Schöner Alfréd Káhál Kádos zsinagóga Rodoszon Szinte magam előtt érzem a festői szépségű sziget körvonalait, A budai vár, vagy Jeruzsálem centrumának jellegzetes varfalát idézi a messzeség. Látni vélem az időszámítás előtti második században a földrengés miatt elpusztult Rodoszi Kolosszust, amely irányt mutatott a tengeren érkezőknek. Az egykori Kolosszus helyén ügyesen irányit a kormányos és az izraeli hajó biztonsággal köt ki a világ egykori hét csodájának egyikénél, a Rodoszi Kolosszus helyének közelében. Rodosz földjére érve, egykori tanulmányaimból bevillan a helyi zsidónegyed, a Judeira látképe. Nem utolsósorban a hűvös rodoszi zsidótemető, amelyben nem kevesebb mint tizenhat rabbi földi maradványai pihennek. A kikötőhöz közeli girbegurba utcákon hamarosan a mártírok terére jutunk, pontosabban a zsidó mártírok terére. Közepén egy hatszög alakú, a zsidó vértanuk emlékét őrző márványoszlop magasodik. Hat nyelven, közöttük héberül, megemlékeznek arról a több mint 1500 zsidóról, akiket a náci kegyetlenség Auschwitzba deportált, majd elnyelte őket a szörnyű gázkamra. Közeledve a festői szépségű belvároshoz évszázadok eseményeit békésen magukon hordozó épületek rajzolódnak ki, melyeknek sorában ott van, ott áll a világhírű Rodoszi Zsinagóga, amely kívülről alig hívja fel magára a figyelmet. A középkor legismertebb utazóinak egyike, Tudelai Benjamin írja, hogy a Szentföld felé utazva megállt Rodoszon, ahol látogatást tett a helyi közösségben, amelynek akkor 400 tagja volt. A különböző római és gót kultúrkörből odaérkező zsidó népesség jelentős mértékben megnőtt, amikor Spanyolország és Portugália is kiüzte a zsidókat, akik sok irányba menekültek, Többek között Rodoszon is új otthonra találtak és 1565 ben megalapították közösségüket amelynek neve Káhál Kádos, azaz Szent Gyülekezet.
A menekülő zsidók új otthonra találtak. Beilleszkedtek, építettek. Fejlesztették a gazdaságot, kereskedtek, gyógyítottak, tanítottak. A sokszínű, soknemzetiségű, viszonylag nagy kiterjedésű szigeten relatíve békességben éltek. Az 1900-as évek elején vélhetően 4500 zsidó élt Rodoszon. Négy zsinagógában a szefárd rítus szerint fohászkodtak az Egek Urához. Azonban az elmúlt évszázadban - a három évtizednyi olasz megszállás alatt - a korábban nyugalomban élő közösség tagjai között pánik ütötte fel a fejét, és mintegy 3000-en elhagyták a szigetet. 1943-ban a németek megszállták a területet, s nem sokkal később megkezdődött a helyi zsidóság deportálása. A lokálpatrióta rodoszi zsidókat kiszakítják szülőföldjükről és sorsuk az lett, mint mártírtársaiké: Auschwitz. Alig 150-en menekültek meg, de Rodoszra már nem akartak visszatérni. Jelenleg mintegy 25-30 Mózes hitében élő ember él a szigeten. A megnövekvő turistaforgalomnak, túrista áradatnak köszönhetően százak és százak keresik fel az év nagyobb részében a zsinagógát, a sziget egyik ékességét. Helyi gyökerekkel rendelkező zsidók leszármazottai – ritkán - esküvőt és bár micvát is rendeznek az ősök imádságával megszentelt helyen. Itt, a Káhál Kádos zsinagógában. A puritanizmus formai jegyeit magán hordozó kapuzaton belépve elénk tárul az egykori spanyolországi zsinagógák hangulatát idéző terem. Ilyet láttunk szerte a világon Közép- Amerikától egészen a boszniai Szarajevóig. Velencetol, Amszterdamon át Londonig. A kapuzat fölött klasszikus héberséggel megfogalmazott rímekbe foglalt üdvözlő költemény köszönti a zsinagóga népét. A templom belső tere háromosztatú építészeti-szerkezeti megoldást feltételez. Az épület természetesen Jeruzsálem felé néz, de a zsinagóga bejáratával szemközti felület centrumában egy széles kapuzat invitálja a látogatót a zsinagóga kertjének megtekintésére. A portál két oldalán egy egy timpanonnal ellátott frigyszekrény vonza magára a tekintetet. A szefard zsinagógák jellegzetessége, hogy a tóratekercseket nem egy, hanem több frigyszekrényben őrzik, s meghatározott sorrendben, meghatározott ünnepen veszik ki azokat. Apropo, tóratekercs… Pár nappal korábban olvastam az egyik izraeli hirportál lapjain, a National Library of Israel szeptember 18. számában, hogy Izraelbe került az egyik legérdekesebb történettel rendelkező tóratekercs, amelyet évszázadokon keresztül használtak rodoszi testvéreink. A tóratekercset feltételezhetően Spanyolországban írták hosszú évszázadokkal ezelőtt, és az onnan elűzöttek vitték Rodoszra, és rendszeresen abból olvasták föl a hetiszakaszt, Isten igéjét. A soá éveiben Szulejmán Kasiloglou sejk mecsetjében rejtette el a prgament tekercset, majd 1999-ben egy Rodoszról elszármazott testvérpár az Izraeli Nemzeti Könyvtárnak ajándékozta, De térjünk vissza az imaházhoz! A falak dekoráltságát az eklektius formai jegyek borítják, amelyek dinamizmusát a magaslatokból vizesésként lehulló, szépséges, színvarázslatot árasztó, velencei csillárok ritmusa teszi egyedivé. A varázslatos világítótestek Rodosz itáliai megszállásának - mily ellentmondásos ez a történet - kultúrális hozadékai. Gyönyörű, pazar látvány, mégis a harmóniára törekvő belső egységű tér, kissé idegen csillogását eredményezi.
A falakat -a kozépkori zsinagógák hangulatát idéző tórai, zsoltárokbeli és misnai idézetek- teszik árnyalttá. A tízparancsolat igéi közül, elég egyedi módon csak az első és a második olvasható a mirtuszággal körülvett kompozíción. A kvadrát betűs textuson olvasható a héber szöveg: 1. “Én vagyok az Örökkévaló, aki kihoztalak téged Egyiptom országából, a szolgaság házából.” 2.”Ne legyenek idegen istenek előtted...” Majd hívogatóan invitálja magára a tekintetet a virágos motívumokkal átölelt túldíszített háttérbe belesímuló harsonák sora, amely felett újabb dekalosz-beli igék rajzolódnak ki, jól olvashatóan. A jobb oldalon: “Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy...” (sic) A bal oldalon két rövid szó, egy tömör mondat, mintegy felkiáltást sugallva: “Ne ölj!” A faldíszítések, nem a soa előtt kerültek illusztrációként a helyükre. Így joggal feltételezzük, hogy a koncentrációs táborból viszzaérkezettek utókorhoz szóló üzeneteit hordozzák. A centrális térben elhelyezett, feltételezhetően másolati példányként értékelhető három lépcsos bima, azaz tóraolvasó asztal a velencei szefard imaházak hangulatát idézi. Itt állva, különlegesen érzékelhető a sok ablakon beáramló fény, amely jól olvashatóan kirajzolja a misnai felirat elemeit ”keter kehuna”,“ keter Tora” és “keter sem tov”. E misnai idezet részletekben ábrázolt vizuális szegmense a Misna klasszikus szavaira utal: ” Rabbi Jehuda mondá: három korona létezik: a Tóra koronája, a papság koronája, és a királyság koronája. Azonban a jó hír koronája mindenen felül àll!” (Atyák traktátusa 4.13.) Jó néhány ismert motívum, pl. a Dávid csillag, a hétágú menóra megemlítése mellett különleges figyelmet érdemel a jellegzetes rodoszi, az egész épületet lefedő, monotoniájában is varázslatos mozaikpadló felület, amelyekből pálmaszerűen emelkednek ki a gyönyörű rodoszi oszlopok, amelyeket egyedi korona díszít, s így tereli a tekintetet a 20-i század első harmadában felhúzott női ülések irányába. A kétszíntes zsinagógát a jellegzetes, eredeti formájában rekonstruált mikve és a gazdag, informatív anyaggal rendelkező kiállítás egészíti ki.
Elhagyva a történelmi hangulatot sugárzó kicsi épületet, bottal járó, barázdált arcu, egykori sudár alakjának nyomait viselő ember közeledik felénk. Köszönünk egymásnak. Látva a kipát fejemen, mosoly ül az arcára, majd kissé rekedtes, de érces hangján szólal meg: - Sálom, hávér…!!! Mintha találkoztunk volna valamikor, mintha ismertünk volna, mintha ismernénk egymást…
Elhagyva Haifa kikötőjét elegánsan szeli a Földközi-tenger hullámait a Manó Cruise nevű izraeli hajó. Egy napi utazás után közeledünk Görögország negyedik legnagyobb szigetéhez, Rodoszhoz.
Az épület előterében készséggel osztogatják város egyik leghíresebb épületének , a zsinagógának múltját is ismertető kicsi füzetet. Ezek szerint a Makkabeusok Könyvében már megemlítik a helyi közösség nevét, így meglepődve értesülünk, hogy több mint 2000 esztendővel ezelőtt már éltek ott zsidók.
