2015. szeptember 07. hétfő, 12:51
Nyomtatás

 


8. évfolyam 10. szám

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

2015. szeptember 7.

ELHUNYT DEUTSCH RÓBERT FÖRABBI  z”cl

Deutsch Róbert, a MAZSIHISZ Rabbi testületének elnöke, a Budapesti Rabbiság igazgatója, a BZSH Bethlen téri zsinagógájának rabbija életének 59. évében elhunyt. A főrabbi több alkalommal volt egyetemünkön a rabbivizsgákon a bizottság elnöke. Közösségünk tagjai osztoznak a család fájdalmában.

KINEVEZÉSEK

Örömünkre szolgál, hogy a prof. dr. Schweitzer József z”cl néhai országos főrabbi tisztére dr. Fröhlich Róbertet, a Rabbi testület elnöki tisztére pedig Radnóti Zoltán rabbit választották meg . Mindkettőjüknek, mint intézetünk végzettjeinek, szeretettel gratulálunk!

TANÉVNYITÓ

2015. augusztus 31-én Dr. Oláh János rektor helyettes, a reggeli ima után megnyitotta a 2015/16. évi tanévet. Az elsős hallgatókkal, akiknek létszáma túlszárnyalta az előző évekét, megtelt a zsinagóga.

A TANÁR ÚR

Deutsch Gábor, mindenki tanár ura, 20 év után befejezte egyetemünkön aktív oktatói pályáját, és szeptember elsejétől mint rektori tanácsadó működik intézményünkben. Ezúton is köszönjük alázatos, fáradságot nem ismerő munkáját. A rá váró feladatok elvégzéséhez sok sikert kívánuk.

KÁNTORKONCERTEK

„Siru LaSém Sir Chodos” Énekeljetek új dalt az Örökkévalónak! Magyar zsidó kántorok hangversenye

A Rumbach utcai zsinagógában augusztus 31-én hangzottak fel az imák. A műsort Fekete Lászlószerkesztette. A koncerten közreműködtek egyetemünk jelenlegi és volt hallgatói, valamint Tóth Emil – az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem főkántora, Fekete László – a Dohány utcai zsinagóga főkántora, Zucker Immánuel – az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem kántora,Nógrádi Gergely – a Frankel Leó utcai zsinagóga kántora, Budai Miklós – a Páva utcai zsinagóga kántora valamint Rudas Dániel – a Dohány utcai zsinagóga kántora. Zongorán kísért Neumark Zoltán.

ÚJPESTI  ZSINAGÓGA



Ismét telt ház előtt hangzott fel a muzsika és a dal az újpesti zsinagógában szeptember 3-án este.Székelyhidi Hajnal tanárnő és Szerdócz Ervin rabbi lelkes szervezésében ebben az évben aBudapest Klezmer Band volt a vendége a rendezvénynek. Ők, valamint Jávori Ferenc és Neumark Zoltán kísérték Nógrádi Gergely, Zukker Immánuel, Budai Miklós, Raáb Gábor és Székelyhidi Hajnal énekét.

MEGJELENT

Kapiller Imre – Paksy Zoltán: A zalaegerszegi zsidóság története. A betelepüléstől napjainkig.Zalaegerszeg, 2015.

Üzennek a kövek. Fotódokumentumok a Zala megyei elhagyott zsidó temetők felújításáról. Zalaegerszeg, 2015.

Szécsi József: Judaisztikai érintések 2. Budapest, 2015.

Szécsi József: Latin-magyar kézi szótár a Vulgáta zsoltáraihoz. Budapest, 2015.

„SZEMTŐL SZEMBE”

„Képek az elhurcolt szombathelyi zsidóság történetéből” címmel állandó kiállítás nyilt Szombathelyen. A kiállítás csaknem 1000 fotográfián, 40 tablón és több mint 400 emberi arcon keresztül mutatja be a 18--20. századi szombathelyi zsidóság mindennapjait, az egyes személyek, családok életét, valamint a zsidó közösség kultúráját. A kiállítás rendezője Kelbert Krisztina, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum Történettudományi Osztályának vezetője, szakmai lektora Szántóné dr. Balázs Edit volt.

TÓRA AVATÁS AZ  OR-ZSE ZSINAGÓGÁBAN

Szerb Gábor, az OR-ZSE zsinagógájának híve, édesapja Szerb Jenő emlékére egy Tórát adományozott a zsinagógának. A különleges alkalmon, a Tóra felavatásán zsúfolásig megtelt az imaház, és a szombatfogadás után vacsorával ünepelt a közösség.

NAGYÜNNEPI IMAREND

A HEGEDÜS-CSÁKY ZSINAGÓGÁBAN 2015-5776

ב''ה

Dátum:

Esemény:

Reggel:

Este:

2015.09.06. vasárnap

Szlichot / Szlichajsz 1. napja

07:00

18:30

2015.09.07-10. hétfőtől-

csütörtökig

Szlichot / Szlichajsz napjai

07:00

18:30

2015.09.11. péntek

Szlichot / Szlichajsz

07:00

18:30

2015.09.11. péntek

Kábálát Sábát / Szombat fogadása

19:00

2015.09.12. szombat

Sábát Nicávim

09:30

2015.09.13. vasárnap

Erev Ros Hásáná / Erev Rajs Hasono

07:00

2015.09.13. vasárnap

Erev Ros Hásáná / Erev Rajs Hasono

ÜNNEPKÖSZÖNTŐ ISTENTISZTELET / 5776

18:45

2015.09.14. hétfő

Ros Hásáná / Rajs Hasono 1. napja *

09:00

2015.09.14. hétfő

Ros Hásáná / Rajs Hasono 2. este

18:45

2015.09.15. kedd

Ros Hásáná / Rajs Hasono 2. napja

09:00

2015.09.16. szerda

Gedáljá böjtje (Böjt vége: 19:35)

07:00

2015.09.16-17-18.

Szlichot / Szlichajsz napok

07:00

2015.09.18. péntek

Mincha ima

18:00

2015.09.18. péntek

Kábálát Sábát / Szombat fogadása

18:30

2015.09.19. szombat

Sábát Suvá / Megtérés szombatja

09:30

2015.09.20-21-22. vasárnap-hétfő-kedd

Szlichot / Szlichajsz napok

07:00

2015.09.22. kedd

KOL NIDRÉ

18:45

2015.09.23. szerda

Jom Kipur / Jajm Kippur

MÁZKIR

09:00

13:15

Böjt vége: 19:26

2015.09.27. vasárnap

Erev Szukkot / Szukkajsz

18:30

2015.09.28. hétfő

Szukkot / Szukkajsz 1. napja

09:30

2015.09.28. hétfő

Szukkot / Szukkajsz 2. este

18:30

2015.09.29. kedd

Szukkot / Szukkajsz 2. napja

09:30

2015.09.30-10.02.

Félünnep

07:30

18:30

2015.10.02. péntek

Mincha ima

18:00

2015.10.02. péntek

Kábálát Sábát / Szombat fogadása

18:30

2015.10.03. szombat

Sábát chol hámoéd

09:30

2015.10.04. vasárnap

Hosáná Rábá / Hajsánó Rábó

08:00

2015.10.04. vasárnap

S'mini Áceret / S'mini Áceresz beköszöntése

18:20

2015.10.05. hétfő

S'mini Áceret / S'mini Áceresz

MÁZKIR

09:30

11:30

2015.10.05. hétfő

Szimchát Torá / Szimchász Tajró - KÖRMENET

19:00

2015.10.06. kedd

Szimchát Torá / Szimchász Tajró - KÖRMENET

09:30

2015.10.09. péntek

Mincha ima

18:00

2015.10.09. péntek

Kábálát Sábát / Szombat fogadása

18:30

2015.10.10. szombat

Sábát B’résit

09:30

Budapest, 2015. augusztus / 5775 ELUL

* Táslich 17:45 - Találkozunk a Szent István park Pozsonyi úti bejárata előtt.

Minden olvasónknak, az egyetem oktatóinak, diákjainak és dolgozóinak

kívánjuk, hogy legyenek bepecsételve a következő évre!

Lesáná Tová Tikatévu / Lesono Tajvo Tikoszévu!

Szántóné dr. Balázs Edit