1. RÉSZ
SCHŐNER ALFRÉD ÉGSZINKÉK תכלת ELŐSZÓ E kötet egy magyarországi rabbi, művészettörténész életének szegmenseibe, gondolatvilágának hátterébe, az aktualitások iránt érdeklődő ember életébe szeretne betekintést engedni. A zsidóság vallási rendszere melletti elkötelezett, vívódó ember osztja meg világképét - most írásos formában - az olvasóval. A benne lévő história, nem a fantázia szüleménye. A különböző tudományos, vallástudomámyos fórumokon, zsinagógai miliőben elmondott vagy megjelent publikációk és előadások láncolatát összefűzik a hétköznapi, a szombati és az ünnepi élet eseményei, s gondolat-töredékei. A hálát, a köszönetet, a kétséget és az időnkénti aggódást, a hívő ember alázatát I…ten, és szeretetvágyát az emberek iránt. A toleranciát és a megismerés-megismertetés iránti vágyódást. Időnkénti lázongásait, kételyeit, a modernkor hozta kérdésekre adandó válaszkísérleteit. Küzdelmeit a vallási kérdések elmélyülésében, vallomásait a zsidó hagyományról és ezek egyik integráns részéről, a zsidóság művészetéről. Mintegy két évig nem volt rabbija a Nagyfuvaros utcai zsidó közösségnek. Mint rendszeresen zsinagógába járó és az istentiszteleteken állandóan résztvevő ember, csaknem negyvenöt esztendő után kerültem újból a VIII. kerület zsidó imaházába. Az otthonom persze az OR-ZSE maradt. Mindennap két helyen tanítottam, reggel, este és péntekenként prédikáltam. Nemkülönben a számomra oly fontos városokban, mint Szegeden, Debrecenben, Győrött, Pápán, Nagykőrösön, stb. s persze Erecben. Hiszen a zsinagóga egyik héber neve Bét Hámidrás, azaz tanház. A kötet, amelyet a nyájas olvasó most kezében tart ennek az időszaknak a terméke. Műfaját tekintve leginkább naplónak, illetve „rabbinikus naplótöredéknek” nevezném. Életrajzi elemekkel tarkított gyűjtemény ez, jegyzetek, írások reflexiók, tanulmányok, dolgozatok, megemlékezések, amelynek belső logikáját a kronológia határozza meg. Nem más ez, mint egy egymásra épülő, rabbinikus vallomás, ars poetica. Több mint két esztendő gondolatait kívánom megosztani a zsidóság iránt érdeklődőkkel. Nem a teljességre törekedtem, hanem a domináns események és dátumok íratták mind a pár oldalas asszociatív gondolatokat, a tudományos értekezéseket, az emlékezés szavait, mind az ünnepi írásmagyarázatokat. E két és fél év betekintést enged a XXI. századi rabbi világlátásába. E kitárulkozással is tanítani kíván! Égszínkék. A kötet címe. Az égszínkék szín a felhők fölött kitárulkozó végtelent, a háborgó, ám megnyugvó, a látóhatárral ölelkező tengert, eleink imaköpenyét és a mindig megújuló zsidóságot jelképezi. Hitem szerint mindig lesz égszínkék az egyre táguló univerzumban, s e csodálatos szín megérinti az emberek szívét. A régi latinok köszöntésével ajánlom e kötetet: Lectori salutem Schőner Alfréd Budapest, 2007-5767 "ÉS LEGYEN NÉKTEK ÖRÖK TÖRVÉNYÜL..." * "És legyen néktek örök törvényül." (Vájikrá 19. 1.) – szól az Örökkévaló az égi seregek ura Izrael népéhez, ezen a héten felolvasandó heti szakaszunkban, szidránkban. A zsidóság egyik nagy küldetése volt, hogy a Midenhatótól kapott igaz törvényt adta az egész emberiségnek. Azokat az igéket, amelyeket a nagy történelmi egyházak teológiájában Tízparancsolatnak neveznek. Tíz Ige, amely az erkölcsi világ fundamentumát képezték, és képezik a mai napig. Benne olyan törvények, amelyek „bén ádám lemákom”, azaz az ember és I…ten közötti parancsolatok, és olyanok, amelyek „bén ádám láchávero”, azaz az ember és ember közötti relációt szabályozzák. "Engedd el a népem, hogy tudjatok Engem, az Örökkévalót, szolgálni". (Smot 7.16.) Ezt a zseniális gondolkodót két oldalról támadták. " ... Ha akarjátok, nem álom...!" És néhány évtizeddel később megalakult Medinát Jiszráél, Izrael Állama. "Legyen néktek örök törvényül". A törvényt nem tartották be, és nem hallgattak azoknak a szavára, akiket már megérintett Tiszaeszlár vérvádjának a szele. Igaz, hogy a mi testvéreink, Pesten és a nagyvárosokban és a kicsikben építettek, építettek és építettek. Önmagukat, közösségeket és városokat, múzeumokat, ipart, tudományt, szellemiséget. Részt vettek az első igazi nagy szabadságharcban, 1848-ban, az első világháborúban és büszkén viselték a megérdemelt kitüntetést, hiszen ők háborús veteránok voltak. És a kitüntetések helyére néhány évtizeddel később egészen más került. Nagykőrösi zsinagóga Mennyei Atyánk, Világ Alkotója nézz le reánk és áldd meg a te közösségedet. Add meg nékünk a belenyugvás képességét, hogy elfogadjuk az elfogadhatatlant. Hogy hozzunk megbékélést az embereknek, belátást, önmagunkba szállást, hogy a holnap szebb legyen, mint a tegnap volt, hogy a holnapután boldogabb legyen, mint a holnap. Add meg uram, hogy mártírjaink nyugalma legyen az örök életben, akiknek hamvát, hamvait szétszórta a szél. Akiknek nem adatott meg, hogy ebben a földben nyugodjanak, mert még emberi porhüvelyüket is elégették. *Elhangzott a nagykőrösi mártír istentiszteleten, 2004. június 20. KOL NIDRÉ 2004/5765* אור זרוע לצדיק ולישרי לב שמחה (Zsolt. 97.11) Szerte a világon, ezekben az órákban az előbb elhangzott szavak csendülnek fel a Magasságok felé, a Világ Alkotója felé. Ilyenkor együtt vagyunk valamennyien lélekben és érzelmekben. Azok, akiket elsodort az élet, s azok is, akik véglegesen eltávoztak közülünk. Most, itt vannak a szívünkben, dobognak a lelkünkben, szinte érezzük őket. Odanézünk arra az "ominózus" helyre, és látjuk őt. Őt, aki felnevelt, aki irányította lépteinket, s kirajzolódik előttünk a kép, amikor - sok-sok évtizeddel ezelőtt - áldott emlékű apánk rátette kérges, fáradt kezét a fejünkre, és azt mondta: "Jevárechechá ...", " a Jóisten áldjon meg fiam !". Ez az áldás elkísér, ezt az áldás várjuk a magasságokból. בזכות אבות תושיע בנים "Az elődök érdeme miatt részesítsen áldásában bennünket a Mindenható kegyelme.” (www. daat. ac. il/daat/toshba/imhagim) Drága Testvéreim! Kol nidré este van, számunkra, zsidó embereknek az esztendő legfontosabb estéje. כל הנחלים הולכים אל הים והים איננו מלא "Minden folyó a tengerbe rohan, és a tenger mégsem telik meg". (Kohelet 1. 7) עת לבכות ועת לשחוק... עת להשליך אבנים ועת כנוס אבנים „Ideje a kődobálásnak és ideje van a kövek összeszedésének." (Kohelet 3. 4-5.) Mintha a bibliai szöveg kelne életre a bibliai földön, Atyáink országában, Izraelben, ahol dobálják a köveket. Nincs olyan nap, hogy ne zuhanna zsidó emberre kő, a pusztítás és a megsemmisítés köve. S most is úgy érezzük, talán megint - távoli messzeségből - felénk akar dobni valaki, immár nem is követ, de mindent elpusztító rakétát. Mi ezzel szemben több emberöltő óta próbáljuk "gyűjtögetni" a köveket, a mi életünk nem más, mint egy nagy "gyűjtögetés". Hol az összetört mácévákat, sírköveket állítjuk fel, hol a megszentségtelenített, összetört zsinagógák épületeit próbáljuk újraépíteni. Hol a megtaposott, megszégyenített és megalázott életünk köveit szándékozunk kisebb darabokból újból- és újból felépíteni. A XX. század első évtizedeinek nagy tehetségű zsidó költője, Kiss József így ír Az én imádságom c. versében: יהי רצון מלפנך ה'' אלוקינו שתהא שנה זו גשומה ושחונה (מסכת יומא-פרק ה) " Legyen meg akaratod szerint Örökkévaló I…tenem, Világ Alkotója, legyen ez az esztendő vízben és napfényben, tűzben, világosságban bőséges, gazdag". A költő úgy fogalmazott egykor: Ismeritek a vidám rőzselángot A bizakodásé és az optimizmusé. וביום צום כפור יחתמון Ablak részlet, szegedi zsinagóga, 1903. *Elhangzott 2004. 09. 24. Kol Nidré estéjén az OR-ZSE zsinagógájában TELEKI TÉRI FŐHAJTÁS* 1944 – 2004 EMLÉKTÖREDÉK A MÁRTÍROK ÉS EGY MÁRVÁNYTÁBLA ELŐTT Gyermekkorom egy részét itt, ezen a környéken töltöttem és olyan arcok rajzolódnak ki előttem, akik a maguk nemében teljesen egyedülállók, a budapesti zsidóság a budapesti kultúra, a magyarországi kultúra összességének történetében. A tanítványi tisztelet ajánlja az Önkormányzat figyelmébe: a Kun utca 12-ben élt - legalább hatvan éven keresztül - a XX. század egyik legnagyobb magyar-zsidó tudósa, Scheiber Sándor. Méltó lenne egy márványtáblát elhelyezni a háza falán. Az akkori magyarországi politikai hatalom életében nem ismerte el. Elérkezett az idő! Megérdemli! Holocaust emléktábla a Teleki téren Az előttem kirajzolódó híres, vagy egyszerű személyek mind, mind olyan emberek, akik e kerület hírnevét öregbítették. Szerény képzelőerő kell ahhoz, hogy magunk előtt lássuk, újra milyen gyönyörű lehetne ez a tér! Hiszen olyan házak övezik, amelyek, bár a történelem megtépázta őket, európai mértékkel mérve is, szinte unikálisak. S ha ez igaz, jó néhány falra felkerülhetnének a múltat megidéző emléktáblák. Az egykor e kerületben élő hírességek, tudósok, kereskedők, iparosok neveinek őrzői, hiszen ők mindnyájan hozzájárultak a környék felvirágoztatásához. Örökítsék, meg a feledésbe merültek nevét, akik értékek hordozói voltak, s hozzájárultak Budapest szellemi arculatának kialakításához. Nem messze e kegyeleti helytől áll a VIII. kerületi szefárd zsidó imaház, amely az egyetlen olyan imahely Magyarországon, ahol az imákat a régi, egyedi jellegű formában, specifikus betoldásokkal, különleges dallamvilággal recitálják. „A Teleki téri zsinagóga, jelenleg a főváros egyetlen szefárd (spanyol) rítusú, ortodox imaháza, az úgynevezett „csortkovi” zsinagóga, valójában nem a spanyol eredetű zsidók imádságos helye volt, hanem a galíciai (többségében csortkovi) haszidoké. Az imaház ugyanis a mai Ukrajna területén található Czertków (Csortkov) városkáról kapta nevét. Innen származtak el e templom alapítói, sőt, a Majna-Frankfurtba került Rotschildok is. A csortkovi „csodarabbi” leszármazottja ma Münchenben működik rabbiként. Nyelve, imarendje, szokásai csak annyira különböztek a német minhágtól (liturgiai szokásrendszertől), amennyire a haszidizmus általában fölvett némely hatást a törökországi szefárdiaktól, különösképp az észak-izraeli C’fát (Safed) városában élt legendás kabbalistától, a „szent oroszlántól”, Jichák Lurja Askenázitól.” (Szentgyörgyi Ákos: A józsefvárosi zsidó közösség kialakulása, imaházak és zsinagógák, Budapest, 2002. p. ) Ugyancsak itt a Józsefvárosban működik a város egyik legdinamikusabb zsidó közössége, a Nagyfuvaros utcában. Erről így ír a krónikás: „Freud Dezső 1922-ben, a volt józsefvárosi kaszinó épületét alakíttatta át nagyméretű zsinagógává. 1921-ben ugyanis az Emberbarát Egyesület tagjai megvásárolták a Nagyfuvaros utca 4. számú házat, melynek földszintjén és első emeletén közösségi helyiségeket alakíttattak ki, az udvar területére pedig a tervező mérnök 800 férőhelyes zsinagógát épített. A zsinagógát, amely a második világháború előtt nagyon látogatott volt, 1922. őszén avatták fel. Frigyszekrény-részlet, Nagyfuvaros utcai zsinagóga A zsinagóga, elkészülte után, az Emberbarát Egyesület Szilágyi utcai imaházának funkcióját vette át. Az „éc chájim” (Élet fája) ortodox imaegylet, ezzel a nagy zsinagógával szemben, a Nagyfuvaros utca 3/b. sz. alatti „Kauffmann-ház” első emeleti és udvari lakását alakította át imaházzá. A ház udvarán, a táslich célját szolgáló kút maradványa mindmáig látható.” (in. Sz.Á. i.m) S nem messze e helytől – az egykori „józsefvárosi palota, - vagy Mágnás negyedben” imádkoznak 1878. óta az OR-ZSE zsinagógájának hívei is. S így el lehet mondani, hogy ez az a kerület ahol a magyarországi vallásosságnak három árnyalata, három irányzata békésen, nyugodtan egymás mellett élt, s él ma is. Ez a kerület volt az első, amelyben a rendszerváltás után bevezették és rendszeresítették az úgynevezett „holocaust napon” az iskolák látogatását a különböző kegyhelyeken. Nagyon fontos, hogy a mai fiatalság tudja, hogy a XXI. század Magyarországa már más, mint a múlt század. Olyan, amelyik építkezni szeretne, és kiiktatni önmagából mind azt, ami méltatlan a demokráciához. Kiiktatni mindent, amely nem fogadja el a másságot, kiiktatni mind azt, amely nem fogadja el, hogy az ember, adott esetben, eltérően gondolkodik. Más a hite, vagy más a nemzetisége, vagy más a bőrének a színe. Amikor az elmúlt nyáron Izraelben jártam Haifán, a tengerparton, – ami mindig lenyűgöz - a haifai Carmel hegy magaslatát láttam, és éreztem a víz simogató melegségét, finom puhaságát. S ahogy ott a kis unokámmal sétáltam, belebotlottam egy kőbe. Ezt a követ én elhoztam. Ez a kő a Földközi-tenger partjáról való. Arról a helyről, ahol azok az emberek értek partot, akik túlélték a holocaustot, és, akik úgy gondolták, hogy nincs már jövőjük Európában. OR-ZSE zsinagóga Haza tértek, Izraelbe. Az emlékezés kövét hoztam most magammal, hiszen mi zsidó emberek nem virágot teszünk az emlékhelyekre, hanem egy kavicsot. Ezt az izraeli kavicsot most elhelyezem az emléktábla alatt. Ez a kavics legyen a szeretetnek és az emlékezésnek a köve. A szereteté, a megbecsülésé és a kegyeleté. Emlékeztesse mindazokat, akik 2004-ben már másképp képzelik a világot, mint ahogy a múlt század borzalma, emberirtása formálta. Bízunk benne, hogy a józanész kerekedik felül, s nem a diktatúrát időnként éltető gonoszság. Korunk egyik legnevesebb költőjének, Székely Magdának soraival zárom mondandómat. Azt hiszem, ennél jobban nem tudnám kifejezni saját érzéseimet. Mert megadatott itt nyugodnia, Itt nyugszik most Peszách Péter fia. Néhány barátom volt, míg állt a házam, És több volt a fény, mint más provinciában. Én remélem, hogy vannak, és lesznek barátaink. Lesznek újra gyönyörű házaink, melyek Közép-Európa egyik legpatinásabb terén, a Teleki téren állnak. Nagyfuvaros utcai zsinagóga, belső tér Ősz van. Hullnak a falevelek, de a nap sugara bearanyozza a fák törzseit s a már kopár ágakat. A borongós köd után, a hűvös szél után, a sötétség után azonban mindig kisüt a nap. Lesz világosság, mindig lesz fény! *Elhangzott: A Teleki téri emlékhelyen, 2004. október 15.-én. A TÓRA SZAVA דבר תורה.. ראש חודש מרחשון A most beköszöntött hónap neve Márchesván. Ez a Ros Chodes mindig két napból áll. Azért mert ez Tisri hónap után van, s a hagyományos naptárszámítás szerint Tisri hónap 30. napja mindig Ros Chodes. Az újhold második napja, viszont Márchesván első napja. Márchesván hónap, az év második hónapja, ha a hónapokat Tisritől, és a nyolcadik azoknak a sorrendjében, amikor Niszántól kezdjük a számítást. שני וחמישי שני „Hétfő csütörtök, hétfő” hármas böjt sorozatáról szeretnék röviden szólni. Magyarországon nagy hagyománya volt ennek a rendszernek. Élijáhu Ki Tovnak, a korszak egyik legnagyobb szaktekintélyének, halachistájának Széfer Hatodáá című művéből idézek: „…miért pont ezeken, a napokon (hétfő, csütörtök, hétfő) alakul ki ez a különleges szokásrendszer? Azért mert ez a „jóakarat” és a szeretet napja.” Ezeken a köznapokon olvasunk Tórát. Ez is a bizonyítéka annak, hogy az Örökkévalóhoz, és igéjéhez ragaszkodunk. Mestereink a rabbinikus korszakban elrendelték e hármas egységben, a gyásznap megnyilvánulási formáit. Séni váchámisi séni – több történelmi kataklizma traumáját idézi, ezek asszociációi ma is elevenen élnek. Ilyenkor is a Szentély pusztulására emlékezünk és az elégetett Tórákra. Valamint a Templom megszentségtelenítésére és Izrael száműzetésének kezdetére. A Tóra elégetésről néhány mondatot. Sajnos a különböző történeti korszakokban, azt hitték, hogy ha elégetik a szent tekercseket, akkor megsemmisíthetik a zsidóságot is. A könyvelégetés az inkvizíció óta többször is megismétlődött! Ezt szakkifejezéssel könyv autodafénak hívjuk. Majd a könyvek után az emberek következtek! Az elmúlt években jártam egy-két olyan vidéki temetőben, ahol a sírok között eltemettek néhány elégetett vagy megszentségtelenített tóramaradványt. S mint egy halott fölé, a későbbi korszakban a zsidók sírköveket emeltek. Máhárám Mincz, óbudai főrabbi Az egyik Óbudán van, nem messze Máhárám Mincz (1750-1831), azaz Müncz Mózes sírjától. Felirata: „Legyen az itt lévő emlékmű megemlékezése azoknak a tóratekercseknek, amelyeket a Holocaust éveiben az óbudai zsidóság pusztulásának következtében a fasiszta és nyilas gyilkosok elégettek.” Pápán is láttam a temető egyik utolsó sorában a cádikok, az igaz emberek sírjainál egy írást; „ …ezen a helyen lettek eltemetve azok a Tóratekercsek, amelyeket Pápán a gyilkos korban, a Soában elégettek.” לזכרון עולם עד הגל הזה ועדה המצבה על אמירה נעימה כתיבה... םפרי תורות שנשרפו ונקרעו ביד... ושאריתם פה לקבר..... כמעת כל בני עדתינו...פוזרה הובלו לאוישוויץ ונשלכו... בי''ז בתמוז שנשרפו בו התורה ולרבים במדינות שונות נשפך דמם... וקדשו שמו הגדול ביראה טהורה ה' ינקום דמם שנת תשד- תשה לפ''ק ת נ צ ב ה (A töredékes szöveg nem mindig olvasható.) A tóratekercseket - fizikai értelemben - el lehet égetni, de a Tóra betűit soha nem! 2004. 10. 22. ADALÉK A „SÁLESZÜDESZ” HAGYOMÁNYÁNAK KIALAKULÁSÁHOZ דבר תורה....סעודה שלישית A sálesüdesz, eredeti megfogalmazásban solajs szeudajsz, avagy, szeudá slisit, magyarul: harmadik lakoma, nagyon régi múltra tekint vissza. ויאמר משה אכלהו היום כי שבת היום לה' היום לא תמצאהו בשדה „És mondta Mózes: egyétek meg ma (a mannát), mert szombat van ma az Örökkévaló tiszteletére, ma nem találhatjátok azt a mezőn.” (Mózes II. 16. 25.) Az előbb említett mondatban, a hagyomány értelmezése szerint, háromszor fordul elő a ma היום szó. Ennek megfelelően a nap 24 órás időegységében háromszor kell lakomát tartani! A harmadik étkezés: a „sálesüdesz”. A bibliai korszak háborús időszakát idézi Mózes I. könyve, a ma délelőtti hetiszakaszban. Ábrahám találkozik a korszak kiemelkedő személyiségével, Málkicedekkel, Jeruzsálem királyával. ומלכי צדק מלך שלם הוציא לחם ויין, והוא כהן לאל עליון. ויברכהו ויאמר, ברוך אברם לאל עליון קונה שמים וארץ. וברוך אל עליון... ”Málkicedek pedig, Sálém (Jeruzsálem) királya, kivitt kenyeret és bort, ő ugyanis papja volt a legfelsőbb I…tennek. S megáldotta és mondta: Áldott legyen Ábrám a Legfelsőbb I…tentől, ki ég és föld teremtője. És „Áldott legyen a legfelsőbb Isten…” ( M. I. 14. 18-20) Ez, a nagyobb betűtípussal kiemelt, s az előbb idézett héber textus harmadik sorában lévő, szövegrész beépült a sálesüdeszi liturgiájába, a szombat délutáni étkezés elköltése és az írásmagyarázat közé ékelődött be. A hagyomány itt is olyan régi, mint maga a történelem! AKÁCFA UTCA 22. – A ZSIDÓ IMAHÁZ EMLÉKÉRE Áldott emlékű apám volt az Akácfában a sálesüdesz elöljáró, vagy ahogyan akkoriban hívták: a gábe. Ott imádkozott az egykori VII. kerület szívében, az Akácfa utcai kis imaházban. Kiváló rabbija volt e zsinagógának, Háráv Groszberg Jenő, vagy ahogyan általában nevezték, Reb Joszef Groszberg. Nagyszerű talmudista, aki minden reggel és este „előtanult” Talmudot a Kazinczy utcai főtemplom állandó minjánján. Legyen áldott az emléke! (Munkásságáról lásd Deutsch Gábor A Groszberg famíliia címú tanulmányát, amely az OR-ZSE honlapján jelent meg az itt közölt írás után, 2006. 11. 07.-én) Háráv Groszberg Jenő זצ''ל Az Akácfa, sábesz délelőtt tele volt hívekkel, de hétköznap reggel-este is volt minján. Szombat délután a szeudá slisitnél a gabenek volt joga megbízni, mechábedolni valakit a szombat délutáni zmíreszek, dalok eléneklésére. Dr. Várnai Dezső, a korszak egyik legismertebb fogorvosa volt az egyik „előénekes”. Csendült a hangja: ברוך אל עליון אשר נתן מנוחה „Áldott a nagy I…ten, aki nyugvást adott a lelkünknek, a tenger bútól, bajtól. Gondol majd Cionra, romos városára, meddig húzódik még a jajszó számunkra?” Groszberg Jenő szerkesztette Zsidó Újság A zmiresz feltételezett szerzője Rabbi Baruch Ben Smuel, aki 1222-ben halt meg Mainzban és jó nevű talmudista hírében állt. Nevét a szombat délutáni ének szövegében a versfőkben őrzi meg a szerző: Báruch Házák. A sálesüdesz, a harmadik lakoma, kedves közösségi esemény. Ima, étkezés és hagyományos dallamok, s a zrmireszek a főbb elemei. Ezeket, a melódiákat énekeltük a híveiben megfogyatkozó, később megszűnt, Akácfában. Majd az egykori Rumbachosokkal. Hallottam a Frankelben, Lágymányoson, Jerusálájimban, Rámát Gánban, Kefár Sábán, vagy a Dessewffy utcában. Most éppen a Nagyfuvaros utcai sülben éltem át ezt a XIII. századi szöveget, és a sokkal később keletkezett közép-európai dallamot. ברוך אל עליון אשר נתן מנוחה „Áldott a nagy I…ten, aki nyugvást adott a lelkünknek…” Hírek szerint leállítják a VII. kerület, egykori zsidó negyedének bontását. Vajha, legalább, emléktábla jelezné az Akácfa utca 22. ház falán: itt zsidó emberek százai imádkoztak… Nem is olyan régen! 2004. 10. 29. 613 PARANCSOLAT Nemrég látott napvilágot Naftali Kraus, magyarországi születésű izraeli író újabb kötete az Ősi forrás sorozata tizenharmadik könyve: A 613 parancsolat. A művel kapcsolatban – a bemutatón – idéztem a Talmud, Mákot 23 – 24 trakátusát. E gondolatsort először néhai professzoromtól, Benoschoffsky Imre főrabbitól hallottam. Ő, egyik első könyvében, a Zsidóságunk tanításai című, a negyvenes évek elején a Jávne sorozatban megjelent munkájában közölte a tanulmányát. Egykori, budai mesterünk emlékének ajánlom e tanítást. A fordítást Molnár Ernő A Talmud könyvei, Bp. 1921-1923 c. munkájából kölcsönöztem. (A kötet facsimile kiadása Babits Antal szerkesztésében jelent meg 1989-ben.) 1. דרש רבי סמלאי: שש מאות ושלוש-עשרה מצוות נאמרו לו למשה: שלוש מאות וששים וחמש לאוין כמניין ימות החמה, ומאתים וארבעים ושמונה עשה כנגד אבריו של אדם. Szimláj rabbi a következő biblia-magyarázó előadást tartotta: Hatszáztizenhárom parancsolatot adott I…ten Mózesnek, még pedig: háromszázhatvanöt tiltót, az év napjainak száma szerint. S kétszáznegyvennyolc meghagyó parancsolatot az ember testrészei számának megfelelően. 2. בא דוד והעמידן על אחת-עשרה, שנאמר:"מזמור לדוד, ה' מי יגור באהלך... הולך תמים ופועל צדק ודובר אמת בלבבו .לא-רגל על-לשונו לא-עשה לרעהו רעה וחרפה לא-נשא על-קרובו. נבזה בעיניו נמאס ואת-יראי ה' יכבד נשבע להרע ולא ימיר. כספו לא-נתן בנשך ושוחד על-נקי לא-לקח עושה אלה לא ימוט לעולם." (תהלים טו. א-ה) Jött Dávid és tizenegyre csökkentette a számukat, amint írva van (Zsolt 15.): “ Zsoltár Dávidtól. Ó, Örökkévaló, ki időzhet a Te sátradban, és ki lakhatik a Te szent hegyeden. Aki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat beszél szívében. Nem rágalmaz a nyelvével, felebarátjával nem cselekszik rosszat, és nem hoz szégyent társára. Megvetett a szemében az aljas, az istenfélőket tiszteli, esküszik saját kárára és nem változtatja meg. Pénzét nem adja ki kamatra, megvesztegetést az ártatlan ellen nem fogad el. Aki ezeket cselekszi, nem inog meg soha.” 3. בא ישעיה והעמידן על שש, שנאמר: "הולך צדקות ודובר מישרים מואס בבצע מעשקות נוער כפיו מתמוך בשוחד אוטם אזנו משמוע דמים ועוצם עיניו מראות ברע." (ישעיה לג. טו) Jött Jezsajás próféta, és hatra csökkentette a számukat, amint írva van (Jezs. 33.15.): “Igazságban jár, egyenességet beszél, megveti a zsaroló nyerészkedést, megrázza kezét, hogy ne fogjon zsaroló vesztegetést, bedugja füleit, hogy ne halljon bűnt, és becsukja szemeit, hogy ne lássa a rosszakat.” 4. בא מיכה והעמידן על שלש, שנאמר: "הגיד לך אדם מה טוב ומה ה' דורש ממך כי אם-עשות משפט ואהבת חסד והצנע לכת אם-אלוקיך." (מיכה ו. ח) Jött Micha próféta és háromra csökkentette számukat, amint írva van (Micha 6.8.): “Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Örökkévaló: Jogosságot cselekedj, kedveld a szeretetet. És alázatosan járj I…teneddel.” 5. חזר ישעיה והעמידן על שתים שנאמר: "כה אמר ה' שמרו משפט ועשו צדקה..." (ישעיה נו. א) Később Jezsajás próféta kettőre csökkentette számukat, amint írva van (Jezs. 56. 1.): „Így szól az Örökkévaló: Őrizzétek meg a jogot és cselekedjetek igazságot.” 6. בא חבקוק והעמידן על אחת שנאמר: "...וצדיק באמונתו יחיה" (חבקוק ב. ד) S jött Habakkuk próféta és egyre csökkentette, amint írva van (Habakkuk 2. 4.): „Az igazságos ember a hűségében él.” 2004. 11. 05. CSALÁDREGÉNY VÁZLATPONTOKBAN* A tízparancsolat két táblája díszeleg az újonnan renovált zsinagóga oromzatán. Mártíremlékművet alakított, állított a múltját őrző utókor. Politikusok, közéleti személyiségek, lokálpatrióták, helyi notabilitások, s néhány túlélő… Az épületet Wechselmann Ignác tervei szerint építették még a XIX. században. Wechselmann Ignác egyik inspirátora és tanácsadója annak a Ludwig Försternek is, aki a Dohány utcai zsinagógát építette. A két zsinagóga, a Dohány utcai és a Tatai között sok különbség van. Elsősorban méretekben. A Dohány zsinagóga a világ egyik legnagyobb temploma, a tatai, egyike azoknak, melyek, meghitt, szinte családias, bensőséges enteriőrrel rendelkeznek. A kilencvenes évek elején így fogalmaz a helytörténész: „1861-ben került sor a régi zsinagóga átalakítására is. A terveket Wechselmann Ignác készítette, aki a pesti Dohány utcai templom kisebbített formája alapján oldotta meg feladatát, de a Tatai zsinagógánál a tornyokat elhagyta. Valószínűleg a hitközségnek nem volt kellő anyagi háttere, de lehet, hogy különösebb elhatározásra sem jutottak a községi tagok.” Különbség tehát az is, hogy a tatai zsinagógának nincsen tornya. No, meg már zsidó hívek, sincsenek a városban. Ez a Soá emlékéve. Mindenütt emlékeznek, méltó módón. Köszönet érte! Szomorú, hogy 60 évet kellet várni erre a főhajtásra! Drámai módon érintett meg a tatai zsinagóga belső térkiképzése és berendezése. A felújított épületben nem láttam mást, mint egy görög-római szobormásolat gyűjteményt. A zsinagógából múzeum lett! Szobormásolat-múzeum, mintegy jelezve a XX. századi magyarországi zsidó traumát. Zsinagóga, vagy múzeum? A kettő elvben egymástól független. Bizony, gondolkodásra, elmélyedésre késztető jelenet, amikor belép az ember I…ten egykori házába, amely ma a művészetek bemutatóterme. Ez is közösségi célt szolgál, de központjában nem a tranzcendentalitás, hanem ismeretek átadásának, magának a megismerésnek más formája. A zsinagóga aulájában márványból készített magyar-héber nyelvű felirat hirdeti: itt e házban, zsidó imahely volt, ahol a hívek fohászát könnyével áztatta a tatai levegő. Memento, 2004. Három nemzedékkel a genocídium után az őszi égboltot, tüzes villámaival világítja meg, hasítja darabokra az ég. Az üzenet hozzánk szól de a mobiltelefon kora nem alkalmas erre a „vételre” A tatai zsinagóga 1904-ben, tehát pont 100 esztendővel ezelőtt három testvér, Rudolf, Illés és Simon egy könyvet jelentett meg édesapjuk tiszteletére. Az apa, Handler Márknak abban az esztendőben töltötte be rabbinikus pályájának 40. évfordulóját. Handler Márk - családnevéből látszik, hogy keletről érkezett zsidó volt - Pozsonyban a híres Rabbi Ábrahám Smuél Binjámin bár Mose Szofer-nál tanult. A jiddis és az ékes német nyelvből magyarra fordította Pozsonyban a hivatalos okiratokat. Hatalmas volt benne a tudásszomj. Pozsony után átkerült Paksra, ahol a korszak egyik legnagyobb talmudistájánál, Joél Ungárnál tanult. Később megkapta a rabbi-oklevelet. „A Zsinagógát a Tatán letelepült zsidó közösség a XVIII. század elején emelte. 1977-től múzeumi kiállítóhely. A Holocaust 6O. évfordulóján a megyei önkormányzat felújította” Ezután Handlert Siófokon választják meg rabbinak, majd Tatára kerül. Az ő instrukciói alapján építik át, a mai napig álló zsinagógát, amelyben, 1867-ben ékes magyar nyelven szólal meg elsőként akkor, ott, Tata városában. Igaz korábban is prédikáltak már magyarul az ország más városaiban. Két neves személyiség, az egyik Lőw Lipót, Löw Immánuel édesapja. Sőt még korábban 1818-ban Nagykörösön Krakkauer Salamon. Handler Márk magyarul szól a híveihez, gyermekeit és környezetét is ennek szellemében neveli. Kálmán Ödön, a kőbányai rabbi néhány elegáns mondatot fogalmaz meg Handler Márkról: „…otthonában szinte hétről hétre ünneplik a hívők papjukat, mert nagy tiszteletet szerzett a kis városka zsidó híveinek. Ugyanis a hitközség az egyenjogúsítás örömére meghívta a világi hatóságokat is. Az 1868. január 19-én tartott magyar hitszónoklat szinte frenetikus hatást gyakorolt a jelenlevőkre. A helyi kaszinó dísztagnak választá Handler Márkot, aki az elsők között volt, ki a kiegyezés után megszólaltatta a zsinagógában a hazai nyelvet. Handlernek több munkája maradt ránk. A Vajuvinu Bámikra c. héber elemi nyelvtanát igen sok iskolában használták. Keszer Malchusz című munkája nyomtatásban is megjelent.” Handler Mark családi származásáról, nemcsak gyermekétől, hanem a rabbiszékben utódjától, a mártírhalált halt dr Goldberger Izidortól is olvashatunk. Három fia közül talán a legtehetségesebbet, Simont a rabbi pályára szánja. A pesti neológ Rabbiképzőbe jár, és fiatalon Lugosra kerül rabbinak. Édesapja tiszteletére lefordítja a legnehezebb könyvek egyikét, Jób Könyvét magyarra, s magyarázattal, látja el. Ezt ajánlja a fent már említett ünnepi évkönyvbe édesapjának, 1904-ben. Handler Simon Hevesire magyarosítja nevét. Nem sokkal később meghívják őt a Pesti Zsidó Hitközségbe próbaszónoklatra. Színre lép egy sztentori hangú ember, akinek neve és egyénisége belevésődik a magyar zsinagóga,- vallásfilozófia- és homiletika történetébe. Minden idők talán legnagyobb magyar rabbi szónoka. Dalalat AlHaírin, Majmuni útmutatójának ismertetése ma is nélkülözhetetlen mű. Az Etika a Talmudban című könyve, amely nyolcvankét évvel ezelőtt látott napvilágot, több magyarországi egyetemen ma is tankönyvként szolgál. Egykori műveinek reprint kiadásai szinte reneszánsz előtt állnak. Kálmán Ödön gazdag tanulmányt szentel az akkori vezető főrabbi életének. A főtextus alatt, szinte mellékesen odavetve, Hevesi életrajzának rövid kivonata. E pár sor önmagáért beszél: „Született Aszódon, 1868. március 22-én. Atyja Márk, volt siófoki, aszódi és tatai rabbi, anyja Rosenberg Julia. Az elemi iskolát Hevesen, a négy alsó gimnáziumot magánúton végezte. Fölvételi vizsgát tett Budapesten az Orsz. Rabbiképző Intézetbe. Ahol az alsó és a felső tanfolyamot elvégezte és rabbi oklevelet nyert. A Budapesti Tudományegyetemen filozófiai, műtörténeti, történeti, irodalomtörténeti és sémi nyelvészeti kollégiumokat hallgatott. Bölcsészettudori oklevelet nyert 1892-ben. A kassai jogakadémián hat szemeszteren át jogi tanulmányait végezte. 1898. december 8-án a kassai izr. hitközség (sic), mint rabbit és hitszónokot megválasztotta, állását 1894. elején foglalta el. És ott működött 1897. áprilisáig. 1897-től 1905-ig, mint lugosi főrabbi működött. 1905 szeptembere óta, mint pesti rabbi, később, mint főrabbi, majd, mint vezető főrabbi működött. 1905. március havában még, mint lugosi főrabbi, szentföldi tanulmányutat tett. Meglátogatta Cairo és Alexandria után Jeruzsálemet, az új zsidó kolóniákat és Palesztina nevezetesebb helyeit. 26 évvel ezelőtt megalapította az Országos Izraelita Közművelődési Egyesületet, később az Izraelita Patronage Egyesületet. Állandó igazgatósági tagja volt a magyar közművelődési egyesületeknek. Kb. 12 éve elnöke az Országos Rabbitestületnek. Társszerkesztője volt a Magyar Zsidó Szemlének és a Hacofeh héber nyelvű tudományos folyóiratnak. Szerkesztette az OMIKE három Almanachját és a Blau Lajos tiszteletére kiadott kétkötetes emlékművet. Az Országos Rabbiképző Intézetben 29 éven át adta elő a homiletikát és dr Venetiáner Lajos halála óta a vallásbölcseletet… Imakönyv fordítása ismételt kiadásokat ért meg, máchzor fordítása most van sajtó alatt.” (Azóta nagyünnepi imafordításai is többször napvilágot láttak, Kol nidré fordítása most ismét kiadás alatt van. Jób fordítását, a héber eredetivel együtt a közeljövőben megjelentetjük. Sch.A.) Történelmi szerep jutott neki osztályrészül, hiszen „a kiegyezést követő három évtized áldott humusza kitermelt gazdag értékeket, magyar zsidó értékeket, irodalmi kört, és előkelő nívójú folyóiratot, hetilapot, európai hírnévre emelkedett festőket, szobrászokat, a rabbiképző pedig rátermett igehirdetőket…” A jubileumi kötetben bemutatják őt a katedrán, a templomában, publicistaként, irodalmárként. 1934-ben a már többször említett Emlékkönyvben Hevesi Simon negyvenéves papi pályájának 512 bibliográfiai egységét sorolja fel Scheiber Sándor, ezen kívül 31 önálló kötete jelent meg, s huszonhat publicisztikai közlése – közöttük két héber nyelvű - periodikában láttak napvilágot. Az ő fia dr. Hevesi Ferenc. Lugoson született 1898-ban és 1952-ben az USA-ban halt meg. 1921-ben doktorált, szakdolgozatát Philosophiai elemek Száádjá gáon arab bibliafordításaiban és kommentárjaiban címmel írta meg. 1922-ben az Országos Rabbiképző Intézetben rabbivá avatták, majd első székhelyére, Székesfehérvárra került, ahol 1931-ig működött rabbiként. Szónoki képességeit édesapjától örökölte. Publikációi magyarul és héberül jelentek meg. 1931-től Budapesten rabbiként, majd 1943-tól főrabbiként működött. Amikor kellett, kemény hangon állt ki a zsidóság érdekében, ugyanakkor az önvizsgálat szükségességét, az önkritika fontosságát hangsúlyozta. 1939-46. között a Rabbiképzőben tanított. Közben megírta Az ókor zsidó bölcselete című művét, amely kiváló összefoglalása a zsidóság filozófiai eszmevilágának. 1945-46-ban tábori főrabbiként, vezérőrnagyi rangban tevékenykedett. Majd 1946-ban, politikai okok (?) miatt elhagyta az országot. Az Egyesült Államokban telepedett le. Tehetsége ott is kiteljesedett. 1946-tól Hawai rabbiként működött. Homiletika retorika témakörben megjelent munkáit ma is feltüntetjük az OR-ZSE szinopszisaiban. Gyermeke, Alan Hevesi, New York államgazdasági vezetőinek - New York State Comptroller - egyike. New York Állam számvevőjeként – például – kézjegyével látta el 2003-ban a magyar kulturális örökség megőrzéséről kötött egyezményt. Visszatérve Handler Márkra. Tanított, nevelt kitűnő embereket, figyelték szavát, hallgatták tanítását. Hallgatói közül az egyik Mose Fischer, rendkívül tehetséges vállalkozó, és alkotó üzletember volt. A polgárosodás eszméjének szellemében a dinamikus gazdasági fejlődés elősegítője akart lenni, ezért gyárat telepített nem messze Tatától. A gyár beindult, épült, és termékei közül több is a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. 1866-ban magyar nemességet kapott a hazai kerámiai ipar fejlesztése terén szerzett érdemeiért. Farkasházy Jenő síremléke, Farkasházy Mór unokája, a herendi manufaktúra újraalapítója Először, 1979–ben jártam Tatán egykori egyetemi oktatómmal. Akkor megtaláltam Fischer Mór sírját. Bár elolvasni már nehezen tudtam, mert tönkre tette az idő, lassan mégis betűről- betűre kirajzolódott a nedvességet könnyen magába szívó tatai mészkőbe vésett szöveg: „Itt nyugszik Mose Fischer von Fakasházy, aki megalapította Magyarország első porcelán gyárát Herend városában…” Igen, akinek a sírja előtt álltam nem más, mint Farkasházy Fischer Mór, a herendi porcelán gyár megalapítója. Egyike a hungaricum előállítójának. Világhírű lett. Méltán és kiérdemelten. Királyok, császárok asztalán ott díszelgett a herendi gyár terméke, hirdetve az alkotókészség jutalmát. Most, 2004. őszén újból elmentem sírjához. Ma már a sírkövön lévő betűket szinte kitapintani sem lehet! Igaz, a sír meg van „jelölve”, de a héber név, a gyáralapítás körülményeiről, a nemesi cím kiérdemléséről tájékoztató kalligrafikus héber betűk alig-alig olvashatók. Nagyon nagy kár! Környékén családtagok, kortársak népes koszorúja alussza örök álmát. Művészek, nyomdászok, rabbik, mesteremberek, kereskedők pihennek ott a csendes anyaföldben, Az őszi napsugár aranysugara végigpásztázza a vidéket, majd éles fordulatot vesz, s játszi könnyedséggel eltűnik, megteremtve az alkonyi homályt. Mártír-emlékmű, Tata A temető bejáratánál egy emléktáblát láttam a következő felirattal: „Őrizze e tábla Tata város több mint, hatszáz Auschwitzba deportált zsidójának nevét és emlékét.” Amikor a tatai látogatásra készültem, a Jád Vásém archívumában megnéztem, hány zsidó élte túl a holocaustot Tatán. Harminckettő. Visszatértek oda, és első dolguk volt újból hitközséget alapítani. Majd a hitközség megszűnt, de a zsinagóga áll, és a zsinagóga emlékeztet arra, hogy ott élt Handler Márk, akinek fia nem volt más, mint dr. Hevesi Simon pesti vezető főrabbi. Akinek az unokája nem volt más, mint dr. Hevesi Ferenc, az egyik legmagasabb rangú egykori rabbi-katonatiszt, és dédunokája New York Állam egyik gazdasági vezetője. Gondolataimban visszatérek a mához. A szépen renovált templomhoz. A vértanúk drámai emlékművéhez. A látványossággá lett, muzeális értékű temetőhöz. Felettünk ékeskedik a díszes múltat hirdető vár, s messziről még látszik a Tata tó felhőbe borult körvonala. Állítólag minden évben egyszer leengedik a vizet, egyszer feltöltik a tavat. A temető pedig csendes magányában hirdeti, hogy ott Európa szívében élt egy közösség, amelynek legalább emlékét őrzi a kegyelet. *Elhangzott a Tatai Vár Dísztermében 2004. november JOM KIPUR KÁTÁN, 45 ÉV UTÁN Az elmúlt hét csütörtökön megtelt zsúfolásig a Nagyfuvaros utcai zsinagóga imaterme. Különleges este volt ez. Jom Kipur Kátán vagy ahogy a populáris héberben nevezik Jam Kiper Kot’n. Két nappal később, szombat délelőtt volt az újholdhirdetés, vagy ahogy a régiek mondták, rajs chajdes bencsolás és vasárnap beköszöntött az új hónap: Kiszlév. E szombati újhold-hirdetésnek - a hagyomány szerint- eltér a dallama a többitől. A közelgő ciklus utolsó napjaiban az egyik legkedvesebb ünnepünk, a Chanuka köszönt be. Ilyenkor úgy illik, hogy a Máoz Cur (Moauz cur) dallamával recitálja a kántor az újholdhirdetést… Jom Kipur Kátán fontos nap a zsinagógai életben. Az 5765. évben, tehát idén, első alkalommal mondtuk az évszázados szövegeket. A hagyomány szerint nyolcszor hangzik el egy esztendőben ez a megemlékezés. Most volt az első. A négy szent város egyikében, C’fáton élt kabbalista, Mose Cordovero a XVI. század második felében határozta meg az imák jellegét, és adta a Jom Kipur Kátán, azaz: a KIS JOM KIPUR nevet. A hagyományt C’fát városából Itáliába vitte és onnan terjedt el Európa szerte. Úgy látszik nemcsak a könyveknek, de az imáknak is meg van a sorsuk… A korabeli kabbalisták véleménye szerint az újhold különleges alkalom, megfelelő időpont, vétkeink megbánására. Ezért alakult ki az a szokás, hogy gondolataiban, érzelmeiben önvizsgálatot tart az ember, teljes szívvel éli át a megtérés, a tsuvá fogalmát. A régiek e napon még böjtöltek is, és utána Tórát olvastak. Manapság már nagyon kevés helyen tartják e szokást. Érdekes módon, még a Sulchán Áruch se említi meg. Nem minden hónap előtt tartunk Jom Kipur Kátánt. Chesván, Tévét, Ijjár és Tisri hónapot megelőzően nem szokás a Jom Kipur Kátán megünneplése. ZSINAGÓGAI ASSZOCIÁCIÓK, AVAGY MÉLTATLANUL ELFELEDETT SZEMÉLYISÉGEK Magyarázom a jelenlevőknek, fiataloknak és időseknek egyaránt a Jom Kipur Katan kialakulását, szokásának eredetét az imateremben, ahol utoljára 45 évvel ezelőtt voltam Jom Kipur Kátn imán. A váratlanul jött vendégeket ezután a zsinagógába kísérik, amelyet a tiszteletükre kivilágítanak. Amikor túl sok, mi több, erős a fény, persze nem a „világosság”, a templomban, nehezebben esik a visszaemlékezés. Reggelenként azonban, mielőtt a sülbe lépek, behunyom a szemem és magam előtt látom-e sorok íróját 8-10 évesen, amint a Reb Smilovits vezette kórusban, próbálja az ütemet és a hangnemet tartani a többiekkel. Nem sok sikerrel. A karnagy úr következetes zenész volt. Mi, az egykori kórista gyerekek fizetést is kaptunk, havonta három forintot. Nem kis pénz volt akkor, hat gombóc fagylaltot lehetett belőle venni… Egyvalakit nem kellett irányítani, Gerendai Bandit, a gyönyörű hangú tenoristát, a későbbi karmestert és kántort. Ő mindent szinte kapásból tudott és fényes hangja szállott a magasságok felé. Persze eszembe jut a komor sorsú „hősszerelmes”, az Operából kinézett, briliáns humorú Szűcs Gabi, és a mélységeket súroló basszista, Waldman úr is. Micsoda csapat. Eltérő zsidó családi indittatásböl jutottak el e karizmatikus emberek, akik személyes várázsukkal, művészeti teljesitményükkel, hapcsolatteremtő képességgeikkel hozzájárultak a sul egyéni karakterének fejlődéséhez, s a közösségi tudat kialakulásához. Zenével, a zsinagógai eszköztárral ostromolták az Egeket és az emberek szivét. Stern László főkántor Méltóságteljes viselkedésével ott állt a legragyogóbb hangú kántor, akit valaha hallottam Pesten. Stern László. Gyönyörű, csillogó magas fekvésű tenorja az egek felé szárnyalt. Nagy hagyományú kántordinasztia egyik legtehetségesebb tagja volt ő. Szinte mindenki chazan, kántor a családjában. Testvére, Moshe (Robi) Stern a leghíresebb élő kántor, unokaöccse Péter, az egyik legszebb hangú magyar operaénekes. Ervin, az egyik legnagyobb pesti körzet főkántora, kiváló pedagógus. Tamás, a körzeti elnök, gyönyörű hangja és förgeteges humora lenyűgözi környezetét. S akkor a többi családtagról nem is beszélek… Szóval, amikor Szlicheszkor (Szlichot), a zsidó újévet megelőző vasárnap, Stern Laci imádkozott elő kórus kíséretével, megtelt a Nagyfuvaros utcai zsinagóga. Kora hajnalban érkeztek szerte a városból, s talán még vidékről is a hívek, hogy hallgathassák az imát. Felejthetetlen élmény volt. A fellegeket is megremegtette a lelkiséget, évezredek fájdalmát, sok évszázad megvalósítatlan álmát magába ötvöző zsoltárvers: אשרי יושבי ביתך עוד יהלולך סלה „Boldogok a Te sátrad lakói…” (Zsolt. 84.5) Megbocsáthatatlan vétek, hogy nem maradt utána lemez, CD felvétel. Már elődeink is „értettek” ahhoz, hogy elszórják a zenei értékeket… A szószéken Salgó László főrabbi szólt a hívekhez. Sztentori szava mindig az utasítás erejével hatott. Tekintetére szinte pattantak a sameszok. Szónoklataiban mindig felvillant a Tóra és a családi neveltetés elsődlegessége. S a Rabbiképző iránti alázat. Amikor átment a Dohányba, hívei értetlenül álltak és elképzelni sem tudták, hogy elmegy. Azóta több tehetséges rabbija volt a közösségnek, nagyszerű szónokok, jó szervezők. Most mégis üres a zsinagóga rabbi széke… Mikor lesz újból valaki, aki ugyanolyan mély alázattal fogja hirdetni a Tóra szavát, mint nagynevű elődje? Sík Ernő másodkántorként, tóraolvasóként szolgálta a közösséget. Stern Laci halála után, ő lett a főkántor. Hatalmas felkészültséggel rendelkezett. Szinte mindent tudott a halachaból. Igazi őstehetségű tanítónak számított. Szombat délelőtt a Talmud világába vezette be az érdeklődőket. Reformer volt? Ő talán az első, aki magyarra fordította „élőben” a Talmudot. Még azt is „megengedte”, hogy nők is tanuljanak. Nem sokkal később a Rabbiképző Talmud tanára lett. Később Sulchán Áruchot is tanított. Gyermektelen ember lévén a hallgatók voltak az ő „fiai”. Nem csak oktatóként, de emberi tartásával is nevelt. A Nagyfuvaros egy olyan „sziget” volt, ahol egyszerű emberek keresték az utat egymáshoz és az Örökkévalóhoz. Az egykoriak közül, már szinte alig van valaki életben, mégis élettel teli a közösség. Reggel és este minján, tanulás van. A betegeket és szegényeket segítik és felemelik. Talmud Tórán gyermekek és szüleik is tanulhatnak Gondolati kalandozásaimból lassan felocsúdok, mert a nagy személyiségek, Ráv Sik Ernő, Dr. Salgó főrabbi, Stern Laci, Smilovits, Gerendai, Szűcs Gabi és a többiek szép lassan belesimulnak, majd eltűnnek a zsinagógai homályba, és alakjukat befedi a múló történelem. Visszatérek az Emberbarát nevet viselő kis imaterembe, és újból megszólal bennem a Jom Kipur Kátán egyik zárómondata, amelyet a középkori költő, Száádjá ben Joszéf Gáon (892-942) fogalmaz meg. Biblikus asszociációja a lélek mélyéről csendül fel: „A remény foglyai vagyunk..!”. S talán a túlélésé! 2004. 11. 19. SZIMCHÁT BÉT HÁSOÉVÁ – A VÍZMERÍTÉS ÜNNEPE SZUKÁ TRAKTÁTUS TEXTUSÁNAK TEXTUSA ÉS A MAGYAR FORDÍTÁS* (משנה א דף נא ( מי שלא ראה שמחת בית השואבה לא ראה שמחה מימיו במוצאי יום טוב הראשון של חג ירדו לעזרת נשים ומתקנין שם תיקון גדול מנורות של זהב היו שם וארבעה ספלים של זהב בראשיהם וארבעה סולמות לכל אחד ואחד וארבעה ילדים מפירחי כהונה ובידיהם כדים של מאה ועשרים לוג שהן מטילין לכל ספל וספל מבלאי מכנסי כהנים ומהמייניהן מהן היו מפקיעין ובהן היו מדליקין ולא היה חצר בירושלים שאינה מאירה מאור בית השואבה..... Aki a vízmerítés ünnepének a vigalmát nem látta, sohasem látott igazi vigalmat. Az ünnep első napjának vége felé ugyanis lementek az asszonyok az előudvarba, ahol a nagy előkészület történt. Itt nagy aranygyertyatartók álltak, amelyeknek mindegyikén négy aranycsésze volt, és mindegyik aranycsészéhez négy lajtorja vezetett, és négy ifjú pap hágott fel rajtuk, kezükben olajkorsók voltak, százhúsz log olajjal, melyet a csészékbe öntöttek. A papok elviselt öveiből és ruháiból téptek kanócokat és meggyújtották. Nem volt udvar Jeruzsálemben, ahol nem lett volna világosság e vigalom fényétől. באבוקות של אור שבידיהם ואומרים לפניהם דברי שירות ותושבחות והלוים בכנורות ובנבלים ובמצלתים ובחצוצרות ובכלי שיר בלא מספר על חמש עשרה מעלות היורדות מעזרת ישראל לעזרת נשים כנגד חמש עשרה (מעלות) [שיר המעלות] שבתהלים שעליהן לוים עומדין בכלי שיר ואומרים שירה ועמדו שני כהנים בשער העליון שיורד מעזרת ישראל לעזרת נשים ושני חצוצרות בידיהן קרא הגבר תקעו והריעו ותקעו Jámborok és előkelő emberek táncoltak a nép előtt, égő fáklyákkal kezükben, és dalokat és dicsőítő énekeket zengtek, és a leviták hárfán, lanton, cimbalmon, trombitán és számtalan más hangszeren kisérték, a tizenöt lépcsőn állva, amely az izraeliták előudvarából az asszonyokéba vezetett, - célzással a tizenöt lépcsőénekre a zsoltárokban - és a leviták hangszereikkel a lépcsőkőn álltak és énekeltek. Két pap állt a felső kapunál, melyen az izraeliták udvarából az asszonyokéba lehetett jutni, és két trombita volt a kezükben. Mihelyt a kakas kukorékolt, belefújtak, majd elnyújtottan kürtöltek, s végül ismét belefújtak. A Kotel télen הגיעו למעלה עשירית תקעו והריעו ותקעו הגיעו לעזרה תקעו והריעו ותקעו הגיעו לקרקע תקעו והריעו ותקעו היו תוקעין והולכין עד שמגיעין לשער היוצא ממזרח הגיעו לשער היוצא ממזרח הפכו פניהן ממזרח למערב ואמרו אבותינו שהיו במקום הזה אחוריהם אל ההיכל ופניהם קדמה ומשתחוים קדמה לשמש ואנו ליה עינינו ר' יהודה אומר היו שונין ואומרין אנו ליה וליה עינינו: Mihelyt a tizedik lépcsőfokot elérték, ugyanígy harsonáztak, és mikor az asszonyok előudvarába érkeztek, ugyancsak így harsonáztak, és mindaddig harsonáztak, amíg a keleti kapuhoz nem érkeztek, megfordultak nyugat felé a Templom irányába és szóltak: -Őseink, akik ezen a helyen voltak, hátat fordítottak I…ten templomának és arcukat kelet felé fordították, mert a napot imádták keleten, mi azonban I…ten felé irányítjuk tekintetünket. -Rabbi Jehuda mondja: -Ismételve kiáltozták: I…tenéi vagyunk és tekintetünk I…ten felé irányul. *A talmudi szöveg fordítását lásd: Dr. Molnár Ernő, A Talmud könyvei, Bp. 1923 2004. 11. 26. A CARLEBACH LEGENDA KÖZELEG A RABBI SZÜLETÉSÉNEK NYOLCVANADIK ÉVFORDULÓJA Pár évtizeddel ezelőtt zsúfolásig telt meg az akkori Rabbiképző Intézet Díszterme. Fiatal, erejük teljében lévő zsidó ifjak várakozó tekintettel keresik egymást és az ismeretlen vendéget. Abban a világban, már a jelenlét is kiállás volt a zsidóság mellett. Vállalása a zsidó identitásnak. E régi falak között lépett a pódiumra egy tüzes tekintetű, aurával rendelkező chászid külsejű rabbi, gitárral a kezében. Látszólag egyszerű dallamokkal imaszövegeket recitált. Fülbemászó dallamok voltak ezek, olyanok, amelyek szívtől szívig szólnak. Mi, akkori fiatalok úgy éreztük, mintha hallottuk volna már ezeket a dallamokat. Ősiség villant elő belőlük, valami tradíció iránti nagy elkötelezettség, ihlet és mélység. Slomo Carlebach A nevét akkor még nem ismertük, kicsit furcsán csengő név volt, Slomo Carlebach. Háráv Hámerákéd, a „Táncoló Rabbi”. Több mint kétezer dalt komponált, több száz koncertet tartott. Később egyre többet hallottunk róla, megtudtuk, hogy rabbi, aki New Yorkban tanul és tanít. A beat korszakában ráérzett valami különlegesre, hogy gitárral a kezében embereket lehet meghódítani. Olyanokat, akik számára a vallás korábban nem sokat jelentett. De a szöveg és a zene különleges varázsa, kivételes elegye maradandó nyomot hagy a lelkükben. Soha nem felejtem el, amikor szinte önfeledten hallgattuk a Lechá dodi közismert versszakának a Jeruzsálemről, a királyi városról írt gyönyörű dallamkölteményét. Azóta is fülemben cseng ez az ősi dallam. Carlebach híre hatalmas lendülettel tört előre. Nem volt olyan szegmense a világnak, ahová nem ment volna el, ahol nem jelent volna meg jellegzetes alakja: szakállas, kerekded arca, villogó, csodálattal teli tekintete, ahogy tapsra inspirálta a jelenlevőket. Százakat és ezreket vonzott, míg végül világhírre tett szert. A 90-es évek legelején, amikor már Jeruzsálemben laktam, negyven ezres tömeg előtt hallottam őt utoljára. Férfiak és nők gyerekek és idősek. A tér közepén ott állt Carlbach, a technika vívmányait kihasználva. Egy kivetítőn tízszeres nagyításban jelent meg, és énekelte a péntek este dallamait gitárral úgy, mint korábban. És a szombatiakat és az ünnepieket, és Jeruzsálemről és Izrael szeretetéről. Mind-mind ősi szöveg, ismert mondatok, könnyen megjegyezhető dallammal. Fergeteges siker. Jeruzsálem főutcáján a 90-es évek közepén találkoztam vele, kezet fogtunk, felejthetetlen élmény volt. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. 60-as éveiben járt, hirtelen odakapott a szívéhez, amely azonnal megszűnt dobogni. Az egész világ gyászolta őt. Neve fogalom és a zsidósághoz való visszatérés egyik szimbóluma lett. Nagyon sok zsinagóga van a világon, ahol az ő dallamait éneklik péntek este, persze nem gitárral, hiszen a hangszer használata a halacha szerint tilos szombaton. Izraelben gyakran „vendége” vagyok a Carlebach istentiszteleteknek. Jó külsejű, hosszú hajú fickók és reprezentatív külsejű lányok, asszonyok ülnek elkülönítve, de együtt éneklik a dallamokat. Jeruzsálemben, Tel Avivban, Kefár Sábán, Kárnéi Somronban és szerte az Országban. Az ima alatt nem a rabbié, kántoré a „főszerep”, hanem a közösségé. Átszellemülten élik át a modernkori kabbalisztikus üzenetet: soha nem felejtünk el Jeruzsálem, Izrael. Benned élünk, veled élünk a jelenben és a későbbiekben egyaránt. Beszéd alig hallik, kedves kézfogás a köszöntő üzenet, a zsoltárok megszentelt mondatai, a szombatköszöntő áhítata, mind-mind Carlebach zenei vénáját dicséri. A dallamokban fogalmazta újra a lélek mélyén szüntelenül izzó szeretetet. A közös imádság, néha már monotóniába hajló, állandóan-folyamatosan dübörgő áhítata, a zsigerek mélyéig behatoló üzenete gondolkodásra inspirál, érzelmeket táplál. Felébreszti a szunnyadó önérzetet. A totális asszimiláció felé hajló kisebbségi érzést szinte játszi könnyedséggel söpri el. Az áhítat légköre lengi körül a mindenséget, az istenhit erősödik, acélosodik, mint a nemes fényű gránit. Az ima megszépít mindent, s átfogja, átöleli az univerzumot. Csend, zene és áhítat költözik a lelkekbe. Sábbát Sálom! Gut Sábesz! Szép szombatot! 2004. 12. 03. KŐTÁBLÁK A TÖRTÉNELEM POKLÁBAN * TÍZPARANCSOLAT IGÉK NÉLKÜL A zsidóság, vagy általában a monoteista vallásúak életében és történetében igen nagy szerepe volt, és a mai napig van az Igéknek. Azoknak a parancsolatoknak, amelyek formálták a monoteista vallások gondolatvilágát, meghatározták világképét, erkölcsiségét. A Tízparancsolatot két részre bontja a későbbi exegézis: az első öt, illetve a második öt parancsolatra. A zsidóság világlátása szerint a jobb oldalon lévő parancsolatok a „bén ádám lemákom”, magyarul az ember és I…ten közötti, a bal oldali parancsolatok pedig „bén ádám lechávéro”, azaz ember és ember közötti relációkról beszél. Nézzük a vallástörténeti hátteret! Talán a történelem egyik, legnagyobb adománya – tanítjuk mi hívő emberek – az a jelenet, amikor Mózes fenn áll a Szináj hegyén, és megkapja az Örökkévalótól a Kőtáblát, a Tíz Igét, a Tíz Parancsolatot, ami a későbbiek során a jog, a filozófia, az erkölcs alapjává válik. Mózes megkapja a kőtáblát a Szináj hegyén, s lent a vezetés nélkül maradt nép, Mózes testvére, Áron irányításával néhány óráig csendben vár, majd később vad táncba kezd, és létrehozza az aranyborjút. Az első, szinte megfogalmazhatatlan és megfoghatatlan ama „misztériumot”, amiről annyi és annyi exegézis és interpretáció születik a későbbi évszázadokban és évezredekben. Az aranyborjút körültáncolja, körülujjongja az alaktalan, formátlan tömeg. Kiskunhalas, Zsinagóga Az 1960-as esztendőben a Nemzeti Színházban bemutatták Madách drámáját, a Mózest a zseniális Sinkovits Imre főszereplésével. Abban a rendezésben rendkívül érdekesen, a korabeli dramaturg, az írói instrukció alapján, összevonja a két jelenetet. Jelesül: Mózes a két kőtáblával töri össze, az aranyborjút, evvel akarván megsemmisíteni azt. A lényeg azonban nem változik, a kőtáblák összetörnek. Mózes szembeszegül I…tennel, mondja a zsidó hagyomány, és nem akar többé vezető lenni, nem akar senki lenni, oly mértékben, hogy azt olvassuk Széfer S’motban (32.32): מחני נא מספרך אשר כתבת ”Uram, törölj ki engem a Te könyvedből!”, hogy még a nyomom se maradjon. Senki, semmi ne maradjon belőlem, ez nem kell nekem! Pontosabban: nem ez kell nekem! Mózes, mint minden ember, hatalmas változáson megy keresztül. Újból felmegy a hegyre, újból megkapja a kőtáblát, és ezután ez a két kőtábla ott marad a zsidó közösségnél. Ott marad az ép kőtábla, a másodszor kapott, és ott marad az összetört, az első is. A régi legenda szerint, a zsidók magukkal viszik az ép és az összetört kőtáblákat is azért, hogy a későbbi korokban ez a két fogalom egymás mellett legyen. Az ép kőtábla, az intakt, amely minden korok emberéhez szól, és az összetört, amely arról beszél, hogy az ember vétkezett, szembehelyezkedett I…tennel, szembehelyezkedett embertársával, szembeszegült önmagával. Ez a kettő, az ép és az összetört kőtábla kíséri a mi népünknek, a zsidóságnak a sok-sok évezredes útját. E mostani előadásomban szeretném bemutatni, mintegy illusztrálva, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan és miképpen alakult ez a kőtábla-kép itt Magyarországon, Kelet-Európának ebben a viharverte, zegzugos, viharos, de mégis annyira érdekes, néha gyönyörűségesen szép sarkában, amely annyi sok fájdalmat, a másik oldalon annyi örömet is adott az egykori embernek és a mainak is a XXI. század elején. Először egy mártír emlékműről szólok, mely Budapesten, a Rákoskeresztúri Zsidó Temetőben található, és története Kiskunhalasra viszi vissza az odalátogatót Halast jól ismerem. Az úgynevezett egykori Alföldi Izraelita Községkerület, amelynek része volt Kiskunhalas, rabbinikus pályám első központjához, Szegedhez tartozott. Akkor Grósz Lajos volt az elnök, Dr. Kálmán József belgyógyász, a vezető elöljáró, Reinhold Sántor a kántori teendőket látta el. Az Alföld egyik legszebb zsinagógája magasodik ott. 1944-ben Kiskunhalas ugyanazon a történelmi katasztrófán, megy keresztül, mint az ország többi települése 1944. májusától. A kiskunhalasi állomásra érkezik egy vonat, melyen 249 deportáltat szállítanak. Ekkor a vagonokat bombatalálat éri, és felrobbannak. Mind a 249 húsz éven aluli fiatalember meghal. Kiskunhalasi Mártíremlékmű, Bp., Kozma u. 6. Később kiderítik a nevüket, és az utókor megemlékezik róluk egy mártír emlékmű formájában. Az alsó részen lehet látni a több száz nevet. Felül egy specifikus formájú kőtábla található, amely szinte kiáltóan nyúlik a magasságok felé, és nincsenek rajta héber betűk, csak római számokkal jelzik, hogy valami komoly tragédia történt a tízparancsolattal. Nem az van odaírva héberül: „Lo tircách” „Ne ölj!”, vagy nem az, hogy „Én vagyok az Örökkévaló, aki kihoztalak titeket Egyiptom országából”, vagy nem az, hogy „Kábéd et Ávichá…” „Tiszteld apádat és anyádat!” Csak egyszerűen számok, mintegy emlékezve arra, hogy a számoknak megvan a maguk misztériuma. EMLÉKMŰ AZ EGYKORI BUDAPESTI GETTÓ KÖZEPÉN Varga Imre: Mártíremlékmű 1990-ben készült el a Dohány utcai zsinagóga mögötti téren az úgynevezett Wallenberg Emlékkertben álló szoborkompozíció, Varga Imre zseniális szobrászművész alkotása. Középen egy fémből készült szomorúfűz. Előtte két kőtábla, illetve a két kőtáblának a sziluettje rajzolódik ki. Látható, hogy a kőtábláknak a középső része üres. Nincsenek rajtuk-bennük betűk. Csak egy pesszimisztikus, de mégis igaz szentírási idézet domborodik fölötte, amely üzenetével hozzánk is szól: אם-יש מכאוב כמכאובי אשר עולל לי „Vajon van-e olyan fájdalom, mint az én fájdalmam…?” (Échá, Siralmak könyve, 1.12.) Chániná ben Drádjon, az ókori zsidó szabadságharc egyik szellemi vezetője, majd mártírja volt. Miután szembeszegült a hatalommal, megbüntették, és halálra ítélték. A rómaiak a testére tóratekercset kötöztek, olajjal leöntötték, majd meggyújtották. Ekkor – a legenda szerint - odamentek hozzá a tanítványai, és a halála előtt néhány pillanattal azt kérdezték tőle: רבי מה אתה רואה, ואמר להם, גווילין נשרפין ואותיות פורחות (פירוש תוספתא) „Mester, most, amikor rád van tekerve a Tóratekercs és ég, mond, mit látsz?” Chániná ben Trádjon - a zsidó hagyomány szerint - azt az immár klasszikussá váló mondatot fogalmazta meg, amely így hangzik: „A betűk elszálltak, de a pergamentekercsek megmaradnak.” Varga Imre, a briliáns tehetségű művész, úgy érzékeltette ennek a kornak a tragédiáját, hogy a kőtáblák középső részét üresen, betűk nélkül hagyta. A betűk „elszálltak”, a sziluett megmaradt. Nincs már „ember és ember” közötti kapcsolat, nincs már „ember és I…ten” közötti kötelék? A Wallenberg téren magasodik egy másik emlékmű is. Amikor tragédiánkról, fájdalmainkról beszélünk, szólnunk kell azon kevesekről, akik életük kockáztatásával bújtattak, s minden ellenszolgáltatás nélkül mentettek zsidó embereket. Úgy hívják őket: „ánséi chászidéi háolám”, „a világ jámborai”. Izraelben, a Jád Vásém Intézetben külön kertet szenteltek mindazoknak, a világ különböző tájáról származó embereknek, akik a második világháború poklában a saját testi épségüket, a saját családjuk biztonságát is kockára tették zsidó emberek életének megmentéséért. Amikor a kegyeletről beszélünk, szóljon a köszönet azoknak, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben! Jelenleg több mint 700 magyar név szerepel a hősök, márványba vésett emlékművén a jeruzsálemi Jád Vásém Intézetben, hogy emléküket kegyelettel őrizzék. A LOVASBERÉNYI PÉLDA A latin közmondás úgy tartja, „hábent sua fata libelli” „a könyveknek megvan a sorsuk”. Úgy tűnik, a köveknek és a sírköveknek is fennáll a maguk története. Lovasberényben csak néhány száz zsidó lélek élt a háború előtt, de mindenkit elvittek. A falu teljes zsidóságát kiirtották. Ámosz prófétának, Szentírásunk géniuszának egy döbbenetes mondatát idézem: העיר היוצאת אלף תשאיר מאה; והיוצאת מאה תשאיר עשרה, לבית ישראל. „A városba, ahonnan elvisznek ezer embert, nem jön vissza csak száz, és a városba, ahonnan eldeportálnak száz embert, nem jön vissza csak tíz.” (Ámosz 5.3.) A második világháborúnak sikerült „túllicitálni” az ámoszi próféciát, mert a városba, ahonnan eldeportáltak ezer embert, nem jött vissza száz, és ahonnan eldeportáltak száz zsidót, oda nem jött vissza senki sem! Lovasberényben élt egy sváb származású ember, aki – valamikor, még gyermekkoruk idején, a negyvenes évek elején - együtt játszott zsidó társaival. Akkor tíz éves volt. Őt, mint németet, a háború után kitelepítették. Elkerült Németországba, ahol állatorvos lett. Később visszalátogatott Magyarországra, a falujába, Lovasberénybe. Elment arra a helyre, ahol valamikor a zsidó temető állt. Egyetlenegy sírkövet nem talált! Minden sírkő eltűnt. A kövek nagyobb részét, a márványból készülteket ellopták, a nem márványból, a mészkőből készülteket, pedig elnyelte a föld. Ez a lovasberényi származású állatorvos, ez a nagyszerű ember, lelki kötelességének érezte, hogy ezek a kövek újból a helyükön legyenek, hirdessék az elmúlt századok históriáját. Mindent megmozgatott, a környezetében. A föld mélyéből több mint 700 elsüllyedt sírkövet ásott elő, és körül kerítette a temetőt. Nagyon nehezen olvashatók a rajtuk lévő héber betűk, de hitelesek, igazolva az elődök helyi jelenlétét. Megelevenedett a történelem. Sírkövek, Lovasberény - temető Önmagáért beszél lovasberényi magányában, egy névtelen sír fölé domborulva, az emlékezés e kőbe öntött néma, betűktől megfosztott üzenete. Kecsesen megbújik a temető oldalán s a mindig megújuló természet, mintegy harmóniát teremtve az élet körforgásában. Ezen a sírkövön sem olvasható héber betű, de ennek egészen más az oka. Itt a matéria megmaradt, de az egészet - a szó szoros és a szó átvitt értelmében elnyelte a múlt. A jó szándék azonban kiemelte a föld mélyéről, és az utókor számára, megörökítve, tudatja, itt valamikor élő közösség volt. Emberek, akik dolgoztak, tanultak, tanítottak, szerettek… SZÉTTÖRT KŐTÁBLÁK ZSINAGÓGAI MAGASSÁGBÓL Már beszéltünk a Soáról, a holocaustról, most szóljunk egy későbbi korszakról, az 50-es, 60-as évekről, amikor - ismert történelmi okoknál fogva - szintén nem volt könnyű hívőnek maradni. Az alább bemutatandó kőtábla, illetve pontosabban tábla, mert ez nem kőből készült, Kaposvárról való, s a maga nemében teljesen unikális. Kaposvár: Mártíremlékmű Az 1950-es évek legvégén született egy határozat, amely szerint a kaposvári zsinagógát, hogy miután „rossz” helyen állt a városban, és ezt értsd a szó topográfiai, ideológiai és bármilyen értelmében, meg kell szüntetni, le kell bontani. Végül is arra a „racionális” technikai megoldásra jutottak, hogy nem lebontani kell, hanem felrobbantani a templomot. 1958-ban Kaposváron felrobbantották a zsinagógát, azt a szakrális épületet, amelynek a tetején kb. 12 méter magasságban egy bronz, mintegy két és fél méter magas „kőtábla” állt. Különleges véletlene a történelemnek, hogy egy akkori fiatal fotóriporter megörökítette a jelenetet, tehát az eset a mai napig dokumentálható. Ki is van állítva a kaposvári kis zsidó közösség imaházának aulájában az a pillanat, amikor összeomlik az épület. Hívő emberként azt mondom, nem véletlen, másképpen meg nem tudom megmagyarázni, a zsinagóga elpusztul, egyetlen valami marad meg: a bronzból készült két kőtábla. Azonban csak az egyik oldala maradt meg épen, a jobb oldali. A bal oldali szét van törve. A jobb oldali igék, amelyek I…ten és ember közötti parancsolatokról szólnak, érintetlenül maradtak. A bal oldaliak, amelyek ember és ember közötti kapcsolatokról, azok széttörtek. Most ki van állítva, mindenki megtekintheti a kaposvári zsinagóga helyén, örök mementóként. PÁPA – MÁRTÍEMLÉKMŰ –TEMETŐI MAGÁNY Mártíremlékmű, Pápa Pápán minden idők egyik legrégebbi és legnagyobb hagyománnyal rendelkező nyugat-magyarországi zsidó közössége élt, melyet szinte teljes egészében kiirtottak. Pár évvel ezelőtt azonban létrehoztak egy emlékművet. Ez az emlékmű, ha szabad ilyet mondani, kicsit visszaadja az én reményemet, érzelmeimet és hitemet. Ahogy láthatják, két oldalon, egymás mellett, két olyan zászló van. A kettő nagyszerűen megfér egymás mellett. Mögötte két szimbólum, amely talán a jövőnek lesz a jelképe. Baloldalon a Dávid-csillag, amellyel a 40-es években megbélyegeztek bennünket, amely azonban bekerült nemzeti jelképeink közé. Akik valamilyen nemzeti szimbólumot akarnak viselni, büszkén teszik magukra a Dávid-csillagot, mint őseink egyik jelképét, a monoteizmus, a hit, az egyistenhit győzelmét. Mellette láthatják a pápai emlékművön immáron újból a két kőtáblát, épen és egészen, reményét adva annak, hogy talán a holnap szebb lesz, mint amilyen a tegnap volt. A tolerancia és a szeretet átszőtte Tízparancsolat Igéi viharverte sorsunk, történelmünk pislákoló reménye. Kételyekkel teli lelkünk mégis a babitsi gondolatot ismételgeti. Babits Mihály: Dal (részlet) Felhasznált irodalom: Rubinstein Eljákin: Ászeret hádibrot beászpákláriját hádorot, Jerusálájim, 2002. Pinkász Hákehilot Hungárijá, Hámáárechet: Theodor Lavi, Jerusálájim, 1976 Mázoz, Niszim: Mekor Hábituj „ Ászeret hárugéi Málchut, Jerusálájim”, „ Michlol”, 1997. Roskó Gánor- TuránTamá: Képfogyatkozás, Bp. Akadémia, 2004. Shlomo J. Spitzer - Komoróczy Géza: Héber kútforrások, MTA Judaisztikai Kutatócsoport - Osiris kiadó, Budapest, 2003. In the land of Hagar, Tel-Aviv, 2002, Bét Hátfucot és az Izraeli Honvédelmi Minisztérium közös kiadása …Legyen világosság, szerk.: Szakál Aurél, Kiskunhalas, 2001. Kaldebő Lóránt: Tízparancsolat, Tiszatáj, 1966. *Előadás Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Főiskolán, 2004. A TALMUD MESÉI* AZ EREDETI HÉBER SZÖVEG ÉS MAGYAR FORDÍTÁSA A Bár Kochba felkelés (132-135) idején, Hadriánusz császársága alatt életveszélyes volt a Tórával foglalkozni. A róka és a halak meséje (Beráchot 62/b) önmagáért beszél, s arra hívja fel a figyelmet, hogy a Tan az életet jelenti, nélküle a zsidóság életképtelen! Az itt közölt történet főszereplője a II. századi zsidó szabadságharc szellemi vezetője, majd vértanúja, Rabbi Ákiba. Az ókor egyik legnagyobb hatású vezetője, akinek személyisége – az évszázadok messzeségéből is – lenyűgöző. Tanításai, mondatai beilleszkednek a zsidó szellemiség összességébe. Hűsége, következetes gondolkodásmódja, azonosságtudata és flexibilítása példaértékű az utókornak. Amikor mindennapi imáinkban a S’má Jiszráélt… elmondjuk, és hitvallomásunk utolsó szavát az echád szót, elnyújtottan ejtjük, Rabbi Ákiba életének utolsó szavait említjük. A korabeli ággádá szerint szintén Rabbi Ákibá nevéhez kötődik a Jerusálájim sel Záháv, az Arany Jeruzsálem fogalma is. E költői kép megihlette korszakunk egyik művészét, Náomi Semert, akinek dala a diadalmas Hat napos háború óta, Izrael –szinte- második himnuszává lett. A Siratófal, Jeruzsálem Íme a talmudi szöveg, a példázat értékű mese: תנו רבנן פעם אחת גזרה מלכות הרשעה שלא יעסקו ישראל בתורה בא פפוס בן יהודה ומצאו לרבי עקיבא שהיה מקהיל קהלות ברבים ועוסק בתורה A római kormány egyszer parancsba adta, hogy az izraeliták ne foglalkozzanak a törvény tanításával. Papusz ben Jehuda látta egy ízben, amint rabbi Akiba, a nagy mester nyilvánosan gyűlést tart és a törvényre tanítja a népet. אמר ליה עקיבא אי אתה מתירא מפני מלכות {הרשעה} אמר לו אמשול לך משל למה הדבר דומה לשועל שהיה מהלך על גב הנהר וראה דגים שהיו מתקבצים ממקום למקום אמר להם מפני מה אתם בורחים אמרו לו מפני רשתות שמביאין עלינו בני אדם אמר להם רצונכם שתעלו ליבשה ונדור אני ואתם כשם שדרו אבותי עם אבותיכם - Nem rettegsz a kormány hatalmától? - intette a mestert. - Hadd, feleljek szavaidra egy példázattal, - válaszolt rabbi Akiba.. - Mihez hasonlít ez? A róka esetében, aki a folyóparton sétált és látta, amint a halak összeverődnek. Mi elől menekültök? - kérdé tőlük A hálók elől, melyeket az emberek utánunk kivetnek. Jöjjetek ki, kérlek, a szárazra, ha úgy féltek a vízben,- szólt a róka – és lakjunk együtt, én és ti, amint őseink is együtt laktak egykoron. אמרו לו אתה הוא שאומרים עליך פקח שבחיות לא פקח אתה אלא טפש אתה ומה במקום חיותנו אנו מתיראין במקום מיתתנו על אחת כמה וכמה אף אנחנו עכשיו שאנו יושבים ועוסקים ועוסקים בתורה שכתוב בה (דברים ל) כי הוא חייך ואורך ימיך כך אם אנו הולכים ומבטלים ממנה עאכ"ו És még te reád mondják, hogy a legokosabb vagy az állatok között? – felelték gúnyosan a halak. – Nem okos vagy te, hanem bizony bolond vagy te! Mert ha már azon a helyen félünk, ahol életünk feltétele, a víz is megvan, mennyivel inkább kell félnünk azon a helyen, ahol biztos a halálunk. Mi is így vagyunk, - fejezte be példázatát rabbi Akiba. Most, hogy ülünk és foglalkozunk a Tórával, amelyről pedig írva van, hogy ”ez a te életed és napjaid tartóssága,” (Devárim 30.) ily nagy veszélyek lesnek reánk, hát még mennyivel nagyobb veszélyek várnának reánk, ha eltérnénk tőle. *A fordítást Molnár Ernő, A talmud könyvei című munkája alapján közlöm. 2004. 12. 17. ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE 1945 januárjában, hatvan évvel ezelőtt szabadult fel a pesti gettó. Ott volt anyám is, megviselten, meggyötörve nézett fel az égre. Tudta, érezte, hogy családjának túlnyomó részét nem láthatja többé. Tarpán született az édesanyám. Szégyellem magam, hogy oly keveset tudok e kis közösség életéről. A tudat mélyéről emlékek villannak elő. Tarpa a Rákóczi harcos, Esze Tamás falva. Tarpán a zsidók valamikor a XIX. század első évtizedeiben telepedtek meg Károlyi gróf családjának védnöksége alatt. Az 1882-es tiszaeszlári vérvád ott is éreztette hatását. Különben a k’hilá önmagát ortodoxnak minősítette, a hívek nagyobb része szombattartó volt. 1944-ben 252-en éltek Tarpán. Április 16-án a falu minden zsidó lakosát összegyűjtötték a zsinagógában, néhány nappal később a beregszászi gettóba, majd onnan Auschwitzba deportálták őket. 19 lélek tért vissza. Temetőjük feldúlva, házaik kifosztva, templomuk meggyalázva, s szívükben otthonra talált a halálig kísérő gyász. A Jád Vásém archívuma szerint 1949-ben két zsidó csonka család idézte a pár éve még viruló közösség emlékét. „A gettósítás és deportálás időszakából is találunk pozitív példákat. A gettóba költözéskor a tarpai zsidóknak két óra alatt kellett elkészülniük. A nem zsidó lakosság, amellyel a helyi zsidó közösség jó viszonyban volt, megdöbbenve figyelte az eseményeket. Amikor gettóba kerültünk, mindannyian sajnáltak - mondta Eisner Ignác, akit innen családjával együtt a beregszászi gettóba vittek” – olvassuk a DEGOB jelentésben. 1279. jkv. Előttem két könyv, mely a magyarországi zsinagógák építőművészetének állít emléket. Amerikában látott napvilágot 1968-ban Heller Imre és Vajda Szimcha munkája három nyelven, héberül, angolul és magyarul. Ez a Magyarországi Zsinagógák albuma című forrásmű 467 zsinagóga, imaház fotóanyagát tartalmazza, kiegészítve értékes művészettörténeti analízissel. A tarpai zsinagógának még fényképe sincs benne. A Magyarországi Zsinagógák című kötet pedig Budapesten jelent meg 1989-ben Gerő László professzor szerkesztésében. E reprezentatív tartalmú és formájú könyvben a fővárosi és megyék szerinti felsorolásban rekonstruálták a még működő, vagy eladott zsinagógákat. Hová lettek a zsinagógák? Szabad zsinagógát egyáltalán eladni? Ha igen, miért, milyen feltételek közepette. Kérdések özöne sűrűsödik bennem, s tudom a higgadt tárgyilagossághoz, az objektív megítéléshez történelmi, időbeli rálátás és az összefüggések pontos, s nem hipotetikus ismerete szükséges. Nem is akarok analízist készíteni, hanem a régi-régi emlékemet elevenítem fel. Nem elemzés ez, hanem kortünet csupán. * * * Mint az első sorokban utaltam rá, édesanyám súlyos betegen vészelte át a második világháborút. Szüleit, férjét, testvéreit elnyelte a haláltábor. Legkisebb gyermekét 1944. március 19-én veszítette el. Anyám testét megtörték, halála napjáig súlyos beteg volt, csak szelleme, logikája maradt érintetlenül kristálytiszta. Életem egyik nagy fájdalma, hogy három héttel rabbiavatásom előtt szólította Őt magához a Mindenható. Amikor a Rabbiképzőbe jártam, a tanítás után mindig hazasiettem, hiszen úgy, de úgy várt a beteg anyám. Egy kora őszi délután kisírt, rémült tekintettel, elcsukló hangon szinte dadogva artikulálta, meghalt az utolsó tarpai zsidó. Budapestre telepedett földijétől áttételesen hallotta a történetet. Nem emlékszem az utolsó tarpai zsidó nevére. Nevezzük Holcz bácsinak. Holcz bácsi paraszt zsidó volt, felesége valamikor a harmincas években öt szép gyermekkel ajándékozta meg. Az egész Holcz családot elvitték Auschwitzba, mindenkit megöltek, elgázosítottak, csak Holcz bácsi tért vissza, haza, Tarpára. Reménykedett, hátha valaki egyszer, valamilyen csoda folytán visszatér Ott volt az elárvult temető s az elnéptelenedett kis zsinagóga. Ahogy lassan elköltöztek a szó szerint és átvitt értelemben "seérit háp’létá" megmaradottjai, egyedül maradt az emlékeivel. Ápolta a temetőt, takarította a romos templomot, majd "önként" beadta földjét a termelőszövetkezetbe. Nagyon ritkán beszélt, inkább meredten maga elé nézve hallgatott. Szép nyári napon levelet kapott Budapestről. Céges papíron hivatalos stílusban megfogalmazott, udvarias hangvételű levél volt. Épp a zsinagógából tért vissza, ahol mindennap t’filinjét rakta fel. Ki írt neki? Van valami hír családjáról? Miért ír neki a pesti hitközség? Többször elolvasta a levelet, nem akarta elhinni a leírtakat, A komplikált jogi köntösbe öltöztetett iratból nagyon nehezen hámozta ki a lényeget. "Tekintettel arra a tényre, hogy a helyi zsidóságot mérhetetlen ember - és ingatlan vesztesség érte, a közösség összérdeke azt kívánja, hogy mindazokat az épületeket, amelyek már nem szolgálják a helyi hitéletet, vagy a szórvány vallási célkitűzéseit, eladják." Elment Holcz bácsi a katolikus tisztelendőhöz, aki azt javasolta, menjen hozzájuk imádkozni. Holcz bácsinak azonban csak a zsinagóga kellett, a düledező, a tető nélküli. Öntudatosan válaszolt a pesti uraknak, amíg ő él, a templomot nem adhatják el. Hiszen, ha belép a romos zsinagógába, ott látja maga előtt meggyilkolt szeretteit, hallja a s’liáh cibur hangját, a sófár zengését. Látja az eleven életet, a zsibongó templomot, a biberkalapos férfiakat, a pajeszos gyerekeket. Kért, majd könyörgött, ne adják el az épületet, ne ígérjenek "magánimatermet". Neki a zsinagóga a családja, a zsinagóga a mindene. Amíg a templom áll, addig vegetál ő is. Levélváltás következik egymás után. A stílus változatlanul udvarias, hivatalos, majd óvatosan fenyegető, később már lekezelő. "X." hónap "Y." napján jelenjen meg a zsinagóga kulcsaival, mert a templomot eladták. A megadott időpontban elegáns autó fordult Holcz bácsi egyszerű falusi házához. Ajtaja zárva. A szomszédok azt a felvilágosítást adták, hogy Holcz bácsi a templomban imádkozik. A belépők elé drámai kép tárult a templomban. Holcz bácsit azonnal kórházba szállították, de már nem lehetett segíteni rajta. A megviselt idegzetű, tragikus sorsú, utolsó tarpai zsidó önkezével vetett véget életének. Vajon van-e sírja, sírköve Holcz bácsinak? 2005. 01. 14. VILLANÁSOK B’NÉ B’RÁKRÓL החצר Néhány hete az egyik legismertebb izraeli televíziós adón, a 10-es csatornán megkezdték egy sorozat ismétlését, amelynek a címe: החצר HaChácér, Az udvartartás. A nemzetközi divatnak megfelelő tele-novella ez, rendezője Daniel Pauk. Pauk vallásos ember (dáti), a nem ultra-vallásos (chárédi) kategóriába sorolható író, rendező. Jelenleg az Oxford Egyetem irodalom tanszékének tanára. Elismert nemzetközi szakember, kiváló tollú író. A HaChácér a vallásos, chászid közösségek kapcsolatait és ellentmondásait, pozitívumokat és negatívumokat, intrikákat, őszinteséget, a formalitásokból való kitöréseket és az áhítattal teli legőszintébb vallásosságot, szeretetet és gyűlöletet, mondjuk úgy, hogy az élet különböző relációit is magába foglaló világát mutatja be. A történet játszódhatna akár B’né B’rákban is… APROPO’S B’NÉ B’RÁK למטה בני דן, למשפחותם, יצא, הגורל השביעי. ויהי גבול נחלתם צרעה ואשתאול, ועיר שמש. ושעלבין ואילון, ויתלה. ואילון ותמנתה, ועקרון. ואלתקה וגבתון, ובעלת. ויהוד ובני ברק, וגת רמון. ומי הירקון, והרקון עם הגבול מול יפו (יהושע י"ט, פסוק 40-43) A Szentírás szerint B’né B’rák már létezett Dán törzsének területén. Józsua könyvében a 19. fejezet 45. versszaka alapján tudjuk identifikálni az egykori bibliai települést. A tanaita korból jól ismert Rabbi Akiva lakhelye volt itt. Az ókori világ, a polgári időszámítás szerinti II. évszázadában B’né B’rák fontos helyet tölt be a zsidó világban. A Bar-Kochba lázadás egyik specifikális fókuszának számított. במכילתא מופיע הקטע הידוע בהגדה של פסח: "מעשה ברבי אלעזר ורבי יהושע ורבי עקיבא ורבי טרפון, שהיו מסובים בבני-ברק כל אותו הלילה והיו מספרים ביציאת מצרים עד שבאו תלמידיהם ואמרו: רבותינו, הגיע זמן קריאת-שמע של שחרית". „Rabbi Eliezer, Rabbi Jehosua, Rabbi Akiva és Rabbi Tárfon együtt ültek B’né B’rákban és tanulták a Tóra szavát, mindaddig, míg eljöttek a diákok és mondták: Mestereink! Eljött a S’má Jiszráél… elmondásának, a sáchárit imádság elmondásának ideje.” Az ókori B’né B’rák is dinamikusan fejlődik. רבי בר יחזקאל נזדמן לבני-ברק וראה עזים אוכלות תחת תאנים והיה דבש נוטף מן התאנים וחלב מטפטף מן העזים והם מתערבבים זה בזה, אמר: "זו ארץ זבת חלב ודבש. (מסכת כתובות, דף ק"י, עמ' ב') A Talmudban a Maszechet K’tuvot 110. oldalán olvassuk: „Rabbi Bár Jehezkel látta B’né B’rákban azt a mezőgazdasági fejlődést, mely a biblikus állapotokat asszociálják. A talmudi korszakban B’né B’rák városa tejjel-mézzel folyó Kánaán érzetét keltette az ott élő emberek számára”. A „modern” B’né B’rákot 1937-ben nyilvánították önálló közigazgatási egységgé. Tel Aviv melletti városok közül az egyik legnagyobb. Ma mintegy 140 ezer lakosa van, Izrael egyik legszínesebb, legsűrűbben lakott városának. B’né B’rák a modern zsidó állam egyik meghatározó topográfiai egysége. A ma embere, aki végigsétál B’né B’rák főutcáján, azt láthatja, hogy megelevenedik a 2000 éves zsidó történelem. Karizmatikus külsejű és megjelenésű emberek járnak az utcán. Úgy tűnik, az egyik pillanatban az egykori Talmud korabeli mesterek, az amoriták alakja rajzolódik ki. A következő percben a különböző, a XVI-XVII. századi, galíciai, lengyelországi, oroszországi jesivák világával találkozhat az odalátogató. A legmagasabb tisztségű képzettségű rabbik, „admorim” hosszú köntösben mennek végig az utcán, és követik őket hűséges embereik, híveik hosszú sorban. A város jótékonyságáról és szociális érzékenységéről is ismert. A szeretet gyakorlásának fogalma mindennapi valóság, testben, lélekben egyaránt érezhető. A városban igen sok az idősek otthona, s a kórház. Dinamikus elsősegély szolgálat van, és a betegek szervezett meglátogatásának a rendje is mindennapos valóság. A városban több mint ötven ezer bócher hallgatja a Tóra szavát. Ez a szám 3-4 ezer fővel emelkedik évente. A térség egyik legdinamikusabban fejlődő része vallás-oktatási szempontból. B’né B’rák, a jesivák fellegvára. A nap 24 órájában hallgatókkal tele az osztályterem. A XXI. században újjáélesztik a Bialik költeményében leírt, átélt világot, ahogy előre és hátra hajlongva görnyedt háttal, az egyedi dallamvilággal mormolják a szöveget. A hallgatók tanulmányaikat befejezve szétszélednek a világban, és hirdetik a Talmud bölcsességét és tudományát. ישיבת פוניבז′ - A Ponyevici Jesiva Itt található a világ egyik legnagyobb jesivája, a Jesívát Ponyevic, melyben 1000-1500 hallgató tanul. Idekötődött az elmúlt évszázad egyik legmarkánsabb vallási vezetője, a három évvel ezelőtt elhunyt litvániai mozgalom kiemelkedő személyisége Háráv Sach. Háráv Elázár Menáchem Man Sach Háráv Sach különleges képességű ember volt (1894-2002), akinek az emlékét a hallgatók lelkületén és a könyveken kívül, utcanév is őrzi. Már életében elismert, autentikus személyiség volt. Neve, valóságos fogalom. 1938-ban alijázott Erecbe. Pályája egyenesen ível a Ponyevici Jesíva vezetői tisztségéig. A hetvenes években bekapcsolódott az izraeli politikába. Két vallásos párt megalakítása is nevéhez fűződik. A Sász és a Degel HáTorá alapítója. A jeles izraeli szerző, Ávisáj ben Chájim könyvben mutatja be az elmúlt évben. Címe: אידיאולוגיה החרדית על פי הרב שך A Háráv Sách képviselte chárédi ideológia. A Rabbi Akiva és a Ráv Sách utca sarkán található a város egyik leghíresebb, legérdekesebb, és legegyedibb építménye, az úgynevezett „Itzkovits Shul”. Az „Itzkovits” egy fogalom, állítólag, egy magyar zsidó által alapított épület, ahol két szinten a nap 24 órájában megállás nélkül, folyamatosan van istentisztelet. Ez az a hely, ahonnan nem lehet „elkésni”. A földszinten négy-öt gyönyörűen berendezett kis imateremben imádkoznak egy időben! Közülük az egyikben az Áron Hákodes, a frigyszekrény körül a fal nincs bevakolva, emlékeztetve arra, hogy épületeink, lakásaink soha nem lehetnek „készen”, amíg a Mesiách, a Megváltó nem jön el. A be nem fejezett fallal is érzékeltetjük hitünket: még várnunk kell Rá! Jesíva, Bné Berák Szinte tízpercenként hangzik a „minche”, „minche” hívó szava a kora délutáni imára, vagy később ugyanazzal a hanglejtéssel „májrev”, „májrev”. Az imára vágyó fekete ruhába öltözött chászidok bevonulnak az épp üres imaterembe, hogy ott mély áhítattal, beszélgetés nélkül, csendben mondják az imákat, melyeknek központjában mindig a S’má Jiszráél… gondolata áll. Az imádkozás után a B’né B’rák-i kavalkád kellős közepén találjuk magunkat. Az üzletek elképzelhetetlenül gazdag árubősége még késő este is hívogatják a vásárlókat. Itt fekete kaftános, nagy kalapos fiatalok válogatnak maguknak új Talmud fóliánsokat, ott egy ötgyerekes állapotos asszony vesz pizsamát négy nagyobb és egy babakocsiban ülő csemetéjének. Az egyik oldalon középkorú parókás nők turkálnak az utcára kirakott zöldségekben, a másikon, pedig hosszú szoknyás tini lányok csevelyétől hangos a cipőbolt. Szóval zajlik az élet, rohannak az emberek a járdákon és az úttesten egyaránt, az autók, pedig szüntelenül dudálnak. Még azért is szólnak a dudák, hogy ha zöldre vált a lámpa, gyorsabban induljon az első! A dudaszó vijjogása azonban nem hallik be a jesívákba, ahol még éjjel is égnek a lámpák, hirdetvén a tanulásból soha nem elég. Péntek délután azonban elcsendesedik a város. Addigra bezárnak az üzletek, s tulajdonosaik tisztaságot és rendet hagynak maguk után. Az autók a garázsokba kerülnek, s a várost a szombat áldott, nyugodt légköre lengi körül. Autó nem jár, hiszen ide, sábeszkor tilos behajtani. B’né B’rák határánál többnyelvű tábla hívja fel az emberek figyelmét: szombaton és ünnepen e városba nem mehet be jármű! Péntek este, az ablakokból pislákoló gyertyalángok látszanak, az utcákon, pedig elegáns feketébe öltözött férfiak sietnek az imaházakba, hogy időben ott legyenek a t’filánál. Majd otthon, a sokgyerekes családokban köszöntik a szombatot. Az asztalok gazdagon megrakva, többfogásos vacsorát kínálnak, majd zmirot, azaz közös éneklés, végül az asztali áldás, a bencsolás következik. Elcsendesül a zajos város. Az áhítat ihletét sugallja a szél. Gut Sábesz, szép szombatot B’né B’rák! Vigyázzatok továbbra is a hagyományra! Évezredek őrzői, sábbát sálom! 2005. 01. 21. és 28. A KATAKOMBÁK FÉNYEI בית שערים - BÉT SEÁRIM A Hásmoneusok korától a Misna és a Talmud koráig, a polgári időszámítás III. és IV. századáig, már jól ismert zsidó város Bét Seárim, amelyet a tragikumokkal változatos történelem az érdeklődés középpontjába helyezett. Abban az időben a korszak egyik szellemi centrumának számított. Bét Seárim, ma Haifától 20 km-re található. Emek Israel része, közel Kiryat Ribonhoz. A Bét Seárim elnevezés talmudi gyökerekre vezethető vissza, sőt egyes tudósok egy Jeruzsálemből elmenekülő, hasonló nevű család hatásáról szólnak, akiknek neve beépült volna a település ősi és mai elnevezésébe. Amikor Júdeából a Gálilba telepedett át a zsidóság vallási elitje, mivel elpusztult Jeruzsálem, a város a Szánhedrinnek is otthont adott. Annak a grémiumnak, mely abban a korban is, az ókori zsidóság legfelsőbb irányító testülete volt. Itt találta meg helyét Rabbi Juda HáNászi, a tanaita kor ötödik nemzedékének vezető személyisége. Itt tanította Tórára hallgatóit, a követő generáció mestereit. Ezen a helyen kezdett a Szóbeli Tan, a „Tóra se bealpé” egyik legértékesebb egységének a Misnának kodifikálásához. Bét Seárim már a korai időktől fogva temetkezési központtá vált. Sőt, amikor elpusztult a II. Szentély és Jeruzsálem „tiltott” város lett, a tanítás illetve a temetkezés központijának számított. A történelem viharainak következtében 352-ben szinte megpecsételődött a sorsa, habár a bizánci időben a város némi fejlődésnek indult. Halotti maszk, Bét Seárim Újjá csak a XIX. században születhetett. Tizenöt évszázaddal később, a mai Bét Seárim néhány kilométerre található az egykori spirituális központtól. Az ásatásokat 1871-ben kezdték el, azonban a valódi feltárás 1936-ban történt. Majd 1953 - 1957. között folytatódott, de a mai napig nem fejeződött be a kutatások sorozata. Az archeológusok szeme előtt egy kultikus barlang rendszer rajzolódott ki, melyben újabb és újabb meglepetések érték őket. Nyomaiban, sokszínűségében kirajzolódik az ókori történelem. Szarkofágok sokasága került elő és különböző feliratok ékesítik az egymást követő korszakokat. A feliratok jelentős része héberül, görögül és arameusul fogalmazza meg a tények és információk sokaságát. Falfestmény töredékeket is felfedezhetünk Bét Seárimban. E kísérletinek tekinthető próbálkozásokat a primitív illusztráció kategóriába sorolják. Az egyes attribútumok között szentírási motívumok és zsidó vallási szimbólumok egyaránt megtalálhatók. Ismerős formák rajzolódnak ki. A kék piros sárga színek különböző árnyalatai, és az eltérő plasztikus reliefek nyűgözik le az odalátogatót. Bét Seárim városát nakropoliszként, temetővárosként tartották nyilván. A sírokat a mai napig magába rejti a föld. Az itt talált ábrázolások sokaságából hadd emeljem ki az olyan vallási kegytárgyakat, mint például a hétágú menóra, az áron hákodes, a sófár, vagy az etrog motívumát. Menóra a földalatti katakombákon Egyes helyeken olyan jelentős, mindennapi díszítőelemek, mint hajók, állatok, sőt ember ábrázolások nyomai is felfedezhetők. Geometriai formák virágok és gyümölcsök alakjai kerültek elő. A helyi szarkofágkert legnagyobb belső tere Bet Searim temető rendszerének közepében van. Itt több mint 130 szarkofág őrzi az egykori hittestvérek földi maradványát. A szarkofágok túlnyomó többsége motívum nélküliek. Bét Seárimban olyan zsidókat is eltemettek, akik Tibériásból, vagy más, távolabbi településekből, avagy föníciai tengerparti városokból, adott esetben Szíriából származtak. מעשה ברבי ורבי אלזר, שהיו מהלכין בפליי שמחוץ לטבריה. ראו ארון של מת שבא מחוץ להיקבר בארץ ישראל. אני קורא עליו ונחלתי שמתם לתועבה. בחייכם לא עליתם ותבואו ותטמאו את ארצי. ( בראשית רבה צו, ה) Még a korabeli Mezopotámiából, és még távolabbi tájakról is jöttek ide temetkezni az emberek. Több mint 300 felirat tanúskodik az egykori kultikus centrumról. Feltüntették az elhunyt származási helyét, egykori foglalkozását, tisztségét. Példaképpen megemlítem, hogy két, klasszikus görögséggel megfogalmazott epigramma is előkerült a múlt homályából. Az egyiknek mauzóleumszerű építészeti konstrukció adott helyet. Itt nyert említést a Josephus Flavius műveiből is ismeretes Bét Seárim görög neve: Bisar. S íme a több százéves sírfelirat magyar fordítása: „Itt pihen Leontus San Sapo Justus, aki tehetséggel és bölcsességgel lett megáldva. Szülei és testvérei siratják.” Bét Seárim zsinagógájának maradványa Nem messze az egykori katakomba rendszertől egy ókori zsinagógának a körvonalai látszódnak, melyet - a korabeli építészeti egységekhez hasonlóan - bazilika típusú zsinagógának tartanak. Az épület egyszerre volt közösségi ház illetve lakhely és természetesen az imádság otthona. 1959-ben a térséget nemzeti parkká nyilvánították. Az ott talált építészeti emlékek alapján megállapítható, hogy az egykori bazilikális belső tér mintegy 40 m hosszú lehetett és benne a faragott kőoszlopok, oszlopfejek nyomai a mai napig értékes leletek. Feltételezhető, hogy az oszlopok szabdalta zsinagógai belső tér, az egymás mellett lévő „hajók” több száz embernek is helyet adhattak. Jeles, s tekintélyes gondolkodók szerint ez volt a korabeli Bét Din ítélkezési helye is. A zsinagóga a II. század körül épülhetett, és mintegy kétszáz évig teljesítette hivatását. Menora, Bét Seárim Valószínűleg a IV. században pusztították el. Maga a szakrális tér keletelve volt, azaz Jeruzsálem felé nézett, mint ahogyan az összes Galileában lévő zsinagóga. Talán itt is imádkozott hosszú éveken keresztül rabbi Jehuda HáNászi, aki utolsó 17 évét nem Bet Seárimban, hanem Ciporiban töltötte. Ott fejezte be a Misna kodifikálását. Kívánsága volt, hogy Bét Seárimba temessék el. Sírja ma egyértelműen nem azonosítható. Figurális ábrázolás, Bét Seárim A környező településekről mintegy 1200 –1500 érme is előkerült, melyek i.sz. 350 körül készülhettek. Újabb leletek, amelyek más szemszögből mutatják be Bét Seárim múltját. Apró sugarak ezek is, amelyek fényt vetnek a Sírok és Szarkofágok Városára. A nyári hőségben, ha megtekinted a nagy ősök sírját, a hűvös falak között megérint az ókori történelem. A hagyomány láncolata… 2005. 02. 11. A GOLDMARK KÓRUS HARMINCÖT ÉVE ÁDÁM EMIL KARNAGY EMLÉKÉRE* 1967-et írtunk. A Rabbiképző zsúfolásig teli zsinagógájában a „mizrách” ülések első sorában a korszak egyik legnagyobb zsidó egyénisége Scheiber Sándor ült. Szemüvegét homlokára-fejére húzva odaadással merült az előtte lévő könyvre. A szidurból I…ten felé szárnyalt fohásza, az előtte lévő naprakész zsidó irodalomból az istentiszteletet követő kidusra készült. Akkor már rekedtes hangján, ha megszólalt, áhítattal telítődött körülötte az ódon levegő. Mellette az intézet igazgatóhelyettese, a XX. századi magyarországi polgári filozófiatörténet egyik legnagyobb alakja, az akkori idők meg nem értett tudósa, a legendás hírű tudományos értékeket magába foglaló IMIT évkönyv egyik legtekintélyesebb főszerkesztője, Szemere Samu ült. Derűs tekintete mindig a frigyszekrény irányába szegeződött, és szinte alig látszott rajta, hogy a Soá éveiben a legdrágábbat, egyetlen fiát is elveszítette. Richtmann Mózes ült a harmadik helyen, a Dohány utcai zsinagóga egykori másod rabbija, a meg nem értett lángész, a „mephistói” mosolyba burkolódzó, szentéletű ember. A neológ zsidóság különböző színárnyalataiba hajló manírjait az Akácfa utca 22. szám alatti ortodox zsinagóga ódon falai között, a pislákoló félhomályban, az akkor már öregedő ortodox zsidók társaságában a lelke mélyéről mindig feltörő kávóne-val, áhítattal oldotta fel. Dr. Csillag a híres szemész ült mellette, aki nem csak orvosként, hanem a magyar orvostudományban betöltött szerepével is kivívta helyét a legnagyobbak között. Fontosnak érezte, hogy kutatómunkájának egyik témája a Magyarországon egykoron élt zsidó szemészek életrajzának megírása legyen. Hadd ne mondjam tovább, kik ültek még mellettük, mögöttük. Mégis megemlítenék valakit, Feleki Rezsőt! Szárnyaló bariton hangja, a klasszikus- és a kántor zeneművészetben való jártassága, szálfa termete, fiatalokat megszégyenítő huncut mosolya, briliáns humora s a hallgatókat jó szóval simogató kedvessége mindannyiunk Rezső bácsijává avatta őt. A „mizrách” ülés másik oldalán a rabbijelöltek foglaltak helyet, akik, később a zsidó hitélet domináns egyéniségei lettek. Az első helyen S. T. ült. Ő Kassáról érkezett a Szemináriumba. Amikor ’69-ben „a testvéri országok csapatai” megszállták Prágát, úgy érezte nincs többé ott helye. Illegális úton Angliába szökött, és ott folytatta tanulmányait, Londonban avatták rabbivá, később ügyvédi diplomát is szerzett. Most ismét Budapesten tanul ugyanabban az épületben, mint ’69 előtt, az OR-ZSE Doktoriskoláján, hogy P.hD-t szerezzen zsidó vallástudományból. Mellette G. T. ült, akit mi egymás között csak Mechelének szólítottunk, pozsonyi, vallásos szülők gyermeke. ’69-ben neki is elege lett mindenből. Ő is megszökött, Izraelbe, hazaérkezett. Nem sokkal később bevonult katonának, pár évvel ezelőtt ezredesként szerelt le. Jelenleg korkedvezményes nyugdíjas, másodállásban Ramat- Gan-i mérnök. Büszke rabbi szemináriumi éveire. M. D. ült mellette. Ő Prágából érkezett hozzánk. Csendes halk szavú jó modorú, különlegesen érzékeny egyéniség. Itt tanult meg magyarul. Egyébként több nyelven is beszélt. Jelenleg Erecben középiskolásokat tanít, igaz „nem középiskolás fokon”, hanem annál sokkal magasabban. A tragikus sorsú Berlinből érkezett W. F. ült mellette. Kelet-Németország rabbija akart lenni. A sors a történelem és talán a politika különleges fintora, hogy önkezével vetett véget életének. Ma is őrzöm drága emlékét. Ba. I. ült mellette. Lipótvárosi fiú. Kitűnően érettségizett, az édesanyja mélyen vallásos személyiség, aki kezdetektől fogva rabbi pályára szánta. Kitűnt különös tehetségével, szónoki készségével, a zsidó tudomány iránti alázatával. A ’70-es években alijázott, majd néhány hónapi izraeli tartózkodás után visszaérkezett Budapestre, itt fejezte be rabbi tanulmányait, szerezte meg bölcsészdoktori címét, majd Kanadába vándorolt. Az egyik kisebb, majd később nagyobb konzervatív közösség vallási vezetője lett. Magasságokba szárnyaló tehetségének egy tragikus kór vetett véget. Két felnőtt fia gyászolja. S. I. ült mellette. Hozzáfogható tehetséges ember kevés tanult a szemináriumban. Amíg a többieknek hatalmas áldozatot jelentett a tanulás, számára mindig szinte játszi könnyedséggel ment. Tóra, Talmud, filozófia, történelem, mind-mind szinte a kisujjában volt. Azóta sem hallottam senkit úgy Tórát olvasni, mint őt. Már nem avathatták rabbivá, alig volt harminc esztendős, amikor visszaadta lelkét Teremtőjének. Mellette Z. I. ült, a szekszárdi fiú. Hatalmas szorgalom, mély hivatástudat, és szinte megmagyarázhatatlan megszállottság vezette. Éjt nappallá téve tanult. Szegeden ő volt az utódom. Amikor idősebb fiának „kvaterja” (a circumcisio szertartásánál a csecsemőt tartja) lehettem, beszédemben arról szóltam milyen nagy jövő áll előtte. Pár esztendővel később őt is eltiporta a gyilkos kór. L. Gy. ült mellettük. Pesti fiú, szinte csecsemőként élte át a Soát. Testvérével együtt árvaházi gyerekek. Őt is Scheiber vette védőszárnyai alá. Közvetlen, konvenciómentes, mindig vidám természetével hívta fel magára a figyelmet. Nevéhez fűződik a Magyar Zsidó Levéltár megszervezése. Gyűjtő munkával, lelkesedéssel és érdeklődéssel alapozta meg a magyarországi zsidó kutatás egyik későbbi fellegvárát. Be. I. Zseniális humorú, harsány, életvidám, mindig jókedvű fiatalember, aki gondolatait meggyőződését, világlátását soha nem rejtette véka alá. Izrael egyik védelmi háborújában a szószékről azt „merte mondani” hogy Izrael önvédelmi harcot folytat. Nem sokkal később letartóztatták, hosszú-hosszú hónapokat szenvedett érdemtelenül és méltatlanul a börtönben. A több évtizeddel később jött rehabilitáció legfeljebb némi gyógyír az egykori fájdalmakra. Jelenleg az OR-ZSE egyik legmegbecsültebb tanára. S még egy szót valakiről. Ő B. I. Gy., akit csak Csulóként ismertek. Nyelvzseni, pedagógus vénával megáldott kitűnő nyelvész. Szellemessége, műveltsége, bravúros szójátékai valóságos spirituális lebegés volt. Pécsi rabbiként is imádták hívei. Eddig a „mizrách” ülés egykori diákjairól szóltam, de nem arról, aki az első sor első helyén ült. Ádám Emil. Ő volt mindannyiunk egyik közös példaképe. Emberi kvalitásai, pedagógiai érzéke, a zene irodalmában mutatott jártassága, világi műveltsége, kedvessége, a cházánut, a kántorművészet iránti mérhetetlen alázata, végtelen türelme, kórusszervező, teremtő és vezető személyisége tette méltóvá arra, hogy a legnagyobbak, a csillagok között foglaljon helyet. Talán most is onnan a magasságokból néz le ránk. Szinte nincs Magyarországon olyan ma tevékenykedő kántor, aki ne lett volna az ő tanítványa. Türelemmel, felelősségtudattal, odaadással okította őket. Formálta kántori képességüket és segítette emberi fejlődésüket. Az igazi nagy „szerelem” azonban mindig a kórus volt. A zsinagógakórus, vagy ha úgy tetszik a zsidó kórus. A háború előtti Debrecenben alapította meg tekintélyét, tette ismertté, elismertté nevét a Hajdú megyei városban. Amikor a Rabbiképzőbe hívta Scheiber, közös elhatározás volt egy kórus megalapítása. A Goldmark Kórus, vagy ahogy mindenki ismeri Ádám Kórus, azóta méltán lett európai hírű. Talán negyvenen lehettünk a kórus alapításánál. Jómagam is ott fészkelődtem, gyengécske kis hallásommal, s elég színtelen hangommal. De mégis bíztatott. S azt mondta: gyere fiam, énekelj velünk! A közös ének a közös ima sokszor segít. Ilyenkor együtt vagyunk valamennyien szívben, lélekben, érzelemben, dallamban. Mert zenével azt is kifejezheted, amihez gyenge, amihez kevés az emberi szó. Azóta harmincöt esztendő telt el! Néhány évig kizárólag az ő neve, később leányának egyénisége fémjelezte a kórust. Megszámlálhatatlan hangverseny és megszámlálható lemez, CD-k sora bizonyítja a kórus értékét és helyét a magyarországi zsidóság zenekultúrájában. Oda is elvitte-elviszi a zsidó kultúra jó hírét, ahol évtizedek óta már nem csendült fel héber szó. Oda is elvitte, elviszi a zsidó zene üzenetét, ahol a zsidóságról csak kakofemisztikus formában hallottak. Oda is elvitte, elviszi a magyar zsidó kultúra, s a magyar zenei kultúra jó hírét ahol a legkevesebbnek is örülni tudnak. A kórus intézménnyé, fogalommá vált. A mindig megújulni kész, a mindig megújulni képes magyarországi zsidóság egyik szimbóluma lett. Goldmark-kórus a Zeneakadémián A harmincötödik esztendőben, e különleges évfordulón köszöntjük a kórus egykori és jelenlegi tagjait annak a hitnek a reményében, hogy - az elkövetkezendő évtizedekben is - követei lesznek a magyarországi zsidó kultúrának. Folytatói a régi hagyománynak és megújítói a szívből jövő, a lélek mélyéről táplálkozó ősi forrásnak, az imádságnak. *Elhangzott a Zeneakadémia Nagyteremében 2005. 02. 13. ÉGSZÍNKÉK תְּכֵלֶת T’CHÉLET ועשית לולאות תכלת, על שפת היריעה האחת מקצה בחוברת. וכן תעשה בשפת היריעה הקיצונה, במחברת השנית. „És készíts kékbíbor hurkokat az egyik szőnyeg szélére…” (Smot 26. 4.) Az elmúlt heti tórai olvasmányban, a hetiszakaszban (szidra) szerepel először a hajlék, azaz a pusztai sátor szőnyegeinek leírásánál Szentírásunk egyik legérdekesebb kifejezése: תְּכֵלֶת, t’chélet, kékbíbor. A modern héberben, az ivritben e szó jelentése égszínkék. A kommentár irodalom számos alkalommal magyarázza a hagyományos, de nem mindig egyértelmű fogalmat, a t’chéletet. Idézzünk két gondolkodót, Rásit és Ibn Ezrát. A pusztai Szentély építését így kommentálja minden idők legnagyobb magyarázója Rási. Rási, azaz Rabbi Slomo Jicháki, 1040-1105, Troyes –ban (Franciaország) élő kommentátor, nyelvész a Szentírás és a Talmud legjelentősebb személyisége: רשי: צמר צבוע בדם חלזון וצבעו ירוק (יבמות ד מנחות מד) „Színes gyapjúszövet, a hilázon nevű tengeri moszat véréből nyerték. Zöld színű” S most, valamivel később élt kortársának citátuma következik. Rabbi Ábrahám Ibn Ezra, - Saragossa-ban született 1094-ben, és 1164-ben halt meg. Szentírásunk legtöbb könyvéhez írt kommentárt, azonban csak a Tórához, az Öt Megillához, Jesája Könyvéhez, a 12 kisprófétához, Jób és Dániel könyvéhez írt magyarázatai maradtak fenn. (Mindkét kommentátorról, lásd: Jechiél Zvi Moskovits, A Biblia hagyományos kommentárjai, Budapest, é.n.) אבן עזרה: אמר יפת שהוא כדמות שחרות. כי הוא תכלת כל הצבעים. והכל ישובו אליו והוא לא ישוב במעשה אדם לעולם. ואנו נסמוך על רז''ל שהוא ירוק והוא צמר „Ibn Ezra a nagy rabbik véleményét osztja, azaz a t’chélet nem más, mint gyapjúanyag, zöld színárnyalattal”. A szemlélőrojt, a cicit parancsolatánál Ábrahám Ibn Ezra véleményét közöljük: אבן עזרה: וטעם תכלת. בעבור שהיוא כעין השמים „Ibn Ezra itt az ég színéhez – égszínkék- hasonlítja a tchélet- et…” E szín identifikációja tehát nem egyértelmű. Most azonban a תכֵלֶת (t’chélet) két eltérő formáját is bemutatjuk. Kicsit érzékeltetve, hogyan kelnek életre, s alakítanak sajátos fejlődési pályát egyes szentírási fogalmak. Más formában, más konnotációval: ÁRUC T’CHÉLET – T’CHÉLET TV CSATORNA Izraelben, mint mindenütt a világon a televízió az egyik legnagyobb „hatalom”. Több, mint 500 csatorna fogható, szinte minden nyelven, nemcsak világnyelveken, hanem kisebbeken is. Modern héber nyelven nézheted a műsort vagy beletekinthetsz a szaúd-arábiai, kuvaiti, jordániai, katari vagy egyiptomi adásokba is. Úgy gondolom, és ebben talán nincsen irónia, hogy ez nem a kölcsönösség elve alapján működik. Magyarul is nézheted a kettest, illetve a Duna TV-t. A helybeliek gondolkodása alapvetően nagyon más. Mindent eredeti nyelven adnak és annak olvasható kultúrált és könnyen érthető héber fordítását. Néha még a héber szöveget is az elmondottak alapján feliratozzák héberül, hogy az írott és a hallott szó szinkronja beégjen az ember lelkébe, szívébe és gondolataiba. Érdekes világ. Racionális gondolkodás, a praktikumot is szolgáló nyelvgyakorlat. Egy ország, melynek kb. 80%-a világi, kb. 20%-a vallásos. A vallásos társadalomnak eddig nem volt saját csatornája. Egy hónappal ezelőtt indították el, a neve: Áruc T’chélet. Olyan programot sugároz, amelyben Tórát tanítanak az autentikus oktatók, például Israel Méir Lau, volt izraeli országos askenáz főrabbi. Bemutatják a világ legnagyobb és legérdekesebb zsidó közösségeit, vallásunk örök értékű tanításait, aktuális filmsorozatokat. Érdekességként megemlítem, hogy a programot az interneten is meg lehet tekinteni. Igen értékes időtöltést ígér. A kommersz tévéadók világában valódi oázisnak tekinthető. Előnybe részesíti az igazi, komoly kultúrát. תכלת: כתב-עת למחשבה ישראלית T’CHÉLET– AZ IZRAELI GONDOLKODÁSMÓD EGYIK FOLYÓIRATA. AZ ANGOL VÁLTOZAT CÍME: AZURE A T’chélet című izraeli periodika a zsidó ország és a tágabb értelemben vett zsidó „világ” filozófiai, esztétikai, kultúrtörténeti periodikája. Héber és angol nyelven lát napvilágot. Legfontosabb számukra az entellektüel-érdeklődést kielégíteni, de távolabbi céljaik között a legszélesebb rétegek figyelemének a felkeltése is felmerült. Helyt adnak a vallási kérdések tudományos elemzésének, a közel-keleti politikai kérdések objektív analízisének, a XX. század vége és a XXI, század eleje pedagógiai kérdéseinek, és a sokszínű Erec Jiszráél-i gondolkodás gyakran konfrontálódó világlátásának. A T’chélet folyóirat egy időben jelenik meg Jeruzsálemben és New Yorkban. Eddig 18 szám látott napvilágot, az első 1996. nyarán, a legutolsó pár nappal ezelőtt. A folyóirat címlapja A legutolsó szám tartalmából hadd idézzek néhány gondolatot: Yishai Haetzni tanulmányt közöl Naomi Shemerről, aki a hatvanhetes háború idején komponálta a Jerusálájim sel Záháv, azaz az Arany Jeruzsálem című dalt, amely a Hátikvá mellett szinte Izrael második „himnuszának” számít. Claire Berlinski a franciaországi több milliós iszlám közösség helyi és globális gondolkodását, tevékenységét helyezi górcső alá. Külön érdeklődésre tarthat számot az antijudaista és antiizraeli propagandára való figyelemfelhívás. Európa is új kihívás előtt áll! Meir Soloveichik a zsidó és keresztény gondolkodás felfogását mutatja be, analizálandó a szeretet kérdését. Hat fejezeten keresztül a különböző szent iratok idézetével fogalmazza meg a szerző a különbözőségeket és a közös pontokat. Külön érdeklődésre tarthat számot a T’chélet folyóirat levelezési melléklete. A legutolsó szám a bibliai archeológia legutolsó kutatási eredményeiből ad ízelítőt. 2005. 02. 18. KÁLÓI REBBE זצ''ל A ZSIDÓ HAGYOMÁNY SZERINT ÁDÁR 7-ÉN SZÜLETETT, ÉS 12O ÉVVEL KÉSŐBB ÁDÁR 7- ÉN HALT MEG MÓSE RÁBÉNU, LEGNAGYOBB MESTERÜNK. AMIKOR RÁ EMLÉKEZÜNK, ASSZOCIÁCIÓRA KÉSZTET A MAGYAR ZSIDÓ TÖRTÉNELEM… משה מת מי לא ימות Zájin Ádárkor van Taub Eizik Izsák, a Kálói Rebbe Jahrzeitje. Martin Buber, a múlt század nagy vallásbölcsésze, magyarul is megjelent könyvében a Száz chászid történetben így ír: „Az első magyarországi cádik, Taub Eizik Izsák, a nikolsburgi Sckmelke és a lizsenszki Elimelech tanítványa. Leb Szarahs fedezi fel az apátlan árvát, akiben felismeri a Cádik lelkét. Tanulmányai befejezése után hazakerül és szülőfaluja, valamint Szabolcs megye rabbijává választják. Negyven évig teljesíti itt hivatását. Sokakat I...tenhez térített és számos lelket kiváltott, amely elmerült a reménytelenség mélységében.” A Rebbe életének krónikása, Dr. Szilágyi–Windt Tibor, még a Soá előtt összeállította monográfiáját. A történelem közbeszólt, s a könyv csak 1959-ben jelent meg Jeruzsálemben, amely tartalmazza a mártírhalált szenvedett, Dr. Bernstein Béla, nyíregyházi főrabbi 1942-ben írt előszavát. Taub Eizik Izsák, a Kálói Rebbe 1751- 1821 „A róla szóló legendák bekerültek a chaszidizmus legendakörébe. A magyar Alföld levegője veszi körül alakját, magyar népdalokat formál át, azt mondja: ezeket énekelték Izrael gyermekei Babel vizei mellett, s bennük népe fájdalmait, megváltásvágyát és Sechiná bolyongásait hallja. Ezek az énekek magyar-zsidó népdalokká lettek, melyeket ma is széltében énekelnek. Halála napján, Zájin Ádár-kor, ez Mózes Tanítómesterünk Jahrzeitje is, valóságos kegyeleti karaván közelíti meg Nagykálót, hogy hívek ezrei imádkozzanak sírjánál.” Deutsch Gábor, főiskolai adjunktus a Gyökér, szár, virág… című kötetében költői szavakkal emlékezik meg a Rebbéről a Sírnak, rínak a bárányok című dolgozatában. E kis tanulmányban is központi szerepet kap a leghíresebb szerzemény a Kálói Rebbe „nótája” a Szól a kakas már… Nem más e pár sor, mint a megváltásba vetett hit apoteózisa, a magyar és a zsidó néplélek egymásra találásának lírai pillanata. Történelmi találkozás ez. A Chátám Szofér, dominanciáját hirdető világban, a XlX. század elején egy kis Szabolcs Szatmár megyei faluban a zsidók a hit dimenziójának, a chászidizmusnak lesznek részesei. A pásztorfiútól hallott szövegben, dallamban, melyet átitat és megszépít a Szentírás nyelvezetének csodája, újra felcsillan a megváltásba vetett remény himnusza: újból felépül a Jeruzsálemi Szentély… Idézzük a gazdag szövegvariációk egyikét, majd a héber fordítást is! Szól a kakas már, Majd megvirrad már, Zöld erdőben, sík mezőben, Sétál egy madár. De micsoda madár, de micsoda madár, Kék a lába, gyöngy a szárnya engem odavár. Várj madár, várj! Te csak mindig várj! Ha az Isten nékem rendelt, Tiéd leszek már. De miért nincs az már, de miért nincs az már Mipné chátoénu gálinu méárcénu, Azért nincs az már. De mikor lesz az már, de mikor lesz az már? Jibáne Hámikdás Ir Cijon temálé Akkor lesz az már קורא התרנגול, הנה הבוקר אור, ביער ירוק, בשדה לבן, מטיילת לה ציפור קורא התרנגול, הנה הבוקר אור יבנה המקדש עיר ציון תמלא A dal önálló életet él, nem véletlen, hiszen mondanivalójának örök aktualitása van. Éneklik Izraelben, Amerikában, Ausztráliában, Kanadában, Magyarországon, minden olyan kilében, ahol magyar ajkú közösségek, avagy a Kálói Rebbe hívei élnek. Himnikus hangulata ma is hat. A nyolcvanas évek közepén, még Dohány utcai rabbiként kiváló barátunk Haim Wiener segítségével a világ legnagyobb kántorai jártak Kelet-Európa országaiban, így Magyarországon is. Művészetük, revellálólag hatott akkor Bukarest, Moszkva, Belgrád zsidóságára. Valami szellemi forrongást érlelt a levegő, amikor Budapesten köszönthettem Árieh Braunt, a CÁHÁL akkori főkántorát, Jáákob Mozent, aki akkor Észak-Amerika egyik legnagyobb kántor-sztárja volt, New York legnagyobb zsidó közösségének küldöttét, a briliáns hangú Benzion Millert, és a „carusoi” magaslatokig emelkedő tenoristát Pinchás Rabbinovitzot. Mindenek előtt Moshe Sternt, Jeruzsálem főkántorát, aki a Dohány utcai zsinagóga „Kol Nidré szószékéről” énekelte el: a Szól a kakas már-t. Ott, és akkor, az volt maga a zenei misztérium. Könnyek a szemekben, s az együtténeklés káprázata sugallta: „Jibone Hámikdos ir Cijon temálé…” A szöveg és a dallam hallatán ma is megérint bennünket a Végtelen…! 2005. 03. 18. MOSHE STERN FŐKÁNTOR KÖSZÖNTÉSE Mindig vonzódtam a zsidó liturgiához. Az ima I…ten szeretetéhez visz közelebb, s a sok évszázados szövegre komponált, a zsidó lelkiséget tükröző dallamvilág, az áhítat misztériumának másik komponense.
Az utóbbiaknak - az ember és ember közötti parancsolatok tiltó igéinek - egyike úgy hangzik héberül: „Lo tircách!” Magyarul: „Ne ölj!” Majdnem minden zsinagógában fellelhető e két kőtábla imitáció. Az igéket Mózes hozta a Szináj magaslatáról, és adta övéinek és az egész világnak. Azaz, az életet I…tentől kapjuk és kizárólagos joga elvenni is csak Neki van. Az embernek tilos! Vajon ha megtartották volna a Tízparancsolat igéit, milyen lehetett volna az emberiség történelme?
Noha a történelemtudomány nem ismeri a „volna” fogalmat. A történelemben csak tények vannak, amelyek a múltról beszélnek, és amelyekből próbálunk következtetéseket levonni az elkövetkezendő időszakra. De talán ha nem lett volna rasszizmus, más lett volna a világ arculata. Ha nem lett volna antiszemitizmus, nem lett volna embernek ember által való megkülönböztetése.
Azt azonban tudjuk, hogy mindez elhatalmasodott. S annak ellenére, hogy volt néhány olyan ember, aki szinte megérezte, hogy mi fog történni, és aki felhívta a figyelmet: vigyázzatok, mert bekövetkezik! Ezekre a lángeszű gondolkodókra nem hallgattak, hangjukra nem figyeltek, gyakran kinevették őket. Látnokoknak, hírnököknek tartották, vagy egyéb, más kifejezéssel illették őket.
Ezen nagy gondolkodók egyike, Herzl Tivadar pont 100 esztendővel ezelőtt halt meg, s a korszak egy ismert, akkor nagyon vitatott személyisége volt. Ma már kevésbé az! 1903-ban interjút adott egy korabeli magyar, nagyon neves folyóiratnak, az Egyenlőségnek. Az 1884-ben alapított Egyenlőség akkori szerkesztője, a korszak egyik kiemelkedő nagysága, Szabolcsi Miksa volt. Szabolcsi, mint az emancipáció és a teljes mértékű asszimiláció totális híve, minden ellen felemelte a szavát, amely visszás volt, vagy ami éppen neki nem tetszett.
Herzl szerte a világon hirdette, hogy a zsidóság veszélyben van. Párizsban, ahol tudósítóként dolgozott a Dreyfus per idején, azt mondta, "félek, hogy az antiszemitizmus átterjed az egész világra", s akkor sok-sok "Dreyfus per" lesz.
Hirdette a modernkori megváltás egyik lehetőségét, visszatérni a Szentföldre. Találkozott hatalmaságokkal. II. Vilmossal, Németország császárával, X. Leóval, a pápával. Találkozott az akkori világ elsőszámú politikai tényezőjével, az ottomán birodalom szultánjával. És először fogalmazta újra a szentírási mondatot:
Támadták az ortodoxok, mert a vallási világkép szerint, a megváltás csak akkor következik be, ha a Messiás ideje elérkezik. Ne figyeljetek szavára! - mondták.
És támadták a másik oldalon a neológok. Mit akar ez az ember, hiszen mi az adott országnak vagyunk hűséges polgárai? Franciaországban franciák, Németországban németek, Magyarországon magyarok. Miért mennénk el? Maradunk!
Csaknem kitagadták őt. Kinevették, kigúnyolták.
Szabolcsi Miksa 1903-ban készített Herzllel egy interjút. Arra a kérdésre, hogy miért szeretne saját nemzeti otthont a zsidóságnak, Herzl szinte a ’40-es évek borzalmait vizionálta.
E beszélgetés megjelent a Múlt és Jövő tudományos folyóirat tíz évvel ezelőtti különszámában, Patai Rafael, a korszak egyik legnagyobb történészének a publikálásában Cionizmus, előfutárok, alapítók ellenfelek címmel (Múlt és Jövő. IV. 1993/4. szám). S ebben leírva a történet: Herzl 40 esztendővel a Soá előtt szinte megérezte, hogy bekövetkezik a pusztulás. Látnok volt? Nem tudom.
Egy viszont tény, Binjámin Zeév Herzl, a modern Izrael megálmodója, így fogalmazott:
S most szabadjon visszatérnem az első mondatra.
Sárga csillag.
"Jutalomként" letépték róluk a kitüntetést, mely bizonyította, hogy védték a hazát, és "cserébe" sárga csillagot kaptak.
A megkülönböztetés és a megszégyenítés jelét.
Azokban a városokban, ahol ezrével éltek zsidók, talán néhány száz, ha még van. Azokon a településeken, ahol éltek százak, legfeljebb 10-15 zsidó lélek lakik. S ahol 15-20 lélek élt, ott egyetlen emlékhely van: a temető. A márvány sírköveket persze ellopták, csak a mészkövek maradtak meg. Néha, a mai napig, ráírnak valami megszégyenítő mondatot, például "többen jöttetek vissza, mint ahányan elmentetek", vagy ráfestik a horogkeresztet, hogy azért "ne felejtsünk"!
Nem akarok a második világháború szörnyűségeiről beszélni. Alig élnek már az akkori generációból, de hála I…tennek vannak még túlélők. Vigyázzunk rájuk, óvjuk őket, szeretetünkkel és sok-sok odaadással vegyük őket körül, és próbáljuk megadni nékik azt, hogy békességben halhassanak meg! Ne legyen bennük szorongás, ne riogassák őket, ne tegyenek célzást! Ne legyenek félreérthető mondatok, mert ez a generáció nagyon érzékeny. Ennek a generációnak minden fáj. Ez a generáció mindentől fél. A hangos szótól, a gyilkos "összekacsintástól", az antiszemita célzásoktól, a cigányozástól. S amikor elhangzik több ezer torokból a stadionban, hogy "indul a vonat Auschwitzba" attól fél, hogy nemcsak kiabálni fogják. Ennek a generációnak joga van félni.
Azonban a mi generációnk már semmitől se fél! A követő generációk meg már azt se fogják tudni, hogy mi a félelem. Mert I…tennek hála más világba születtek. Olyan világban élnek, melyben, hitem szerint, már nem fogják tudni, hogy mi a félelem. De fontos feladat emlékezni a. 6 000 000 európai, a 600 000 magyar zsidóra és ha úgy tetszik, arra a 402 körösire, és arra a sok-sok mártírra is, akiket a környékről vittek el, és akiknek talán a nevét sem tudjuk. (Lásd: Novák László Ferenc: A zsidóság Nagykőrösön. Nagykőrös, 2002.)
Befejezésképpen, még egy gondolatot ajánlanék figyelmetekbe.
Hozzávetőlegesen 600 000 mártírja van a magyarországi zsidóságnak, vagy ahogy ma mondják, s igazuk van, a magyar történelemnek. Hiszen a Soá nem zsidó ügy kizárólagosan, hanem a magyar történelemé. Így igaz. Azt mondani, hogy a németek tették, igaz. De nem egyedül, mert ott álltak mellettük azok, akik segítették őket, akik nem voltak igaz magyarok. Mert az igaz magyar védte, védi azt, aki annak a hazának a polgára. Vallásra, világnézetre való tekintet nélkül. Védi a bajban állampolgárait.
S akkor bennünket senki nem védett. Nem védett a törvény, hanem ellenkezőleg, diszkriminált, numerus clausus-szal, numerus nullus-szal, első, második és harmadik zsidótörvénnyel. Tönkrementek, megszűntek a közösségek, lerombolódtak az épületek, meggyilkolták szeretteinket, apákat, anyákat, gyermekeket, védteleneket, kiszolgáltatottakat. Fiúkat, leányokat, csecsemőket, olyanokat, akik még beszélni sem tudtak, akik még kérdezni se tudtak. Akik semmit nem éreztek a világból, csak talán édesanyjuk illatát, mégis elvitték őket. Másfélmillió gyermeket öltek meg Auschwitzban!
Az egész ország gyászolta azt a szerencsétlen magyar katonát, aki pár nappal ezelőtt hősi halált halt. Joggal! Természetesen mindannyian gyászoltuk. De vajon minket akkor, ki siratott? Talán még van néhány közösség, ahol emlékeznek reájuk, de arra nincs időnk, hogy egy percre megálljunk és felálljunk az emlékükért. Mindenkiért egy percre. Kiszámítottam: 600 000 védtelen kiszolgáltatott zsidóért, ha egy percet állnánk fel, az 600 000 perc lenne. 600 000 perc, az 10 000 óra. 10 000 óra pedig 416,6 nap. Az 59 hét, 13 hónap, egy év és egy hónap! Ha minden egyes zsidóra egy percig emlékeznénk, akkor egy évig és egy hónapig állna az élet. Mindenkiért nem tudunk egy percre felállni, talán 400 emberért, 400 zsidóért érdemes.
Add meg a túlélőknek a csendes imádkozás lehetőségét, szóljon értük szívünk mélyéről szóló imádság a Világ Alkotójához, az Irgalom Atyjához, Él Málé Ráchámim…
Igen, azt látjuk, hogy az egymást követő nemzedékek lelki, érzelmi folyama lassan beleszívódik az emberiség történelmébe, s az emberiség történelme még mindig nyitott, tág, szabad és reménységgel teli.
Reménységgel teli?
Hogy is olvassuk? "Mindennek rendelt ideje van."
"Mert ideje van a kődobálásnak, és ideje van a kövek összeszedésének.” Amikor erre a mai estére készültem, elém villant egy mondat, amely Jóma traktátusából való (53./b). A talmudi egység a főpap imájáról szól. A főpap, a Kohén Hágádol, egy évben egyszer belépett a legbelsőbb szentélybe, és imádkozott mindenkiért. Először önmagáért, aztán népéért, családjáért, végül az egész világért. Mi, zsidók imádkozunk önmagunkért és imádkozunk másokért is, annak reményében, hogy van, aki meghallgatja. A főpapi ima olyan gyönyörű volt, olyan mély, olyan áhítattal teli, hogy annak leírása belesimul a máchzorba, a nagyünnepi imakönyvbe. Különleges látvány volt, ahogy a főpap bement a Szentélybe, és mindenkiért fohászkodott.
Mikor levetve papi bíborát,
S minden hivalgó földi éket,
A főpap öltött tiszta len ruhát,
S a legbensőbb szentélybe lépett,
Meghozni az Úrnak áldozatát,
S feloldani bűntől a népet.
Oly megrendítő volt egykor a főpap imája, hogy belevésődött a Tálmudba, íme néhány szó az eredeti forrásból:
Sok-sok évezreddel ezelőtt két fogalmat emelt ki a főpapi áldás, sáná gsumá, a vízzel telített évet, és sáná shuná, a napfénnyel, világossággal, tűzzel teli évet.
Döbbenetesen okosak voltak a mi eleink.
A főpap olyan évet kért, ahol lesz elegendő víz. Nem kevesebb, nem is több. Pont annyi, amennyi éppen kell. Ha kevés a víz, szenved a természet Ugyanakkor, ha árvíz tombol, megsemmisül az ember és környezete. Prága belvárosában – néhány évvel ezelőtt –embermagasságban dübörgött a hullám áradata. Az Alt Neu Schulban, a legszentebb zsinagógák egyikében derékig ért a víz, az emberek csónakkal jártak be a templomba. Petőfi szavait idézve "...a víz (volt) az úr". Az ember nem tud, ellenállni a víz erejének.
Egy régi tanítómesterünk úgy fogalmazott, hogy léteznek tengerszemek, egykori hatalmas óceánok kicsi maradványai. Magyarországon is vannak. És időnként, napsütésben, szélcsendes időben fodrozódó fehér hullámokat lehet látni a tengerszemek vizének tetején. A geológusok úgy tartják, hogy ez nem véletlen, ugyanis a tengerszemek valahol összeérnek a föld mélyén. S amikor a távoli messzeségben robajlik a tenger, s hatalmasak a hullámok, akkor ez a vajúdó erő a tengerszemekben is érződik. Megmutatkozik a víz fantasztikus ereje.
A zsidó történelem olyan, mint a tenger. Bárhol a világon hatalmas történelmi hullámok zajlanak, a tengerszemen érződik a hullámenergia. Bárhol a világon a zsidósággal történik valami, a te kis "tengerszemedben", az a te életedben is lecsapódik.
A Tálmud második mondatrésze így hangzik: sáná shuná, legyen kellő mennyiségű fény, erő, ma azt mondanánk energia.
S ropogását a vályog tűzhelyen?
A nyílt arcokat, a nyájas világot,
Hol tréfa és dal önként megterem?
Recsegő gallytól, pattogó szilánktól
Lestem el egykor a dal ütemét.
Hol az a tűz? Mi lett a rőzselángból?
Nekem elhamvadt - talán másnak ég. (Kiss József: Tüzek)
Igen, a tűz melegséget ad, a tűz fényt ad és biztonságot. De van pusztító tűz is. Gyakran olvasható a napilapokban, hogy távoli messzeségből diktátorok fenyegetnek, hogy elküldik a "modern tüzet", és elpusztítják a zsidó népet. Hányszor, de hányszor égett már a pusztítás tüze? Vajon lehetséges ez újból?
Lehetséges?
A főpap tudta pontosan, miért imádkozik. Kellő mennyiségű vízért és olyan energiáért, amely nem pusztít, hanem melegséget, nyugalmat áraszt.
Ez a sokat szenvedett, rendkívül sokat vesztett nép életre ítéltetett. Nehezen, néha küszködve, megpróbáltatásokkal tele, de tudja, hogy van, aki vigyáz reá itt és az örök életben. Ő, aki Izrael Őrzője, aki óvta ennek a népnek léptét, vigyázott rá a megpróbáltatások és a történelmi kataklizmák ellenére.
Amíg élünk, a szívünkben él a remény, amely elpusztíthatatlan. Mert mi a nép vagyunk, amelyről azt írja a próféta, ásziré hátikvá a remény foglyai.
Megmondom a titkát édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
Gyerekkoromban, a budapesti Kazinczy utcai ortodox főtemplomban, a tragikus sorsú Fisch főkántort hallgattam. Középiskolásként a Nagyfuvaros utcai zsinagóga zenevirtuózának, Stern Lászlónak imádkozásában gyönyörködtem, aki méltatlanul elfelejtett alakja az elmúlt öt évtized egyetemes zsidó zenekultúrájának. Szomorú tény, hogy az egykor körülrajongott, zseniális kántor hangját egyetlen lemez őrizte meg. Vajon miért? Most testvére az egykori orsós felvételt digitális módon tette az utókor részévé. Köszönet érte!
|
|
Moshe Stern a Nagyfuvaros utcai zsinagógában – 2005. |
Az elmúlt száz esztendőben a magyarországi kántorok méltán szereztek világhírnevet. Átérezték, hogy a kántor nem más, mint "sliách cibur", azaz a "közösség küldötte", alázatot követelő szolgálat. Josele Rosenblatt, Quartin vagy Lineczki, Bornstein vagy Ábrahámsohn Manó, Kovács Sándor vagy Feleki Rezső, Tordai Zsigmond vagy Sirota Sándor az előimádkozó tisztét a művészet rangjára emelte. Napjaink legnagyobbjai közül hadd említsem meg, az előadásban és kultúráltságban is sugárzó Náftáli Herstiket, a Miskolc környéki hagyományokat még jól ismerő, briliáns-előadó Jákov Motzent, vagy az operairodalomban is maradandót alkotó csoda tehetségű Sándor Gyurit. Előadásmódjukat, zenei szöveg-interpretációjukat, a tradicionális dallam tisztelete és a magasan kvalifikált zenei képzettség szimbiózisa jellemezte. Szerte a világon a mai napig érzékelhető hatásuk mind a nívós istentiszteletek hangulatán, mind a pódiumra komponált, nagyzenekari kísérettel előadott, úgynevezett "bravúrszámokon". A cházánut, a kántorművészet ma a zenei műveltség integráns része, a világ zenei kultúrájának egyik megbecsült eleme. Tizenhat esztendővel ezelőtt a Haim Wiener vezette The American Society For Advancement of Cantorial Arts küldöttsége Budapesten vendégszerepelt. A kántordelegáció tagja volt az az óta már elhunyt Gigli-növendék Louis Danto, a népszerű amerikai rádió- és televízió sztár, a briliáns hangú Los Angeles-i cházán, Pinchász Rábinovitz. Eljött a magyar fővárosba az "aranyhangú" montreali David Bagley, és a Cáhál bársonybariton hangú főkántora, Ári Braun és... És Moshe Stern. A magyarországi koncertsorozatok egyikére meghívtam az akkori államelnököt, a parlament elnökét, a miniszterelnököt, a kormány tagjait, parlamenti képviselőket, a diplomáciai testületek reprezentánsait, az egyházak püspökeit, a Tudományos Akadémia elnökét, a szellemi élet kiválóságait. A díszvendégeken kívül mintegy ötezren hallgattuk a kántorművészet nagyjait, akik a zene, a cházánut erejével eltérő gondolkodású emberekkel ismertették és szerettették meg a zsidó lelkületet. Emlékkoncert közreműködői: Tóth E., Neumark Z., Moshe Stern, Weisz F., Zucker I. Klein E. Amikor Moshe énekelt, megremegtek a falak, s a lelkek. Amikor a Kol Nidré közismert dallamát adta elő, szem nem maradt szárazon. Felejthetetlen, életre szóló emlék volt. Néhány nappal ezelőtt a Nagyfuvarosban adott emlékkoncertjét a Magyar Televízió is rögzítette, sőt már láthattuk az „Utódok Reménysége” című műsorban. 2005. 04. 01. FOLY. KÖV. 2. RÉSZ
E nemes hagyomány méltó örököse, világszerte elismert művésze Moshe Stern, a Jeruzsálemben élő főkántor, a bevezetőben említett Stern László öccse. Nagy múltú kántorcsalád sarja. Csodagyerekként tűnt fel. Édesapja, aki majd öt évtizeden keresztül volt elismert cházán Budapesten, irányította első lépteit. Már akkor nyilvánvalóvá vált rendkívüli zenei tehetsége, a cházánut iránti fogékonysága, művészi előadó képessége. Gyermekként élte át a Soát. A felszabadulás után családjával együtt alijázott Izraelbe. A jeruzsálemi jesíva évek után zene-konzervatóriumot végzett, ahol művészete kiteljesedett, és a bibliai atmoszféra világában csillaga egyre magasabbra emelkedett. Húszévesen a rechovoti Központi Zsinagógába invitálják, majd az újonnan avatott "Héjchál Shlomo" főkántora lett. Öt esztendővel később Johannesburgot hódítja meg. A következő állomás az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb és legnagyobb közössége: a Borough Parkban lévő Bét Él Zsinagóga. Itt mintegy tíz esztendőn keresztül imádkozik elő. Moshe Koussewitzky, minden idők egyik legnagyobb kántorának pulpitusát örökli. Nincs a fejlett világnak olyan országa, ahol zsinagógában vagy koncertteremben nem mutatta volna be egyedülálló művészetét. Csodálatos tenorja, hangjának fénye, az előadott mű pontos zenei értelmezése, koronáris hangjainak fensége, mindig lenyűgözte, lenyűgözi hallgatóit.
Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő énekest a legtekintélyesebb zenetörténészének, Akiva Zimmermannak szavaival, s méltatásával köszöntjük: "Moshe Stern a világ zeneszerető közvéleményének népszerű személyisége. Megérdemelten, mert ő minden idők egyik legnagyobb kántora."
