a szövetség ládájára. Mert erkölcsi, etikai üzenete van mindenki számára. Amint látjuk, a Józsua idézet alatt mélyen bent, talán a háttérben, kicsit a homályban, de mégis domináns módon a hatágú csillagban négy betű van, az Isten négy betűből álló, kiejthetetlen neve látható, utalva arra, hogy a történelem során időnként az ködbe vész. Héberül ÁDONÁJ-nak, URAM-nak ejtjük. Hívő ember Isten nevét hiábavalóan nem veszi az ajkára. Azt mondja magában illő reverenciával: ÁDONÁJ. Ebben benne van minden. Mondjuk ezt reggel, s mondjuk este. Mondjuk, mikor bajban vagyunk, s mondjuk, ha örömünk van. Ezt a kimondhatatlan négy betűt, amelyhez nem kell különös formalitás, megszállottság, csak egyszerűen csendes áhítat, és mélyen, nem kifelé megnyilvánuló, hanem befelé megélt őszinte hit. Minden mást hozzá lehet tenni szavakkal, vagy szavak nélkül. Amikor kimondom az ÁDONÁJ szót, szeretetet próbálok sugározni, vagy toleranciát az oly sokszor lejáratott, ám büszkén vállalt fogalmat. Megbékélést, csendet. Láng Györgynek, „A Tamás templom karnagya” című könyvéből idézek végezetül egy gondolatot. A reneszánsz egyik legkiválóbb személyisége, Federigo da Montefeldro, Urbino város hercege. az itáliai reneszánsz fénykorában két egyforma templomot építtetett. Az egyiket Istennek, a másikat pedig a művészeteknek. A 20. század történelme a reneszánsz gondolatokat tönkretette, darabjaira törte. Ennek a gyönyörű városnak egyik büszkesége volt ez a csodálatos zsinagóga, amelyben százak és százak, ezrek és ezrek imádkoztak. A győri zsidóság, 1870-ben gyönyörű zsinagógát épített, amelynek a történelem multifunkcionális feladatot szánt. Első száz évében Isten háza volt, a mai naptól kezdve a művészetek otthona lesz. Épületek és emberek... E városnak sok-sok nagyszerű rabbija közül hadd említsek meg egyet, akinek emléktáblája a zsinagóga külső falán található: Róth Emil, a mártírhalált halt győri főrabbi. Az „Őrködés éjszakája” című kötetét az OR-ZSE facsimile formában újból kiadta. Emléktáblája azt üzeni, hogy a Győrből elhurcolt 5.000 zsidó mártír emlékét a maradék győri zsidóság kegyelettel megőrzi, s szeretne továbbra is integráns része lenni a magyar társadalom összességének, amely hitem és reményem szerint továbbra is nemcsak befogadja, hanem szeretettel körülveszi, és a kölcsönös 271 megbecsülés alapján a megérdemelt lehetőséget adja meg neki, hogy élvezze a szabadság levegőjét. 272 A három kapu439 Jó néhány héttel ezelőtt egy elmosódott fénykép került elém, és egyik tanítványom arra kért, vajon a képen látható zsinagóga külső oldal feliratát meg tudnám-e fejteni. Általában a szövegek megfejtése nem egyszerű. Az esetek egy részében a betűk elmosódottak, ilyenkor nagyon nehéz kibetűzni. Boldogult mesterünk megtanított nekünk egy speciális módot, amelyet ő a Vakok Intézetében tanult, hogy nemcsak szemmel lehet látni, hanem tapintással is, és nem utolsó sorban, - hogy egy kicsit biblikus asszociációra is hivatkozzak - „szívvel” is. A képen szemmel nem érzékeltem annyira ezt a textust, de amikor alkalmam volt e zsinagógát személyesen megnézni, tapintással a bemélyedt szövegeket, a bevésett betűk formáját kezdtem érezni. Becsuktam a szemem és látni véltem, hogy melyik betű mit jelent. És amikor biztos voltam már egy betűben akkor beírtam a komputerembe. Kicsit jobbra, kicsit balra tapintottam. Ez olyan, mintha valaki egy szénakazalban keresne meg egy tűt. Végül is szerencsém volt, mert a modern tudomány egyik csodája a komputer egy különleges programjának segítségével megtudtam, hogy a Szentírásban hol találhatók azok az idézetek, ahol az első betű pé, a nyolcadik betű váv, a kilencedik betű ez és ez... Néhány másodperc után sikerült megfejteni azt, amit az ember tapintással és látással nem, legfeljebb „szívével” láthat. A következő zsoltár idézet íródott ki a képernyőre: הי הדוא םב אבא קדצ ירעש יל וחתפ „Nyissátok nekem ki az ég kapuit, és csak az igazak léphetnek be rajta.” 440 Megrendített ez a nagyon ismert szentírási mondat, s hadd ragadjam ki belőle a sáár, azaz a „kapu” szót. Engedelmükkel néhány „kapu”-ról fogok beszélni. Az első kapu Rómában található. A magyar köznyelvben a Titusz diadalíve nevet viseli. Héberül: sáár nicahon sel Titusz, azaz Titusz diadalkapuja. Van egy speciális kapuforma egy különleges építészeti remek, amely a győzelmi kapu címet viseli. Az ilyen diadalkapuk, lett légyen Berlinben, Párizsban, vagy Rómában, egyeseknek dicsőséget hoztak, másoknak nagyon, nagyon sok fájdalmat. Ez a győzelmi kapu nagy diadalt hozott Vespasianusnak, az ókori Róma egyik legdinamikusabbnak tartott császárának, mindenekelőtt 439 Elhangzott a szlovákiai Komáromban, a soá emléknapján, 2007. januárjában. 440 Zsoltárok 118,19. 273 azonban fiának, Titusznak, aki a római hadsereg hadvezére volt, s aki Jeruzsálem ostromát irányította, az időszámítás szerint 70-ben. A hatalmas fizikai és technikai túlerő következtében, Róma, Vespasianus illetve Titusz elfoglalja egész Jeruzsálemet. Beveszi Jeruzsálem Templomát, a Szentélyt, Jeruzsálem legszentebb helyét, és elraboltatja onnan a legdrágább szellemi értékeket, mint például a menórát, a zsidóság legősibb szimbólumát és egyéb különlegesen fontos bibliai tárgyakat. Ezeket elviszik Rómába. Emberek százezreit, millióit ölik meg a korabeli Júdeában, az egykori zsidó országból pedig csak egy kicsi kis töredék terület marad. A hadifoglyokat a fővárosba szállítják, a győzelmes hadsereg katonái, fejükön babérkoszorúval, vállukon a menórával körülveszik a foglyokat, és átmennek a diadalív alatt, Titusz diadalíve alatt. Mindez a polgári időszámítás szerinti 83-ban történik, 13 évvel Jeruzsálem eleste után. Honnan ismerjük a jeruzsálemi Templom menórájának hiteles formáját? A győztes önmagát és a legyőzöttet egyaránt felvésette Titusz diadalívének belső reliefjére. Az egyik legérdekesebb építészeti emlék Rómában. Számunkra, az egyik legtragikusabb, mert ez genocídium volt a zsidóságnak, ez volt, a soá, a holocaust prefigurációja 2.000 évvel korábbról. Elpusztult akkor majdnem az egész ókori zsidó nép. Mikor Rómában jártam, az első utam Titusz diadalíve elé vezetett. Egy régi zsidó hagyomány szerint a hitéhez kötődő zsidó ember nem megy át Titusz diadalíve alatt. 2.000 évvel ezelőtt átvittek bennünket, mi nem megyünk át alatta. Ott álltam Titusz diadalíve előtt és meditáltam: Átmenjek alatta? Hiszen 2.000 évvel ezelőtt elpusztítottak bennünket, s ennek „dicsőségére” emelték e diadalkaput. Másrészt azonban pont most kellene átmenni alatta. Megmutatni, hogy Isten népét nem lehet elpusztítani. Hogy azokat az embereket, akiknek a szívében ott lakozik a hit, azt a történelmi kataklizmák, még ha megpróbálják, akkor sem tudják elpusztítani. Ugyanis van Valaki, aki ezt nem engedi, aki vigyázza az ő népét még akkor is, ha a mi képességeink kevesek, minimálisak, hogy fölérjük az Ő döntéseinek a súlyát. Végül is hű maradtam a tradícióhoz. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kicsiny falukban születtek a szüleim. Édesapám Csengerben, édesanyám a szabadságharcos Esze Tamás falujában, Tarpán. Édesapám egész családját elvitték Auschwitzba és ott mindenkit meggyilkoltak. Anyám családját is deportálták, ő „szerencsésebb” volt. Az ő családjából „csak” 20 embert gyilkoltak meg Auschwitzban. A tábor 274 felszabadulásának 60. évfordulóján elmentem Auschwitzba. Megláttam azt a bizonyos kaput - és ez a második kapu, amiről beszélek - amelyre ki volt írva: hogy „Arbeit macht frei”. Megérintettem a koncentrációs tábor falát. Láttam a feketén üszkösödő falakat, a krematórium szörnyű száját, láttam azokat a kis csilléket, amelyekbe az embereket beletették elgázosítva, meggyilkolva, és beküldték a kemencébe, ahonnan füstként szálltak fel a magasságokba. Összeszorult a szívem. Belebetegedtem. Amikor ott álltam abban a birkenaui barakkban, ahol talán apám családja is állhatott, ott mondtam el a Kádis imát. אבר המש שדקתיו לדגתי „Legyen szent és legyen áldott a Világ Alkotójának neve.” 441 Kijöttem a koncentrációs táborból... Másnap visszatértünk oda, de valahogy alig volt erőm bemenni. Magammal vittem a tálitot, és a tfilint, s mintegy nyolcvanad magammal a „Sömá Jiszráél Adonáj Elohénu Adonáj echád” - „Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy” -mondatot mormoltam, s azt gondoltam: Drága Úristenem ott fent az örökkévalóságban! Mondd meg a hozzátartozóimnak, hogy én most ugyanazon a helyen imádkozom, ahol ők 60 évvel ezelőtt, ugyanazt az imát mondom el ugyanazzal a dallammal, mint ők. Ám abban a pillanatban az unokáim arca villant fel előttem. Ők már Izraelben születtek, és csak héberül beszélnek. Ekkor fellélegeztem, s kicsit megkönnyebbültem. A harmadik kapu néhány évvel ezelőtt készült el. Németországban, Münchenben avatták fel egy-két hónappal ezelőtt Európa talán legnagyobb zsinagógáját. A Német Szövetségi Köztársaság indíttatva érezte magát, hogy az egykori „Kristallnacht” egyik színhelyén új zsinagógát építsen. Egy véletlen folytán megtudtam, hogy a zsinagóga kapuját egy magyarországi, egy szentendrei mesterember készítette. Mielőtt felavatták volna a zsinagógát, Arthur Schneier rabbi442, régi barátom hívott fel telefonon. Schneier Ausztriában született, majd az Anschluss elől a 30-as évek végén Magyarországra menekült, és Pesten a Zsidó Gimnáziumban érettségizett. A háború után kikerült Amerikába, és ott az egyik leghíresebb rabbi lett. Mikor Amerikából Magyarországra visszakerült a „szent korona”, ő is az amerikai delegáció tagja volt. Izrael volt főrabbijával együtt ő avatta újra a müncheni 441 Az ima kialakulásáról magyar nyelven lásd: Szécsi József: Miatyánk és a Káddis. Zsidó- keresztény-iszlám vallástudományi füzetek 1. Keresztyény-Zsidó Társaság, Budapest, 2005. 442 Arthur Schneier 1930-ban születetett, jelenleg a new yorki Park East Synagogue rabbija, a Lelkismeret Alapítvány elnöke, diplomata. 275 zsinagógát. A zsinagógában a helybeliek egy chupát, esküvői baldachint emeltek, amely alatt a két rabbi állt, kezükben a Tórával, az örök törvénnyel. Az Isten által az ember számára adott elvehetetlen és elidegeníthetetlen törvénnyel. A Tórával léptek be a müncheni zsinagógába, és Schneier úgy érezte, hogy meg kell osztania velem a pillanat varázsát. Jellegzetes angol akcentusával azt mondta: „Itt állok a müncheni zsinagóga előtt, amelyet több mint 6 évtizeddel ezelőtt elpusztítottak, felégettek, felgyújtottak, s most visszaviszem oda a Tórát, mert azt nem lehetett elégetni!” Embereket meg lehetett semmisíteni. Hatszázezret Magyarországról, hat milliót Európából. De azt a szellemet, amit Isten az embernek adott, amely a kőtáblákra vésetett, amely szent könyveinkben belefoglaltatott, azt sem elégetni, sem elpusztítani nem lehetett, és soha nem is lesz lehetséges. 276 „Itt találkozik a múlt, a jelen és a jövendő”443 (Tisá beáv a Siratófalnál) Már tisá beávot megelőző napon érződik a készülődés. Az izraeli élet minden területén fokozatosan gyengül a lüktetés, az állami intézményekben legkésőbb hat-hét óra körül abbahagyják a munkát, az üzletek is lassan bezárnak, elnéptelenednek az autópályák, szinte megáll az élet. Mindenki tisá beávra - mifelénk „tisebaf”-nak mondták egykor - készül. A modernkori Izrael nemzeti gyásznapja ez, amikor minden zsidó arra emlékezik - lett légyen vallásos, vagy világi - hogy majd kétezer évvel ezelőtt elpusztult Jeruzsálem, ugyanakkor az is igaz, hogy az első Szentély pusztulása is áv hónap 9-re esett. A böjt légköre áthatja a trópusi hőséget, a levegőben feszültség érzékelhető, a lelkekben szorongás lappang, a televízió és a rádió emlékbeszédek sokaságával hívja fel a figyelmet a történelmi traumára. Ahogyan hétfő este, a szinte néptelen autópályán megyünk fel Jeruzsálembe, elénk villan a közeljövőben felépítendő, az egész várost átszelő, a házak fölött büszkén végighömpölygő magasvasút víziója. Még néhány év, és a fővárosban nemcsak felszíni tömegközlekedés lesz, hanem a világon már több helyen található, a 21. század csúcstechnikájával készült magasvasút köti össze a különböző városrészeket. Közeledve a város szívéhez, mintegy varázsütésre minden megváltozik. A korábban még ürességtől kongó utcák felbolydult méhkashoz hasonlítanak. Autó autó hátán, mindenki a Kotel, a Siratófal felé igyekszik. Az odavezető utcákat azonban biztonsági okok miatt mindenütt lezárták. Így gyalogosan indulunk az Óváros felé. A legrövidebb utat választva, az arab piacot, a „suk”- ot szeljük át. Elhaladunk a nappal oly pezsgő életet sugárzó, a mostanra már bezárt üzletek között. Egy-egy helyen mégis kivilágított boltok „ingerlik” a Falhoz zarándokoló gyászoló emlékezőket. Innen-onnan még harsogó arab népzene is hallatszik. A fegyelmezett, egy irányba haladó tömeget izraeli katonák és rendőrök irányítják. Fél szavakból értjük egymást... A biztonsági kapun áthaladva elénk tárul a helyszín, amely magához öleli az izraelieket és a világ különböző országaiból erre az alkalomra ideérkező tradíciótisztelő zsidókat. Drámai, döbbenetes látvány, amint a több ezer ember a földön ülve különböző tájszólásban recitálja ugyanazt a szöveget: 443 Elhangzott 2007. július 25-én, Kefár Szábán, a Magyarul Beszélők Klubjában. 277 278 „Sírva sír az éjszakában, s könnye arcára hull...”444 Emitt egy Marokkóból származó több százas tömeg mormolja imáját, amott amerikai chászid zarándokok könnyezve imádkoznak. Távolabb egyenruhás katonák fegyelmezetten mondják az „Échá” döbbenetes szavait, éjfekete etióp zsidók fehér imalepelbe burkolózva hajlonganak. Jemeni és perzsa zsidók eltérő dallammal, de ugyanolyan intenzitással tolmácsolják imájukat az Egek Urához. Szinte beleremeg a Fal... A Fal, amely beszédesen hallgat... A Fal, mely magába zárja az imádkozók fohászait. Az egész világ fájdalma beégett köveibe... Üzenőcédulák, kvitlik ezrei töltik ki a réseket, s tartják fogva azokat mindaddig, míg egy tisá beávi könnyed szellő a magasba nem röpíti őket. Egyedi és megismételhetetlen az áhítat. A szavak gyengék ahhoz, hogy érzékeltessék az emberi lélek kavalkádját. Gyász és fájdalom, emlékezés és könnyek... E „kegyelmi” állapotból azonban az erőszakos, illúzióromboló „koldusok” áradata ránt ki. A cedoke szent fogalmát megsértve a legmeghittebb pillanatokat is profanizálják. Viselkedésük bántó, arrogáns, s ellenszenvet vált ki. A zsidó világ legszentebb helyére mosolygós arcú fiatalok is érkeznek, megérintik a Siratófalat, helyet szorítanak maguknak a zsúfolásig teli téren, hogy a földön ülve hallgassák rabbijuk tanítását: Nézzetek a Kotelre, s nézzetek a szemben lévő izraeli zászlóra, nézzétek a teret körülölelő jesivák sokaságát! Itt találkozik a múlt, a jelen és a jövendő! 444 Échá 1,2. „A lét alapja, titkok titka vagy...”445 Pontosan egy esztendővel ezelőtt, ezen a helyen, együttesen, közösen emlékeztünk „Kol nidré” estéjén az elmúlt évtizedekre. Arra az időszakra, amikor még együtt volt a család, nem tördelte szét a 20. századi történelem. Amikor az ünnep beköszöntése előtt megterített ünnepi asztalnál közösen fohászkodtunk az Egek Urához, és vártuk a legdrámaibb ünnepet, a jom kipurt és „Kol nidré” estéjét. Ahogy a hagyományos irodalom mondja a Szentírásban: „Egyik nemzedék megy, a másik nemzedék jön, azonban a világ változatlan marad.”446 Ezen utolsó mondat igazát a mai napig értjük, a világ bizony sok mindenben változatlan, ha úgy tetszik, a világ dolgai újra ismétlődnek. Ilyenkor úgy illik, hogy hagyományos tanítás hangozzék el, s benne örök értékű igazság szóljon. A mai este központi gondolata a főpap ünnepi áldozatának eszméje legyen, az ávodá, a főpapi szolgálat.447 A hagyományos irodalomban, a Talmudban, Jomá traktátusában gyönyörű és univerzális gondolatok közepette írják le a főpapi napirendet, vagyis hogyan és miképpen mutatta be áldozatát a legbelsőbb szentélyben, amikor még a Jeruzsálemi Szentély állt. 448 רפכו ודעב ותיב דעבו דעבו לכ להק לארשי „Áldozatot mutatott be önmagáért, családjáért és egész közösségéért”.449 Szóljon tehát a ma esti tanítás e három fogalomról a zsidóság megközelítésében. ודעב - EGYÉN Az első fogalom, melyről szólni szeretnék: az egyén. A főpap először önmagáért imádkozott. A Tóra pontosan leírja, és a Talmud kiszínezi a részleteket. Amikor a főpap belépett a szentek szentélyébe, teljesen egyedül volt, csendben halkan szólt fohásza ott legbelül, s csak a csend vette körül. S 445 Elhangzott „Kol nidré” estéjén az OR-ZSE zsinagógájában, 2007. szeptember 21-én. 446 Kohelet 1,4. 447 'ע ,דרבלג סחנפ לאומש ךרעו טקיל ,םיגהנמו םינידל םימעטו תורוקמ ,םיגהנמה ימעט רצוא 395 חתפ , ז''נשת ,הוקת 448 A főpapi szolgálatról (ávodá) részletes leírást és kommentárt ad Dr. Krausz Fülöp a Máchzor Lejámim Noráim sorozatban, a Sáár Hásámájim - Sorsdöntő napok IV rész. Debrecen, 1942, pp. 295-320. 449 M. III. 16,17. 279 amikor kijött, senki nem várta. A főpap átérezte, átélte a csendet a Jeruzsálemi Templomban. A csend nagy ajándék, kivételes, különleges percekben adatik meg. Nem tudom voltatok-e már Izraelben, a sivatagban, ahol teljes csend honol, szinte „hallatszik” a csend. S akkor érzi az ember, mit is jelent. Különösen ebben a robotoló, zúgó, kiabáló világban tudjuk igazán, mit ér a csend, a nyugalom. A csend, amely ott kell, hogy legyen az emberi lelkekben, amely a belső harmóniát sugallja, amely kivételes pillanatokban adatik csak meg. Amikor világra jön a gyermek, először felsír. S amikor utolsó útjára készül az ember, a végső pillanatban megjelenik a csend. A kettő közötti intervallumban annyi minden történik. Sírás, megpróbáltatás, lemondás és küzdelem. Különleges adomány, ha valakinek megadatik életében a csend kegyelme. Ezt élte át a főpap egy évben egyszer, néhány pillanatig. S ekkor önmagába nézett, önvizsgálatot tartott, önmagáért imádkozott, és utána családjáért, közösségéért, Izrael házáért. ותיב דעבו - CSALÁD A család a 21. század egyik legvitatottabb fogalma. Átértékelődnek olyan régen kialakult tanítások, melyek korábban példaértékkel bírtak. A követő generációk mindig mást tettek, mint az előzőek, mint a szülők. Hányszor és hányszor mondtunk ellent nekik kimondva, kimondatlanul? Mi is lázadtunk. A mi nemzedékünk is zúgolódott. Valahol lelkünk mélyén azonban mindig ott volt anyánk, vagy apánk szavának elfogadása, s hittünk, az örök értékű tanításban. Belevéstük a szívünkbe. Kerestük mindig az értékeket, esetleg a talmi értékeket a távolban, és nem mindig vettük észre azokat, melyek ott voltak mellettünk. Mindezt egy modernkori legendával szeretném megvilágítani: A történet főszereplője a krakkói rabbi fia, aki a 18. század elején - így mondja a történet - álmot látott: Prágában, a folyón átívelő híd mellett a föld mélyén van egy nagy kincs. Másnap újra ezt álmodta. Harmadszor is megismétlődött, immár hívogató álma. Ekkor a rabbi fia szó nélkül elutazott Prágába, hogy megkeresse a kincset. Odaért a hídhoz, és elkezdett ásni. Odajött hozzá egy szakadt ruhájú ember, és azt kérdezte, mit csinál. Így válaszolt: Keresem az álmomban látott kincset. Én pedig - mondta a tépett öltözetű férfi - azt álmodtam, hogy Krakkóban, ott ahol te laksz, ott van egy nagy érték. A rabbi fia megremegett. Pontosan azt az utcát és a házszámot hallotta, ahol ő lakott. Azonnal abbahagyta a keresést és hazautazott Krakkóba. Mikor hazaért, 280 otthon is elkezdett ásni. Ám nem talált semmit. S mikor édesapja meglátta őt, kérdőre vonta. A fiú pedig mesélte, hogy Prágában járt, ahol kereste a kincseket, az értékeket, majd hazajött és itthon is ásni kezdett, de bármilyen mélyre jutott, itt sem talált semmit. A legenda szerint, megszólalt az édesapa, a bölcs rabbi és azt mondta: Fiam nem kell sehova utazni, nem kell ásni, mert a kincs, az érték itt van melletted a házban. Hát nem veszed észre? S a fiú meglátta a családját, és látta a könyveket, és mindent, ami körülveszi. Akkor megértette, hogy az a kincs, ami körülvesz bennünket, amelyből egy életre meríthetünk. Ilyenkor, „Kol nidré” estéjén ezekre, a szellemi-érzelmi kincsekre gondolunk. Ezekre, az örök értékekre, melyek ott voltak mellettünk, csak nem mindig vettük észre. A főpap először önmagáért, majd családjáért imádkozott. Talán azért is, hogy a mindenkori család minden tagja vegye észre az őket körülvevő kincset. Azokat a felülmúlhatatlan értékeket, melyeket a szülői házban kapunk, s melyeket gyermekeinknek adjuk tovább. לארשי ל הק לכ דעבו - KÖZÖSSÉG S a főpap imádkozott Izrael közösségéért is. Szerte a világon ugyanezeket az imákat mondjuk el ezekben, az órákban. Áskenázi vagy modern héber kiejtéssel, vagy talán már nem is héberül, csak magyar fordításban. Egy 15. századi imádság fogadalmakról és feloldozásokról szól, amely egész Izrael közösségének sajátja. Mert ehhez a gyülekezethez, közösséghez, néphez tartozunk. Egyikünk úgy, hogy reggel és este elmegy a zsinagógába, másikunk csak egy héten egyszer jár templomba, a harmadik egy évben három alkalommal jön el - régi elnevezéssel, ők a „három napos” zsidók - Isten házába. A mai „három órás zsidó” is hozzánk tartozik. Az, aki édesapja helyére ül, ugyanúgy közénk való, mint az, akinek még nem adatott meg az istenhit kegyelme. Mi nem rekesztünk ki senkit. Mi mindenkit szeretnénk befogadni. A zsidóság nem térítő vallás, hanem „visszatérítő” vallás, azaz aki eltávolodott a zsidó hagyományoktól, azt próbáljuk visszahívni. Szép szóval, kérve, nem erőszakkal. Akármilyen keveset, de őrizzen meg a hagyományokból. Néhány héttel ezelőtt a zsidó fesztiválon volt egy fergeteges klezmer koncert. 450 Több ezren ültek a hatalmas zsinagógában. Ott találkoztam egy 450 „A klezmer szó eredete egészen az ótestamentumi időkig nyúlik vissza. Ekkoriban hangszereket jelöltek vele, de előfordult a „szent hangszerre” történő utalás is, és csak később vonatkoztatták a jelentést magukra a zenészekre is. Érdekes és sokatmondó, hogy a nyugati kultúrkörben a klezmer kifejezéssel egyidejűleg használták a „lécim” kifejezést a muzsikusok 281 húsz év körüli fiatal párral, akik el voltak ragadtatva a különlegesen szép zenétől. Kérdésemre, hogy ismerik-e ezt a zenét, azt felelték, valamikor már „hallották”. Visszacsengett a lelkükben. Mintha évszázadokkal ezelőtt szólalt volna meg. S akkor azt mondtam magamban, ez az első mozzanat, ami visszahozza majd őket a zsidósághoz. A klezmer. Így is jó. A klezmerrel is lehet „imádkozni”. Cselekedetekkel is lehet imádkozni. Lélekben is lehet imádkozni. Néhány percig is lehet imádkozni. Nincs ennek „mértéke”. Mi maximalisták szeretnénk lenni, hogy minél többet gyertek közénk, de aki csak egy keveset közeledik, az is hozzánk tartozik. Mert ez egy olyan közösség, olyan gyülekezet, amelyet összetart a közös sors, s adott esetben a külvilág harsogása is. Amikor fenyegetően zúgnak körülöttünk ordas jelszavak, a mi generációnk, a háború utániak, átélhetik a megélhetetlent. Nem olyan régen a Duna parton jártam, s hallottam azokat a szlogeneket, melyeket egykor a nyilas uralom keltett életre. Óh, Uram! Hány és hány családtagunkat lőtték a Dunába ott, azon a helyen?! EGYÉN, CSALÁD, KÖZÖSSÉG Slomo Ibn Gabirol, a 11. századi spanyol költészet zseniális poétája, „Királyi korona - Keter málchut”451 címmel negyven egységből álló liturgiai költeményét egyes helyeken a „Kol nidré” imája után, más közösségekben a jom kipuri muszáfot követően recitálják. Úgymond „ez a Kol nidré est magánolvasmánya”.452 E majd ezer esztendővel ezelőtt megfogalmazott vallásfilozófiai gondolatsor örök üzenete, generációk imájává nemesedett, s talán soha nem volt olyan időszerű, mint éppen ma. E költemény első részét idézem eredeti nyelven, majd a zseniális költő, Patai József nemes veretű fordításában.453 :דוֹאְמ תַעַדוֹי יִשְׁפַנְו ָךיֶשֲׂעַמ םיִאָלְפנ ,דוֹהַהְו חַצֶנַהְו תֶרֶאְפִתַּהְו הָרוּבְגַּהְו הָלֻּדְגַּה ָיְי ָךְל שׁארְל לֹכְל אִשַׂנְתִמַּהְו הָכָלְמַמַּה ָיְי ָךְל דוֹבָכַּהְו רֶשׁוֹעַהְו וֹמֲעַת הָתּאְַו וּדֵבאוֹי הָמֵּה יִכּ ,וּדיִעָי הָטַּמוּ הָלְעַמ יֵאוּרְבּ ָךְל .ד megjelölésére, amely héberül szó szerint „csúfolódót” jelent. Az eredetileg esküvőkön zsidó rítusnak megfelelő zenei szolgáltatást, szórakozást nyújtó muzsikusok idővel mindenfajta ünnepségen és mulatságon szívesen játszottak - csekély ellenérték fejében - a környező lakosságnak is.” -Walter Salmen: A klezmer zene és eredete. Athenaeum, Budapest, 2000. 451 Kiss Arnold: Salamon Ibn Gabirol. Népszerű Zsidó Könyvtár sorozat, h. é. nélkül. 452 Scheiber Sándor: A feliratoktól a felvilágosodásig. Kétezer év zsidó irodalma. Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1997. p. 191. 453 Patai József: Héber költők I. kötet. Budapest, 1910. p. 101. 282 ,דוֹמֲעַל וּניֵנוֹיְעַר וּאְלִנ הָּדוֹסְבּ רשֲׁא הָרוּבְגַּה ָךְל .דוֹאְמ וּנֶּמִּמ ָתְּמַצָע יִכּ !דוֹסְיַּהְו דוֹסַּה זוֹעָה ןוֹיְבֶח ָךְל A KIRÁLYI KORONÁBÓL Isten! Csodálatosak tetteid nagyon, Tied a fenség, erő, hatalom. Tied a nagyság a pompa, a fény. Téged zeng minden földi, s égi lény. Mind elpusztul, eltűnik, elenyész, Te, te örök, örök időkig élsz. Te vagy a magasztosság, rejtelem, Nem bír követni, gyarló értelem. A lét alapja, titkok titka vagy, Nem foghat fel mulandó, kába agy. Világot tartó, alkotóerő, Ki a homályból fényt varázsolsz elő. Tied a jóság, hűség, szeretet, Mely szolgádnak jutalmat rejteget. Te őrzöd az öröklét titkait, Mit gondolat nem érthet, csak a hit. Sugárzó magasban áll trónusod, Körüllebegnek zengő himnuszok. Fényedből áradt, sugárzott a lét, Árnyékod mind, mi nyüzsög szerteszét. Tied az elhatárolt két világ, Mely tettre készt, s mely jutalmat ád. Tied a jutalom, mely lelkünkre vár: A rejtett fény, az örök dicssugár. E gondolatokkal köszöntöm testvéreimet, annak hitében, hogy a Világ Alkotója meghallgatja a hívő ember fohászát, s a békesség adományával aranyozza be lelkünket! 283 284 Beszédes kövek454 ו דרי השמ ןמ רהה ׳ ברקו לא הנחמה הארו תא לגעה ושעש . העשב ןתנש ול שודקה ךורב אוה תא תוחולה ויה ןילבוס תא ןמצע , ןויכ דריש ברקו לא הנחמה הארו תא לגעה – חרפ ותוא בתכה םהילעמ ואצמנו םידבכ לע וידי לש השמ . רחיו ףא השמ ךלשיו ודימ תא תוחלה ... 455 „S Mózes lejött a Szináj-hegyről, s lassan a nép táborához érkezett és meglátta az elkészített aranyborjút. Amikor Mózes megkapta a Mindenhatótól a „bizonyság tábláit”, biztonsággal szorította magához azokat, és amint közeledett a táborhoz és megpillantotta az aranyborjút – elszálltak a betűk, a tíz ige betűi és akkor a kőtáblák elviselhetetlenül súlyossá lettek Mózes kezében és „Mózes indulatosan eldobta a „bizonyság tábláit” és összetörte azokat!”456 457 E szavakat interpretálta Haráv Jechiél Cur, korszakunk egyik vallási tekintélye: ןבאל תוקובדה םילימ , ןבאה לעמ חורפל םג תועדויה םילימ שיו „Szavak kötődnek a kövekhez, ismert igéktől megfosztatott a kőtábla.” Somogy megyében a II. világháborút követően csak a kaposvári zsidó hitközségben indult újra a hitélet, mert a falvakba és a kis városokba csak néhány ember érkezett vissza. Kaposváron mindössze 360 körül volt azoknak a száma, akik túlélték a soát. A Kaposvári Zsidó Hitközséget (korábbi nevén Kaposvári Izraelita Hitközség), mintegy 180 évvel ezelőtt alapították, de a kezdetben igen szerény létszámmal bírt csak. Ezt megelőzően éltek már zsidó közösségek Somogyban, így Tabon, Taponáron, Marcaliban, Szigetváron stb... Jelentős létszámnövekedést a 19. század közepén és végén regisztráltak. Ebben az időben fejeződött be a zsinagóga építése, mely a város egyik legnagyobb épülete volt. Az 1950-es évek legvégén született egy határozat, amely szerint a kaposvári zsinagógát - miután „rossz” helyen állt a városban, és ezt értsd a szó topográfiai, ideológiai és „bármilyen” értelmében - meg kell szüntetni, le kell bontani. Végül is arra a „racionális” technikai megoldásra jutottak, hogy nem lebontani, hanem felrobbantani kell a templomot. 1980. július 18-án a 454 Elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe „A tízparancsolat” című konferenciáján 2007. november 20-án, az OR-ZSE oktogonális termében. 455 שרדמ אמוחנת תשרפ ׃ יכ אשת כ"ו 456 M. II. 32,19. 457 ו"כ ,ג"ל אשת יכ תשרפ ׃אמוחנת שרדמ Magyar Néphadsereg szakemberei Kaposváron felrobbantották a zsinagógát, azt a gyönyörű épületet, amelyben generációk imádkoztak áhítattal az Egek Urához, s amelynek a tetején kb. 12 méter magasságban egy mintegy 2 és fél méter magas bronz kőtábla állt. A „bizonyság táblái”, a tízparancsolat kezdő soraival. 458 Különleges véletlene a történelemnek, hogy egy akkori fotóriporter (Király J. Béla) megörökítette a jelenetet, tehát az eset a mai napig dokumentálható. Ki is van állítva a kaposvári kis zsidó közösség imaházának aulájában az a pillanat, amikor összeomlik az épület. Egyébként 1974-ben döntöttek(?) a zsinagóga eladásáról: „Az épületet a magyar állam nevében a Megyei Tanács vette meg.”459 Hívő emberként azt mondom, nem véletlen, másképpen nem tudom megmagyarázni, hogy a zsinagóga elpusztult, de egyetlen valami megmaradt: az egykoron az oromzaton álló bronzból készült két kőtábla. A tízparancsolat igéi, összetörve, meggyalázva, megcsonkítva, a barbarizmus mementójaként. Azonban a robbanás és a magasból lezuhanás ellenére a jobb oldala mégis épen maradt. A jobb oldalon lévő igék, amelyek Isten és ember közötti parancsolatokról szólnak, érintetlenül maradtak! A bal oldaliak, amelyek ember és ember közötti kapcsolatokról szólnak, széttörtek. Már évek óta mártíremlékműként őrzik a pusztulás pillanatát, mindenki megtekintheti a kaposvári zsinagóga helyén, örök mementóként. A zsinagógát egyébként most 100 esztendeje építették újra Baumhorn Lipót tervei alapján. ןבאה לעמ חורפל םג תועודיה םילימ שיו ןבאל תוקובדה םילימ „Szavak kötődnek a kövekhez, ismert igéktől megfosztatott a kőtábla.” Mi a kőtáblák üzenete a XXI. században? Mi a tízparancsolat üzenete a XXI. században? 458 Lásd: Bősze Sándor szerk.: Újrakezdések. Zsidósors Somogyban. Kaposvár, 2005. p. 195. 459 SML SMT. V. B. Egyházügyi Titkárának iratai 849-1975. p. 195. 285 286 Háláchikus állásfoglalás a szervátültetések kérdéséről460 (Állásfoglalás agyhalott szervdonorokból transzplantációs céllal történő szervkivételek, valamint az ezt követő szervátültetésekkel kapcsolatban) Az előadáshoz felhasznált szakirodalom: Könyvek: 1. תיאופר תיתכלה הידפולקיצנא , תב העבש פורפ תאמ םיכרכ ' א ' גרבניטש , הכורע א יפל -ב , הלוחלו אפורל סחיב תיאופרה הכלהב תקסוע , ךות רורבו יתיצמת ןונגסב םיבר תורוקמ ןויצ . םיניינע םנשי הב םיללכנה םיאשונה ןיב הקיתאב םייללכ לקתיהל יושע אפורה םהב תויפיצפס תויעב םגו תיאופרה . רתויב הפיקמ הרדסה , ארוקל ךרע בר רמוח השיגמו 2. איסא ירפס , רשע םינש האופרה ימוחתב תויצמתו תורוקמ ,םירמאמ לש םיכרכ רמוחה לכ תא םיליכמה הכלההו ב םסרופש -56 יאשונ יפל םיכורע ,תונושארה איסא תורבוח .םיטרופמ תוחתפמ םע ם 3. ש ברה ' ןרוג , „ פע הלתשהל תוילכ תריכמ ” הכלהה י ” , האופרה תרות , סשת םילשורי ”א Tanulmányok: • איסא . כ הזמ רואל איצומ רגניזלש ןוכמ - 35 ירבע ןועבר ,הנש יעוצקמ רואל ואצי םויה דע ."איסא" םשב 86 ימוחתב ןווגמ רמוח םע תורבוח הכלההו הקיתאה ,האופרה .ולא םימוחתב םירקוחה יריכב תופתתשהב םימכח ידימלת םיירוקמ םירמאמ םימרות םיאפורו םינטפשמ ,םיקהבומ .קרפה לע תודמועה תולאשב תרוקיב ירמאמו תויפרגוילביב תמישר .ןוילג לכב םיעיפומ • זאמ 1988 ׃םשב תילגנאב ימואלניב ןואטב םג רואל ןוכמה איצומ JME, Jewish Medical Ethics and Halacha .םלועה יבחרב ץפומה סדייא תמגודכ םינווגמ םיאשונב םירמאמ תוללוכ תורבוחה , ןמז תעיבק ץוח הירפה ,תוומה - ילוח ,תיפוג - םירביא תלתשה ,דוליב םימגפ ,שפנ .דועו Institute by D. S. Falk Schlesinger for medical research in accordance with the Torah At Shaare Zedek Medical Center Jerusalem. A címben megfogalmazott téma Izraelben, a zsidó államban a 20-21. századi egészségügy egyik fontos kérdése. Különös tekintettel arra, hogy az Izraeli 460 Előadás a MAZSIHISZ Rabbitestülete előtt, 2007-ben. Főrabbinátus, e kérdésben a legautentikusabb szakmai grémium, rendszeresen foglalkozik a témával. Ugyanakkor a világ zsidóságának nagy szellemi központjaiban, elsősorban az USA-ban, kiemelkedő tudású vallási szaktekintélyek is állást foglalnak és a háláchikus döntések sokasága időnként ellentétes nézeteket is tükröz. E sorok írója tömören összefoglalja a nemzetközi szakirodalomban megjelenő álláspontokat, amelyeket több évtizedes rabbinikus pályafutása alatt megismert és tudományos alapelvként - a zsidó vallási hagyomány elveit tiszteletben tartva - vallott. A központi sarokkő és erre a későbbiekben sokszor hivatkozunk: a PIKUÁH NEFES, azaz AZ EMBERI ÉLET MEGMENTÉSE. 2008-ban két szervátültetéssel kapcsolatos törvényt fogadott el a Knesszet: 1. Az az ember, aki halála után felajánlja a szerveit, pénzbeli juttatásra és más juttatásokra jogosult az államtól. A törvény viszont tiltja a szervkereskedelmet, vagy pénz elfogadását szervért cserébe. 2. A második törvény az agyhalottakról szól. Eszerint az agyhalált két független orvosnak kell megállapítania. A függetlenség ebben az esetben azt is jelenti, hogy az agyhalál megállapítását csak olyan orvos végezheti, aki korábban nem kezelte a beteget, és nincs olyan szervátültetésre váró betege, akinek szüksége volna az agyhalott beteg valamelyik szervére. Szervátültetés a háláchában: A háláchikus bíróság lényegében azzal foglalkozik, hogy mikor következik be a halál pillanata a zsidó hálácha szerint, hiszen egy élő szervet kell kivenni az adományozó testéből, és ha az adományozó még él, akkor ezzel a beavatkozással megrövidítik az életét. Különböző álláspontok vannak ebben a témában. A vese transzplantációról, az „élő testből” kérdésköréről kevésbé oszlanak meg a vélemények: A legtöbb vallási törvényalkotó engedélyezi a veseátültetést, miután a vesedonáció kockázata kicsi. Ez jelenik meg az „Igrot Mose”, az „Or szameach”, valamint David Ben Slomo Even Zimra responzumaiban. Felfogásuk szerint szabad, de nem kötelező, hogy az ember saját testét veszélyeztesse. Vannak olyan vallási törvényalkotók - mint például Ovádja Joszéf rabbi - akik kötelezőnek tartják a vesedonációt a „ne maradj tétlen felebarátod vérénél” Tóra-i parancsolat alapján. Véleménye szerint, mivelhogy az élő donorból végzett veseátültetés nem jelent a donor számára veszélyt, ezért a jövőben esetlegesen felmerülő kockázatot nem kell számításba venni, ezért még a 287 veszély kétsége sem merül föl. A Talmud, a Szánhedrin (73) traktátusban így ír, alátámasztandó az imént említett alapelvet: „...aki folyóban fuldoklót lát vagy rablótámadás szemtanúja, vagy azt látja, hogy vadállat vonszolja embertársát, köteles segíteni neki” a „ne maradj tétlen felebarátod vérénél” Tóra-i parancsolat alapján.” Ennek jogcímén igazuk van azoknak, akik kötelezőnek tartják a vesedonációt, hiszen természetesen nincsenek a donorok olyan nagy veszélyben, mint azok, akik rászorulnak a veseátültetésre. Ma már azonban a halottból kivett veseátültetés sikeressége nagyon eredményes, ezért talán nem kellene kötelezni az élő donort, de természetesen kívánatos, hogy adományozzon. Érdemes említést tenni az élő donorból vett vesedonáció ellenzőiről is, köztük Eliezer Waldenberg responzumáról, melyben azt állítja, hogy tilos az embernek veszélyeztetni magát, ezért a veseadományozás nem engedhető meg. A nagy viták a halott emberből származó szerv adományozása körül zajlanak, hiszen a halott embert tilos „elcsúfítani”, vagy testét kihasználni. A lényeges háláchikus források a Borájtában, a Jomá traktátusban találhatók e témában: „Volt egy ember, akire ráesett egy kőfal szombaton. Mire odaértek hozzá, már nem lélegzett, úgyhogy nem folytatták a szombat megszentségtelenítését.” Ebből a forrásból tudjuk, hogy a halál megállapításának mércéje, a lélegzés. Tehát a hálácha az agyhalálban a teljes halált látja. Egy másik forrás a haldokló ápolását helyezi előtérbe, így a hálácha szerint nincs jelentősége, hogy rövid időtartamról van-e szó vagy hosszabbról, a lényeg, hogy tilos bármit is tenni, ami közelebb hozza a halál pillanatát. E forrás szerint az ember, aki előttünk fekszik, még nem „halott”, tehát tilos kiemelni belőle szervet, mert ezzel a beavatkozással közelebb hozzuk a halál bekövetkeztének időpontját. „Ha bizonyítást nyert, hogy a spontán légzés teljesen és visszafordíthatatlanul abbamaradt, akkor a hálácha szerint is bekövetkezett a halál.” Ennek a döntésnek megfelelően engedélyezték, hogy lehet Izraelben is szervátültetést végezni, de kizárólag csak akkor, ha abban a bizottságban, amelyik megállapítja a halál pillanatát, van rabbi, vagy vallásos orvos. Az Egészségügyi Minisztérium megvétózta ezt a korlátozást, így a gyakorlatban nem kötelező betartani ezt a feltételt, ezért viszont az Izraeli Főrabbinátus tartózkodik attól, hogy az embereket rábeszélje arra, hogy ajánlják fel a szerveiket a haláluk utáni felhasználásra. 288 A fontos vallási decizorok közül, akik hozzászóltak a témához, megemlítjük az alábbiakat: Ráv Smuel Halevi Vazner szerint „nem az agy halála dönt, hanem a szív halála”, így ha az ember szíve működik (még ha gép működteti is), akkor élőnek számít és tilos lekapcsolni a gépekről, hogy kivegyék a szerveit. Ehhez a véleményhez csatlakozik Ráv Eliezer Waldenberg, aki RAMBAM nyomán azt a véleményt vallja, hogy az élet a szívtől függ. Ráv Mose Feinstein viszont az ellenkezőjére jutott: „Habár a szív még tud dobogni pár napig, de ha a betegnek nincs ereje lélegezni, halottnak számít.” Az Izraeli Főrabbinátus 1987-es döntése értelmében, hogy létrejöhessen egy transzplantáció, az alábbi néhány feltételnek meg kell lennie: 1. Klinikai bizonyítékok szükségesek arra vonatkozóan, hogy az agytörzs teljesen tönkrement. 2. BEAR vizsgálat461 alapján szerzett objektív bizonyítékok szükségesek az agytörzs pusztulásáról. 3. Bizonyítani szükséges, hogy az önálló légzés teljesen megszűnt, és a következő 12 óra alatt nem kezdődött semmilyen változás. 4. Bizonyítani szükséges továbbá, hogy az orvosok, akik megállapították a halált, semmilyen kapcsolatban nem állnak a transzplantációt végző orvosokkal. 5. Nélkülözhetetlen, hogy az a testület, amelyik megállapítja a halál beálltát, együttműködjön az Izraeli Főrabbinátus megbízottjával. (Ez a megbízott lehet akár egy orvos is, aki járatos a háláchában és figyelembe veszi munkája során a hálácha fontosságát.) A transzplantáció kérdésével kapcsolatos néhány elvi álláspont: Három fajtája van a transzplantációnak: 1. ugyanazon emberből; 2. egyik emberből a másikba; 3. állatból emberbe. A beültetett szervek: mesterségesek vagy természetesek lehetnek. Teljes szervek: máj, vese, szív. Részszervek: szívbillentyű, bőr, csontvelő. Három típusú szervátültetéssel foglalkozunk érintőlegesen: 1. mesterséges; 2. állatból emberbe; 461 Az agytörzsi acusticus kiváltott válasz (BAER). 289 3. egyik emberből a másikba ültetett szervek. Mesterséges szervek esetében nem merül fel probléma, mivel a siker esélye nagyobb, mint a kockázat. Az állati szervek tekintetében szintén nem merül fel háláchikus probléma. Az utóbbi időben a sertés szerveinek beültetéséről beszélnek, hiszen talán a sertés genetikai állománya „hasonlít” leginkább az emberéhez. Mellesleg, már bölcseink számára is ismeretes volt ez a hasonlóság, amint az a Talmud, Táánit traktátusban (21) is megjelenik: „a sertés belei hasonlítanak az emberéhez”. A Sulchán áruch, Orách chájim könyve szerint is: a sertéshasznosítás tilalma igen fontos szempont, azonban az életmentés mindennél fontosabb. Felmerül a kérdés, vajon szabad-e az embernek veszélyeztetni saját magát azért, hogy egy valós veszélyben lévő embert megmentsen? Ha igen, az a kérdés, hogy köteles-e megtenni? Jomá traktátusa alapján következtetéssel megállapítható, hogy a „ne maradj tétlen felebarátod vérénél”462 tiltó parancsolata alapján van alapja az élődonoros szervátültetés engedélyezésének. A legtöbbet felvetett háláchikus kérdés közül egynéhány: • Két fiútestvér donor esetében, akik leánytestvérüknek adományoznak szervet, ha az egyik egyedül álló, a másik házas, a házastól veszik el. • Ha a szülők ellenzik, hogy a gyerek adományozzon, a szülők ellenzése ellenére is adományozhat a gyermek, így rendelkezett Silberstein rabbi. • Kötelezővé lehet tenni a véradást, ha embertársának ritka vércsoportja van, és nincs más mód ezt a típusú vért beszerezni. • Engedélyezett vérbanknak vért adományozni, még akkor is, ha az adomány nem életmentés céljából történik, vallási, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Így rendelkezett Mose Feinstein rabbi „Igrot Mose” című könyvében. A halottból történő szerv kivétel kérdéskörnél megoszlanak a vélemények, vajon megengedhető-e a halottakból szervek eltávolítása. A „haszonélvezet tilalma” a halottnál veti fel, hogy itt azzal a kérdéssel szembesülünk, vajon a halott szerveinek hasznosítása megszegi-e a haszonélvezet tilalmát, annak ellenére, hogy ez nem a szokásos értelembe vett „haszonélvezet”. Hiszen itt nem pénzbeli haszonról vagy testi élvezetről beszélünk, hanem életmentésről. 462 M. III. XIX,16. 290 Ha a szervet életmentésre használják, akkor az nem számít a kegyelet megsértésének, mert az életmentés eltörli a „kegyeletsértés” tilalmát. A hálácha szempontjából a zsidó halottból beültetés céljából történő szervkivétel legegyszerűbb esetei a következők: 1. a beültetésre váró beteg előttünk van; 2. azonnali életmentés esete áll fenn; 3. a donor még életében kifejezte azt a szándékát, hogy szerveit beültetésre felajánlja. Ha valamelyik feltétel a fentiek közül nem valósul meg, Mose Feinstein rabbi azt a döntést hozta, hogy ilyen esetben szükséges az elhunyt családjának engedélye. Mose Feinstein rabbi döntése szerint életmentés céljából engedélyezett a szervadományozás, azonban meg kell bizonyosodni arról, hogy a donor már nem minősül élőnek és semmilyen esély nincs arra, hogy életre keljen. A következő kritériumokat kell figyelembe venni: A halált a légzés végleges és visszafordíthatatlan megszűnésekor állapítják meg. Ez megállapítható a teljes agyhalál, beleértve a légzésért felelős agytörzs halálának bebizonyításával. A pikuách nefes, az életmentés, a legfontosabb vallási elveink egyike. 291 ...Megváltásunk virágba borulásának kezdete...463 (ונתלואג תחימצ תישאר) A régi mondás úgy tartja, a „cseppben benne van a tenger”. Szabadjon e gondolatot kiegészíteni oly módon, hogy a „mozaiktöredékben is benne van maga a kép”, így tehát kis mozaikokat szeretnék feleleveníteni, figyelmükbe ajánlani. Ezekből a mozaikokból kirajzolódik a polgári időszámítás szerint 2008-ban, a zsidó naptár számítása szerint 5768-ban az a kép, ahogy látjuk, látom Izrael Államát. Nem olyan régen, egy viszonylag fiatal, tragikus sorsú ember az űrbe szállt. Ő volt Izrael első asztronautája. És felülről az űrből, amikor lenézett a nagy sűrűségbe, látott egy zöldellő, hatalmas oázist. Minden zöld volt. Minden virágzott. Megkérdezte az asztronauta társaitól, akik járatosak voltak az űrhajózásban, hogy mi az a „zöld”, az a rikító, világítóan, égetően, melegítően, áldóan a mélységig hatoló zöld szín. És a válasz az volt, ott lent a sűrűben, amit látsz a nagy sivatagban, az a „sziget”, az Izrael. Ha azt mondom szirénahang és egy perc néma felállás, emlékezés a holocaustra, emlékezés az elmúlt évtizedek tragikus hőseire, hősi halottaira, akkor azt mondom: Izrael. Ha örömtüzeket, tűzijátékot látok, azt mondom: Izrael. Hogyha elmész a Jád Vásém Múzeumba, ahol szörnyűségek sokaságát eleveníti fel a modern tudomány, s elhagyva a borzalmak és emlékek e szörnyű világát, abból kilépve kitárulkozik eléd a csodálatos színben pompázó Jeruzsálem, igen ez Izrael. Ha a legújabb statisztikai adatokat idézem, hatmillió kilencszázezer lakosa van Izraelnek. Zsidók és arabok. Igen ez Izrael. Tóra tanulás Bné Bráktól Jeruzsálemig, világi tudományok Jeruzsálemtől Haifáig, a negevi Ben Gurion Egyetemtől a Bár Ilán Egyetemig, a Techniontól a Nobel-díjig, mindannyiszor azt mondom, igen ez Izrael. Ha a héber nyelvet hallod a maga zeneiségében, harsány mivoltában, jókedvében, igen ez Izrael. Ha kibucba mész és látod ezeket a szent lelkületű embereket átszőve a modern kor szellemével és mindenütt sok-sok gyermeket, igen ez Izrael. 463Elhangzott az OR-ZSE-n, a „Hommage á Israel” című, Izrael Állam megalakulásának 60. évfordulója alkalmából tartott konferencián, 2008. május 13-án. 292 Ha megpillantod a Siratófalat és érzel valamit a végtelenből, ha megérinted a Kotelt, és úgy érzed, hogy közel van hozzád az Örökkévaló, igen akkor ez Izrael. Amikor repülőgéppel szállsz oda és a tengeri út után meglátod, hogy autófolyamok áramlanak az autópályákon mindenütt mélyen alattad, igen ez Izrael. Ha önvédelmi háborúkról hallasz és beszélsz rokonnal, baráttal, testvérrel, aki nemcsak a holocaust éveit élte át, hanem az elmúlt háborúkat is, azt mondod igen ez Izrael. Mozaiktöredékek csupán? Te, aki ebbe a közösségbe jársz évtizedek óta, és együtt tanulunk, tanítunk, fohászkodsz itt e helyen, és kiejtetted a szót, ami alig két évtizede ebben az országban még tilos volt, és beszéltél arról, amiről nem volt szabad, s kimondtad azt, amit mindannyian éreztünk, akkor tudtuk, hogy a gondolat közepén ott áll az a fogalom: Izrael. Akkor csak suttogva szóltunk Róla, csak lelkünk mélyén pezsgett a szó, amikor még gondolkodni is tilos volt, igen, az volt Izrael. Amikor kimondtad azt, amit mindannyian éreztünk, akkor tudtuk, hogy a gondolat közepén ott áll a fogalom: Izrael. Amikor imádkozunk, és imádságunk nyelvében visszanyúlunk a múltba, azt mondjuk, igen ez Izrael. Amikor látjuk a fejlődést és a feszültséget, a terrorcselekményeket és a másik oldalon az örömöt a szombati áhítat lélek-andalító magányában, amikor látjuk izraeli testvéreinket, a mieinket, ahogy küzdenek a jelenért, a holnapért, mindannyiunkért, azt mondjuk, igen ez Izrael. Mozaiktöredékek csupán? Amikor látod a mosolygós tekintetet és a fáradt redőzött homlokot, amikor látod az örömöt és látod a mindennapok gondját, azt mondod, igen ez Izrael. Amikor azt mondod, hogy Közel-Kelet és demokrácia, mondhatnók a Közel- Kelet egyetlen demokráciája, akkor azt mondod: Izrael. Alig egy emberöltővel ezelőtt még titokban hallgattad az izraeli rádió, a Kol Jiszráel magyar nyelvű adását. Manapság nézed az interneten az izraeli televíziót, s lassan nem is csodálkozol: immáron harmadszor e rövid néhány év vagy évtized alatt a Maccabi Tel-Aviv kosárlabda csapata megmérkőzik Európa legjobb 293 klubcsapataival, és szinte hihetetlen módon dobogós helyet vív ki magának, akkor igen azt mondod, ez is Izrael. Amikor látsz elesett embert, és látod a megértő tekintetet, amikor nem ismered azt a szót, hogy kiközösítés, hanem azt ismered, hogy befogadás, amikor azt hallod, hogy szeretet és azt hallod, hogy tolerancia és elfogadod, akkor, igen ez Izrael. Mozaiktöredékek csupán? Amikor azt látod, hogy kinyitják a kapukat, és azt mondják, hogy „jöjjetek csak nyitva lesz a ház” akkor igen, ez Izrael. Amikor hívnak, és amikor jössz, amikor látogatásra mész, amikor imával fohászkodsz, igen ez Izrael. Amikor látjuk a fejlődést és a feszültséget, a terrorcselekményeket, a másik oldalon az örömöt. Amikor látjuk izraeli testvéreinket a mieinket, ahogy küzdenek a jelenért a holnapért, mindannyiunkért, igen ez Izrael. Amikor e napon is a sivatagban őrt áll a fiam, s vigyázza a határokat, igen, ez is Izrael. Amikor látod a mosolygós tekintetet és a fáradt redőzött homlokot, amikor látod az örömöt és látod a mindennapok reményét, igen, ez Izrael. Amikor imáinkban ott jártunk, és amikor először letettük oda a lábunkat, s lelkünk az ősök szellemét idézte, valami olyasmit éreztünk, ami egyedi és megismételhetetlen, igen ez Izrael. Hogy Magyarországon, szülőföldeden élsz, a te jogod és lehetőséged becsületesen élni, dolgozni itt e honban. Imáidban, vagy tetteidben azonban ott van Izrael. A lehetőség, amely mindannyiunk számára adatott. A visszatérés, a hazatérés. Mozaiktöredékek csupán? Jom háácmaut napján, a függetlenség 60. évfordulóján, itt e közösségben is tanulunk, tanítunk, A mozaikok csillogó, néha megkopott, színekben villódzó, de néha töredezett összhatása a jelen valóságát és a jövőt körvonalazó összképét sejteti. Igen, ez is Izrael! A konferenciánk egy piciny fénysugár csupán, amely azonban beolvad az emlékezőpontok sorába. Mi, kutatók, így köszöntjük az újkori történelem legnagyobb csodáját, a főnix porából föltámadt ős-új országot. ונתלואג תחימצ תישאר Megváltásunk virágba borulásának kezdetét. 294 Komárom, 2008464 „...de a levelei soha nem a magasságok, hanem inkább a föld felé fordulnak.” Néhány perccel ezelőtt azt kérdeztem ennek a kis közösségnek egyik fiatal vezetőjétől, hogy e teremnek, amelyben itt most mi állunk, mi a jelenlegi funkciója. Logikus választ tételeztem fel és a válasz okszerű is volt, hiszen e terem, amelyet héberül úgy hívnak: ciduk hádin465, latinul: cimeterium466, az a helyiség, ahol elbúcsúznak a halottól, ahol temetéskor felravatalozzák az elhunytat, a rokonok és búcsúztatók körbe veszik, és utolsó „Isten hozzád”-ot mondanak neki. A természet különleges fintora, hogy mivel most esik az eső, ezen az egyébként nagyon szép nyári napon, nem kint a szabad ég alatt, hanem itt a ravatalozóban szólunk, ha úgy tetszik búcsúzunk, sok-sok évtized messzeségéből ismételten az 1944-ben Komáromból elvitt, megkínzott, meggyilkolt, megölt, elégetett testvérünktől. Ebben a teremben, amely emléktáblákkal van teli, s a táblákon feliratok. Mögöttem az I. világháborús tábla, ha jól számoltam 40-45 névvel. Komáromiak, akik a hazáért adták életüket. Vajon közülük hányat vittek volna el Auschwitzba, ha megélik a 40- es éveket, és vajon van-e történész, lesz-e történész, aki megvizsgálja, hogy e hősi halottak hozzátartozói közül vajon hányat vihettek el a különböző koncentrációs táborokba. S itt a tábla alján magyarul egy idézet, amelyet Mózes II. könyvéből vett az egykori scriptor: „Vedd le a saruidat, mert az a hely, amelyen állsz, szent hely az.”467 Valóban, ilyenkor az ember úgy érzi, hogy meg kellene oldani a gyász saruit, emlékezve egy történelmi kor kataklizma sorozatára, amely Európa és a világ szégyene volt, amelyben faji diszkrimináció alapján emberek millióit, s közöttük hat millió zsidót, hatszázezer magyart, magyar ajkú zsidót gyilkoltak meg. Amikor róluk emlékezem, engedtessék meg, hogy néhány gondolatot megosszak Önökkel. Ezek az adatok pontosan körülhatárolt forrásból származnak. Komárom egyike a történelmi Magyarországon létező 464 Elhangzott a szlovákiai Komáromban, a mártír-istentiszteleten, 2008. június 15-én. 465 Ciduk hádin = a magyarország gyakorlatban ez a temetési terem. 466 A latin: coemeterium, cimeterium (temető) szóból származik. 467 M. II. 3,5. 295 legrégebbi településeknek. Valószínű, hogy a város kedvező fekvése a zsidó kereskedőket már a régmúlt időkben idecsalogatta. Zsidó hitközség már a 17. században létezett itt. 1868-ban, a budapesti kongresszust követően a hitközség ortodox és neológ hitközségekre osztódott. De a temető továbbra is közös maradt. A 19. század folyamán, a 20. század elején a városban a zsidók létszáma megnövekedett. 1851-ben 800 lélek volt, hét évvel később számuk elérte az 1.026-ot. 1919-ben 2.108-an voltak, 1935-ben 3.300 lelket számlált a Komáromi Zsidó Hitközség. Közöttük 800 volt az ortodox.” 468 Vajon hány zsidó ember él ma, néhány évtizeddel 1935 után? Akkor 3.300-an voltunk. Ma talán 30-an? „1944-ben az ország német megszállása után elkezdődött a város zsidó lakosságának gettóba gyűjtése, koncentrációs táborba hurcolása. Közülük 1.922 ember vesztette életét.”469 Itt nem fogalmaz pontosan a szöveg, engedtessék meg, hogy kijavítsam. Nem életüket vesztették, hanem meggyilkolták őket. A két fogalom között nem csak etimológiai a különbség. S most a komáromi rabbikról. Schnitzer Árminról, Komárom egyik legnagyszerűbb, legkiválóbb, legzseniálisabb rabbijáról, aki több mint 50 esztendőn keresztül volt ennek a közösségnek a vezetője. Akkoriban az Országos Rabbiegyesületnek ő volt az elnöke. Primus inter pares. 470 Hadd emlékezzem meg a közösség második rabbijáról, dr. Wallenstein Zoltánról. Néhány évig volt csak itt rabbi, majd a tehetséges embert Pécsre hívták. És utoljára szeretnék megemlékezni három mártír rabbiról: dr. Waldmann Ernő, neológ rabbiról, Krausz Mór rabbihelyettesről, valamint ortodox rabbi 468 In: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kom%C3%A1rom_t%C3%B6rt%C3%A9nete 469 In: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kom%C3%A1rom_t%C3%B6rt%C3%A9nete 470 Schnitzer Ármin bölcseleti doktor, főrabbi és iskolaigazgató. 1836. december 8-án született Hunfalván (Szepes m.). Nikolsburgban (Morvaország) végezte a gimnáziumot és egyszersmind hallgatta az ottani országos főrabbi teológiai előadásait. 1861. december 31-én választatott meg a Komáromi Izraelita Hitközség rabbijának. 1866-ban alkalma volt az ottani várparancsnokkal való jó viszonya folytán több magyar vádlottat a haditörvényszéknél fölmentetni. 1867-ben sikerült neki a vármegyénél az esküt more judaico megszüntetni. 1892. június elején negyven évi működés után őfelsége a koronás aranykereszttel tüntette ki. Ez alkalommal Jókai Mór is megtisztelte levelével. Az Országos Rabbiegyesületnek elnöke és a XII. községkerületnek alelnöke volt. 296 testvérünkről: Lefkovics Józsuáról. Mindannyian híveikkel együtt mentek el Auschwitzba. Őket is meggyilkolták. 471 Ennyit a történelmi tényekről. És szabadjon megosztani Önökkel, tisztelt gyászoló és emlékező közösség, azokat az érzéseket, érzelmeket, amelyeket itt a temetőkert árnyában átéltem a sírok között. Régi és még régebbi sírok között és új sírok mentén, ahol magyarul, németül, szlovákul, héberül találhatóak a sírfeliratok, nevek és néhány emlékező mondat. Sétálva a sírok között, láttam több évszázaddal ezelőttieket, és jó néhányat, amelyeken különböző szimbólumok voltak. Az első a papi kéz. Sokan talán ismerik, ez az áldás keze. Ahol ilyen sírkő van, ott kohanita fekszik. Olyan ember, aki megvalósítja a prófétai reményt: היהו השעמ הקדצה םולש „És lészen az igazságnak műve béke.”472 Itt ebben a temetőben vannak kohaniták sírjai, ebben a városban laktak kohaniták, akik akarták és tettek is azért, hogy a városban békesség legyen. Építettek, építkeztek, és hozzájárultak, hogy e történelmi város egy gyönyörűséges hely, egy fenséges hely és gyakran hősies hely, építészetileg, kultúrájában, iparában, gondolkodásában gazdagabb, szebb, érettebb legyen. Mert úgy érezték, hogy a befogadó nép integráns részei. Test a testben, lélek a lélekben. S a kohaniták része is 1944-ben ugyanaz lett, mint a többi törzs tagjaié. S láttam levita korsókat. A másik zsidó nemzetség leszármazottainak sírjait, akik feladata a szolgálat volt. Úgy is mondhatnám örök zsidó feladat. Kortól és időtől függetlenül szolgálni. A zsidó hagyomány a zsidó tradíció Isten népét a zsidóságot a kiválasztott népként aposztrofálja, aposztrofálta. Kiválasztottak voltunk azért, hogy a népeknek világosságot adjunk. Minden nép minden közösség hordozza magában a megpróbáltatásokat és a szenvedéseket. A történelem szörnyű csapásait. Kevés olyan nép van, amely annyit szenvedett, mint a zsidóság. Kevés olyan nép van, amelynek tagjai közül pár év alatt hat milliót és közöttük több mint egymillió nyolcszázezer kis gyermeket meggyilkoltak. És láttam itt a temetőben sétálva szomorúfűzeket, amely a magyar folklórban, a szlovák folklórban, általában az európai folklórban ugyanazt jelenti. Valahol 471 In: Hitközségi Híradó. 2006 október-november-tisri-chesván 5767. IV. évfolyam pp. 10-11. 472 Jesája 32,17. 297 mindig a mélységbe ereszti ez a fa a gyökereit, árnyat ad annak, aki oda ül alá, védettséget a rászorulónak, de a levelei soha nem a magasságok, hanem inkább a föld felé fordulnak. És láttam a szimbólumok között kettétört fadarabot. Mint amibe villám csapott. És láttam olyan sírkövet, amely úgy nézett ki, mint két kőtábla. Két kőtábla, amely a tízparancsolatot foglalja magába. Érdekes módon, vagy talán nem véletlen, hogy ezeken a kőtáblákon, sírkő kőtáblákon már nincsen betű. Eltűntek a betűk. Eltűntek az igék, a tízparancsolat igéi. Mintegy azt éreztetve, hogy az 1939- 1945 közötti időszakban, úgymond eltűntek a tízparancsolat örök érvényű, minden korhoz szóló gyönyörű tanításai. Amely azt mondja, hogy „tiszteld apádat és anyádat”, hogy „őrizd meg a szombatot”, és vigyázz a családi élet szentségére, és azt mondja: „Ne ölj!” 473 Kinek van joga megölni a másikat? Senkinek! Vallásilag ezt tanítjuk. Lehet, hogy ez ma már idejét múlt? Hogy a Szentírás szava „régimódi”, amely azt tanítja: Ne ölj! Kizárólag Isten joga teremteni az életet, és kizárólag a Világ Alkotójának, a Mindenség Urának, a Teremtő Úristennek van joga, hogy elvegye a másik ember életét. A komáromi zsidók itt éltek évszázadokon keresztül, szervesen beleépültek ennek a városnak az életébe. Dolgoztak szorgalommal, becsülettel, majd eljött a deportálás és nagyon, nagyon kevés volt a védő kéz. Az oltalmazó kéz. Mert a német megszállás döntő momentuma mellett kellett hozzá olyan kollaboráns magyar embereknek a „keze”, akik segítették a sok százezer magyar zsidó deportálását. De voltak igaz emberek is. A világ jámborai. A próféta szava szerint az igaz ember az ő hűségével él. Azaz saját hitükhöz méltó módon vigyáztak a másik ember életére. Ők a világ jámborai! Akik ezt megtették és még élnek közöttük, az Isten áldása legyen rajtuk, és ha eltávoztak közülünk, pihenésük legyen az Éden kertben csendes. Évtizedek teltek el és mi gondolkodunk, hiszünk és remélünk. Reméljük, hogy békességben lehet lesz élni. Reméljük, hogy minden ember saját hite szerint, saját vallása szerint gyakorolhatja őseinek hitvallását. Hogy nem bélyegzik meg vallása, nemzetisége, vagy bőrének színe miatt. Hívő 473 חצרת אל 298 emberként, rabbiként, a földi mélységből imával fordulok a magasságok felé, a Teremtő Úristenhez. ולאוגו לארשי רוצ םימשבש וניבא „Mennyei Atyánk, a Világ Alkotója, tekints le reánk és hallgasd meg fohászunkat!” Bennünk bosszúvágy egy csepp sincs. Csak mérhetetlen fájdalom. Lassan már könnyeink sincsenek, de minden évben marad az emlékezés. Emlékezés rájuk, akiknek nevét még egyesek ismerik, még emlékeznek, és szép lassan múlnak, múlnak az évek, és a nevek is elfelejtődnek... 299 FOLYT. KÖV.