Évzáró beszéd 2018. 06. 29.

2018. július 19. csütörtök, 18:09
Nyomtatás


Schőner Alfréd évzáró beszéde, 2018-06-29

"...Helyezd szemedet a földi valóságba,
lelkedet pedig emeld az Örökkévaló, a magasságok felé."

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A XIII. sz. közepén fogalmazta meg a korszak egyik legnagyobb tudósa, rabbi Mose ben Ramban, azaz Nahmanidesz az előbbi gondolatot. Ramban a középkor egyik legnagyobb szövegmagyarázója, aki a Tórához, és Jób könyvéhez is különböző értelmezéseket irt. Egyedi módon, ami leginkább beleivódott a mindennapi tudatunkba az a kis írás, amely a szidurba, a mindennapi imakönyvbe foglaltatott: "Igeret Haramban", "Ramban levele". Ezt - s benne az előbb citált mondatot - Ramban írta távolba szakadt fiának, örök értékű tanításként.

Kedves végzős hallgatók!

Ezt a mondatot ajánlom szíves figyelmükbe. Erre tanítottuk Önöket az elmúlt években, s minden törekvésünk arra irányult, hogy a transzcendentalitás horizontját megismertessük, megszerettessük. Tóraközpontú gondolkodás, s a modern tudományosság diszciplinái formálták azt az új világot, melybe - legjobb tudomásunk szerint - igyekeztünk bevezetni Önöket.

A búcsú óráján köszönetemet tolmácsolom a MAZSIHISZ vezetőségének, egyetemi és rektori tanácsunk tagjainak, szak-és - tanszékvezetőknek, tanár kollegáinknak, minden munkatársunknak, egyetemünk minden polgárának, akik a közös munka élményével ajándékoztak meg.

Fájó kegyelettel gondolok tisztelt kollégáinkra, akik már nem lehetnek velünk, Schweizer Józseftől, Schmiedeg Józsefig. Popper Pétertől, Rattmann Jánoson át  László Kláriig. S persze, Staller Tamásra, Borsányi Schmidt Ferencre, s a legkedvesebbre: Kármán Györgyre.

A köszönet szavával fordulok azon, kollegákhoz, akik a záróvizsgákon az elnöki tisztséget betöltötték, és nagyon nagy odaadással és felelősséggel vezették le a záróvizsga eseményeit.

A köszönet szava minden egyes munkatársamnak, munkatársunknak, akik ha kellett az éjt is nappallá téve dolgoztak azért, hogy ez a folyamatában 141 éve működő, élő intézmény kiteljesedjék, hitében és tudásában elmélyüljön.

Ha ennek a 141 esztendőnek, a lényegét szeretném kifejezni, a Ramban-i két fogalom rajzolódik ki előttem:

"...Helyezd szemedet a földi valóságba,
lelkedet pedig emeld az Örökkévaló, a magasságok felé."

E helyütt is köszönöm az elmúlt négy, illetve az elmúlt 22 évet, a közös munkát. Érzem, nagy kegy, lehetőség és adomány, hogy ennek az intézménynek a rektora lehettem. Hiszen ma egy háromszor akkreditált, hat szakkal, tanszékekkel, nemzetközi akkreditációs vizsgálaton átesett doktori iskolával, modern könyvtárral, módszertani kabinettel, nyelvi lektorátussal, államilag akkreditált nyelvvizgaközponttal, naprakész honlappal, önálló publikációs tevékenységgel rendelkező intézmény segíti a magyarországi zsidóság, életét. Vallástudományi egyetemünk hitünk tanításait, a zsidó vallástudomány ezer mozaikját tanítja az arra szomjazóknak. Hatása a magyar zsidó közösségi életben egyre jobban kitapintható. Oktatói- és tudományos munkánkban választ keresünk korunk szellemi kihívásaira. A történelmi kataklizmák és sorsfordulók okozta demográfiai robbanás közepette az istenhitet, az Örökkévaló szavat hirdettük. A zsidó hagyományt, Izrael állama, népe és közössége iránti szeretetet és szolidaritást kínáltuk és kínáljuk feleletként.

A régió e zsidó vallási központjában a XXI. század technikai és szellemi elvárásainak tett eleget az a sok száz hallgató, akik az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen az elmúlt két évtizedben diplomát kapott.

Rabbik, rabbihelyettesek,

Kultúratörténészek,

Judaisták,

Közösségszervezők,

Liturgikusok,

Kántorok, akik a szakirányú továbbképzési szakot végezték,

Felekezeti szociális munkások, akik az úgynevezett keresztfélévben vették át diplomájukat, akik az un. Keresztfélévben vették át diolomájukat-

Hatalmas munkával és energiával próbáltunk adni, és nagyon nagy örömünkre szolgált, hogy nyitottságot, befogadó készséget találtunk tanítványaink szívében. Hallgatóink és tanáraink érezték a "spiritus locali"-t, a hely szellemét, amely familiáris volt, s a zsidó közösség iránt elkötelezett.
Örököse vagyunk és maradunk a magyarországi neológ zsidóság klasszikus hagyományának.

Mi az, amit ilyenkor befejezésképpen kívánni lehet Önöknek, Nektek?

"Íme neki adom szövetségemet, a békét." (Bámidbár 25.12)

Belső és külső békesség, nincs amit a zsidó ember jobban kíván magának, a zsidóságnak, Izrael összességének, Izrael Államának, s az egész világnak.

Bevezető gondolatom Nahmanidészről szólt. Nahmanidésszel folytatom.

,,Az atyák, az elődök a cselekedete példa lesz az utódok számára.”(Midrás Tanchuma. Slách Lecha)

Mi az elődök tettét, cselekedetét, szorgalmát tiszteljük, megbecsüljük, és példának tartjuk. Ennek szellemében tanítottuk a gondjainkra bízottakat és ennek szellemében szeretnénk nevelni az elkövetkezendő időkben is.
Ez a jel, ez a jelkép aranyozza be azoknak a pályáját, akik most indulnak el hivatásuk teljesítésére.

Kívánom szívem mélyéről, hogy legyen sok-sok öröm és boldogság pályájukon, amit többen már el is kezdtek.

Scheiber Sándor Folklór és tárgytörténet c. 1984-ben megjelent könyvének 585. oldalán a szerző így vall önmagáról:


Hogy mi marad meg munkásságomból, az utókor dönti el. Azt azonban már most is tudom, a hebraicát és a judaicát bevittem a magyar tudomány disciplinái közé, munkatársakat neveltem, érdeklődést ébresztettem a felnőttek és az ifjúság körében, megőriztem főiskolánk hírnevét, tanítványaim katedrákon viszik tovább. Magyarországot és Budapestet megtartottam a zsidó szellemi élet centrumai között. Ez az én munkám és nem is kevés.”


Majd így folytatja Scheiber:


„József Attila azt írja Curriculum vitae-jében, hogy ő nem volt zseni, csak árvagyerek. Hadd variáljam szavait: - írja Scheiber - Én nem vagyok nagy tudós, csak egyedül maradtam. Akik nálam különbek voltak, nem jöttek vissza, vagy elhagytak. Így egy tragikus korszakban magamnak kellett újjáépíteni a Rabbiképző Intézetet, tanítványokat oktatni, tudományt szervezni, szerkeszteni, korrigálni, levelezni... Ez az én munkám és nem is kevés. "


Hitem és reményem, hogy az Ő példája vezeti a követő generációkat, vezetőket és vezetetteket egyaránt !!!


Pár héttel ezelőtt hallgatóinknak - Sábbát traktátus 88. oldal B verziójából tanítottam egy történetet, amely így kezdődik:



"Amikor fölment Mózes a magasságokba, a szolgálatban lévő angyalok panaszt tettek a Világ Alkotója előtt és azt mondták, mit keres ez az ember itt közöttünk, hiszen húsból, vérből teremtett ember?"

Mit akarhat ott a Szináj magaslatán?

A kérdés többek között így fogalmazódott meg :


"Mondjátok, minek nektek a Tóra a Tan, a tudomány?"

Ezt az idézetet választottam befejezésül. S felteszem a kérdést. "Minek Nektek a Tóra, a Tan, a tudomány?" - kérdezem magunktól. Önöktől, Tőletek, a magyarországi zsidóságtól? A választ egy szóban szeretném megfogalmazni:

Folytatólagosság.

E szót egy kiváló magyar származású,- nemrég még a Bár Ilán egyetem Szentírás tanszékén tanító professzortól kölcsönzöm, aki nem olyan régen e címmel publikálta a szerkesztésében megjelent dolgozatokat.

Igen, a folytatólagosság, a mindig megújulni képes kontinuitás, a hagyomány láncolata !

Oktatótársaimmal együtt valljuk: tanítjuk a gondjainka bízottakat, amíg a jó Isten élni enged. Vagy ahogy Babits mondta:

"bátran
szólhassak, s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig,
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak."

141 éve ez az intézet a szellemében végezte áldásos tevékenységét, hiszem, hogy az elkövetkezendő évtizedekben is ezt fogja tenni. Hívő emberként, rabbiként egy nagyon nagy munka terhe alatt, a zsidó szellem óriásainak árnyékában.

A régi legenda azt tanítja:


"Minél többet emeli az ember szemét az Égre, annál többször látja a csillagokat."


Szemünket az égre, de a mindennapok valóságára is helyezzük.  Reményeink szerint Önökben, Önökben is meglátjuk a fényt szóró csillagokat.