2013. szeptember 01. vasárnap, 11:08 Wagner Tamás
Nyomtatás

2013. szeptember 5- 6

I. nap Mózes I. könyv 21. fejezet

II. nap Mózes I. könyv 22. fejezet

A hagyomány szerint ezen a napon szűnt meg Sára, Ráchel és Hanna (Sámuel próféta édesanyja) meddősége. Ez az ünnep az ifjak és anyák napja.
Bölcseink hangoztatják, "vigyázzatok a gyermekekre". Ez jelenti, hogy mikor a templomokban a kürtöt megfújják, ügyelni kell, hogy a gyerekek ne zajongjanak, lehessen hallani minden hangot.
De azt is jelenti, ami ennek az ünnepnek a lényege, hogy vigyázni kell a gyermekeink életére, egészségére, ahogy a Gondviselés is ügyel az első napi olvasmány szerint Jismáélra, Hágár fiára, megmentve a szomjhaláltól.

Izsák feláldozása
/ kép az ún. madárfejes Hagadából /

És vigyázott a másik nap olvasmánya szerint Izsákra, akit megmentett, mikor próbára tette Ábrahámot, aki Moria hegyére vitte fiát az Örökkévaló parancsára. Egy angyal elütötte a kést a kezéből és a kos szarva akadt fel a bozótban, hogy azt áldozza fel Ábrahám a fia helyett. Ezért is fújjuk meg a sófárt, a kos szarvát.

A prófétai szakasz, amelyet a Tóra penzuma után olvasunk, az első nap Hanna történetét és imáját tartalmazza, Hanna költőien szép fohászában gyereket kért a Gondviseléstől. Meg is kapta Sámuelt, a későbbi prófétát. Szokás, hogy aki gyerekre vágyik, a péntek esti gyertyagyújtásnál a szép verseket idézi.
A második nap Jeremiás könyvéből a prófétai szakasz Ráchelről szól, akit az út szélén temettek el és amikor i.e. 586-ban száműzetésbe hurcolták leszármazottait, Ráchel siratta gyermekeit, meghatva az Örökkévalót, aki megigézte, hogy visszatérnek gyermekei az Igézet Földjére.


Deutsch Gábor

 

Forrás: www.or-zse.hu

Módosítás: ( 2013. szeptember 16. hétfő, 12:06 )