4. RÉSZ
„A TÓRÁRA ÚGY VIGYÁZUNK, MINT AZ ÉLETÜNKRE!”* Egy esztendővel ezelőtt, tavasz közepén Auschwitzban jártam, a koncentrációs tábor felszabadulásának jubileumi évfordulóján. Ott álltam Auschwitz-Birkenau szörnyű táborában, ahol többszázezer, magyar zsidó, s különböző népek fiai lelték halálukat, pontosabban fogalmazva, elpusztították őket. Ott álltam a krematórium előtt, a gázkamrák tövében, s egy pillanatig úgy éreztem, hogy megmerevedik a történelem. Magam előtt „láttam” azokat a zsidókat, és „beszéltem” azokkal, akiket én nem ismerhettem, mert meggyilkolta őket egy szörnyű kor ideológiája, családom 39 tagjával együtt, akiket Magyarország egy másik részéből, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből vittek el Auschwitzba, elgázosították, és utána elégették őket, mint egy fadarabot. S „találkoztam” olyanokkal, akik meg sem születhettek, hiszen potenciális szüleik oda maradtak Auschwitzban. Lelkekkel „találkoztam”… Találkozásokról szólok most a szó három aspektusában: Pár órával idejövetelem előtt ismételten felkerestem a számunkra oly fontos, és egykoron hívőkkel teli, gyönyörűséges pápai zsinagógát. Ahol a Frigyszekrény tetején, a megkopott falak árnyékában még mindig ott látszik a két kőtábla, a Tízparancsolat igéivel. A Frigyszekrény fölött nagyon-nagyon nehezen olvasható egy biblia idézet, amely így hangzik: ונועדתי לך שם ודיברתי איתך מעל הכפורת מבין שני הכרובים אשר על ארון העדות את כל אשר אצוה אותך אל בני ישראל „S ott fogok találkozni veled, s onnan fogom elmondani néked, amit parancsolok általad Izrael gyermekeinek”. (Smot 25. 22) A világ zsidóságának egy gyöngyszeme élt itt, Európának e viharverte szegletében. Nem csak a hívő embereket, a zsidó vallású magyar állampolgárokat, hanem a zsinagógáikat is tönkre tette e szörnyű kor néhány éve. Néhány csodálatos templomépület – bár romosan –, de megmaradt, így a pápai is. Emlékeztetve arra, hogy Pápa a magyarországi zsidóság egyik vallási fellegvára volt, ahol reformátusok és katolikusok, evangélikusok és zsidók egymás mellett éltek békességben mind addig, amíg a XX. század e szörnyű tragikus korszaka darabjaira, elemeire nem törte az álmokat és a reményeket. Ez az első találkozásom. Találkozásom a magukra maradt zsinagógákkal, ahol már nem imádkoznak hívő emberek, mert a Szentírás szavait idézve: כה אמר ה', קול ברמה נשמע נהי בכי תמרורים רחל מבכה על בניה, מאנה להנחם על בניה כי איננו „…hang hallatszik a magasságok felé, Ráchel siratja gyermekeit, azonban gyermekei már nincsenek…” (Jeremijás 31. 14.) 28OO zsidó vértanú emléktáblája a temetőben Gyermekeit kiirtotta a történelem. Ez a zsinagóga emléke a pápai zsidó múltnak. Reményeim szerint a zsinagóga falán majd ott áll az az emléktábla, amely hirdeti: itt hosszú-hosszú évtizedekig hívő emberek imádkoztak, s szállt fohászuk az Egek Urához. Minden alkalommal, amikor Pápára jövök, elmegyek a csodarabbi sírjához. Ez a „csodák földje” volt minden szempontból, s a csodarabbiké is. E helyre szerte a világból zarándokolnak az emberek. Bemennek az ohelbe, a sírkő fölé emelt imasátorba, és az ősi nyelven, a Biblia nyelvén elmondják fohászukat. Hiszik, e helyről, ha imádkoznak, a Világ Alkotója meghallgatja fohászukat. Nem messze, a csodarabbi sírja mellett áll egy magányos oszlop. Egy oszlop, mely szintén egy találkozást jelez. „Örök emlékezésül” áll a sírkövön. Legyen tanúságtétel e sírkő, tanúságtétel a jövő felé, azoknak a Tóráknak, azoknak a Szent Tekercseknek emlékére, amelyeket darabokra téptek, amelyeket meggyaláztak, s amelyek ugyanúgy, mint az emberek mártíriumot szenvedtek a Világ Alkotójának szent nevéért. Igen, kedves barátaim, mi zsidó emberek a könyveinket is eltemetjük. Mi zsidó vallású emberek a legszentebb könyvünkre, a Tórára úgy vigyázunk, mint az életünkre. Mint a szemünk fényére. Ha valami sérülés éri, eltemetjük őket és elmondjuk felettük, értük, a halottakért szóló gyászimát. Mert hisszük, hogy nem maga a papír, hanem a matérián lévő betű az, amely az ember életének értelemet ad. A betű, amelyet nem tudott meggyilkolni a második világháború szörnyűsége. A betű, amely érintetlen maradt még akkor is, ha a leggonoszabb, a legszörnyűbb hatalmak támadtak ellene, hogy megsemmisítsék, hogy elégessék, hogy darabokra tépjék azokat az igéket, amelyek úgy fogalmaztak: ”Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom országából, a szolgaság házából.” „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy itt a földön”. És tanították az igék a klasszikus két szót: „Ne ölj!” Ugyanis az élet az Örökkévaló adománya! Egyedül és kizárólag Neki, a Világ Alkotójának van joga elvenni az ember életét. Amikor megszentségtelenítették könyveinket, megszentségtelenítették az igéket, a legnagyobb vétket követték el I…ten ellen is. Megalázva és meggyalázva szeretettel telített szavait, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember az Ő képmására teremtetett. Az ember nem I…ten! Az ember, csak ember, rosszaságában és jóságában is. De mi, a sokat üldözöttek, a megtizedeltek, a tönkre tettek, a megmentettek kicsiny maradéka, mindezek ellenére azt mondjuk, hogy megpróbáltunk hinni az emberben. Abban bízva, hogy talán a holnapután szebb lesz, mint amilyen a tegnapelőtt volt. Hogy talán a holnap szebb lesz, mint a tegnap volt. Hogy végre nyugalomban és békességben élhetnek azok, akik Mózes vallását követik, bárhol is éljenek a földön. Egy pár nappal ezelőtt történt, nem messze innen. A Magyar Televízió egy forgatócsoportja Ausztriába ment, és filmet fogatott olyan emberekről, akik emléket érdemelnek. Ők azok, akiket héberül úgy hívnak „chászidé umot háolám”, „a világ jámborai”. Azok a nem zsidó, többek között, osztrák polgárok, akik a második világháború tragikus időszakában, életük kockáztatásával mentettek zsidó embereket. Bújtatták, védték őket. Nem voltak sokan, de hála a jó Teremtőnek, voltak. Ez is találkozás volt. Mentők és bújtatottak újból találkoztak. Mert él az I…ten, él az emberség is. Izraelben van egy Jád Vásém nevü emlékmúzeum. Annak a hat millió zsidónak állít emléket, akik mártíriumot szenvedtek. És benne annak a több ezer pápai és Pápa környéki zsidónak is, akik e szörnyű korszakban a legdrágábbat, az életüket adták származásuk miatt S azoknak az életmentő nem zsidó polgároknak, akik a terror és a pusztítás poklában emberek tudtak maradni. Magyarországon is vannak „világ jámborai”. Mindegyik tiszteletére fát ültetnek Jeruzsálemben, a világ legszentebb városában. Gyökereik a mélybe nyúlnak, majd virágba borulnak, és hirdetik, hogy a megpróbáltatások ellenére is lesz jövő. Nem lesz még egy holocaust, nem lesz többé pusztítás. Mennyei Atyánk, Világ Alkotója, Izrael Szirtje és Megváltója, tekints le e kicsiny közösségre, tekints le e piciny közösség fájdalmára! Emlékezzünk e városból deportált és szörnyű kegyetlenséggel meggyilkolt zsidó testvéreinkre! A hatmillió európaira! A hatszázezer magyarországira! A 2800 pápai zsidó testvérünkre, akiket meggyilkoltak, mert zsidók voltak, akik mártírrá lettek vallásuk, származásuk miatt Értük hangozzék fel ősi imádságunk: אל מלא רחמים... *Elhangzott Pápán 2006. 06. 11-én a mártíristentiszteleten „…ZAMATOS NÖVÉNYEK ÉDESSÉ ÉRLELIK GYÜMÖLCSEIKET” IMARÉSZLET A NAGYÜNNEPI MÁCHZORBÓL, JOMÁ TRAKTÁTUSA ALAPJÁN Imával szálljon fohászunk az Egek Urához az életért, hogy újból együttesen mondhassuk el a klasszikus szavakat: שהחיינו וקימנו וחגיענו לזמן הזה "Áldott legyen az Örökkévaló, a világ alkotója, aki életben tartott bennünket, s megengedte számunkra, hogy megérjük ezt a mai napot." Ismét eltelt egy év, a háttérben sok-sok esemény. A szívünkben, a lelkünkben a legmélyebb pontig odaégette nyomát a XXI. századi történelem hatodik polgári esztendeje. Sok mindent tanultunk, tapasztaltunk, talán még is több bennünk a kérdés. Kaptunk még egy évet itt a földi életben, ugyanakkor elvesztettünk ismerőst, barátot. Hősi halottaink száma több mint 200 fő. Gazdagodtunk életismeretben, talán némileg bölcsességben, miközben szertefoszlott sok remény a világban? Néhány nappal Ros Hásáná beköszöntése előtt a tanítás központi gondolata: a felelősség. Kiért tartozunk felelősséggel? Csak önmagunkért? A másikért? A világért? Több mint 5700 éves zsidó történelmünk is azt tanította, hogy a felelősség nagyon összetett, s mindig aktuális fogalom. Mi, a "felelősség népe, vallása" voltunk és vagyunk. Azonban mások nem mindig viseltettek felelősséggel irántunk. Sok évezred tengernyi megpróbáltatása idején, amikor kellett volna egy segítő kéz, vagy szó, talán imádság, a világ úgy tett, mint az az ismert kis kínai szobor, amelynek figurája odatette a kezét a szemére, hogy ne lásson, a fülére, hogy ne halljon, s a szájára, hogy ne kelljen beszélni. Tálitban és tfilinben imádkozó katonák Izrael északi határán. (Árutz 2.) 2006. 08.13. 15.23 Úgy tűnik nincs vége az erőszak tobzódásának, sőt. Egyszer Budapesten a repülőtérre tartó oroszországi zsidók, másszor más népek fiai ellen Tokióban, Moszkvában, Londonban, Belfastban, New-Yorkban, Madridban. Nemcsak az épületek dőltek össze...Végtelenül tobzódik az erőszak hullám, és mindannyiszor azt kérdezzük, hol van az ember felelőssége. Vajon úgy kell-e élni, gondolkozni, mint az ismert kínai figurának? Nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk? Nem velünk történik. S a médiumok tájékoztatnak. De, hogyan? No comment. Ros Hásáná napján וכל באי עולם יעברון לפניך "Minden teremtmény odajárul I…ten elé, hogy megítéltessék". Nem az áll a hagyományos irodalomban, hogy csak a zsidók, hanem minden teremtmény, minden ember, nemre, vallásra, életkorra való tekintet nélkül, megítéltetik azon a napon. Hogyan és miképpen tovább? Hogyan és miképpen az új évszázadban? Vajon ember állhat-e közömbösen és némán, ha ártatlan embereket mészárol le a tomboló, gyilkos őrület? Izraelben ismét átéltük a terror tobzódását. Láttuk, éreztük, átvészeltük, hogyan támadt több mint 4500 rakétával Izraelre a fanatikusok, fundamentalisták serege. Láttam Kirját Smonát romokban, Haifát és C’fátot, Metulát a szirénák és a robbantások közepette, Náháriá és Ákko, Kármiél, Tibériás máskor turistákkal teli paradicsomát, szinte üresen. Éreztem a légópincék remegő falát, katonáink elszántságát. Láttam a képernyőn meggyilkolt fiatal katonáink fényképét, s lelkem mélyén felzokogott a tehetetlenség: Uram! Hiszen még alig éltek. Ott a háború néhány hete alatt vissza-visszatért egy nem is olyan régi esemény borzalmas emléke. Mindannyiunkat megviselt az öt évvel ezelőtt történt New-York-i tragédia, amikor öngyilkos repülőgép eltérítők lerombolták a modern világ szimbólumait, a World Trade Center tornyait. Látva, hogy védtelen emberek ezrei halnak meg egy gyűlölködő fundamentalista ideológia következtében, felmerül a kérdés: mi a teendő? Több mint 160 katyusa esett Észak Izraelre csak augusztus 13.-án Az izraeli vallási élet egyik tekintélye, Háráv Elisá Ávinér a tragédia hatása alatt így írt akkor a New-York-i tragédiáról. (Internet, Kipá, 2001. 09. 15. http:// www.maale.org.il.) מעשי ידיו של הקב''ה טובעים בים, בים של דם, בים של אש, ברזל וביטון, וכיצד לא נבכה? מי שיש לו לב יהודי, נשמה יהודית איננו יכול בימים אלו לגלות אדישות כלפי האנושי. I…ten teremtményei a vér tengerében pusztulnak el, a tűz, a vas és a beton tengerében, és vajon mi zsidók, akkor ne sírjunk? Ne szóljon imánk, ha emberek ezrei pusztulnak el védtelenül? Akinek zsidó szíve, zsidó lelke van, nem maradhat csendben e szörnyű esemény láttán! A cikk szerzője hivatkozik Ráv Cook-ra, a XX. század egyik nagy zsidó gondolkodójára, aki ekképp fogalmazott: Az emberek, és a népek iránti szeretet ott kell, hogy legyen minden zsidó ember lelkében. A demokratikus, a szabadon gondolkodó világon alapvető fogalom a tolerancia és együttérzés, mert akkor várhatjuk csak el, hogy a világ megérti azokat a megpróbáltatásokat és szenvedéseket, amelyeket a mi népünk élt, vagy él át a mai napig. Szerte a világban, ahol ilyen eseményeket látunk, vagy ilyen hangokat hallunk, a zsidó ember szívében rossz érzések, félelmek, az egykor átélt borzalmak kavarognak. A zsidó ember nem maradhat közömbös mások szenvedése iránt, de elvárja, hogy más se legyen közömbös az ő sorsa iránt. Mert mit akar a zsidó? Csendben élni, békében, nyugalomban teremteni, alkotni, kutatni, tanítani, felnevelni gyermekeit. Nyugodtan felülni egy repülőre, s nem attól félni, hogy fegyverként használják azt. Az ókori Szentélyben a Kohén Hágádol, a főpap szolgálatát, a Tóra és Joma traktátusa alapján rögzíti, s örök értékű fennkölt imáját adaptálja a nagyünnepi liturgia. E költői szavakat idézzük. "Oh legyen a Te Akaratod, I…tenünk és Őseink I…tene, hogy ez az év, amely következik, javunkra legyen és Izrael házának javára. Olyan esztendő legyen, amelyben javaid kincstárát megnyitod. Bőség éve. Áldás éve. Szerencse éve. Gabonának és mustnak éve. A boldogság és a Szentély diadalának éve. Öröm, derű éve. Jó élet éve. Harmat és eső, termékenység és verőfény éve. Olyan esztendő legyen, amelyben a zamatos növények édessé érlelik gyümölcseiket. Olyan esztendő, melyben, a bűnbocsánat tisztaságában élünk." (Hevesi Simon fordítása) Az egész világ feszültséggel, aggodalommal s várakozással teli. Vajon mi lesz holnap? Lesz-e holnap? Én hiszem teljes hittel, hogy lesz holnap, hogy még édes a fény, melynek napsugarait időnként eltakarják a terror árnyai. Építünk tovább hitéletet, otthont és munkahelyet, közösséget és közös értéket. Amikor az 5767. zsinagógai évet köszöntjük, idézzük a nagy próféta szavait. ואתה אל תירא עבדי יעקב נאום ה'' ואל תחת ישראל כי הנני מושיעך מרחוק ואת זרעך מארץ שבים ושב יעקב ושקט ושאנן ואין מחריד "És te ne félj szolgám Jákob, úgymond az Örökkévaló, és ne rettegj Izrael, mert én megsegítelek távolból. " (Jeremiás 30. 10) Benne, a Világ Alkotójában bízunk, aki kegyelemmel, szeretettel és irgalommal viseltetik az alázatos lélekkel és meghallja fohászunkat, s békét ad Izraelnek, s az egész világnak. Egészségért, nyugalomért, életért, békességért, békéért imádkozunk e napokban. Hozzon az Örökkévaló boldogságot, optimizmust és reményt az arra szomjazóknak. E gondolatokkal köszöntöm Hittestvéreinket határainkon belül és az emberlakta föld minden részén: כתיבה וחחימה טובה Életörömmel gazdag új zsinagógai évet kívánok egyénnek, közösségnek, egész Izraelnek! Ámen (A képeket e cikk írója mobiltelefon segítségével a TV képernyőjéről készítette az események pillanatában. Így, elnézést a minőségért!) 2006. 09. 29 KOL NIDRÉ * 2006/5767 „Várj madár, várj, Te csak mindig várj …” - szól a chászidisztikus ének, és benne a jövőbe, a holnapba vetett hit, annak bizodalma, hogy nemcsak jelenünk, hanem vallásunk és meggyőződésünk szerint holnapunk is van, van jövőnk. De Izraelt nem lehetett elpusztítani. Izrael él, vagy ahogy eleink mondották, ám Jiszráél cháj, Izrael népe él, és bármennyire is okoltak mindig mindenért bennünket, mindezek ellenére tudjuk és mondjuk: ám Jiszráél cháj. M. Gottlieb: Jom Kipur a zsinagógában A harmadik Jom Kipur, a harmadik történetem tulajdonképpen családi. Megkérdezhetném mindannyiatokat, mit jelent nektek a Kol Nidré. Emlékeztek otthon, családi körben, amikor még mindenki együtt volt, még érintetlen volt a család, nem szólt bele a történelem, nem szólt bele a politika, alig fértünk el az asztalnál. Mondjátok, most hányan ültök a böjt előtt az asztalnál? Családjaink szerte a világban, és hála I…tennek családjaink itt. És a távolság ilyenkor mégis fájdalmas, még ha lélekben, érzelmeinkben együtt is vagyunk. Fogjuk egymás kezét a szó szimbolikus értelmében. Azokét, akik velünk lehetnének és azokét is, akiket már elszólított az isteni akarat. Ilyenkor, Kol Nidré estéjén mindannyian együtt vagyunk. Egy kép rajzolódik ki előttem. Egy festmény. A XIX. század utolsó harmadában, Lengyelországban élt egy nagyon tehetséges festő. Nem nagyon ismerik, bár a modernkori művészet egyik kiemelkedő alkotója. A Tel-Aviv-i múzeumba lépve, az aulától nem messze látható az ő monumentális 4x2 méteres Jom Kipur című olajfestménye. A festmény alkotója Morris Gottlieb. Nem volt harminc éves, mikor meghalt. Lefestette azt a kis lengyel falucskát, s benne azt a stibelet, ahonnan származott. Nők és férfiak, barázdált arcú öregek, csintalan kisgyermekek. Lent férfiak és fent nők. Mindenütt áhítat, s az arcokon megrendültség. Középen magas korú, nagyszakállú aggastyán, a rabbi, ahogy Gottlieb ábrázolja, aki a kezével, szinte szavakkal nem érzékeltethető öleléssel, szorítja magához a Tórát, a mi legszentebb könyvünket, amely a zsidóság legszentebb irata, amelyben hitünk, I…tenbe vetett alázatunk, szeretetünk foglaltatik. Valamint az a szerénység, az a jóság, amellyel minden zsidó és nem zsidó embernek rendelkeznie kellene, az empátia, a megértés képessége, a kimondott szó felelőssége. Mert a szó életet adhat, erőt adhat, de a szó gyűlöletet is kelthet, szídhat, lázíthat, pánikot kelthet, félelmet okozhat. Mi, zsidó emberek, rabbik és civilek, kohaniták, leviták és izraeliták évezredek óta szorosan fogjuk a Tórát, hitünk forrását a szó átvitt értelmében, bizonyítva önmagunknak és a külvilágnak, hogy a Tóra és Izrael elválaszthatatlan. A hit és a zsidóság összeforrt, egységet alkot, egyik a másiknak a feltétele. A hit a mi jövőnk. Őseink hite a jövő reménysége. Erre neveljük gyermekeinket, unokáinkat, a gondjainkra bízottakat, így formáljuk embertársainkat. Hogy legyen bennük felelősség, s ne legyen félelem az emberi lelkekben, hogy szeretet, nyugalom, megbékélés, alázat, egy szóval hit legyen a sokat szenvedett ember osztályrésze. Jom Kipurkor és az év összes többi napján. Holnap délelőtt felolvassuk zsinagógáinkban azt a mondatot, ami elhangzott Ros Hásáná első két napján is: Számon tartja gyermekeinek sorsát, s amikor felcsendül a magyarországi zsidó folklór gyönyörű, különleges mélységgel hozzánk szóló éneke, a Szól a kakas már, akkor tudjuk, hogy a szó kevés, marad az ima és a zene, hiszen majd megvirrad már, holnap is lesz. Áni máámin beemuná slémá Teljes hittel hiszem, hogy az első 130 év után 130 év múlva is lesz valaki ezen a helyen, és lesznek hívek is, akik ugyanazzal a dallammal, ugyanazzal az áhítattal mondják az ősi igéket: Kol Nidré veeszoré. *Megjelnet az OR-ZSE honlapján GONDOLATOK A ZSINAGÓGAI TEXTUSOKRÓL Kő és a kövön lévő írás. (1) Jelen kutatásaimat az a kérdés határozta meg, hogy zsinagóga épületek, milyen textusokat, elsősorban bibliai, vagy más esetben talmudikus idézeteket hordoznak. Vajon van-e összefüggés az épület és az épület homlokzatán vagy a Frigyszekrény feletti részeken megjelenő szöveg között?(2) E dolgozatban négy példát mutatok be, érintőlegesen. Egyet, több mint 1500 évvel korábbról, a Misna lezárását követő századokból Ciporiból, egyet a XVII századi Budáról, egyet a XX. századból, Debrecenből. S egyet, a szolnokit, amely a XIX. század végén épült, és amely a XXI. század elején már nem zsinagógaként, hanem művészeti galériaként teljesíti hivatását. CIPORI (SEPPHORIS, SZEPPHORISZ) Elődeink a pergamenen, bőrből készült anyagokon, kívül mozaikpadlókra, falakra, kőre is írtak, főleg az ókori zsinagógákban. Ezt látjuk, szinte Izrael egész területén. Példaképpen kiemelem az 1993-ban rekonstruált és mintegy tíz évvel később az eredeti helyére visszaállított Ciporiban lévő zsinagógát. E kicsi zsidó imaház, a maga varázslatos világával, betekintést enged egy különleges kor atmoszférájába. Kultúrák találkozási pontja volt ez, ahol tetten érhető az egymást követő, vagy az egymásra rakódó kultúrák színes-beszédes kavalkádja. Ciporit a Galil fővárosaként tartották számon, amely a Földközi tenger és a Kineret tó között félúton található. A várost a - Talmudon kívül - már Josephus Flavius is említi (Antiquitates Judaicae 43.38.). Róma és Bizánc fennhatósága alatt zsidó szellemi centrumnak tartották, így a Misna és a Talmud korában nagy rabbik sora tanított e városban, feltételezhetően több zsinagóga, iskola és tanház is volt itt. (Jerusálmi, Kilájim 9 4, 32/b) Ciporiban, a mintegy másfél évezreddel ezelőtt működött zsinagógában, az épület mozaikpadlóján héber, arameus és görög nyelvű szöveg olvasható. Jelenleg több mint húsz felirat került a kutatók górcsöve alá. Magán a padlón hét panel különül el egymástól, az ezeken található figuráció és textus egyaránt felkelti a látogató figyelmét. A zsinagógában a következő sorrendben helyezkednek el a mozaikpadló paneljei: 1./ Két oroszlán (3) 2./Jeruzsálemi Szentély frontális architektúrája, menóra, etrog, luláv, sófár (4) 3./ Áron áldozati állatai a Szentélyben (idézetek és feliratok)(5) 4./ A színkenyér asztala (6) 5./ Zodiákus kép középen Helios–szal, valamint a négy évszak, תקופה , női szimbólumai, valamint héber szavak (7) 6./ Izsák megkötözése (feláldozása) (8) 7./ Az angyalok látogatása Ábrahámnál (9) Cipori egyébként az a hely, ahol rabbi Juda Hánászi - a zsidó hagyomány szerint - kodifikálta a Misnát. Az archeológiai kutatás két vezetője munkájának Az Igéret és a Megváltás héber címet adta. Nem véletlenül, hiszen a Cipori mozaikok ikonográfiájára jelentős mértékben hatott az adott kor ideológiája és egyre erősödő világszemlélete, s mindenek előtt az ősi hit, és az azonosságtudat. „A Templom helyreállításába vetett remény vizuális megjelenítéseként ábrázolták őket” (10) Ákédát Jichák. Cipori, VI. sz. A III-V. században vagyunk, több száz évvel a második jeruzsálemi Templom pusztulása után. A szentföldi zsinagógák mozaik padlóin gyakran találunk héber, arameus, görög szövegeket, amelyeken „üzenetet” vélünk felfedezni. Textusok jelennek meg a korabeli freskókon is.(11) Tipikus példa erre a III. századból származó reprezentatív alkotás. A mai Szíria területén található Dura Europos-i zsinagóga, amelynek falfestményeinek feliratán megjelennek nemcsak a donátorok nevei, hanem más tájékoztató jellegű kortörténeti információk is. (12) A BUDAI VÁR ZSINAGÓGÁJA Az időpont a XVI.-XVII század tájéka, amikor Magyarországon, így Budán is, igen erőteljes dominanciája van a török uralomnak. (13) Budán, a budai vár negyedben ebből az időből két zsinagóga maradt fenn. Az egyik az úgynevezett „visszatemetett” középkori zsinagóga, a másik a XVI. –XVII. századbeli domináns zsidó templom, amely a mai Táncsics Mihály utcában állt. Ebben, a XVI. században alapított, és 1686-ban a törököktől visszafoglalt várban található, úgynevezett szefárd zsinagógának a falán két idézetet találunk. (14) A zsidók viszonylagos nyugalomban éltek a török hódoltság területén, így Budán is, nem véletlen talán, hogy a XVII. századi zsinagóga falára felrajzolják a zsidóság egyik legrégebbi szimbólumát, a Dávid csillagot. Budai vár zsinagógája: az Áronida áldás A Dávid csillag jobb felső, bal felső, középső és a jobb alsó és a bal alsó részén pedig megtalálhatják a legszebb és a legklasszikusabb idézetek egyikét, az úgynevezett Áronida áldást: יברכך ה' וישמרך יאר ה' פניו אליך ויחונך ישא ה' פניו אליך וישם לך שלום „Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrködjék fölötted. Ragyogtassa az Örökkévaló az Ő arcát reád és legyen hozzád kegyelmes. Fordítsa az Őrökkévalü arcát feléd. És szerezzen neked békét.” (M. IV. 6. 23-27) Budai vár zsinagógája: „ A hősök ijja megtörik…” A következő idézet ugyanabban a korban, de néhány évtizeddel később kerülhetett a falra. A Lotharingiai Károly által vezetett Szent Liga csapatai közelednek, ugyanakkor a helyi szír-szefárd zsidó közösség tagjai félnek. Mi lesz a sorsuk? Elmenekülnek Budáról, és különböző helyeken telepednek le, többek között elmennek egészen Konstantinápolyig. A zsidók a menekülés előtt a Cháná imájából származó klasszikus idézetet írják fel az imaház falára. קשת גיבורים חתים ונכשלים אזרו חיל „Hősöknek ijja megtörik, a gyöngéket pedig erő övezi.” (I. Sámuel 2. 4) Az egykori várbeli zsidó negyed sorsát, az ott lévő budai zsinagógák pusztulását megörökíti a krónikás, Schulhof Izsák, akinek könyve magyar nyelven is napvilágot látott. (15) A múlt század hatvanas éveiben feltárt zsinagógában megtalálták annak a 72 zsidónak a földi maradványait, akiket 1686-ban meggyilkoltak a Mindenható házában. A csontokat 1965-ben exhumálták, s a rákoskeresztúri sírkertben helyezték végső nyugalomba. A sírjuk fölött lévő emlékkő fotóját és a héber textus magyar fordítását itt mellékelem: פ''נ עצמות קדושי אובין שנהרגו בבית הכנסת בשנת ה ת מ ו ונחפשו באותו מקום והובאו כאן למנוחה בשנת התשכ''ה הי''ד „Itt lettek eltemetve A budai közösség mártírjainak csontjai. A mártírok, akiket a zsinagógában öltek meg, 1686-ban. Ugyanazon a helyen találták meg őket. S 1965 –ben e helyre hozták őket. A Mindenható torolja meg az ártatlanul kiontottak vérét” DEBRECEN Debrecenben, az 1736-os évben regisztrálják az első zsidó megjelenését. Jakabovits Jakab feleségével és négy gyermekével telepszik meg a hajdúsági városban. Maga a város 1840-től járult hozzá a zsidók letelepedéséhez. Mintegy tíz évvel később a Nagyúj utcában működni kezd az első zsinagóga. Az 1868-as Zsidó Kongresszust követően a helyi közösség a „Status quo” Hitközségek egyik legnagyobb reprezentánsaként válik ismertté. „A város leglátványosabb, romantikus stílusú, keleties ornamentikájú status quo nagyzsinagógáját, melyet két nyolcszögletű hagymakupolás torony fogott közre, ma már nem láthatjuk. A Deák Ferenc utcai, Jacob Gattner bécsi építész által tervezett, 1897-ben felavatott imaház a második világháború alatt, 1944-ben bombatalálatot kapott. 1949-ben láttak neki felújításának, ám e közben kigyulladt és kiégett mire a város akkori vezetősége lebontatta.” (16) A debreceni zsidók első száz évét primer források felhasználásával magyar és héber nyelven írta meg és adta ki Gonda Moshe Élijáhu. (17) Könyvében korabeli forrásokra is hivatkozik, amely szerint a közakaratát teljesíti a Hitközség, amikor új templomot építtet a Kápolnási utcában az iskola és a székház közötti telken. 1909-ben kezdték el építeni a zsinagógát, s 1910 szeptemberében Krausz Vilmos főrabbi már fel is avatta. Meggyújtották az örökmécsest és elénekelték a himnuszt, majd az emberek tekintete a frigyszekrény fölötti héber betűs szövegre tévedt. Íme a talmudi forrás, amelyből az üzenet értékű szöveget merítették (a zsinagógában látható rész a szövegben alá van húzva): אמרו עליו על הלל הזקן, כשהיה שמח בשמחת בית השואבה, אמר כן : אם אני כאן - ואם איני כאן - מי כאן ? אם אתה תבוא אל ביתי אני אבוא אל ביתך, אם אתה לא תבוא אל ביתי, אני לא אבוא אל ביתך, שנאמר "בכל מקום אשר אזכיר את שמי אבוא אליך וברכתיך" (שמות כ',כד). „Így szólt az öreg Hillél, amikor örvendezett a Szimchát Bét Hásoévá ünnepén - Akár itt vagyok, akár nem, valaki mindig itt van. Ugyancsak ő mondotta: - Arra a helyre, amelyet szeretek, szinte a lábaim (automatikusan) visznek. Ha Te eljössz a házamba, én elmegyek a te házadba. Amennyiben te nem jössz hozzám, én sem megyek otthonodba. Amint áll S’mot könyve XX. fejezetének, 24. mondatában: „Minden helyre, ahol megemlítik nevemet, odamegyek és megáldalak…” (Szuká 53/b) A debreceni zsinagóga felirata „A tetők fölé magasodó zsinagóga tömege messziről kitűnik. Az utca felöl a keleti homlokzat, nyugati bejárata a telek felől közelíthető meg. Külső mérete 21.5 X 27.7 méter. Párkányának magassága 10.3 méter. A női karzatra vezető két lépcsőház fogja közre az előcsarnokot. A zsinagógai tér csaknem négyzet alakú, 17.6 X 15 méter. A női karzat öntöttvas oszlopokkal kétoldalt alátámasztott. A belső tér arányaiban négyzetesnek hat. A Frigyszekrény körüli héber felirat szövege magyarul: „Ha Te eljössz a házamba én is, elmegyek a tiedbe.” (18) A frigyszekrény fölötti héber nyelvű textus eléggé rendhagyó. A magyarországi zsinagógák túlnyomó többségében mind az épületek külső falán, nagyobbrészt a porticus fölött, mind a zsinagógák belső enteriőrjében általában olyan idézetek szerepelnek, amelyek forrása a Szentírásban található. Debrecenben azonban talmudi textus, Szuká traktatusának 53/b. oldalán található mondat szerepel. A szöveg önmagáért beszél, és I…ten és a teremtett ember közötti kölcsönösségre hívja fel a figyelmet. A SZOLNOKI ZSINAGÓGA A második világháború előtt Szolnok a magyarországi zsidóság egyik jelentős centruma volt. (19) Ez – többek között- annak is köszönhető, hogy a városnak volt egy olyan domináns nagysága, Dr Heves Kornél főrabbi személyében, akit 1898-ban megválasztottak Szolnok rabbijának és egészen 75 éves korában bekövetkezett haláláig ott végezte szolgálatát. Azon emberek közé tartozott, akinek az életfilozófiájában két kultúra, a zsidó és a magyar műveltség nagyon szerves egységet képezett. Íróember volt, aki nemcsak a szószéken hirdette az Örökkévaló igéit, hanem publikált, versekben, novellákban, tanulmányokban tette közzé egyes előadásai gyűjteményes kötetét. (20) Minden, ami a zsidó közösségben, Szolnokon történik mintegy fél évszázadon keresztül, az Heves Kornél alkotásának, szellemi ouevre-jének integráns része. Nemcsak azért, mert iskolát szervez, hanem mert az informális oktatásnak is teret enged, fontos szerepet vállal az IMIT Évkönyv, a XIX. század végének, s a XX. század első felének tudományos, irodalmi, kulturális, művészeti évkönyvének, a magyar zsidó tudományosság letéteményesének vidéki fejlesztésében, terjesztésében, többek között, Szolnokon és környékén. (21) A renovált volt zsinagóga, 2006 A XIX. század vége, azaz Heves Kornél szolnoki pályafutásának kezdete a magyarországi polgárosodás nagyon fontos időszaka. Zseniális gondolkodók, művészek, építészek kezdik el ekkor pályájukat. Közülük is az egyik legismertebb építő az 1860-1932 között élt kisbéri Baumhorn Lipót. (22) Bécsben szerzi építészmérnöki diplomáját, majd pályáját Magyarországra való visszajövetele után tejesíti ki. Elsősorban zsinagógaépítőként írja be magát a művészettörténetbe. A XIX. század végére a magyarországi építészettörténetnek két domináns vonulata van. Az egyik az Alpár Ignác nevével fémjelzett akadémiai elvárásoknak megfelelő historizáló építészet, a másik a Lechner Ödön által vezetett szecessziós, új világlátású, a külföldi, különösen a „Bécs-Párizs tengely” felől Budapestre is elérkező ideológiák megnyilvánulása. (23) Ennek a legeklatánsabb példája az Üllői út és Ferenc krt. sarkán levő Iparművészeti Múzeum. E lenyűgöző épület kupola szerkezetére nézve értjük meg, hogy a keleties, mór-bizánci hatás újjáéledését figyelhetjük meg a modern művészeti tartalomban. E két iskola, az egyik a historizáló és a másik a szecessziós, világ felé nyitott liberális gondolkodás, kettőséből Baumhorn a másodikat választja, és Lechner irodájában tanulja meg a mesterséget. Az ott tanultak, valamint a bécsi iskola, illetve az itáliai tartózkodása alatt szerzett klasszikus műveltség, az ottani domináns épületek szemügyre vétele és lerajzolása által válnak valóra tervei. Mikor megkapja megbízásait, ezeket, a skicceket, illetve fejében, szívében őrzött épületformákat használja fel a maga nemében teljesen egyedülálló életpálya kibontakoztatásához. Mai ismereteink alapján 22 zsinagógát épített Magyarország területén. Az első az esztergomi zsinagóga, ebben a sorban azonban kiemelkedő helyet foglal el az 1900-ban elkezdett, s 1903-ban felavatott szegedi zsinagóga. De nevéhez fűződik a ceglédi zsinagóga, vagy Budapesten a Hegedűs Gyula utcai, a Bethlen téri, illetve a Páva utcai zsinagóga, amely most Holocaust Múzeumként működik. Az ereje teljében levő Baumhorn építi meg a szolnoki zsinagógát is, melyet 1899. augusztus 29-én Heves Kornél avat fel. A zsinagógának kiválasztott telek a Tisza partján található, a víz közelében. Egy olyan helyen építi meg, ahol jobbra egy katolikus, balra egy református templom áll, s a kettő közé kerül a zsinagóga. Három templom egymás mellett. Mintegy reprezentálandó a XIX. század utolsó, s a XX. század első éveinek a világlátását a monoteista vallások közös gyökeréről. Megmaradtak korabeli képeslapok. Kutatásaim során két 1901-ből való képeslaphoz jutottam hozzá, melyeken a szolnoki zsinagógát úgy ábrázolták, hogy a másik két templom ott látszik a két oldalán. Képeslap, Tisza-parti három templom, 1902 A monoteista vallások templomai azonban nemcsak Szolnokon találhatók egy látótérben. Bár nem ilyen formációban, de a kecskeméti zsinagóga is egy téren van a többi templommal, illetve Győrben öt templom található egy topográfiai egységben. A „habent sua fata libelli” mondás nemcsak a könyvekre igaz. A zsinagógáknak is megvan a maguk sorsa. A szolnoki zsinagóga belső teréből adódóan a város egyik legszebb helyisége, akusztikája lenyűgöző, építése erőteljesen emlékeztet a már említett Iparművészeti Múzeum, illetve a szegedi zsinagóga kupolájára, valamint a mindenhol egyforma rózsaablakok pedig az itáliai gótika művészetéből merítik forrásukat, integrálva a különböző kultúrák hatását Baumhorn saját világlátására. A szolnoki zsinagógát a Hitközség – nagyobb részt nem saját elhatározásából, hanem ismert történelmi okoktól vezérelve - 1960-ban eladta a magyar államnak, ami akkoriban nem számított ritkaságnak. 1970-ben hozzákezdtek a zsinagóga rekonstrukciójához, pénzhiány miatt azonban befejezni nem tudták. 1990-ben, a rendszerváltást követően az első szolnoki önkormányzat, mint a város tulajdonát, illetve egyik legszebb épületét tatarozta, meglátva benne a multifunkcionalitás lehetőségét. A szolnoki zsinagóga azonban ekkorra már elvesztette vallási jellegét, hiszen sem Tóra, sem pedig örökmécses nincs benne, és ma koncertek, kiállítások rendezésére szolgál, s Szolnoki Galéria néven működik. A XXI. század elejére már a zsinagógai motívumokat is eltüntették az épületről. A korabeli szakirodalom szerint a zsinagógát gyönyörű kerítés vette körbe, melyet eltávolítottak, és más helyen, a Szolnoki Művésztelepen használják fel. A zsinagóga domináns eleme mindig a Frigyszekrény, melyben legszentebb tekercsünk, a Tóra található, itt azonban nemcsak a Tórák vesztek el, hanem a Frigyszekrényt is kivették a tatarozás során. A szolnoki zsinagóga eredetileg geometriai díszítéssel volt ékesítve, s valamilyen érthetetlen okból kifolyólag ezeket a gyönyörű díszítőelemeket lemeszelték ellentétben a győri példával, ahol szépen megőrizték az üres frigyszekrényt felirataival, díszítéseivel, miden egyes elemével hirdetve, hogy az az épület valamikor zsinagóga volt. Három olyan feliratot, idézetet is eltűntetett a hozzá nem értő kéz, amely valamilyen formában kifejezte annak a kornak és annak a körnek gondolatait, érzelmeit, amely korban ezeket készítették. A témával foglalkozó szakirodalom sok helyen hibás adatokat közöl. Itt említem meg például azt a téves képzetet, miszerint a főbejárat felett magyarul lett volna az „Áhítattal lépünk szent hajlékodba” mondat felírva. Ez a felirat valóban szerepelt a szolnoki zsinagógán, de a korabeli dokumentumok alapján megállapítottam, hogy nem a főbejárati porticus, fölötti ívben, hanem a zsinagóga oldal bejáratán. Az oldal bejárat valószínűleg a nők számára biztosított kapu volt, s mivel a nők bizonyára kevésbé ismerték a héber betűket, mint a férfiak, talán ez lehetett az oka e magyar nyelvű feliratnak. A post-biblikus irodalomban, a Száádjá Gáon által kodifikált imakönyvben már benne van az az imádság, amely Bileámnak, a nem zsidó prófétának a Szentírásban rögzült gyönyörű megfogalmazása volt, amikor megáldotta Izraelt. (24) מה טובו אוהליך יעקב „Mily szépek a te sátraid Jákob és hajlékaid Izrael” (M. IV. 24.5.) Ez az ima ihleti meg a zsinagógaépítőt, aki ezt a gondolatot transzponálja az épületre, a „Szent hajlékodban leborulunk” zsoltárbeli idézettel. A főbejárat rózsa ablaka fölötti héber idézetnek sincs már nyoma. Azonban Varga Béla, A szolnoki zsidóság története című monográfiájában találtam egy olyan, rendkívül halvány fényképet, mely megőrizte az eredeti héber feliratot, bár a szemnek, olvashatatlan formában. Betűnkénti analizálással azonban sikerült megfejteni a rejtélyesnek tűnő szöveget, s így összeállt a kép, s beazonosíthatóvá vált az eredeti textus: (תהלים סה, ג) עדיך כל בשר יבואו שומע תפלה E zsoltár idézet két részből áll: az első: שומע תפלה, „aki meghallgatja az imádságot” azaz ezzel a két szóval próbálja meghatározni a zsoltárköltő az Örökkévalót, hiszen Ő az, aki meghallgatja a hívő ember fohászát. A XIX. század utolsó éveiről lévén szó, az emancipáció első évtizedeiben nem véletlen, hogy Heves egy ilyen mondatot választ a zsinagóga mottójául. Ugyanis a második rész így hangzik: עדיך כל בשר יבואו „Te eléd járul minden halandó” (IMIT fordítás, 1899.) Szolnokon abban az időben, az asszimilációra nyitott befogadó városban, ahol három vallás templomát egymás mellé építik, a rabbi egy olyan mondatot választ, melyben „minden ember”, „minden élőlény” szerepel, vagyis nemcsak a zsidókat szólítja meg, hanem azt érzékelteti, hogy ebben a zsinagógában minden ember imádkozhat az Örökkévalóhoz. Abban a korban már Szolnokon is megszületnek a vallási reformok. Például az orgona elhelyezése, bár Magyarországon az első zsinagógai orgonát már 1845-ben avatják fel Nagykanizsán. 1857-ben a Dohány utcai zsinagógában is megszólal az orgona. A férfiak lent, a nők fent a karzaton ülnek, de már az emeleten nincs az a rácsozat a nőknél, mint az ortodox zsinagógákban, így a nők is láthatják az istentiszteletet. A tóraolvasó asztal, a bimá, az almemor nem a zsinagóga középső részén, hanem a Frigyszekrény előtti térben helyezkedik el. A XIX. század közepéig csakis középen helyezték el az almemort, hiszen ez szolgált a Frigyszekrény után a második szellemi centrumként. Innen hallatszott a rabbinikus tanítás, itt olvasták fel a legszentebb iratot, a Tórát, ezért ezt a zsinagóga minden részéből egyformán jól kellett látni. Visszatérve a magyarországi neológ zsinagógákhoz, a bimá helye megváltozik, így nemcsak a szolnoki, hanem a már korábban épült, stílusteremtő Dohány utcai zsinagógában, Pécsen, Szegeden, sőt az 1877-ben épült OR-ZSE zsinagógájában is elől van a tóraolvasó asztal. Egyes zsinagógákban, vagy kívül, vagy belül magyar nyelvű szövegeket is találunk. Erre két eklatáns példát említek: az egyik a szegedi zsinagóga, ahol a frigyszekrény fölötti részen tórai idézet olvasható. Egy héber, egy magyar szó váltakozásával, ואהבת לרעך כמוך „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”. (Vájikrá 19.18.) Ugyanez a mondat hasonló módon, héber és magyar változatban a Páva utcai zsinagógában is feltűnik. Egyes zsinagógák külső falán magyar nyelvű, bibliai ihletettségű mondatok is megjelennek. Szolnokon ugyanez a motívum jelenik meg a már említett baloldali bejárat feletti szöveg képében. Jobb oldali tábla: az első őt igével Bal oldali tábla: szintén az első öt igével A szolnoki frigyszekrény imitáció tetején azonban – szemben az előző két idézettel, melyek eltűntek a renoválás során – „megmaradt” két kőtábla, mely azt hivatott sugallni, hogy itt valamikor a Biblia nyelvén imádkoztak az Örökkévalóhoz. Azaz az odalátogató csak első pillantásra hiheti, hogy a Tíz Igét látja. S bár ez a két, egymással szembe fordított kőtábla „jelzi”, hogy ez az épület valamikor zsidó imahely lehetett, a héber szavak elolvasása rádöbbent arra, hogy csak az első öt parancsolat található a két kőtáblán, mivel kétszer ugyanazt a szöveget írták le! Textus a zsinagógában. E négy kiragadott példa elgondolkodtató, asszociációra sarkall. Időnként „közhelynek” tűnhetnek, hiszen nagyobbrészt közismert citátumokról van szó. Mégis, egyértelműen megállapítható: mindegyiknek üzenetértéke volt. Más az i.sz első századokban a Szentföldön, és más-más – az eltérő korszakok architektúrájának, enteriőrjének, kulturális, politikai klímájának megfelelően - a diaszpórában. Nagy és nemes feladat lesz a magyarországi zsinagógai feliratok összegyűjtése, összegzése és az összefüggések feltárása. Az Írás szavát idézem: אבן מקיר תזעק (חבקוק 2.11) „Mert falból kiállt a kő, és a rajta lévő Írás!” JEGYZETEK: 1. A témáról, magyar nyelven lásd: Grüll Tibor: Kőbe vésett emlékezet. Késő-antik zsinagógák feliratai, Jószöveg Könyvek, Budapest, 2004. 2. A héber nyelvben ugyanúgy, mint a latinban a betűknek számértékük van. Gyakran az idézeten található betűket csillaggal jelölték. A betűknek a számértéke adta meg a zsinagóga építésének dátumát. 3. לי-הוא חבת, דמות האדם והחיה באמנות היהודית העתיקה. מחניים, גליון 10, סיון תשנ''ה E munkában a szerző bemutatja azokat az archeológiai dokumentumokat, az első Szentély korától az i.sz VIII. századig, amelyeken embereket, vagy különböző állat típusokat ábrázoltak. Megvilágítja azokat a módszereket, melynek segítségével elkerülhető volt a „Ne készits magadnak faragott képet…” parancsolatának problematikája. 4. Levine, Lee I.: The Ancient Synagogue, Judaism and Hellenism in Antiquity: Conflict or Confluence?, Seattle and London, University of Washington Press, 1998. 5. A tórai narratívakról és interpretációjáról lásd: http://www.etzion.org.il/dk/5764/959table.htm נתי כבודי, הקדשת הכוהנים לעבודתם (פרשת צו) ישיבת הר עציון, אלון שבות 6. שולחן לחם הפנים שמות כה' 23-30 השולחן נבנה מעץ השטים וצופה בזהב טהור. השולחן היה בגובה של אמה וחצי ושטחו היה 1x2 אמה. לשולחן הוכנו ארבעה טבעות זהב שבהן ניתן היה לשים מקלות מצופים בזהב על מנת לשאת את השולחן. על השולחן הונחו שתיים עשרה חלות תמיד לפני אלוהים, ולכן הן נקראו "לחם הפנים". נוסף ללחם הפנים היו על השולחן: "קערותיו וכפותיו וקשותיו ומנקיותיו אשר יוסך בהן" –לא ברור בודאות מה היה השימוש של כלים אלו, ייתכן שהם היו התבניות לאפיית לחם הפנים והכלים להכנת הבצק. 7. -אנגלרד, יפה, "על משמעותו של גלגל המזלות ברצפות בתי הכנסת הקדומים בארץ-ישראל", קתדרה, 98 (טבת תשס"א), עמ' 33-48. -ברלינר (לנדוי), רוחמה, "גלגל המזלות והמניעים המדעיים לשילובו בבתי הכנסת העתיקים בארץ ישראל", מחקרי יהודה ושומרון, ד (1995), עמ' 179-188 R. Hachlili: The Zodiac in Ancient Jewish Art, Representation and Significance, School of Oriental Research, 228, 1977, pp. 61-77 8. A modern héber irodalomban is állandóan visszatérő téma Genesis XXII. fejezete. Lásd: Michael Brown: Biblical Myth and Contemporary Experience, The Akedah in Modern Jewish Literature. Judaism 31, New York, 1982. Schőner A.: Ákédát Jiichák. Adalék egy szentírási motívum ikonográfiájához, In.: REMÉNY, Budapest, 2001/3. pp 79-91. 9. B’résit könyve 18. fejezetének történetei a VI. században épült Ravenna-i San Vitale freskóján is megjelennek. 10. Grüll Tibor: A gyökér és az Ágak című könyvében, Savaria University Press, Szombathely, 2005 idézi Bianca Kühnel: Jewish Art and „Iconoclasm”: The Case of Sepphoris, Leiden 2001. megfogalmazott álláspontját. 11. זאב וייס, אהוד נצר, הבטחה וגאולה.פסיפס בית הכנסת מציפורי Weiss, Zeev-Netzer, Ehud: Promise and Redemption. A Synagogue Mosaic from Sepphoris, Jerusalem, 1996. 12. C. H. Kraeling: The Synagogue. The Excavations at Dura Europos,… Final Report, 8 pt. 1, 1956. R. Goodenough: Ancient Symbols in the Greco-Roman Period, N.Y., 1958. Az angol és héber nyelvű szakirodalmon kívül, e sorok írójának tollából magyar nyelven is megjelent a témát érintő tanulmány: Schőner A.: Figurális ábrázolás és a zsidó művészet. A Dura Europos-i zsinagóga nyugati falának freskó-sorozata, MÚLT ÉS JÖVŐ, Budapest, 19993/1. 13. Grünvald Fülöp: A Buda-Várhegy zsinagóga és zsidó temető helye török időkben, Különlenyomat a JUBILEE VOLUME IN HONOUR OF PROF. BERNHARD HELLER c. műből, Bp., 1941. Zolnay László: Buda középkori zsidósága és zsinagógáik, Budapest, 1987. A korabeli sajtóból kiemelem: Boinitzer Pál: Reneszánsz pompa, és ami mögötte volt, in: Új Élet, 1965. március 1. című írását. Scheiber Sándor: Feltárják a középkori budai zsinagógát című cikkében, mint a szellemi munka aktív résztvevője és a héber idézetek „megfejtője”, így ír az Új Élet 1965. augusztusi számában: ”Tatarozzák a Táncsics u. 23. számú épülettömb házait. A Bástya sétány felé eső déli épület keleti falán dolgozva 1964. szeptemberének első napjaiban figyelmessé lettek arra, hogy egy gyönyörű faragott, gótikus oszlop támaszkodik neki. Megtekintésekor azonnal láttam, hogy a zsinagóga helyére találtak. Hogy a további vita lezáródjék, maga az oszlop szólalt meg. Alján – ahol alig volt várható – egymás alatt két héber betű tekintett ránk: Sin – Alef. Sikerült megfejtenem, hogy az 1541-es évet jelenti. Amikor a budai zsidók visszatértek Törökországból, örömükben bevésték ebbe az oszlopba hazatérésük dátumát. Ez a bizonyosság új lendületet adott a Feuer Istvánné vezette munkának. Egyre több részlet mutatkozott a zsinagóga e déli falánál. Az oszloptól jobbra és balra gótikus falív indult. A jobb sarokban rácsozat nyomaival egy kőből való középkori ablakkeret bukkant ki, amely mögött a női imaterem volt (most a lakóház földszinti része).1965. június 21-én kezdődött meg az ásatás második periódusa, dr. Zolnay László és dr. Gedai István végezték a régészeti irányítást, Horler Ferenc a felmérés és rajz munkáját. Az építészeti rekonstrukció is reá vár majd. Az ásásból kivették részüket a Rabbiképzőnk hallgatói is. Ezúttal előkerült egy oszlop az északi falnál és egy középen. Az oszlopokon vaspántok maradványai voltak, ezekre lehettek felszerelve a lámpák (egy megmaradt). A megkerült részletek alapján már most lehetővé vált a zsinagóga rekonstruálása. Hossza kb. 19 m, szélessége 9,14 m., magassága kb. 8 m. Háromszakaszos, hat gótikus bolthajtású templom volt. A fal, oszlop és téglapadló azért maradt meg épen, mert 1686 után feltöltötték a templomudvart és betemették a zsinagógát. A padlószinten sok minden feküdt, amely igazolta a történelmi forrásokat: égett emberi csontok – közöttük gyerekeké is – Buda mártírjainak maradványai. Ágyúgolyó, amellyel lőtték a zsidónegyedet. 1627-es magyar pénz, amely a zsinagógába nyomuló katonák egyikének zsebéből esett ki. S rengeteg faragott kő, amelyből következtetni lehet a zsinagóga építészeti és berendezési stílusára. A most még folyó feltárástól további részleteket várunk.” 14. A szefárd zsidóság történetéről, a vonatkozó gazdag szakirodalomról, és a várbeli zsinagóga feliratának fordítási variációiról lásd: Haraszti György: Szefárd Zsidók Magyarországon a kezdetektől a török uralom megszüntéig,. in.: Hetven év. Emlékkönyv Dr. Schweitzer József születésnapjára. Bp., 1992. pp. 80-93. Szerk.: Landeszman Gy. és Deutsch R. 15. A város korábbi viszonyait így rögzíti a krónikás: „a város a török birodalom uralma alatt állott, s lakozásunk viruló volt, akár a zöldellő olajfa, biztonságos és nyugalmas- valóban elmondhattuk: ’ki-ki a maga szőlőlugasában, a maga fügefája alatt’ tanyázhatott, nem volt ártás az országban. Az élelem olyan olcsó volt, hogy aki hallja el sem hinné: a hizlalt marha húsának fontja négy fillérbe került, a hizlalt birka vagy kecske húsának fontjáért nyolc fillért kértek, de az olyan kövér volt, hogy a zsír fehéréből ki sem látszott a hús vörössége. És mérhetetlenül olcsó volt a rengeteg fajtájú meg méretű hal is, és egy nagy mérő - azaz pint - bort két császári garasért vehettünk a kereskedőtől, de ha magának is volt présháza, és egyedül készítette a borát, a bor pintje nem került többe, legföljebb három vagy négy krajcárba. Meg az a rengeteg gyümölcs, a mindenféle édesség!- és valamennyi olyan nagyon olcsón, hogy elmondani vagy leírni sem győzné a krónikás.” in.: Schulhoff Izsák: Budai krónika 1686. Bp., 1981. 16. In: Podonyi Hedvig: Zsinagógák Magyarországon, Budapest, 2005. p. 150. 17. Gonda Moshe Élijáhu : A Debreceni Zsidók 100 éve, Tel Aviv, 1965. 18. in.: Magyarországi Zsinagógák, főszerkesztő Gerő László, szerzők: Gazda Anikó, Kubinyi András, Pamer Nóra, Póczy Klára, Vörös Károly, Budapest 1989. p 149. 19. A szolnoki zsidóság történetéről: Heves Kornél: A szolnoki hitközség története, in: Új Hiszekegy, 1938. pp. 299-325. Varga Béla: A szolnoki zsidóság története, 1840-1944, Szolnok, 1994 Papp Zsolt: A szolnoki Izraelita Hitközség története a kezdetektől napjainkig, Szolnok, 2005. 20. „Dr. Heves Kornél főrabbi 48 éven át volt lelki gondozója városunk zsidó vallású polgárainak. Huszonkilenc éves volt, amikor a rabbiszeminárium elvégzése után a budapesti egyetem bölcsész-doktori oklevelével tarsolyában szolnoki szolgálatának második évében először lépett be az éppen akkor, 1898-ban elkészült és 1899. augusztus 29-én átadott gyönyörű zsinagóga épületébe, hogy szent szolgálatát most már a nagytemplomban folytassa. Ki is tartott őrhelyén mindaddig, amíg a fasiszta őrület őt is - hitsorsaival együtt - a gettóba, majd a cukorgyári "pokolba" nem hajtotta. 21. Dömötör Beáta: Az Izraelita Magyar irodalmi Társulat Évkönyvének néprajzi tárgyú írásai (1896-1983/84.) c. dolgozatában a következőket írja: „Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) 1894-ben alakult, célja elsősorban a magyar vonatkozású zsidó irodalom és tudomány művelésének elősegítése, az ilyen témájú könyvek megjelentetése volt. Az IMIT adta ki a Szentírás héber eredetiből készült első teljes magyar fordítását is. Évkönyvet 1895-től jelentetett meg, első szerkesztői Bacher Vilmos és Mezey Ferenc voltak. 1987-ben már Bánóczi József is részt vett a szerkesztésben, majd 1901-től 1918-ig ő látta el egyedül ezt a feladatot. 1919 és 1928 között az évkönyv nem jelent meg. A többéves szünet után Szemere Samu lett a kötet szerkesztője 1943-ig, a háború alatt ez volt az utolsó év, amikor még kiadhatta az IMIT évkönyvet. A háború után, 1948-ban még egyszer megjelent még mindig Szemere Samu szerkesztése alatt. Ezután egy elég hosszú szünet következett, az évkönyv legközelebb 1970-ben jelent meg, immáron a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) kiadásában, Scheiber Sándor szerkesztésében. Az évkönyv 1970 után kétévente jelent meg, az OSZK-ban az 1983/84-es kötet az utolsó fellelhető évfolyam.” A történelmi hűség kedvéért itt jegyzem meg, hogy mintegy a sorozat folytatásaként további három évkönyv jelent meg: 1./ Évkönyv 1985-81, szerk.: Schweitzer József, Budapest, 1991., Országos Rabbiképző Intézet 2./ Évkönyv 1992-95, szerk.: Schweitzer József, Országos Rabbiképző Intézet, Budapest, 1995. 3./ OR-ZSE ÉVKÖNYV, szerk.: Schőner Alfréd- Oláh János, Budapest, 2003. Az OR-ZSE 2003-2006-os Évkönyve éppen most van nyomtatás alatt. 22. Baumhorn Lipót 1860- 1932, a Magyar Zsidó Múzeum kiadása, szerk.: Szegő György 23. Alpár Ignác (Pest, 1855. január 17.– Zürich, 1928. április 27.) műépítész Lechner Ödön (Pest, 1845. augusztus 27. – Budapest, 1914. június 10.) építész, a magyar stílusú szecesszió úttörője. 24. A. Hilbic az אמירת פסוקי '' מה טובו'' לפני התפילה című tanulmányában, amely a Szinájban, 1976-ban látott napvilágot bemutatja az ima szerkezeti felépítését, meghatározza a bennük lévő idézetek forrását, és bemutatja a gondolatok közötti összefüggéseket. Az Adin Even-Jiszráél Steinsaltz által szerkesztett két kötetes műben. A סידור והתפילה ban, a II kötet 86. oldalán meghatározza ezen imádság minden egyes mondatának szentírási eredetét. „ÍME, EZ A SZÖVETSÉG LÁDÁJA….”* A FELÚJÍTOTT GYŐRI ZSINAGÓGA A frissen felújított győri zsinagógába belépve elsőként az itt látható, eredeti pompájában tündöklő, csodálatos idézetek ragadták meg fantáziámat, s ébresztettek bennem asszociációkat. A zsinagóga bejárata, porticusa fölött egy szentírási szöveg található: הבית הזה קדוש לאדוננו בואו נשתחוה ונשתחוה ונכרעה לפני ה' עושנו „Boruljunk le, hajoljunk meg az Örökkévaló, a mi Istenünk előtt!” (ZS. 95. 6.) A zsinagóga külső felirata A zsoltárban nem az áll, hogy Istenem előtt, hanem a mi Istenünk előtt, azaz a zsinagóga építői 1870-ben, amikor a zsinagógát felavatták, úgy gondolták, hogy a bejárat fölé olyan idézetet kell vésni, amely kifejezi a zsidóság univerzális gondolati rendszerét, üzenetét. A zsinagóga a zsidóság számára a Biblia nyelvén, héber nyelven kifejezendő imák forrása, habár az utcán a hívek magyarul beszéltek és beszélnek ma is, hiszen ez az anyanyelvük, de imáik a láson hákodes, a Biblia szent nyelvén szállnak a magasságok felé. S ennek a bejárati ajtó feletti mondatnak az első üzenete: gyertek és hajoljatok meg az egyetlen, a mi közös Istenünk előtt. Tehát, aki ide belépett, hosszú évszázadokon keresztül az a cél vezérelte, hogy eleget tegyen, hálát adjon a Világ Alkotójának, a Mindenség Teremtőjének. A Frigyszekrény legfelsőbb pontján található héber szöveg nem más, mint a Decalogos, Ászeret Hádibrot, a Tíz Ige kezdő szavai. Ha felnézünk a két kőtáblára, látjuk, hogy ott található héber nyelven a mózesi Tízparancsolat, amely a két nagy világvallásnak, a zsidóságnak és a kereszténységnek egyaránt közös öröksége. (A Decalogos „szerkezeti” beosztása más a zsidóságnál és már a kereszténységnél.) Hiszen parancsolatok nélkül nagyon nehéz élni, de ez a tíz parancsolat megteremtette mindazt, amelyre a későbbiek során az erkölcsi törvények épültek. אנוכי ה'' אלוקך אשר הוצאתיך מארץ מצרים מבית עבדים „Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom országából, a szolgaság házából” E tanítási rész azt interpretálja, hogy a központi gondolat az ánochi, az én vagyok. Az az I…ten, akinek dicsőségével telve az egész föld, s aki kihozta az ő népét Egyiptom országából, s ezáltal hitet tett amellett, hogy az Ő számára elfogathatatlsn a szolgaság! A Mindenható számára csakis a szabadság számít, tanítja a Tíz Ige, hiszen Egyiptomból kihozta népét, hogy szabad legyen, hogy szárnyaljon. A Tízparancsolatot követő, egy térbeli elemmel lejjebb látható a Józsua első könyvének harmadik fejezetéből vett idézet: A Frigyszekrény felirata הנה ארון הברית - אדון כל הארץ „Íme, ez a szövetség ládája – az Örökkévalóé, aki az egész világ Ura.” (Józsua 3.11.) Ez a mondat elem szintén valami univerzálisat üzen az utókor számára. A szövetség ládája. Mind a két szó rendkívül fontos. Az áron, a magyar művészettörténeti szaknyelven az áronszekrény, amelyben az ókorban a két kőtábla volt. Ezt vitte magával a nép. Ez a szövetség ládája, az emlékezésé és a jövőbe vetett hité. A töredezett, a viharvert, a gyakran traumákkal telített múlté, és a reményeink szerinti szép, vagy még szebb jövőé. A két kőtábla szimbólumként, amelyet Mózes népével együtt negyven esztendőn keresztül vitt és őrzött a sivatagban, ezt jelképezte. S akik ide majd beléptek vallásra és felekezetre való tekintet nélkül, gondoljatok arra, ami a közös Szentírásunkban áll, hogy vigyáznunk kell a szövetség ládájára. Mert óriási erkölcsi, etikai értékkel bír mind a zsidóság, mind a kereszténység számára. Tetragrammaton A Jozsué idézet alatt mélyen bent, talán a háttérben, kicsit a homályban, de mégis domináns módon a hatágú csillagban négy betű, a TETRAGRAMMATON, az Örökkévaló négybetűs kiejthetetlen neve van, utalva arra, hogy a történelem során időnként „ködben” lesz. Héberül ÁDONÁJ-nak, URAM-nak ejtjük. Hívő ember I…ten nevét hiábavalóan nem veszi az ajkára, azt mondja magában, illő reverenciával ÁDONÁJ, s ebben benne van minden. Mondjuk ezt reggel, s mondjuk este. Mondjuk, mikor bajban vagyunk, s mondjuk, ha örömünk van. Ezt a kimondhatatlan négy betűt, amelyhez nem kell különös formalitás, megszállottság, csak egyszerűen csendes áhítat és nem kifelé megnyilvánuló, hanem mélyen befelé megélt őszinte hit. Minden mást hozzá tudok tenni. Azt kérdezték egyszer tőlem, hogy csak héberül lehet-e imádkozni. I…ten minden nyelven „ért”. Az Örökkévaló meghallja, meghallgatja az ember szívének üzenetét, a tiszta, nemes és emelkedett, egymást tisztelő és megbecsülő emberekét. Amikor kimondom az ÁDONÁJ szót, szeretetet kivánok sugározni, vagy toleranciát az oly sokszor lejáratott, ám büszkén vállalt fogalmat. Megbékélést, csendet. Láng György A Tamás templom karnagya című könyvéből idézek egy gondolatot. A reneszánsz egyik legkiválóbb személyisége, Federigo da Montefeldro, Urbino város hercege az itáliai reneszánsz fénykorában két egyforma templomot építtetett. Az egyiket I…tennek, a másikat pedig a művészeteknek. A XX. század történelme a reneszánsz gondolatokat tönkretette, darabjaira törte. Ennek a gyönyörű városnak egyik büszkesége volt ez a csodálatos zsinagóga, amelyben százak és százak, ezrek és ezrek imádkoztak. A győri zsidóság 1870-ben gyönyörű zsinagógát épített, amelynek a történelem multifunkcionális feladatot szánt. Első száz évében I…ten háza volt, a mai naptól kezdve a művészetek otthona lesz. E városnak sok-sok nagyszerű rabbija közül hadd említsek meg egyet, akinek emléktáblája a zsinagóga külső falán található. Róth Emil, a mártírhalált halt győri főrabbi. Az Őrködés éjszakája című kötetét az OR-ZSE facsimile formában újból kiadta. Emlékáblája azt jelzi, hogy a Győrből elhurcolt 5000 zsidó mártír emlékét a maradék győri zsidóság kegyelettel megőrzi, s szeretne továbbra is integráns része lenni a magyar társadalom összességének, amely hitem és reményem szerint továbbra is nemcsak befogadja, hanem a kölcsönös megbecsülés alapján a megérdemelt lehetőséget adja meg neki, hogy élvezze az ország szabadságát, a szabadság levegőjét. Az emléktábla Rabbiként és hívő emberként kérem Győr városának összességére a Mindenható áldását, hogy békességben, nyugalomban és szeretetben élhessenek itt az emberek. Amikor kimegyek innen, visszanézek erre a gyönyörűen felújított épületre, s a kapu feletti idézetre már a lelmemben visszhangzik: „Boruljunk le, hajoljunk meg az Örökkévaló, a mi Istenünk előtt!”. *Elhangzott a felújított győri zsinagógában, 2006. szeptember 25. A HÁROM KAPU* Jó néhány héttel ezelőtt egy elmosódott fénykép került elém, és egyik tanítványom arra kért, vajon a képen látható zsinagóga külső oldal feliratát meg tudnám-e fejteni. Általában a szövegek megfejtése nem egyszerű. Az esetek egy részében a textus elmosódott, ilyenkor nagyon nehéz kibetűzni. Boldogult mesterünk megtanított nekünk egy speciális módot, amelyet ő a Vakok Intézetében tanult, hogy nemcsak szemmel lehet látni, hanem tapintással is, és nem utolsó sorban, - hogy egy kicsit biblikus asszociációra is hivatkozzak -, szívvel is. A képen szemmel nem érzékeltem annyira ezt a szöveget, de amikor alkalmam volt e zsinagógát személyesen megnézni, tapintással a bemélyedt szövegeket, a bevésett betűk formáját kezdtem érezni. Becsuktam a szemem és látni véltem, hogy melyik betű mit jelent. És amikor biztos voltam már egy betűben akkor beírtam a computerembe. Kicsit jobbra, kicsit balra tapintottam. Ez olyan mintha valaki egy szénakazalban keresne meg egy tűt. Végül is szerencsém volt. A modern tudomány egyik csodája a computer egy különleges programjának segítségével próbáltam megtudni, hogy vajon a Szentírásban hol találhatók azok az idézetek, ahol az első betű pé, a nyolcadik betű váv, a kilencedik betű ez és ez. A computernek néhány másodperc után sikerült megfejteni azt, amit az ember, tapintással és látással nem láthat, illetve érezhet. A következő zsoltár idézet íródott ki a képernyőre: פתחו לי שערי צדק אבוא בם אודה יה „Nyissátok nekem ki az igazság kapuit, bemegyek és magasztalom az Örökkévalót.” (Zsoltárok 118.19.) Komárom, zsinagóga Megrendített ez a nagyon ismert szentírási mondat, s hadd ragadjam ki belőle a sáár azaz a kapu szót. Engedelmükkel néhány kapuról fogok beszélni. Az első kapu, mely felrémlik, Rómában található. A magyar köznyelvben a Titusz diadalíve nevet viseli. Héberül: sáár hánicahon sel Titusz, azaz Titusz diadalkapuja. Van egy speciális kapuforma egy különleges építészeti remek, amely a győzelmi kapu címet viseli. Az ilyen diadalkapuk, lett légyen Berlinben, Párizsban, vagy Rómában, egyeseknek dicsőséget hoztak, másoknak nagyon, nagyon sok fájdalmat. Ez a Titusz-féle győzelmi kapu nagy diadalt hozott Vespasianusnak, az ókori Róma egyik legdinamikusabbnak nevezett császárának. Mindenekelőtt azonban az ő fiának Titusznak, aki a római hadsereg hadvezére volt, s aki Jeruzsálem ostromát irányította időszámítás szerint 70-ben. A hatalmas fizikai és technikai túlerő következtében, Róma, Vespasianus, illetve Titusz elfoglalja egész Jeruzsálemet. Beveszi Jeruzsálem Templomát, a Szentélyt, Jeruzsálem legszentebb helyét, és elraboltatja onnan a legdrágább értékeket, például a Menórát a zsidóság legősibb szimbólumát és egyéb különlegesen fontos klasszikus bibliai tárgyakat. Ezeket elviszik Rómába. Emberek százezreit, millióit ölik meg a korabeli Júdeában, az egykori zsidó országból pedig csak egy kicsi kis töredék terület marad. A hadifoglyokat a fővárosba szállítják, a győzelmes hadsereg katonái, fejükön babérkoszorúval, vállukon a Menórával körülveszik a foglyokat, és átmennek a diadalkapu alatt, Titusz diadalíve alatt, mely a polgári időszámítás szerinti 83-bankészül el, 13 évvel Jeruzsálem eleste után. Titusz diadalív A diadalív belső béllete Menóra relief Honnan ismerjük a jeruzsálemi templom Menórájának hiteles formáját? A győztes önmagát és a legyőzöttet egyaránt felvésette Titusz diadalívének belső reliefjére. Az egyik legszebb építészeti emlék Rómában, számunkra az egyik legtragikusabb esemény, mert ez volt az első genocídiuma a zsidóságnak, ez volt, ha úgy tetszik a holocaust prefigurációja 2000 évvel korábbról. Elpusztult akkor majdnem az egész ókori zsidó nép. Mikor Rómában jártam, az első utam Titusz diadalíve elé vezetett. Egy régi zsidó hagyomány szerint a hitéhez kötődő zsidó ember nem megy át Titusz diadalíve alatt. 2000 évvel ezelőtt átvittek bennünket, mi nem megyünk át alatta. Ott álltam Titusz diadalíve előtt és meditáltam. Átmenjek alatta? Hiszen 2000 évvel ezelőtt elpusztítottak bennünket, s ennek „dicsőségére” emelték e diadalkaput. Másrészt azonban pont most kellene átmenni alatta. Megmutatni, hogy zsidóságot nem lehet elpusztítani. Hogy azokat az embereket, akiknek a szívében ott lakozik a hit, azt a történelmi kataklizmák, még ha megpróbálják, akkor sem tudják megsemmisíteni. Ugyanis van Valaki, aki ezt nem engedi, aki vigyázza az ő népét még akkor is, ha a mi képességeink kevesek, minimálisak, hogy fölérjük az Ő döntéseinek a súlyát. A várost elfoglalták, a Templom elhamvadt. A zsidó szellemiség azonban szárnyalt, mert mindig a magasságokat, s az Örökkévalót kereste. A város visszatért. Visszavonhatatlanul. A Titusz diadalív építészeti emlék, de Jeruzsálem él, és szebb, mint valaha. Szabolcs-Szatmár megyei kicsiny faluban születtek a szüleim. Édesapám Csengerben, édesanyám a szabadságharcos Esze Tamás falujában, Tarpán. Én a háború után születtem. Édesapám 46 éves volt, anyám 43. Édesapám egész családját elvitték Auschwitzba és mindenkit meggyilkoltak. Anyám családját is deportálták, ő „szerencsésebb” volt. Az ő családjából „csak” húsz embert öltek meg. A tábor felszabadulásának 60. évfordulóján elmentem a világ „legnagyobb zsidó temetőjébe”. Megláttam azt a bizonyos kaput, - és ez a második kapu, amiről beszélek – amelyre ki volt írva: „Arbeit macht frei”. Láttam a feketén üszkösödő falakat, a krematórium szörnyű száját, láttam azokat a kis csilléket, amikbe az embereket betették elgázosítva, és beküldték a kemencébe, majd füstként szálltak fel a magasságokba. Összeszorult a szívem. Belebetegedtem. Amikor ott álltam abban a Birkenau-i barakkban, ahol talán nagyapám is állhatott, meg a családtagjaim, ott mondtam el a Káddis imát: „Legyen szent és legyen áldott a Világ Alkotójának neve” Másnap visszatértünk oda, de valahogy alig volt erőm bemenni. Vittem a táliszt és a tfilint, s mintegy nyolcvanad magammal a „S’má Jiszráél Adonáj Elohénu Adonáj Echád” „Halljad Izrael az Örökkévaló a mi Istenünk az Örökkévaló egyetlenegy” mondatot mormoltam. S azt gondoltam, drága Úristenem ott fent az örökkévalóságban, mondd meg a hozzátartozóimnak, hogy én most ugyanazon a helyen imádkozom, ahol ők 60 évvel ezelőtt, ugyanazt az imát mondom el ugyanazzal a dallammal, mint ők. A harmadik kapu néhány héttel ezelőtt készült el. Németországban, Münchenben avatták fel egy-két hónappal ezelőtt Európa talán legnagyobb zsinagógáját. A Német Szövetségi Köztársaság indíttatva érezte magát, hogy az egykori „Kristal Nacht” színhelyén új zsinagógát építsen. Egy véletlen folytán megtudtam, hogy a zsinagóga kapuját egy magyarországi szentendrei mesterember készítette. Mielőtt felavatták volna a zsinagógát, Arthur Schneier, a New-York-i Park East Synagogue rabbija, régi barátom hívott fel telefonon. Schneier Ausztriában született, majd az Anschluss elől a ’30-as évek végén Magyarországra menekült, és Pesten a Zsidó Gimnáziumban érettségizett. A háború után kikerült Amerikába, és ott az egyik leghíresebb rabbi lett. Mikor Amerikából Magyarországra visszakerült a Szent Korona, ő is az amerikai delegáció tagja volt. Izrael volt főrabbijával együtt ő avatta újra a müncheni zsinagógát. A zsinagógában a helybeliek egy chupát, esküvői baldachint emeltek, amely alatt a két rabbi állt kezükben a Tórával. Az Örök Törvénnyel. Az I…ten által az ember számára adott elvehetetlen és elidegeníthetetlen törvénnyel. A Tórával léptek be a müncheni zsinagógába, és Schneier úgy érezte, hogy meg kell osztania velem a pillanat varázsát. Jellegzetes angol akcentusával azt mondta, „Itt állok a müncheni zsinagóga előtt, amelyet több mint hat évtizeddel ezelőtt elpusztítottak, felégettek, felgyújtottak, s most visszaviszem oda a Tórát, mert azt nem lehetett elégetni!” Embereket meg lehetett semmisíteni, hatszázezret, hat milliót Európában, a második világháború alatt talán ötven milliót. De azt a szellemet, amit az Örökkévaló az embernek adott, amely a Kőtáblára vésetett, amely Szent Könyveinkben belefoglaltatott, azt sem elégetni, sem elpusztítani nem lehetett és soha nem is lesz lehetséges! פתחו לי שערי צדק אבוא בם אודה יה „Nyissátok nekem ki az igazság kapuit” *Megemlékezés az ENSZ holocaust napján, Komáromban 2007. január 28-án 130 ÉVES A RABBIKÉPZŐ H Á R O M B E S Z É L G E T É S I Z R A E L B E N* A kilencvenes években Arieh Levy professzor, a Rabbiképző egykori hallgatója, Izrael-díjas, világhírű tudós felkérésére - egy hároméves - projektet vezettem a Tel Aviv Egyetem Dokumentációs Központjában. Munkatársaimmal több ezer levéltári egységet gyűjtöttem össze, amely a magyarországi zsidóság - egykor nagyon színes - pedagógiai rendszerének voltak relikviái. Izraelbe, Magyarországról alijázott, tudósokkal folytattam - kazettán rögzített - beszélgetéseket, amelyek - a szerzők engedélyével - nyomtatásban is megjelentek. E gazdag anyagból emelek ki hármat, bemutatva egy varázslatos világ emlékeit, ahogy ők, a nagy generáció képviselői látták. Őrizzék e sorok a három nagy személyiség emlékét, most az Alma Mater alapitásának 130. esztendejében. A Rabbiképző épülete a Gutenberg tér felől A RABBIKÉPZŐBEN HATVAN ÉVVEL EZELŐTT Dr. Binjámin Gát-Rimon rabbi Az Izraelben közismert személyiség, Dr. Binjámin Gát-Rimon, Marton Benő néven 1913-ban született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1935-ben védte meg doktori értekezését. Simon HaCádik és kora címmel. 1937-ben avatták rabbivá. Kora ifjúságától aktív tagja a cionista mozgalomnak. 1950-ben alijázott. A Nesz Ciona-i gimnázium igazgatójaként ment nyugdíjba. Pedagógus, számos héber nyelvkönyv, szaktanulmány írója, műfordító. Évtizedek óta Rison Lecionban lakik. Hogyan gondolsz ifjúságodra, pályád elejére? Édesapám egyszerű munkás volt, édesanyám tanítónő. Pápán az ortodox zsidó iskolába másfél évet jártam, s hoztam magammal a zsidóság iránti szeretetet és érdeklődést. Tíz éves koromban Pesten a Zsidó Gimnáziumba kerültem, ahol elvégeztem négy esztendőt. Azután szüleim tanácsára a Rabbiképzőt választottam, illetve dehogy választottam, szinte kézzel-lábbal tiltakoztam ellene. Végül engedtem a szülői nyomásnak, s beleegyeztem akaratukba. Az életemet ennek a döntésnek köszönhetem, hiszen a szörnyű időkben – rabbiképzős, majd rabbi mivoltomnak köszönhetően – nem kerültem munkaszolgálatba. A rabbiképzőbe felvételi útján lehetett bekerülni. A vizsga anyaga igen nagy volt. Fordítani az egész Tórát, valamint a Korai Prófétákat. Számos költői részt a Szentírásból kívülről kellett tudni, valamint tíz lap gemárát kommentárral a Talmudból, s természetesen héber grammatikát. (Mindezt 14-15 éves fiuktól követelték meg. A szerk. megjegyzése.) A rabbiképzőben tíz évig tanultam, öt évig az ugynevezett alsó tanfolyamon, s öt évig a felsőben. Az alsó tanfolyamon a gimnázium utolsó négy évének stúdiumait tanultuk, valamint rabbiszemináriumi tantárgyakat. Így délelőtt és délután is volt tanítás. Nagy tudású pedagógusoktól, tudósoktól tanultál, akik szerves részeivé váltak a XX. századi magyarországi zsidóság szellemtörténetének. Beszélj róluk! Mestereim közül elsőként dr. Heller Bernát nevét emelném ki, a Biblia nemzetközileg elismert szaktekintélyét. Szigorú, nagyelvárású tanár volt. Minden óra elejére nyolc szentírási verset kellett kívülről megtanulni, majd teljes fejezeteket követelt meg, hogy memoriter módszerrel sajátítsuk el az ősi szöveget. A Biblia igazi ismeretét Heller Bernátnak köszönhetem. Dr. Weisz Miksától hallgattam történelmet. Ő is nagyon komoly előadásokat tartott, viszont nem követelte vissza az elhangzottakat. A vizsgákat sem vette túl komolyan, a történelmet mégis ő szerettette meg velem. Világi tanáraim közül elsősorban Dercsényi Móricot említem meg. Latint és görögöt tanított. Rendkívül széles műveltségű szigorú ember, féltünk tőle, mint a tűztől. Állítom, hogy az általános műveltségünk jelentős részét neki köszönhetjük. Nyitott egyéniség, aki egész órákat szentelt a diákok kérdéseinek megválaszolására. A rabbiképzős évek legjelentősebb állomása a felsőtagozat volt. Kik voltak leghíresebb mestereid? Első éves felsős koromban Hellernél Énekek Énekét és Koheletet tanultunk. Heller budai volt, s abban az esztendőben összeveszett a Pesti Hitközség vezetőivel, akik el akarták „nyelni” a Budai Hitközséget. Ő ellenezte ezt, s az eredmény az lett, hogy a Pesti Hitközség vezetői eltávolították e fantasztikusan értékes embert a Rabbiképző katedrájáról, nyugdíjba ment. Hoffer Árminnál folytattuk a Talmud és a poszkim tanulását, de a gemárát később átvette tőle dr. Guttmann Mihály, aki addig a breslaui rabbiképzőnek volt a rektora. Ő igen nagy tudású ember volt, de kissé száraz, nem mondhatnám, hogy szívesen emlékszem rá. Dr Hevesi Simon a homiletika és a vallásfilozófia professzora, valóságos királyi megjelenés. Óriási tekintélynek örvendő rabbi, aki – szerintem – nem vette túl komolyan a pedagógiai munkát, azonban művésze volt a szónoklatnak. Nagyon élveztük előadásait. Nem ment bele a témák mélyreható elemzésébe, ahogy talán elvártuk volna tőle. Tőle a Dohány utcai templom főrabbijától. A háború előtt minden neológ rabbi – a Szeminárium mellett – egyetemre is járt, doktorált. Mi volt e követelmény feltétele, mi volt a kapcsolat a Rabbiképző és a Pázmány Péter Tudományegyetem között? A numerus clausus idején a Rabbiképzőnek megállapodása volt az egyetemmel. A Szeminárium által kijelölt diákokat a „zárt számon” felül, korlátolt jogú hallgatóként vették fel. Én, mint jelesen érettségizett diák, nem a Szemináriumon keresztül kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat, mert matematikát és fizikát akartam hallgatni. Később mégis keleti nyelveket és az ókori keleti népek történetét vettem fel, valamint filozófiát. Megkülönböztettek bennünket az indexünk alapján is. A korlátolt jogúaknak barna színű dukált a többieknek fekete. Néhányunknak, közte Scheiber Sándornak, Hahn Istvánnak, akik nem szeminaristaként, hanem egyéb érdemeik alapján lettek egyetemisták, fekete volt az indexünk, s ebből óriási botrány tört ki. Rabbiképzős és fekete az indexe, háborogtak a jobboldali diákok és professzorok. Megsemmisítették a félévi vizsgákat, s átminősítettek minket „barnaindexeseknek”. Hogyan alakult a rabbinikus pályád? Gyakorló rabbi nem voltam soha. Annak idején a frissen avatottaknak nem volt hová elhelyezkedniük, hiába vezették be az ugynevezett segédrabbi intézményét. Amikor az évfolyamom végzett, ezekben a státusokban nem volt üresedés, csupán a templomkörzetek ifjúsági csoportjaiban kezdhettük el a munkát. Mikor, hogyan lettél cionista? Alsós gimnazista koromban egyáltalán nem voltam cionista, sőt ellenzője voltam a zsidó nemzeti gondolatnak. Akkori szemléletem kialakulásában jelentős szerepet játszott a családi hagyomány. Édesapám mindig azt mondta: „Szeretném én azt az ember látni, aki kétségbe meri vonni az én magyar voltomat”. A történelem megértette velem, hogy nem minden úgy van, ahogy én gyerek fejjel elképzeltem. Lassan-lassan közeledtem a cionizmus eszmeiségéhez, s 1932-ben beléptem a Makkabeába, a cionista egyetemi hallgatók egyesületébe, amely szervezetileg a Hanoár Hacioni irányzatához tartozott. Itt kezdtem a cionizmus szellemiségével és az élő héber nyelvvel megismerkedni. Ennek jegyében tanítottam, s vettem részt a mozgalom vezetésében, valamint a Keren Kájemet munkájában. 1945. után, mint a mozgalom egyik vezetőjére Magyarországon volt rám szükség. A Zsidó Gimnázium tanáraként cionista szellemben tanítottam. A tanári kar nagyobbik része s a diákság mintegy fele örömmel csatlakozott ehhez az irányzathoz, de létezett komoly ellenzék is, a „vörös asszimiláns” diákság. A domináns tényező mégis a cionista vonal volt, az iskola hangos volt a héber daloktól, s azt lehetett érezni, hogy sok minden másképp van, - nyílván ebbe belejátszott a Soáh tragédiája is – mint azelőtt. A Rákosi éra kialakulásával helyzetem egyre tarthatatlanabbá, veszélyesebbé vált, ezért 1950-ben harminchét évesen alijáztam. Hogy mi történt azután, az egy külön fejezete az életemnek… "MINDEN KONVENCIÓ NÉLKÜL…" Meir Weiss (Dr. Weisz Pál) professzor Meir Weiss, azaz Dr. Weisz Pál 1908-ban született Budapesten. Az Országos Rabbiképzö Intézet elvégzése után 1933-ban, hatvan évvel ezelőtt avatták rabbivá. Doktori disszertációja - Az Ággádá Jonáthán ben Uzziél Tárgumjában - Budapesten látott napvilágot 1931-ben. Rabbinikus pályáját ugyanez évben, Hódmezővásárhelyen kezdte, majd 1934-1944 között debreceni főrabbiként működött. A bergen-belseni koncentrációs tábort megjárva 1945-ben alijázott. A Jeruzsálemi Héber Egyetem nyugdíjas, de még ma is tanító professzora. 1972-ben Herzl-díjjal, 1974-ben Max Nordau-díijal, 1990-ben a legmagasabb izraeli elismeréssel, az Izrael-díjjal, s Budapesten, az ELTE-n 1991-ben a Bacher Vilmos emlékéremmel tüntették ki. Jeruzsálemben beszélgetünk, Izráel örök fővárosában. Itt, a Héber Egyetem Biblia Tanszékén tanít évtizedek óta Meir Weiss. Hogyan, milyen pedagógiai módszerek szerint vezetitek be a hallgatókat a Biblia világába? Izrael minden egyetemén úgy foglalkoznak a Bibliával, mint bármilyen más irodalmi műalkotással. Én az úgynevezett történelmi, filológiai módszer mellett a totális analízis elkötelezettje vagyok. Az általam kifejlesztett totális analízis lényege az, hogy az egészet a részletből, s a részletet csak az egészből lehet megérteni, s a szöveget mindig pontosan, betűhűen kell olvasni. Valaki e módszert a következő példával illusztrálta: egy zenében járatos ember, aki ismeri Beethowen és Mozart műveit egyaránt, muzsikát hallgat, s az az érzése, hogy az, Beethoventől való. Kis idő multán, olyan részletekre figyel fel, amelyek, nem a beethoweni művek jellemzői, hanem Mozart stílusjegyeit hordozzák. Ekkor mindent elölről kell kezdenie, hogy a totális analízis eszközeit alkalmazva eldönthesse, ki is a mű szerzője. Hol tanítottál, s milyen stúdiumokat hallhattak előadásaidon a diákok? A Bár Ilán Egyetemen kezdtem, Tel Avivban folytattam, majd a Héber Egyetem következett. Főleg az úgynevezett Késői Prófétákkal, a Zsoltárokkal, s Jób könyvével foglalkoztam. Kutatásaim főbb eredményeit osztottam meg diákjaimmal, azaz hogyan értelmezhető s interpretálható mindaz, ami ezekben a könyvekben, mint irodalmi egységekben nyer kifejezést. Nem azt kutattam, hogy mit akart a próféta, vagy a költő mondani, hiszen ez megállapíthatatlan, hanem azt magyaráztam, hogy mi van a szövegben, azaz mit mond maga a textus. Az új kutatási módszer szerint nem legitim, nem adekvát, hogy mi volt a szerző intenciója. Miképpen identifikálható a próféta? "lsten embere"? Avagy nem volt más. "csak" a Szentföldön élő gondolkodó, bátor ember? Költő, író, olyan tanokat hirdető személyiség, aki átlépett önnön árnyékán, s a „világhoz" mérte a zsidóság eszmeiségét? A próféta, mint ezt a görög eredetű szó jelenti, egy olyan ember, aki - a Biblia szerint – I…ten akaratát hirdeti, közli, magyarázza. Mind a próféták működéséről szóló bibliai elbeszélések, mind a nekik tulajdonított mondások, tanítások alapján megállapítható, hogy olyan emberek voltak, akik hangot adtak az "élő lelkiismeretnek", akik ha kellett, nem féltek szembeszállni a hatalommal, a hatalmasságokkal. A prófétának nem volt fontos még a saját biztonsága sem, ha az igazságért tört lándzsát. Milyen küldetéstudat, s egyben bátorság kellett ahhoz, amikor Ámosz a nép felé harsogja az isteni szót: "Csak titeket ismertelek a föld népei közül, ezért tőletek kérem számon minden bűnötöket..." Vagy amikor így szól: "...nemde olyanok vagytok nekem izrael gyermekei, mint amilyenek a négerek..." Nincs itt valamilyen ellentmondás? Nincs, mert a kiválasztottság nem jogot ad, hanem kötelezettséget ró az emberre! Izrael, Biblia, ifjúság - egymást kiegészítő három fogalom. Vajon mennyire affinitív a mai izraeli ifjúság a Biblia eszméi iránt? Hogyan tekintik ők a Szentírást? Mit jelent számukra a világ legtöbb nyelvére lefordított szent köny, a T’nách? Az egyetemi oktatási rendszerben a Bibliát úgy mutatjuk be, mint a zsidó irodalom legjelentősebb alkotását. Hogy ez egy régi klasszikus műalkotás-e, avagy a hit ihlete, s a vallásos meggyőződés forrása, az az illető személyiségétől, felfogásától, világlátásától függ. A hívő és a nem hívő egyetemi hallgató közös feladata az, hogy megértsen egy sok száz évvel ezelőtt megírt, összegyűjtött, kodifikált irodalmi műalkotást Amennyiben egy zsidó, keresztény, vagy muzulmán hallgató számára - azon kívül, hogy egy műalkotást megért - vallási szempontból mást is jelent, ez nem tartozik az egyetem kompetenciájába. Meir Weiss utolsó könyve: Széfer Ámosz Többször adtál elő - vendégprofesszorként - az ELTE Hebraisztikai Tanszékén. Mit hallhattak az egyetemisták, s hogyan fogadták ezt az új szemléletű interpretációt? " Beszéltem, a Biblia elbeszélési technikájáról, igyekeztem betekintést, nyújtani Jónás könyvének világába, s bemutattam a zsoltárköltészet lírikus, s egyben etikus világát. Az impresszióm az volt, hogy sikerült lelki kapcsolatot teremteni az érdeklődő hallgatósággal. Talán nem véletlen, hogy ma is visszavárnak. Voltak olyanok, akik ismerték a Mikrá kid’muto című könyvemet, amelyben igyekeztem elemezni, analizálni az Írást, a ..teste és lelke" szerint, s mely művem angol fordításban is megjelent, valamint a Mikráot kechávánátám című művemet, amelyben a bibliai részekben, egységekben kifejezésre jutó gondolatokra, szándékokra, célokra mutattam rá. Elmondtam, hogy most foglalkozom a 88. zsoltárral, amelyet különbözőképpen magyaráznak a tudományos kutatók, s most azt szeretném megvilágítani, mi az a hit, az a világfelfogás, a vallási probléma, amely megfogalmazódik e bibliai egységben. Van-e olyan mondata a T’náchnak. amelyet hitvallásodként vállalsz? Meghatározható-e egy volt gyakorló rabbi, majd évtizedeken át egyetemi pulpituson oktató professzor bibliai ars poeticája? Ez egy nagyon nehéz kérdés. A most megjelent kétkötetes Ámosz tanulmányom, amely mintegy harminc év kutatómunkáját öleli fel, is azt mondatja velem, hogy kiragadni néhány idézetet csak improvizatíve lehet, hiszen szinte minden bibliai mondatnak megvan a maga bája, értéke, üzenete, időszerű mondanivalója. Ha mégis ragaszkodsz egy mondathoz, a következő Jób könyve-beli idézettel felelek: „Minden konvenció nélkül megmondani, amiben hiszel!” (Jób, 13. 16.) De időszerűsége miatt nagyon közel állnak hozzám azok a jesájai és más prófétai idézetek is, amelyek napjaink kultusza ellen beszélnek. A próféciákban kifejtett, kifejezett tanítás alapján azt szoktam mondani, hogy sokkal könnyebb minden reggel elmenni a zsinagógába, felrakni a t’filint, az imaszíjat, s ügyelni arra, hogy a fogyasztandó ételen ott legyen a kóserságot bizonyító felirat, mint tisztességesen élni. Természetesen e két gondolatkör nem egymást kizáró klauzula! Sőt, a hagyomány őrzése és betartása csak az általános etikai normák betartásával emelkedhet arra a piedesztálra, amelyről a proféták az évezredek messzeségéből is örök időszerűséggel szólnak a ma emberéhez is. „VALLÁSUNK TANÍTÁSAI ÉS A TUDOMÁNYOS KUTATÁS EREDMÉNYEI HITÜNKET ERŐSÍTIK!” Zvi Moskovits (Dr. Moskovits Mihály) professzor B’né Brak az ortodoxia fellegvára Izraelben. A Szokolov utca 18. szám alatt, az első emeleten „furcsa”, sőt rendhagyó névtábla fogadja az odalátogatót, amelyen két szó szerepel héberül: Dr. Moskovits. Harminckét éves korában, 1949-ben alijázott. A budapesti Rabbiképző Intézetben kapta rabbi oklevelét, s 1943-ban, a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktori fokozatot szerzett. Tavaly novemberben vette át Budapesten az aranydiplomát. Jiddisül, magyarul, héberül, franciául, németül beszél, de kutatásainál az angol nyelvű szakirodalmat is felhasználja, sőt arameus és perzsa nyelvismerete is segíti munkáját. Dr. Moskovits, a biblia és a talmud tudomány elismert szaktekintélye, a pedagógus, az iskolaszervező, a mélyen vallásos zsidó ma már csak hitvesével lakik itt, Bné Brákban. Három gyermekük az ország különböző pontján él. Kilenc unokájuk közül jelenleg hárman teljesítenek katonai szolgálatot. Amikor tíz esztendővel ezelőtt először léptem be Moskovits professzor dolgozószobájába, a falon két bekeretezett diploma vonzotta a tekintetemet. Az egyik a pesti szeminárium haszmáchája, a másik a pesti egyetem által adott doktori cím. Nem messze Máramarosszigettől, a Ruszkovából származó, hédert, jesivát járt, rabbiképzőt és egyetemet végzett tudós számára vajon mit jelent ez a két fogalom, ez a két falon díszlő jelkép, a két diploma? Hogyan egyeztethető össze a vallás, a vallástudomány, s a tudományos gondolkodásmód? A rabbiképesítő oklevél számomra a hitéletet jelképezi, azaz a tiszta ortodox hit alapján, a modern zsidó vallásos életet. A tudományt és a hitet próbálom egyeztetni, azoknak nyomdokain járva, akik e két fogalmat nem találták ellentétesnek. A tudomány iránti affinitásban David Zvi Hofmann, az egykori Berlini Rabbiképző tanárának, és Samson Rafael Hirschnek, a Frankfurt am Main-i neoortodox hitközség megalapítójának világfelfogása áll közel hozzám. Ők szintézist és harmóniát tudtak teremteni a hit és a tudomány között. Én is a gyermekkoromban belém oltott vallásosságot gyakorlom, s az azóta magamba szívott világi tudomány hitemet még szilárdabbá tette. Vallom, hogy vallásunk tanításai és a tudományos kutatás eredményei hitünket erősítik! Vajon a hit, a vallás konzerválódott, avagy az is változik? Mi a tudomány feladata meglátásod szerint a hitbeli tételek, a vallási tanítások vonatkozásában? A talmudi és főleg a bibliai szöveg tulajdonképpen szűkszavú és nagyon sok módon értelmezhető, interpretálható. A régi ismert, és elismert kommentárok egyéni módon és hagyománytisztelően magyarázták a textust. A világ azonban fejlődik, változik, s a tudomány különböző területeinek új felfedezései sok mindent más megvilágításba helyeznek. Például nem volt tudomásunk az ugarit, a sumér, s az akkád nyelvről Természetesen nem volt ismeretes az archeológiai eredmények sokasága. Izrael pontos topográfiája, vagy a közel-keleti – bibliai vonatkozású – legendák sokszínűsége, a korabeli társadalmak belső struktúrája, és sok minden más sem. Ezeknek az új információknak a birtokában megvizsgáljuk az új tudományos kutatási állításokat társadalmi törvényhozási, nyelvi, archeológiai és más szempontokból. Górcső alá vesszük, hogy hol vannak az esetleges ütközőpontok a régi álláspontokhoz képest. Ugyanakkor feltétlen tiszteletben tartom a hagyományos magyarázatokat, mert azoknak szerzői közel álltak időben és szellemiségben az ősi forráshoz: a Tórához, a Talmudhoz. Az általam készített kommentárok teljes mértékben a háláchá alapján állnak, s arra törekednek, hogy szervesen illeszkedjenek a klasszikusok mondanivalójához oly módon, hogy felhasználom a modern tudomány eredményeit is. Itt van előttem – eddig még kiadatlan – bibliográfiai jegyzéked, amely 117 egységet tartalmaz. Ebből a rendkívül gazdag, eddigi életműből, mely dolgozatok állnak hozzád a legközelebb? Az egyik legkedvesebb dolgozat számomra a doktori disszertációm. Címe: A Biblia Bialik költészetében, válogatott költeményei alapján. Ez volt az első, komolyabb munkám. A későbbi publikációk közül nehéz válogatnom, de talán kettőt említenék meg, illetve emelnék ki. Több mint 20 esztendővel ezelőtt indult meg a Háráv Kook Kiadó gondozásában a Dáát Mikrá című sorozat. Itt jelent meg Ezékiel kommentárom, amelynek megírása nehéz feladat elé állított. Főleg az utolsó tíz fejezet, amely az úgynevezett Harmadik Templom tervrajzát, felépítését és kultikus rendjét mutatja be. Ebben a művemben a Vilnai Gáon útmutatásait használtam fel, s az építészmérnök fiam által szerkesztett rajzok is sokat segítettek, hogy a komplikált kérdéskörre adott válaszom adekvát és egyértelmű legyen. Zvi Moskovits: Bámidbár. (Mózes IV. könyvéhez irt kommentár) A közeljövőben lát napvilágot – szintén a Dáát Mikrá sorozatban – Mózes IV. könyvéhez a Bámidbárhoz írt kommentárom második kiadása. Ez a kötet az első kiadáshoz fűződő tudományos hozzászólásokat is tartalmazza. A könyvet szerte az országban és a nyugati világ zsidóságának tanházaiban is ismerik. Ebben a dolgozatban is azt szerettem volna bizonyítani, hogy lehet „megerősíteni” és nem szétbontani a Bibliát. Példaképpen megemlítem, hogy egy talmudi magyarázó azt állítja, hogy külön könyv volt Bileám áldása, amely elveszett. Nemrég Transzjordániában az egykori Szukkot városában, találtak egy falfestményt, amely az i.e. VIII. századból való, s azon ábrázolták a bileámi történet egészét. Tehát amikor azt olvassuk a Talmudban, hogy Mózes írta a Tórát és Bileám Könyvét, s a középkori magyarázó azt mondja, hogy Bileám könyve elveszett, ez utóbbi állítás nem a képzelet szüleménye. Hiszen ha nem lettek volna Bileám könyvek, hogy ábrázolhatták volna azt a Tóra kodifikálását megelőzően? Ha már a publikációknál időzünk, megemlítem, hogy az izraeli rádióban több mint százhúsz – biblikus témájú – előadást tartottam, amelyekből tizennégy nyomtatásban is megjelent. Beszéltünk a Bibliáról, publikációkról, a tanításról. Mit jelent Zvi Moskovits életében az, hogy évtizedeken keresztül gyakorló pedagógus volt? Rabbinikus tevékenységet soha nem folytattam, de pedagógusként dolgoztam már Pesten is a Zsidó Gimnáziumban. Izraelbe érkezve először Petách Tikván, majd B’né Brákban voltam vallásos gimnáziumok tanára, majd igazgatója. Ezután a vallásos gimnáziumok majd a vallásos tanítóképző intézetek országos tanfelügyelője lettem, közben tanítottam a Bár Ilán Egyetemen is. Pedagógusként több országban voltál slichutban, kiküldetésben. Mi volt a feladatod? Tanítottál, hitéletet szerveztél, hogyan milyen minőségben képviselted az országot? 1954. és 1957. között Franciaországban voltam. A háború után szerte Európában újraszerveződött a hitélet, de a tanárok, a konvenciók, a tanrendek hiányoztak. Szükség volt arra, hogy Erec Jiszráél küldje ki a tapasztaltabb pedagógusokat, hogy segítsék az iskolahálózat kiépítését. Párizsban kezdtem, majd Strasbourg, Lyon, Marseille következett, ahol a rabbiknak és a helybeli tanároknak álltam rendelkezésére. De működési területem kiterjedt Nyugat-Európa nagy részére. Hollandiában, Belgiumban, Olaszországban, és Ausztriában is igyekeztem átadni tapasztalataimat. Minden évben, gyakran kétszer is szemináriumokat rendeztem az előbb említett országok zsidó tanárai részére, ahol Izraelből érkezett magasan kvalifikált szakemberek posztgraduális előadásokat tartottak. Iránba 1974-ben érkeztem. Perzsiában akkor több zsidó iskola működött, s az ott tanító pedagógusok számára központosított oktatást tartottam Teheránban, amelyre még Iszpáhánból és Abadánból is érkeztek érdeklődők. Itt főleg didaktikai kérdésekkel foglalkoztam. Láttam például, hogyan tanulnak az egyetemi hallgatók, akik kezükben a könyvvel szó szerint „bemagolták” az írott anyagot. Az értelemre, az értelmezésre nem sokat adtak. Lassan, de befogadták ezt az új stílust, melynek középpontjában az önálló gondolkodásmód állott. Magyarországra – ez volt a harmadik küldetésem – 1989-ben kerültem. Az ottani vezető pedagógusokkal közösen próbáltuk megrajzolni az új, majdan megalapítandó, illetve kibővítendő zsidó iskolák modern koncepcióját. Az Anna Frank Gimnázium akkori igazgatója megkért, hogy dolgozzam ki – a helyi viszonyoknak megfelelően – az iskola zsidó stúdiumainak tervét, s hasonló módon elkészítettem az akkor még szervezés alatt álló, ma a Wesselényi utcában működő 12 évfolyamos ortodox világnézetű Mászoret Ávot iskola tantervét is. Működésem fókuszában a Rabbiképző Intézetben majd annak Pedagógiumában zajló tanítás állt. Előadásokat tartottam az egyetemen, a Judaisztika Kutatócsoport hallgatóinak Bibliáról, Talmudról, a Református Teológián pedig a Biblia kutatás állása Izraelben címmel. Az ELTE jogi karán zsidó jogot tanítottam az izraeli diákoknak héberül, a magyaroknak magyarul. Mi a zsidó pedagógus feladata Izraelben és a gálutban? Megtanítani a diákokat önállóan gondolkodni, kérdéseket feltenni, a kérdésekre válaszokat keresni, s útmutatást adni. Izraelben a tanár feladta, az, hogy önállóságra, egyéni gondolkodásmódra tanítsa a diákokat. A gálutban a cél: megszerettetni a zsidóságot, objektíven bemutatni vallásunk értékeit, s nem elhallgatni a vitatható részeket sem. A hangsúly azonban a pozitív elkötelezettségen legyen. Ez utóbbi gondolat az én pedagógiai s tudományos hitvallásom lényege is. *Elhangzott az OR-ZSE Doktori Iskola Hanghordozók a tudomány szolgálatában – Hangok a múltból című előadássorozatán 2007. februárban. A beszélgetések írott anyaga megjelent a Szombat 1993/6, 1994/1 és1994/10-es számaiban.
Drága Testvéreim!
Kol Nidré óráján szerte a világon, minden földrészen összegyűlnek a valláshoz kötődő hittestvérek, és közösen, együttesen fohászkodunk az Egek Urához, hogy bocsássa meg az ellene és embertársaink ellen elkövetett bűneinket, és hisszük és reméljük, hogy megszólal a magasságokból a Mindenható szava száláchti kidvárechá, azaz „megbocsátok néktek”, ahogy ígértem.
129. esztendeje, hogy ebben a zsinagógában felcsendült a Kol Nidré. E 130 év viharos, megpróbáltatásokkal teli történelméből szeretnék kiemelni hármat, mely az ünnepesti prédikáció szerkezetét képezi.
Három – más - más történelmi korból való - Kol Nidréről szólnék.
Az első ünnep 1944, a második világháború talán legszörnyűbb esztendeje. Távol a hontól, munkaszolgálatban, Auschwitzba, a krematóriumok felé haladnak a vagonok. Egy viszonylag fiatalokból álló század eljut egészen a Don partjáig, és ott a mintegy kétszáz ember a csillagos ég felé néz és imádkozik. Van közöttük egy, aki gyönyörűen tudja a Kol Nidrét. Nem más ő, mint az érsekújvári főkántor fia. Miközben csapattársai a mélyben ássák a gödröt, a kántor a magasságok felé énekel Kol Nidré veeszoré, Mindenható Istenünk nézz le reánk! Mindenki meghalt, aki akkor ott volt a Don kanyarban ezen a Kol Nidrén, egyetlen ember maradt csak meg, a hírmondó, aki azóta is emlékezik, s aki itt van közöttünk. Ő hallotta, ahogy imádkoztak, azon a helyen akkor. Hitte, hogy lesz holnap, holnapután, s talán felmerült valahol legbelül, hogy évtizedek múlva is lesz, aki emlékezik azokra, akik ottmaradtak, akik csendben hallgatták az érsekújvári kántor fiának imáját a puskaporos levegőben. Akkor még nem tudta sem ő, sem a többiek, hogy hat millióan nem jönnek haza, hatszáz ezer magyarországi zsidó nem tér vissza. Akkor még talán nem volt nyilas hatalomátvétel, akkor még talán nem voltak árpád sávos zászlók, amelyek ma is ijesztenek, igyekeznek megfélemlíteni, de mi hatvan év távlatából már nem félünk. A magasságok felé, I…ten felé nézünk, és azt mondjuk Kol Nidré veeszoré azoknak az emlékére, akik nem jöttek vissza a Don folyótól. Az ő emlékükre is összejövünk minden esztendőben és e csendes fohásszal érettük is imádkozunk.
Az első Kol Nidré apáink története, a második Jom Kipur már a saját generációmé. Az időpont 1973. Gyönyörű évnek tűnt. Álomszép volt az ősz, tele fénnyel, napsugárral, és akkor ott a Tisza partján a fiatal szegedi rabbi, aki most itt megőszülve áll előttetek, imádkozott az Örökkévalóhoz és elmondta a Kol Nidré imát azzal, hogy talán Jom Kipurkor meghallgattatik az imádság és békénk lesz nekünk is és a világ minden egyes zsidójának. A világon mindenütt nyugalomért, csendért, békéért fohászkodtunk, azokért a fogalmakért, melyek számunkra a legdrágábbak. S nem kellett hozzá tizenkét óra, hogy a Lőw által megálmodott és a Baumhorn Lipót által megépített gyönyörű zsinagóga tele legyen zsivajjal. Zsongott a templom. A rabbi a Löwök szószékén állt és nem értett semmit. Nem tudta mi ez a zaj Jom Kipurkor, amikor áhítattal, csendben imádkozunk. Majd a sámesz bácsi halkan a fülembe súgott egy mondatot, amit nem akartam elhinni. Egyiptom megtámadta Izraelt. Elfoglalták a Bár Lév vonalat, s úgy néz ki, hogy Izrael elpusztult. Így gondolta a samesz bácsi. Joga volt ezt hinni, ő ugyanis megjárta Auswitzot, majd az ’50-es években ki is telepítették. Szinte felfogni nem lehetett. Kitört a háború. Gyengülő, dadogó szavakkal mondtam az imádságot: ”Uram. Mentsd meg népünket, mentsd meg Izraelt!”
S imádkoztunk valamennyien a Biblia nyelvén, héberül nem mindig értve a betűk üzenetét, de átérezve annak lényegét. Majd este, az ünnep kimenetele után kinyitva a rádiót hallottuk, hogy Izrael szerte Jom Kipurkor megfújták a sófárt. Pedig Jom Kipurkor nem szoktak sófárt fújni. Vallásosok és vallástalanok kijöttek a templomokból, és mentek, hogy védjék az országot. Több mint háromezer zsidó fiatalember esett el. Az utólagos statisztikákból megtudtuk, nyolcvan százalékuk Soá túlélők gyermeke. Több mint háromezer ember, több mint háromezer lélek, több mint háromezer álom, háromezer család, és vajon hány meg nem született gyermek?
”Mint a pásztor, aki legelteti nyáját, úgy vezeti az Örökkévaló az ő közösségét.”
הוא היה אומר כן : למקום שאני אוהב, שם רגלי מוליכות אותי,
A debreceni zsinagóga történetét feldolgozó munkák közül hadd említsem meg Blau Lajos: A debreceni zsinagóga építésének történetéhez című tanulmányát, amely a Magyar Zsidó Szemle 1894. (pp. 22-26) évfolyamában jelent meg, s amely a korabeli zsinagógák almemorjainak elhelyezésével, illetve e háláchikus kérdés felvetésével kapcsolatos álláspontokat ismerteti. A debreceni közösség egykori elöljárójához, aki 1865 –ben töltötte be e tisztséget, intézték a korabeli decizorok a leveleket, amelyeknek összegzését adja Blau Lajos tanulmányában.
Felsőbb utasításra őt, és Herskovits törökszentmiklósi főrabbit családjukkal együtt az auschwitzi halálvonat indulása előtt Budapestre szállították, s az úgynevezett "védett házak" egyikében átvészelte a nyilas terrort és az ostromot. Kevés számú életben maradt hívével azonban már többé nem találkozhatott, mert felesége halála és az átszenvedett megpróbáltatások testileg-lelkileg megtörték az idős lelkipásztort. Unokája emlékezése szerint a pesti főpostára igyekezett éppen, hogy táviratban értesítse érkezéséről a hite szerint reá váró szolnoki híveit, amikor elesett, és röviddel ezután meg is halt, de még halálos ágyán is hallani vélte hívei isteni szolgálatra szólító hívását.
Heves Kornél élete papi és irodalmi munkássága valóban összeforrott Szolnok városával. Túl azon, hogy a Talmud Tórában ellátta a felsőbb oktatást, s ennek keretében 1922-től a héberben és a talmud tudományban jeleskedő fiatalokat ösztöndíjjal támogatta, s a hitélet minden területén példájával is hívei előtt járt, pályakezdése óta részese volt Szolnok közéletének mindaddig, amíg a körülmények ezt lehetővé tették számára. Alapító tagja volt a Kiss József Társaskörnek és lelkes munkása a Verseghy Ferenc Irodalmi Körnek. Maradandót alkotott mind a magyar nyelv és irodalom, mind a szépirodalom, s természetesen a hittudomány területén is. Így az Érdy- és Jordánszky-kódex c. fiatalkori műve ma is értéke a szaktudománynak. Lant és biblia, Új igék, Istenes könyvem c. művei egymást követve Budapesten jelentek meg a húszas évek közepéig.
Tudományos cikkei, tanulmányai jobbára a felekezeti sajtóban, illetve évkönyvekben jelentek meg. Egyházi szónoklatait, imádságait, fohászait és verseit két nagy terjedelmű kötetben foglalta össze. 1938-ban jelent meg Szolnokon az Új Hiszekegy, majd 1943-ban a Hozzád könyörgünk, s az Adonáj. Az Új Hiszekegy függelékében közli a szolnoki zsidó hitközség történetét a kezdetektől, 1841-től 1937-ig, míg utolsó művében néhány olyan rész is visszatér, amely már az Istenes könyvben is megjelent.
Heves Kornél minden írásában - tárgyuktól függetlenül - kitapintható a szépírói véna. Beszédeinek, fohászainak java szinte ritmikus próza benyomását kelti. Prózai írásainak stílusa széles irodalmi tájékozottságát tükrözi. Versei, ha zömükben nem is tekinthetők maradandó alkotásoknak - főleg Heine és Kiss József hatása tapintható ki bennük -, kedves közvetlenségükkel, olykor önirónikus hangvételükkel, egy tiszta lélek derűjével első olvasásban közel kerülnek hozzánk.
Figyelemre méltóak műfordításai is. Több, nálunk ismeretlen héber költő versét ültette át magyar nyelvre.
Ami pedig műveinek eszmeiségét illeti, jól érzékelhető őszinte, pátoszmentes hazaszeretete, amelyet az ő szavai szerint áthat "a magyar lélekkel átizzított zsidó önérzet". Amikor még nem volt divat az ökümenéről szónokolni, ő versben és prózában egyaránt kiállt az egyházak közötti megbékélésért. Az ellenségeskedés, a háborúság, a szélsőséges eszmék haragját és megvetését váltották ki.”
in..: Szirmay Ernő: EMLÉKJELEK Szolnok az irodalomban - szolnoki irodalom, Szolnok,2000.
