A Moábita kő

A MOÁBITA KŐ

Az elmúlt években mindenütt a világon százmilliók tekintették meg a Da Vinci-kód című filmet. S benne egy feltételezés, amely egyeseknek - nem is keveseknek - hitbéli meggyőződését zavarta, bántotta, másoknak kriminalizált korunk egy újabb rejtélyét jelentette. Hatása szinte kiszámíthatatlan volt.

Ma turisták tízezrei zarándokolnak a Da Vinci-kód helyszíneihez, kutatva, keresve a vélt, vagy valós igazság - nagyobbrészt a fantázia szülte- bizonyítékait. A nyomokat, amelyek többek között a világ legnagyobb múzeumához, a világ egyik legtekintélyesebb múzeumához, a párizsi Louvre-hoz vezettek.

Három és fél évtizeddel ezelőtt életemben először már eljutottam Párizsba. De a lenyűgöző, világhírű alkotások tengerében, hiába kerestem, nem találtam az ókori zsidó történelem egyik legmegrázóbb emlékét, létünk hiteles, történelmünk egyik hiteles "bizonyítékát" a moábita követ, más néven a Mésa-követ, a Mésa-sztélét.

A kérdéskör jobb megértése érdekében itt mellékelem Scheiber Sándor fordításában az első Magyarországon megjelent és a moábita kőről szóló szöveg kezdő mondatait. E sorok A feliratoktól a felvilágosodásig című, 1977-ben megjelent válogatásban, a Nyelvi emlékek című fejezetben láttak napvilágot .

Íme:

"Én Mésa vagyok, Kemos fia, Moáb királya, a diboni.
Atyám harminc évig uralkodott Moáb felett, és én uralkodom
atyám után. Én emeltem e bámát (= oszlopot) Kemosnak Karhában, a megsegítés oszlopát,
mert megsegített minden királytól, és mert engedte látnom
minden ellenségem vesztét. Omri
uralkodott Izrael felett, és elnyomta Moábot, hosszú ideig, mert
Kemos megharagudott országára.
Felváltotta őt fia, s az úgy mondotta: "Megalázom Moábot."
Az én időmben szólt így.
De láthattam az ő és háza bukását. És Izrael elpusztult örök
pusztulással.
Elfoglalta Omri Mádéba országát, és Izrael lakott benne, az ő idejében és fia
idejének felében negyven évig. De visszaszerezte Kemos az én napjaimban…"

Az eredeti történet, s az írás párhuzamos szövege, ha nem is szó szerint, de változó tartalmában, Királyok II. könyvének harmadik fejezetében a negyedik és a huszonnegyedik verse között is megtalálható!

Íme:

"4. Mésá pedig, Móáb királya, baromtenyésztő volt és adózni szokott Izraél királyának százezer bárányt és százezer gyapjas kost. 5. És történt, midőn Acháb meghalt, elszakadt Móáb királya Izraél királyától. 6. Kivonult tehát Jehórám király egyik napon Somronból és megszámlálta egész Izraélt. 7. Ment és küldött Jehósáfáthoz, Jehúda királyához, mondván: Moáb királya elszakadt tőlem; jössz-e velem háborúba Moáb ellen? Mondta: Felmegyek, én úgy, mint te, népem úgy, mint a te néped, lovaim úgy, mint a te lovaid.8. Mondta: Melyik úton menjünk föl? És mondta: Edóm pusztája útján. 9. Ment tehát Izraél királya meg Jehúda királya és Edóm királya és kerülőben jártak hét napi úton; de nem volt víz a tábor számára, sem a barom számára, mely velük ment. 10. És szólt Izraél királya: Jaj, bizony azért hívta az Örökkévaló e három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket 11. Erre szólt Jehósáfát: Nincs-e itt egy prófétája az Örökkévalónak, hogy általa megkérdezhessük az Örökkévalót? Ekkor megszólalt valaki Izraél királyának szolgái közül és mondta: Itt Elísá, Sáfát fia, aki vizet öntött Elijáhú kezére. 12. Erre mondta Jehósáfát: Ő nála van az Örökkévaló igéje! És lementek hozzá Izraél királya meg Jehósafát és Edóm királya.13. És szólt Elísá Izraél királyához: Mi közöm hozzád? Menj atyád prófétáihoz és anyád prófétáihoz! De mondta neki Izraél királya: Ne így! Mert azért hívta az Örökkévaló e három királyt, hogy Moáb kezébe adja őket. 14. Ekkor mondta Elísá: Él az Örökkévaló, a Seregek ura, aki előtt állok, bizony, ha nem tekintem Jehósáfát Jehúda királyának személyét, nem is tekintenék reád, s meg se néznélek. 15. Most pedig hozzatok nekem egy hárfást! Volt ugyanis, amint hárfázott a hárfás, rajta volt az Örökkévaló keze. 16. És mondta: Így szól az Örökkévaló: Csináljatok e patakban gödröt gödör mellé. 17. Mert így szól az Örökkévaló: nem fogtok látni szelet, nem fogtok látni esőt, de a patak meg fog telni vízzel, s majd isztok ti, meg jószágtok és barmotok. 18. De ez csekély az Örökkévaló szemeiben, még Moábot is kezetekbe adja; 19. s megvertek minden erősített várost és minden kiváló várost, és minden jó fát ledöntetek és minden vízforrást eltömtök, minden jó telket kövekkel rontotok el. 20. És volt reggel, a lisztáldozat bemutatása idején, íme víz jött Edóm felől, és megtelt a vidék vízzel. 21. Mind a Móábbeliek pedig meghallották, hogy felvonultak a királyok velük harcolni, akkor egybegyűltek mind kezdve attól, a ki övet köt föl, és megálltak a határon. 22. Mikor reggel fölkeltek, a nap pedig felsütött a víz fölött, a Móábbeliek átellenből a vizet vörösnek látták mint a vér. 23. És mondták: Ez vér! Elpusztították egymást a királyok és megverték egyik a másikat; most tehát zsákmányra, Moáb! 24. Mikor Izraél táborához jutottak, fölkeltek az Izraelbeliek és megverték Moábot, úgy hogy megfutamodtak előlük; vereséget tettek benne és megverték Moábot."

Dr. Bernstein Béla fordítása

Miért olyan érdekes ez az 1868. augusztus 19-én felfedezett fekete bazaltból készült un. epigrafikus sztélé, a Louvre-ben található moábita-kő? Méretei: 124 cm magas, 71 cm széles és 71 cm mély. Az emlékkövet töredékekből rekonstruálták. A szöveg több mint kétharmad része jól olvasható ez a szélein és alul kissé töredékes e győzelmi felirat.

A bibliai archeológia hőn óhajtott vágya volt, egy olyan kompetens, önmagáért beszélő, hiteles régészeti dokumentum megtalálása, amely a bibliai história történeti adatait, topográfiai helymeghatározásait, a szentírási személyek, beazonosítását teszi lehetővé a társtudományok adekvát eredményei által.

Mésa-sztélé, avagy a moábita kő a Louvre Múzeumban

A sztélét a Holt tenger keleti partján, 1868-bn fedezte fel egy elzászi származású Jeruzsálemben élő hittérítő, Frederick August Klein. Korábban már sokszor, sok helyütt hallott a sivatagi beduinok által őrzött, általuk - állítólag - kultikus erővel felruházott bazaltkő oszlopról.

Klein, hosszú kitartó és következetes kutatásai eredményeképpen megtalálta a bazalt oszlopot és diplomáciai lépéseket kezdeményezett a kő megmentésére. Az epigráfia tudományában jártas ember lévén egyszeri olvasatra már megértette, hogy itt felbecsülhetetlen értékről van szó. Leghatározottabb szándéka volt, hogy közkinccsé tegye, bemutatandó a világnak e különleges történelmi bizonyítékot. Sajnos rajzot nem készített a kő eredeti állapotáról, azonban azonnal értesítette a német konzult és sikeresnek tűnő tárgyalásokat folytatott a helyi beduinokkal, hogy a bazaltoszlopot Berlinbe szállítsák.

A tárgyalásokról azonban tudomást szerzett a térségben tartózkodó több francia és angol tudós, s tervek sokasága fogalmazódott meg bennük. Ki hogyan szerezhetné meg e felbecsülhetetlen archeológiai leletet?

Valóságos verseny, licit alakult ki a felbecsülhetetlen moábita kő megszerzéséért.

A sztélé kimenekítése a korszak nagy orientalistájának Charles Clermont-Ganneaunak volt köszönhető (1846-1923) Egy ügyes kezű jó rajzkészséggel rendelkező arab közvetítő segítségével másolatot készíttetett a moábita kőről. Ez a másolat ma szintén a Louvre-ban található, e kópia segítségével a korszak szakemberei egyértelműen meghatározták, hogy miről van szó.

Megállapítást nyert, hogy Mésa, Moáb királyának győzelmi oszlopát találták meg. Moáb ugyanis akkor kiszakadt a korabeli Izrael birodalmából és önálló kis királyságot szervezett és épített. Önálló államot alapított.

Mielőtt a német konzul Berlinbe szállíthatta volna a moábita követ, megindultak a diplomáciai alkudozások és úgy tűnik nemcsak a diplomáciaiak… A kő ideiglenesen eltűnt, mint később kiderült tűzben felizzították, mert az a legenda terjedt el, hogy az írásos bazaltdarab mélyén egy felbecsülhetetlen drága kincs található. A részekre széttördelt, szétvágott felbecsülhetetlen értékű moábita követ Jeruzsálem régiség piacán árusították.

A kincs majdnem végleg elveszett.

Clermont-Ganneau 1872-ben, kifinomult diplomáciai műveletekkel, és nyilvánvaló kiterjedt összeköttetései alapján, megszerezte a széttöredezett moábita kő két legnagyobb darabját, majd a maradékok közül is jó néhányat. Rekonstruáltatta azt, majd huszonhárom évvel az eredeti kő megtalálása után 1891-ben már a Louvre-ban tekinthették meg a kutatók, illetve a látogatók.

Maga a szöveg moábita nyelven íródott, de a betűk írásjele az ókori héber betűket tükrözik. Ez az első olyan archeológiai bizonyíték, amelyben a "jod" "hé" "váv" "hé",azaz a Mindenható négy betűs – tetragrammaton - neve megjelenik! Egyike, azon emlékeknek, amelyen a Jiszráél, azaz Izrael neve szerepel.

Jelentőségét fokozza, hogy egész sor bibliai helységnév, és a Szentírásunkban lévő személynév is megfogalmazást nyer a moábita kövön. Többek között az ókori Izrael egyik legismertebb királya Omri is. A Mésa-kő, vagy a moábita kő egyik legismertebb, legvitatottabb eleme a Bét Dávid, azaz Dávid háza kifejezésének elfogadása illetve elfogadtatása.

Egy másik archeológiai felfedezés segített a kérdés megoldásában. Egy másik, a föld mélyéről előkerült kő, a Tel Dán-sztélé.

André Lemaire, korunk egyik leghíresebb epigráfusa, - történész és nyelvész – a héber és az arámi nyelv szakértője, aki az ősi nyugati sémi civilizáció kutatására központosította kutatásainak tárgyát, fejtette, meg a Tel Dán-sztélét.

Tel Dán-sztélé, s benne megemlítve: Dávid Háza

Tel Dán egy észak-izraeli település. Az itt előkerült dokumentumon, 1993-ban, André Lemaire felfedezni véli a Bét Dávid, Dávid háza kifejezést! Ugyanő, a Louvre-ban végzett vizsgálata alapján felhívja a figyelmet, hogy a moábita kő 31. sorában szintén a Bét Dávid, azaz Dávid Háza kifejezés található. A tudós feltételezett állítását többen megkérdőjelezik.

A moábita kő felbecsülhetetlen, egyedi jellege és jelentősége abból adódik, hogy az archeológia segítségével alátámasztja a bibliai történetírás igazát. Mint korábban már írtuk a szentírási szöveg igazolást, bizonyítást nyert a moábiata kövön lévő bevésett textus által. Ez a legnagyszabásúabb archeológiai bizonyíték, amelyet a 19. században fedeztek fel, és amelyen lévő harmincnégy sor az ókori zsidó történelem egyik legfontosabb emléke.

Schőner Alfréd

Felhasznált irodalom:

J.C.L. Gibson, "Inscriptions in Moabite", in: Textbook of Syrian Semitic Inscriptions, vol 1, Oxford 1975, pp. 71-84

John Andrew Dearman, Studies in the Mesha inscription and Moab. Atlanta, Ga.: Scholars Press 1989. ISBN 1555403565.

Grüll Tibor.: Ásatás és áskálódás:http://bibliairegeszet.blog.hu/2009/08/28/asatas_es_askalodas

http://he.wikipedia.org/wiki/